(Kecske-folyó, törökül Karaova szuju), kis folyó, mely a hasonnevü helységnél a trák Kerszonézus keleti partján a Hellészpontusba ömlik. E folyócska torkolata előtt semmisítette meg Lysandros Kr. e. 405. az athenei hajóhadat s e tengeri ütközet vetett véget a peloponnézusi háborunak.
(gör.) a. m. önbálványozás.
(holocaustum). a régi hébereknél a áldozatnak az a neme, amelyet egészen el kellett égetni, kivéve az áldozat bőrét, amely a papoké volt. A gyülekezet nevében minden reggel és este szoktak egy bárányt E.-ként bemutatni, ünnepeken külön E.-kat hoztak. Az egyes ember E.-a tulok, bárány, vagy galamb lehetett. L. még Áldozat.
a. m. briliáns a régibb mineralógiákban.
(növ.), ritkábban a piros Pelargonium faja; gyakrabban a török mécsvirág (Lychnis Chlacedonica L., jeruzsálemi virág) neve. Virága a szár tetején csembőkös, levele tojásdadlándsás, szirma lángszinü, mélyen kétmetszetü. Kis-Ázsiában és Szibériában honos, a törökök utján Chalcedoniából terjedt szét; ma gyakori és kedvelt kerti virág. Virága szolgáltatta a mintát a jeruzsálemi rend keresztjének, melyet később a maltai vitézek viseltek.
1. Magyar E., kisközség Baranya vármegye hegyháti j.-ban, (1891) 1265 magyar és német lak., határában a régi Mára vár romjai. - 2. Magyar E., kisközség Szilágy vmegye zilahi j.-ban, (1891) 584 oláh lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(ejtsd: ígrmont), város Cumberland angol grófságban, 32 km.-nyire Carlisletől, az Ir-tenger közelében, (1891) 6243 lak., vasérc- és kőbányákkal.
a gyapot magszálaknak a magról való letépését végzi, l. Gyapotfonás.
v. egrescserje (növ., piszke, Eger körül biszke, pöszméte, köszméte, csikeszőllő, agras v. agress, Grossularia Mill), a Ribes L. (ribizke) szurósszáru algénusza. Kurtasarjas cserje, többnyire háromágu csipkefullánkokkal a csoportos levelek alatt. Virága magános, ritkán fürtös. A R. Grossularia L. levele 3-5 karéju, virága magános vagy hármas, zöldessárga; bogyója zöldesfehér vagy piros, sima vagy sertés. Európai eredetü gyümölcs, több fajtáját termesztik. Linné és mások három faját v. fajtáját különböztetik meg: 1. A R. Grossularia L. (v. var. pubescens) magrejtője, meg a zöldes v. sárga gyümölcse mirigyesen sertés (szőrös piszke), levele meg a nyele bolyhos. Alacsonyabb bokor, nagyon tüskés. A havasokon hazánkban, Görög- és Örményországban, a Kaukázuson meg a Himaláján honos, itt-ott elvadul. 2. A. R. uva crispa L. (bodorszőllő), magrejtője kurta-, puha- és mirigytelen-szőrü, bogyója végre kopasz, zöldes vagy sárga. Északi fajta. 3. A R. reclinatum L. kopasz, csak a levélszéle meg a kehelysallangja pillás. Bogyója sötétpiros, sima. Ágai gyakran ivesen görbülnek. Kaukázusbeli; a piros E. fajtái ebből származnak. Az E.-nek kertben hibridvegyülékei is vannak. Az E.-t a régiek nem termesztették. Cserjéjét legelőször egy francia zsolozsmás könyv említi a XII. sz.-ban (groisellier), gyümölcsét pedig Trouvére Rutebeuf a XIII. sz.-ban. Egészségesnek és betegnek üdítő egészséges gyümölcs. Bőven van benne almasav és citromsav, valamint nyálkacukor és pektin is. Éretlenül mártásnak teszik el vagy éretten fogyasztják. Bort is csinálnak belőlük. Virágát a méh szereti, cserjéje kerítésnek jó, s benne a hasznos apró madarak szivesen költenek.
[ÁBRA] Angol-fajta egres.
Az egrest különféle alakban nevelhetjük. Leggyakoribb alakja a közönséges bokor és ujabban a koronás fácska, melyen szebb és nagyobb gyümölcs terem, mint az előbbin. A koronás fácskák nevelése nem nehéz. A fiatal jógyökerü tövet kellően megmetszve állandó helyére ültetjük s a második év tavaszán a földnél elvágjuk. A meghagyott tőből előtörő uj hajtások közül csak a legszebbet hagyjuk meg s karóhoz kötjük. A következő tavasszal lecsípjük a hegyét, oldalhajtásaiból pedig annyit hagyunk meg, amennyi egy szép koronához szükséges. További mívelése a szabályszerü metszésből áll. Ojtással is szaporíthatjuk a koronás egres-fácskákat s ez a szaporítási mód az előbbinél is biztosabb. Anyatőül az arany ribizke (Ribes aureum Pursch.) több éves erőteljes, egyenes hajtásait használjuk, s az ojtást lehetőleg zárt helyen végezzük, ahol legjobban sikerül. Lécezetek mellett, valamint sövénynek is nevelik az egrest, mindkét esetben a szabályos metszésre nagy gondot kell fordítani, hogy szép, nagy gyümölcs teremjen rajta. nagyobb urasági kertekben hajtatni is szokták az egrest s e célra rendesen koronás fácskákat használnak, melyeket e célra cserepekben ojtanak. Az ojtványok uj hajtásait az ötödik levél megjelenése után lehegyezik s az ezután fejlődő hajtásokat meghagyván, a fácskákat, midőn fagytól többé tartani nem kell, a szabadba napos helyre állítják, a cserepeket a földbe sülyesztve. Ősszel a fiatal hajtásokat 5 szemre megkurtítván a fácskákat a szabadban, védett helyen hagyják, falevéllel takarván be a cserepeket. Tavasszal, amint az idő kedvezőre fordul, nagyobb cserepekbe ültetik át s ismét napos helyre állítják. Ezután már csak öntözik, majd tárgyával megtrágyázzák s a gyomtól tisztán tartják. A hajtatást januárban kezdhetjük meg; előbb csak 4-6 fokos hőmérsékletbe állítjuk s addig hagyjuk benne, mig az első bimbók nem mutatkoznak. Ekkor a hőmésékletet 8-10 fokra emeljük, de a virágzás után ismét 6-8 fokra szállítjuk le. Virágzás után ismét nagyobb fokunak kell lennie a melegnek, hogy a gyümölcs gyorsabban és jobban fejlődjék. A sikeres hajtatásnak ezenkivül a szellőztetés, megöntözés elengedhetetlen föltétele; a koronákat, a virágzás idejét kivéve, mindennap meg kell fecskendezni mindaddig, mig a gyümölcs érni kezd. Miután a gyümölcsöt leszedtük, a fácskákat ismét a szabadba állítjuk. Az egres legveszedelmesebb ellensége az köszméte-zerény, melynek hernyója sok kárt tesz az egresbokrokon és fácskákon, ha nem védjük meg ellene azzal, hogy a hernyós fácskákat vagy bokrokat szappan vizzel megfecskendezzük s korommal vagy kénporral behintjük.
Az E. betegségei. 1. Rozsda. Az egrest három rozsdagomba szokta megtámadni; a) az Aecidium Grossulariae Schm. nevü gomba a leveleken, levélnyeleken, fiatal hajtásokon s a zöld gyümölcsön vörhenyes foltokat alkot; a levelek alján e foltokon, továbbá a fent elősorolt növényrészeken később fehérkarimáju kis bögrék képződnek, melyekből vörös por (aecidium spórák) hull ki; b) a Melamspora epirea Kze et Schm. nevü gomba a levelek alsó lapján nagy narancssárga foltokat okoz; e gomba fejlődésének két alakját (az uredo és teleuto stádiumokat) a füzfákon éli át; c) a Peridermium Storbi Kleb. nevü rozsdagomba is megtámadja az E.-t, de csak azokat, melyek, hogy fácskaalakot kapjanak, aranyvirágu ribiszkékre (Ribes aureum) vannak ojtva; e gomba fejlődésének egyik alakját (az aecidium stádiumot) a sima fenyőn éli át, az E.-en csak uredo alakban élősködik. 2. Lisztharmat. A Microsphaera Grossulariae Lév. nevü gomba a leveleken szürkés, könnyen letörülhető bevonatot képez, amelyen később sárga, majd fekete szemcsék észlelhetők; a betegség ellen a lombozatnak kénporral való behintése használ. 3. Korompenész. A levelek felületét vastag, letörölhető koromszerü bevonat alakjában a Capnodium salicinum Montg. nevü gomba lepi be (v. ö. Korompenész). 4. Bogyótarkaság. Az éretlen bogyókon piciny, gyorsan nagyobbodó, barna foltokat, melyen később sötétbarna szemecskék támadnak, a Vermicularia Grossulariae Fekl. nevü gomba okoz; e gomba támadása miatt a bogyók időelőtt lehullanak. 5. Veresrothadás. Az E.-bokor fája rothad s rövid idő alatt kivész; e betegséget a bokor tövén élő taplógomba, a Polyporus Ribis Fr. okozza; a megbetegedett bokrok kiirtandók, hogy a betegség tovább ne terjedjen. 6. A leveleken szürke, barna v. fekete, később elszáradó foltokat 3 gomba okoz, u. m. a Phyllosticta Grossulariae Sacc., a Septoria Grossulariae Westd. és a Gloesporium Ribis Mtge et Desm. okoz; e betegségek ellen a beteg lomb összeszedése és elégetése javasolható. 7. Parakórság. Abban áll, hogy a leveleken szárnyalaku v. hosszukás parakinövések támadnak; oka a talaj tulságos nedvességében rejlik.
1. nagyközség Torontál vmegye perjámosi j.-ban, (1891) 3491 oláh lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. E., kisközség Ugocsa vármegye tiszáninneni j.-ban, (1891) 1465 rután lak. - 3. Felső-Puszta-E. (Agresu de susu), kisközség Szolnok-Doboka vmegye betleni j.-ban, (1891) 1301 oláh lakossal.