Égés

Igy nevezik általában véve mindazokat a kémiai folyamatokat, amelyek meleg- és fényfejléssel mennek végbe. A foszfor p. nemcsak az oxigénnel (45- -50° között) hanem a klorral is (közönséges hőmérsékleten) fény- és melegfejlés közben egyesül, e szerint tehát mind a két kémiai átalakulást É.-nek nevezhetjük. Minthogy azonban legtöbb É. a levegőben foglalt oxigén rovására történik, a közélet nyelvén É. alatt az égő testnek v. alkotó részeinek oxigénnel való egyesülését értjük. Kétségtelen, hogy az É. tüneményeit már a történelem előtti időkben is ismerte az emberiség, de rengeteg idő telt el, mig azokat helyesen megmagyarázni is tudta. Általános volt az a felfogás, hogy É.-kor az égő test megsemmisül. Lavoisier bizonyította be elsőnek, hogy É.-kor az égő test nem semmisül meg, hanem az égő test v. annak alkotó részei az oxigénnel egyesülnek. E definició szerint a fémeknek a levegőn történő oxidálása is bizonyos értelemben véve szintén É.-nek nevezhető, mert hiszen az oxidálódásnak az oka az, hogy az illető fém a levegő oxigénjével kémiailag egyesül. A két kémiai átalakulás között e szerint csupán abban van a különbség, hogy egyik esetben a kémiai átalakulás folytán a meleg gyorsan keletkezik és igy ennek következtében magas hőmérséklet és fény is fejlődik; ezért az É.-nek ezt a nemét gyors É.-nek nevezik, mig a másik esetben a meleg igen lassan keletkezik, minek folytán sem magas hőmérséklet, sem fény nem fejlődik, ezért az É.-nek ezt a nemét lassu É.-nek hivják. A közönséges értelemben vett gyors É.-nek elmaradhatatlan feltétele tehát első sorban az oxigén jelenléte. Nem szükséges azonban, hogy az oxigén szabad állapotban legyen jelen; elzárt térben is égni fog az éghető test, ha olyan másikkal van összekeverve, melyben az É.-hez szükséges mennyiségü oxigén lazán van megkötve, ugy hogy azt az égő testnek könnyen átadhatja. Ilyen keverék a többek között p. a puskapor. Ebben a salétrom szolgáltatja azt az oxigénmennyiséget, mely a puskapor másik két alkatrészének - a kénnek meg a szénnek - elégéséhez szükséges. A másik feltétele az É.-nek bizonyos hőmérséklet, amelyre az éghető testet föl kell hevíteni. Azt a hőmérsékletet, amelyen a testek égni kezdenek (meggyuladnak) gyuladási hőmérsékletnek nevezik és az a különféle testeknél különböző magason fekszik. Némely test meggyulad már közönséges hőmérsékleten (folyós foszforhidrogén gőze); a jó petroleum gyulási hőmérséklete 40°-on felül, a foszforé 45-50 között fekszik stb. A testeknek gyulási hőmérséklete a test anyagi természetén kivül, annak halmazállapotától is függ. A finomagg eloszlásu testnek gyulási hőmérséklete jóval alacsonyabban fekszik, mint a tömörebb állapotban lévőé. Az ilyen könnyen meggyuladó testeket Lavoisier pyrophor- oknak nevezte, de ezeket költséges előállításuk és nagy vigyázatot igénylő eltartásuk miatt a gyakorlatban nem használják. Ha a test É.-kor annyi meleg fejlődik, mely elegendő a szomszédos részeknek a gyulás hőmérsékletre való felhevítésére, akkor a meggyujtott test égését folytatni fogja (ilyenek p. a gyufa, gyertya, petroleum stb.), ellenkező esetben a test égése megszünik, mihelyt a hőforrásból eltávolítottuk (p. a cink). A felsoroltakból következik, hogy az É. megszünik, ha az említett feltételek bármelyike nincs betartva. A tüzet azért oltja el a folytonos vizsugár, mert az égő test körül képződő vizgőz megakadályozza azt, hogy az égő testhez levegő férhessen; de másfelől, mert ekkor a viz gyorsan elpárolog, miáltal az égő testet a gyulás hőmérséklet alá hüti le. Előbb említve volt, hogy a testek É.-ekor meleg keletkezik, ezt azonban korántsem szabad összetéveszteni az É. hőmérsékletével. É. meleg alatt értjük a melegnek azt a mennyiségét, mely az É. alkalmával keletkezik. Ennek mértékegységéül szolgál közös megállapodás szerint annak a melegmennyiségnek a századrésze, mely 1 kg. vizet 0°-ról 100°-ra melegít. Ezt nevezik kilogrammkaloriának. A különféle folyamatokban keletkező melegmennyiség mérésére legáltalánosabban a Bunsentől szerkesztett jégkalorimetert használják.

E. hőmérsék alatt pedig azt a hőmérsékletet értjük, mely az égés folyamán jön létre és amelyet hőmérővel mérhetünk meg. A két fogalom között levő különbség abból is kitünhetik, hogy az É. meleg állandó mennyiség, mig az É. hőmérséklet a körülményektől függ, azaz, ha vmely testnek mindig ugyanazon sulymennyiségét égetjük el és ha az égés terméke is ugyanaz (igy p. a hidrogén égésekor az égéstermék a viz, a szén égésekor a széndioxid), akkor az égéskor keletkező meleg mennyisége is mindig egyenlő lesz (kaloriákban kifejezve), független attól, hogy az égés gyorsan vagy lassan történt. Igy p. Faver és Silbermann meghatározása szerint 1 kg. szén elégésekor 8080 kaloria meleg keletkezik (vagyis amennyi 80,8 kg. vizet 0°-ról 100°-ra képes felhevíteni), tekintet nélkül arra, hogy ez az 1 kg. szén egyszerre v. részletenkint, gyorsan vagy lassan égett el, vagy hogy az égés tiszta oxigénben vagy pedig a levegőben történt. A következő táblában néhány test égésmelege van összeállítva.

Egy kg. anyag elégésekor keletkező meleg kilogrammkaloriában.

A test neve	Égéstermék	Égés meleg	Észlelő
Hidrogén	viz	34229	Than
Hidrogén	viz	34199	Schuller és Wartha
Kén	kéndioxid	2221	Thomsen
Foszfo	foszforpentoxid	5747	Andrews
Faszén	széndioxid	8080	Favre és Silbermann
Grafit	széndioxid	7796	Silbermann
Gyémánt	széndioxid	7833	Berthelot
Magnézium	magnéziumoxid	6077	Thomsen
Metán	viz és széndioxid	13345	Thomsen
Etilén	viz és széndioxid	11958	Thomsen

Az E. hőmérséklete azonban annál magasabb, minél gyorsabban az É. és minél kisebb térben történik. Igy p. az égő világító gáz hőmérsékletét növelhetjük azáltal, ha abba levegőt fuvunk (forrasztócsővel). Ekkor az É. is gyorsabb és sokkal kisebb térben történik. Még inkább fokozhatjuk a hőmérsékletet azzal, ha a lángba levegő helyett tiszta oxigént fuvunk be (durranó gáz lángja), mert ekkor nem lesz jelen a levegőnek az az alkatrésze (a nitrogén), mely az égésben részt nem vesz és igy annak hőmérsékletét csökkentené. a gyors É.-nél tehát a meleg aránylag igen rövid idő alatt fejlődik; a keletkezett meleg tehát kisugárzás v. elvezetés révén nem vész el, hanem a hőmérsékletet emeli és fényt is fejleszt. Egészen a hőmérsékletet emeli és fényt is fejleszt. Egészen másként áll a dolog a lassu É.-nél, mert noha itt is ugyanazon melegmennyiség keletkezik, mint mikor a test gyorsan ég el, de a hosszabb idő alatt fejlődő melegkisugárzás és elvezetés révén elvész és igy a testnek hőmérséklete észrevehetően nem emelkedik. A lassu É. körébe tartoznak a különféle oxidációi folyamatok, melyek között a legfontosabbak a lélegzés meg a korhadás (l. o.). A lélegzéskor a beszivott levegő a tüdőben igen finom hártyán keresztül érintkezik a vérrel és ekkor a levegőnek egyesülvén, létrehozza azt a vegyületet, amelyet oxihämoglobinnak neveznek (arteriás vér). Az oxihämoglobin a szivnek nyomása következtében a test minden részébe elvitetik és oxigénjét, melyet előbb csak igen lazán kötött meg, e hajszáledényekben a szervezet legkülönbözőbb anyagainak adta át és azokat széndioxiddá, vizzé és karbamiddá (hugyany) égeti el. Az arteriákban lüktető vér tehát e fölvett oxigénnek egy részét lassankint elveszti és e helyett az oxidáció révén keletkező széndioxidot veszi föl; ennek folytán szine is sötétebb lesz (venozus vér). A széndioxidos vér a vénák révén ismét a tüdőkbe jut, hol a széndioxidot elbocsátja (kileheli) és a beszivott levegő oxigénjével pótolja. A lélegzés folyamata tehát szintén lassu É.; az É-termékek itt is ugyanazok, mint ha a szervezet legkülönfélébb anyagait gyorsan égetnők el. Lélegzünk tehát ugyszólván azért, hogy szervezetünket folytonosan égessük és táplálkozunk azért, hogy elegendő fütőanyagunk legyen. A szervezetben végbemenő lassu É. révén keletkező meleg egy része munkává alakul át, más része a test hőmérsékletét mindig állandó hőfokon (37°C.) tartja, de egyszersmind elősegíti ez az elhasznált részek kiegészítését, pótlását is.

Égési hő

l. Égés.

Egesta

régi város, l. Segesta.

Egestas

(lat.) a. m. szükség, inség, szegénység; személyesítve Vergiliusnál egyéb rémalakokkal együtt az alvilág bejáratánál jelenik meg.

Egesto

(lat.) a. m. levezetés, lecsapolás, különösen székürülés.

Egestroff

György br., német iró, l. Ompteda.

Egész

oly dolog, mely részekből áll, mint e részek összessége. Az egész tehát mindig összetett valami, ennélfogva e név csak olyat illet meg, aminek igazán részei vannak, azaz, a mi a részeket bizonyos egységbe foglalja. A valódi világban olyan természeti tárgy egy egész, amiből nem hiányzik az, ami mivoltához tartozik, vagy ami valamikép más dolgoktól, mint külön valami, el van különítve és vagy csak mekanikai, vagy kémiai vagy organikus erőktől is összetartatik; de ide tartoznak természetesen azok a tárgyak is, melyeket az ember mesterségesen állít elő (gép, szobor stb.). A szellemi világban az egésznek fogalma olyan gondolatok összességére illik, melyet alapelvek egységbe foglalnak (tudomány, rendszer, beosztás, elmélet stb.). Az állami és társadalmi téren az egész fogalma ugyancsak bizonyos alapelvet kiván meg, melynél fogva bizonyos részek egymáshoz tartoznak, pl. magyar korona országai, egyetem, ipartestület stb.

Az esztetika megkivánja, hogy minden költői alkotás E. legyen, hogy legyen kiindulása, fejlődése, befejezése, hogy darabokra ne hulljon, hogy a részek szerves összefüggésben legyenek. Ilyen E.-ek a természetes kedvencei: az élő lények. Az élő lényhez kell egy művészi E.-nek is hasonlítania. Az E.-k ellentéte a töredék, torso. A művészi E. mégis lényegesen különbözik a természet-, vagy történetbeli E.-től, amennyiben a művészi E. mindig csak egy kivonatolt, vagy összevont E., a részek benne összehuzatnak és igy könnyebben áttekinthetővé lesz. Művészi izlés nyilatkozik a kevésbbé fontos részek elhagyásában, az in medias res menetben, a végfejlődés sejtetésében. E. a matematikában, l. Egész mennyiség.

Egészelés

latinul a. m. integrálás; E. egészleti számítás a. m. integrál-számítás. L. Infinitézimál számítás.

Egész hang

A diatonikus hangskálában két-két szomszédos hand rezgési számának viszonya háromféle értékü. Ezen értékek a következő törtek által fejezhetők ki: 9/8, 10/9, 16/15. Az első nagy egész, a második kis egész, a harmadik nagy félhangnak neveztetik. A tiszta hangolásu C-dur skálában p. a cd, fg és ah közök nagy egész, a de és gh közök pedig kis egész hangok. A szilárd hangolásu hangszerek egyenletesen mérsékelt hangolásában a nagy és kis E. közötti különbség nem létezik s annak kromatikus handskálájában bármely két másodszomszédos hangja E.-ot képez. Igy a lépés C-től D-re, (^Cis_Des)-től (^Dis_Es)-re, D-től F-re, (^Dis_Es)-től F-re, E-től (^Fis_Ges)-re s igy tovább E.-ot képez. Ezen hangolásban az egész skálán végig egy-egy E.-nak megfelelő rezgési viszony ⁶Ö2 értékkel bir. (A nagy és kis E.-ok közötti különbséget illetőleg l. Hanglejtő.)

Egész hangjegy

a zenében az az időegység, mely minden kor négy egyenlő részre oszlik. Ez időrészek bárminők; hosszak, lassuk, hosszabbak, rövidebbek - lehetnek, de mindig egyenlő időtartammal kell birniok.

˙