(Mus L.), a rágcsáló emlősök rendjébe (Rosores), az egérfélék családjába tartozó állatnem. L. Egérfélék. - Az E. etnografiai szempontból. Az egérnek, mint minden földalatti állatnak, az ó-kor klasszikus népeinek hiedelmében démonikus szerepe volt. Az Iliászban Phoebos Apollon EminduV-nek neveztetik, mert világos tulajdonságai mellett boszuálló és halálthozó isten is; a földalatti sötétséget kedvelő egér az ő jelképe. Az egér bizonyos borzalmas hatással van a felszines szemlélőre; a mezőkön, raktárakban okozott kár növelte démonikus voltát a néphiedelemben. Igy aztán a halál szimboluma lett. Hogy e kártékony hatását megsemmisítsék, régen engesztelő áldozatul használták, s ez okon szerepel a néphitben is; igy a halál szimbolumából az élet jelképévé vált, épugy mint a rokon képzetü kigyó. A nép hiedelme szerint alvó gonosz ember lelke néha egér alakjában hagyja el a teste, s ebbe felébredéskor visszatér. Egér alakjában őrzi halála után a megátkozott ember a jogtalanul elrejtett kincseket. A magyar néphitben is mint démonikus állat szerepel. Magyar hagyomány szerint Noë bárkájában az ördög egér alakjában kezdte a bárka falát kirágni, hegy elsülyessze; de Noë észrevette s kesztyüjét utána hajította. A kesztyüből lett a macska. Ha terhes asszony fekvő helye alatt egerek tanyáznak, a nő nyomorék gyermeket szül, ha az állatokat onnan ki nem pusztítja. «Szedi az egér a szalmát alóla», mondják Kalotaszegen beteg emberre, aki csakhamar meghal, ha egér tanyázik ágyában; ha a tüzhely alatt van az egér, a szakácsnő oly ételeket főz, melyektől nem lehet jóllakni. «Cincog az egér, házasodik a pap», mondják Kalotaszegen, vonatkozással azon hiedelemre, hogy ha ujév éjjelén a leány egércincogást hall, csakhamar férjhez megy. A gyermek kihullott fogát az egérnek szokás dobni, hogy vasfogat adjon. Az erdélyi szászok élő egér szemein át cérnaszálat huznak, aztán a csecsemőnek a nyakára kötik, hogy fogai könnyebben jöjjenek. Egérvér jó sárgaság ellen. A vándor cigányok néhány betegségi démont egéralakunak hisznek, s azt tartják, ha egér mászik alvó emberre, az csakhamar beteg lesz és meghal. Boszorkánypereinkben az időcsinálás mellett az egércsinálás is szerepet játszik. Több nép hiedelmében sok egér megjelenése nagy szerencsétlenséget jelent. E hiedelmen alapul azon mondakör is, mely az «egértoronymonda» nevén ismeretes, melynek variánsa nálunk is található. E mondák szerint temérdek egér megjelenése drágaságot, éhinséget okoz, az ország fejedelmét ősrégi szokás szerint engesztelő áldozatul megölik vagy az egerek felfalják.
Akiba, a mult század első felében élt ilyennevü pozsonyi rabbi unokája, kiváló zsidó teologus, szül. Kis-Martonban 1762. nov. 2., megh. Posenben 1837. okt. 2. Szülővárosában megkezdett tanulmányait 1778 óta a lissai talmudiskolán folytatta, hol már 18 éves korában elnyerte a rabbiképesítő oklevelet. 1790-ben rabbi lett Märkisch-Friedlandban, 1815. Posenben. A széles tudománya, jelleme és emberszeretete által egyaránt kitünő rabbit, ki egyebek közt az 1831. (első) kolerajárvány alkalmával éjjel-nappal felkereste a betegeket és vigasztalta a kétségbeesett lakosságot, még pedig valláskülönbség nélkül, királyok és fejedelmek elismerése, zsidók és keresztények tisztelete és tanítványai ezreinek rajongó szeretete környezték. Művei: Döntvénytár (2 köt., Varsó 1835 és 1860); Toszafosz di Rabbi Ákibá (oldaljegyzetek s magyarázatok az egész misnához, Altona 1841-47) és hasonló oldaljegyzetek a talmudhoz. Számos egyéb műve még kiadatlan.
(ásv.), barna, oszlopos, erősen bordázott vezuvián (l. o.). Lelőhelye Eger mellett Haslau, (Csehország), innen a név; Werner adta.
l. Arácsa.
(növ., Hordeum murinum L.) kőfalakon, kerítés mellett, útfeleken, gazos helyeken stb. termő, közönséges vad árpafaj. Mintegy 3 cm. magas, 2,5-3 mm. hosszu, szálas, lándsás, pillás, hosszuszálkás toklászokkal. A juh megeszi, más jószág nem nagyon bántja. Rokonfaja továbbá a cigányárpa (H. Gussoneanum Parl.). Toklásza érdes. Csak 1-2 dm. magas, szikes mezőkön gyakori.
1. (Arbegen, Agerbicu, Agregyits), nagyközség Nagy-Küküllő vmegye bólya-berethalmi j.-ban, (1891) 1176 oláh és német lakossal, vasúti megállóval; jó bortermeléssel és pinceegyesülettel. - 2. E. (Agirbiciu), nagyközség Torda-Aranyos vmegye tordai j.-ban, (1891) 2664 magyar és oláh lakossal, termékeny határral. E. a Mezőségre messze benyuló völgy torkolatában, az Aranyos balpartján fekszik. 1332. Egurbeg és Egvribeg név alatt mint önálló egyházközség említtetik. 1534. Gerendi Miklós adóssága fejében Ampringer Mátyásnak E-i birtokát kötötte le. 1602. Básta duló hajduit Csáki István itt verte szét. Később E. Sarmasági Zsigmond birtokába került, fényes kastélyának romjai most is látszanak a községtől É-ra emelkedő Paphegyen. Bethlen Gábor 1609. önálló kormányzati joggal ruházta fel és oly hatáskörrel, hogy tanácsa 25 forintig végérvényes itéletet hozhasson és csak az azt meghaladó ügyeket felebbezzék Torda vmegye törvényszékéhez. Bár az erre vonatkozó okirat elveszett, E. mégis 1744. és 1767. is oppidum gyanánt fordul elő, de ugylátszik, hogy városi joga tényleg csak 1714 és 1744 közt ismertetett el. 1762 szept. 27. Torda vármegye itt tartotta közgyülését. E. 1763. egy dragonyos, majd határőri székely huszárezredbe erőszakoltatott. 1848. E. és Gyéres fényes jelét adta szabadságszeretetének és hősiességének. V. ö. Orbán Balázs: A Székelyföld leirása. V. köt. 1871.
kisközség Kolozs vmegye nádasmenti j.-ban, (1891) 1240 oláh és magyar lakossal, kastéllyal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral; gipsz- és műtrágyagyára 30 munkást foglalkoztat s évenként 100 kocsi égetett gipszet és 250 kocsi műtrágyát állít elő 75 000 frt értékben. E. vidékén barnaszénbányákat is nyitottak, melyekben 3-400 munkás dolgozik. L. Barossfalva.
(l. a képmellékletet), ritkán jégerfa (növ., Alnus Tourn.), a nyirfafélék fái és cserjéi hosszukás, kerekded vagy szívalaku, fogass vagy fürészes levelekkel nyeles rügyekkel, egylaki, barkás virágokkal s a tűlevelüek tobozára emlékeztető tojásdad gyümölccsel, mely a következő tavasz vége feléig a növényen mard (l. Áltoboz). Magva zászlótlan, 15 faja Afrika és Ausztrália kivételével, elszórva (hazánkban 4 faj) terem s rendesen lombosodás előtt virágzik. Leggyakoribb fajai Európában: a fekete enyves vagy mézgás E. (A. glutinosa L.), viz mellett egész Európában él; törzse vén korában repedezett, táblaalaku darabokban leváló, feketés kéreggel födött, 4-25 m. magas. Hajtása kopasz, de fiatalon ragadós. Levele kerekded vagy fordított tojásalaku, fiatalon enyves, ragadós, kétszer fürészelt, végre egész kopasz, csak a visszájának a szöglete marad prémes. Van sallangos levelü (var. laciniata) fajtája is. Bárkája ősszel keletkezik, kitelel, lilabarna, fürtös helyzetü, kinyilás előtt merev, tavaszkor megnyulik, vörösbarna. A nedves, húmusos földet szereti, azért a folyóvizeknek hüséges kisérője, Németország É-i részén, néhol hazánk kis és nagy Alföldjén is sajátszerü mocsarat borít (l. Égerfás-moocsár). Jó földben 80-100 esztendős is lesz. Nagy és soká tartó sarjeresztő képessége van, nevezetesen a tőkéjének, ellenben gyökérhajtása alig van. Fája puha, könnyen hasad, kemény, meglehetős durva, frisségben levágva sárgapiros, megszáradva világos rozsdapiros, a vizben nagyon, a szárazon kevésbbé tartós. Betegség nem igen bántja, de a szél gyakran letöri, valamint a csőrös bogarak lárvája is pusztítja. Fáját vizi építkezéshez, vizvezető csöveknek, facipőnek, karónak, lapátnak, szivarládának, különösen pedig tüzelőnek használják. Velence és Amsterdam csaknem teljesen E.-cölöpön épült. Butor s egyéb eszköz készítésére is alkalmas, szépen kidolgozható és simítható, habár az ilyen butorba a szu könnyen beleesik, de a poloska sohasem. Facsomora a nyifáénál meg a szilfáénál alig rosszabb, az esztergályos meg az asztalos gyakran használja, kérgével Szlavóniában és Oroszország némely vidékén cserzenek, alkalmilag festenek. Magvával télen egész sereg magevő madár táplálkozik, például a csiz meg a tengelic. A fehér vagy hamvas E. (Alnus incana L.) hajtása mindig szőrös, de nem ragadós, levele széles elliptikus, kétszer fürészelt, eleinte egészen, végre csak a visszáján szürkés molyhu. Kérge ezüstszürke, sima. Szisztematikailag nevezetesebb a havasi v. zöld E., Nyirégerfa, v. Luthervessző (Alnus viridis DC., Betula viridis Chaix, B. alpina Borkh., B. Alnobetula Ehrh., Alnaster viridis Spach.), mert a magva zászlós, tehát az E.-tól a nyirfához vezet. Közép-Európa havasainak csócsain, helyenként hazánkban is a törpe fenyőt helyettesíti. Vas vármegyében egész a hegyek tövébe és völgyébe leszáll.
Az É. erdészeti jelentősége abban, áll, hogy még oly nedves, mocsáros, lápos helyen is megnő és erdőt alkot, hol csak kevés számu és nálánál kisebb értékü fanem élhet meg. Néhol igen terjedelmes erdőségekben mint uralkodó fanem szerepel, másutt p. forrásos, vizernyős hegyekben is csoportosan fordul elő vagy a folyókat, patakokat kiséri, mintha mesterségesen volna odaültetve. Nagy visszaszerző erejénél fogva és mert tuskóinak sarjadzása erőteljes és tartós, az É.-erdőt leginkább sarjerdő üzemmódban kezelik, mely mellett 20 éves fordában elég vastag dorongfát szolgáltat, 40 éves korában pedig nagyrészben műfának használható. Szálerdőnek az É. kevéssé meghatározni nem célszerü. Ott, hol az É. más, magasabb használati korban kezelt fanemek, p. bükkfa, lucfenyő stb. között elszórtan előfordul, vigályítás alkalmával vágatik ki, ha pedig az E. csoportosan jelenik meg a szálerdőben, legajánlatosabb azt ily helyen sarjerdőüzemben kezelni. Ahol az É.-t mesterséges módon terjeszteni kivánják, e célra leginkább az ültetést lehet ajánlani, mert fünövéses helyen az apró mag kikelése bizonytalan, és nedves talajon, hova az É. való, a ki- és felfagyás sok kárt tehet a keletkező zsenge csemetékben. Erdőkertben az É.-csemeték nevelése a talaj erre való kiválasztása mellett nem jár nehézséggel. A magot 10-12 cm. távolságu sorokba vetik s azt finom földdel 1 cm. mélyen takarják le. Rőzsével való letakarással és öntözéssel a talajt a mag csirájának ideje alatt nedvesen kell tartani. Ha a csemeték kissé megerősödtek, további védelemre nem szorulnak; egy éves korukban való iskoláztatásuk igen jó hatással van fejlődésökre, kiültetésök többnyire 2-3 éves korukban következik be. Az É.-csemeték gyökérzete erős szokott lenni és ha megfelelő helyzetbe jutnak, nehézség nélkül erednek meg. Igen nedves helyen a zsombékos ültetés, rossz talajon az ültető gödrökbe jó minőségü kelevényes föld keverése ajánlatos.
[ÁBRA] ÉGERFA.
Az enyves égerfa (Alnus glutinosa). 1. Nyári hajtás, a csúcsán a jövő esztendőben kinyiló vékony és kurta barkával. - 2. A tavaszi levéltelen ágacska a megnyult csüngő barkával. - 3., 4., 5., 6. háromvirágu barkapikkely elülről, oldalról a barka tengelyének egyik darabjával (4), alulról és hátulról tekintve. - 7., 8. Magános virág négymetszerü lepellel, oldalról és felülről nézve négy hímgömbbel. - 9. A termő virágzat, - 10. ennek egy pikkelye két termő virággal, - 11. a két virág külön. - 12., 13., 14. Az áltoboz pikkelye belülről (két gyümölcsszemmel), kivülről és elülről tekintve. - 15. Egy szem gyümölcs, - 16. ennek a keresztmetszése. - 17. Négy érett áltoboz. - 18. Egy áltoboz szétnyilva, a magvakat kihullajtván. - 19. Egy hajtás teteje 3 nyeles rüggyel. - 20. Az ág keresztmetszése. Csak 1., 2., 17., 18., 19. és 20. van életnagyságban, a többi nagyított.
v. egérpázsit (növ., Myosurus L., mizura Diosz.), a boglárkafélék aprócska füve, 5 faja Afrika kivételével elszórta él a föld kerekségén. Európában s hazánkban itt-ott a M. minimus L. füves helyen, sziken terem. Virágtengelye (vacka) hosszura nyulik, a gyümölcsszem lepi el s az egér farkához hasonló. Mint picike növénynek különös értéke nincs. Egérfarknak v. egérfarku kórónak néhol a Cickafarkát is nevezik; l. o.
kisközség Borsod vm. egri j.-ban, 87 lak. 1849 márc. 1. ütközet szinhelye. Windisch-Grätz a kápolnai csata után elhatározta a visszavonuló magyar sereg megelőzését Poroszlónál, hogy azt a Tiszától, és igy hadműködésének alapjától elvágva, elfogja, vagy megsemmisítése. Csorics hadosztálya, melyet E.-felé indított, itt Klapka előhadaira talált. Szekulics és Máriássy hadosztályainak fedezete alatt a magyar sereg (az I. hadtest) bár nagy nehézséggel, de minden jelentékenyebb veszteség nélkül, átjutott az Eger hidján. Máriássy maga is átjutott és a sereg mögött felégettette a hidat. Ez és a beálló sötétség véget vetettek az ágyuzásnak. A mieink még az éjjel továbbhaladtak Poroszlóig.