(állítólag a Budaméry-családból) tárnokmester s pozsonyi főispán testvérével, Gergely vasmegyei főispánnal s magával Finta nádorral is egyetértve, V. Istvánnak 1272. történt halála után, alkalmasint Béla macsói herceg érdekében azonnal kisérletet tett, hogy IV. Lászlót a királyságtól megfossza. Székesfejérvárott el is fogták a gyermekkirályt s betörtek Erzsébet anyakirályné szobájába, hol súlyosan megsebesítették a királyné udvarbiráját, Csák Domonkost. Miklós erdélyi vajda azonban leverte a palotaforradalmat s megszabadította a királyt, mire E. és testévre, Ottokár csehkirályhoz menekült, kinek kezére juttatta több végvárral együtt Pozsonyt is. Árulását a cseh király Laa, Neuenburg, Stockerau és Kreuzenstein birtokával jutalmazta, E. azonban csakhamar megbánta tettét s uj uradalmait otthagyva, félév mulva visszatért hazájába s Pozsonyt IV. László hűségére eskette. A király macsói és boszniai bánná tette s 1274-75. a tárnokmesteri méltóságot is reá ruházta. Élénk részt vett most már az Ottokár ellen viselt hadjáratokban s urának sok szolgálatot tett.
Antal, műfordító és költő, szül. Székes-Fejérvárott 1779. jun. 13., megh. Duna-Földváron 1862 aug. 27. A középiskolát szülőhelyén végezte, hol tanára, Virág Benedek serkentőleg hatott költői hajlamára. 1799-ben Pécsre ment a bölcseleti tanfolyam hallgatására, s itt buzgó tagja volt az ifjusági magyar iskolának. 1801. a pécsi szemináriumba lépett s két év mulva pappá szentelték. 1803-1807. közt dunaföldvári, lükösdi, báttaszéki és závodi káplán volt, 1807. szentszéki jegyző lett, de a központból elkivánkozván, már 1808. kocsolai lelkész lett, 1803. bonyhádi, majd paksi, és 1829. duna-földvári plébános, és ez állásában maradt haláláig; 1832. apát lett, az akadémia pedig 1833. levelező tagjává választotta. Az irodalomban néhány alkalmi költeménye után 1823. Ovidius fordításaival tünt fel, egyelőre csak egy könyvet bocsátva ki P. Ovidius Naso hitverseinek negyedik könyve (Pest, második jav. kiad. Pécs 1845), majd nagyobb gyüjteményeket tett közzé: P. Ovidius Naso keservei, öt könyv, Székesfejérvár 1826 (második jav. kiad. Pest 1847) és Ovidius pontusi elegiái (Pest 1839). Később Tibullust fordította Albius Tibullus elegiái négy könyvben (Buda 1845), s 1852. Pesten kibocsátotta az Ovidius-féle Átváltozások fordításának három füzetét. Fordított szent éneket is: Egyházi hymnusok a római breviáriumból (Pest 1835). Eredeti költeményei szintén részint a római elegikusok modorában vannak irva, részint vallásos énekek, u. m. Elegiák levelekben (Pest 1831); E. A. elegiai három könyvben (pest 1848); Kis énekes könyv hiveim számára (pest 1834, 6. kiadása, Pest 1856).
l. Egyén.
(monopolium), valamely jószág termelésének, forgalmának, kereskedésének egy vállakozó által üzése, a verseny kizárásával. Az E. által tehát bizonyos árunak v. áruknak v. termelése, v. szolgáltatása egy vállalkozó kezében van. E. az áraknak bizonyos pontig önkényes megállapításához vezet és ezért a vevők a fogyasztók érdekeit sérti. Az E.-ok igen különbözők. Vannak mindenekelőtt természeti, gazdasági, társadalmi és jogi E.-k; a természeti E. ott keletkezik, hol valamely áru csak egy v. kevés példányban létezik, vagy csak bizonyos területen termelhető; a gazdasági E. ott keletkezik, hol a gazdasági viszonyok nem igen engedik a verseny kifejlődését p. olyan vállalatoknál, melyek nagy tőkéket vesznek igénybe és egy vállalat által történhetik az egész szükséglet kielégítése, p. vasutaknál; társadalmi E. ott van, hol a társadalom akarata kizárja a versenyt, p. külföldiek részéről; jogi E.-ok azok, melyek törvényes intézkedéseken alapulnak. A jogi E.-ok ismét vagy gazdaságiak vagy pénzügyiek, aszerint, amint azok gazdasági v. pénzügyi eredmények elérése végett létesíttetnek. Az E.-ok továbbá teljesek v. részlegesek, állandók vagy időlegesek stb. Nagy fontossággal birtak a középkorban a részleges E.-ok, melyek bizonyos helyeknek, bizonyos testületeknek (céheknek) stb. adattak; az ujkor kezdetén az E. különösen a nagy kiváltságolt tengerentuli társulatok (keletindiai, nyugatindiai stb. társulatok) terén foglal helyet. Napjainkban különösen a nagyipar és a nagykereskedelem terén találkozunk veszélyes E.-okkal. Legnagyobb fontossággal bir az E. mint az adóztatás egy neme, amennyiben az állam bizonyos javak előállítását, feldolgozását, eladását magának kizárólag fentartja és az áraknak az előállítási költségen felüli megállapítása által alkalmat és módot nyer pénzügyi bevételekre, mint ez egyes államokban a dohánynál, a sónál, a szesznél, gyufánál stb. történt. Az E.-ok hátránya főleg az árak önkényes és magas megállapítása, a buzdító verseny hiányában a termelés hanyatlása, a vállalkozói tér megszorítása, a fogyasztás csökkenése. A pénzügyi E.-ok mellett ezen hátrányokkal szemben főleg az szól, hogy nagy jövedelmeket leginkább ez uton biztosíthatni.
Bihar vmegyében valószinüleg a bencések részére, a Gutkeledek jóvoltából alakult. Először a XIII. sz.-beli Váradi Regestrum említi. A tatárjárásban elpusztult fatemploma helyett 1275. már kőegyház emelkedett. Ezt azonban Dorogfy Péter csakhamar feldulta s anyagát diószegi várának bővítésére fordította. Ekkor az apátságnak amugy sem számos birtokából több elveszett; vagyonát 1321. Péter apát fegyveresen, de hiában próbálta visszavenni. Domonkos apát tiz év mulva már oly szegény volt, hogy pápai tized fejében csak 25 garast fizethetett. A kolostorról utoljára egy 1364. évi okirat emlékezik, midőn a fiusított Doby Erzsébet a kegyuraság jogával együtt a Zudaroknak engedte át Egyedet. Az apátság cimét azonban 1791 óta ismételten osztogatták a királyok. V. ö. Bunyitay: Az egyedi apátság története. Nagyvárad 1880., s ugyanő a Váradi püspökség történetében, II. 370-75.
l. Egyén.
kisközség Zala vmegye letenyei j.-ban, (1891) 1014 magyar lak.
Gergely, XVI. sz.-beli naptárkészítő, a nagyszombati érseki udvar gondviselője. Három Kalendárium-áról van tudomásunk, melyek az 1571., 1572 és 1593. évre szóltak, «Cureloniai Szaniszlo Jacobeius mester» krakkói csillagász után fordította, s az első Bécsben jelent meg. Az egyes hónapokra szóló verseket E. gyönge distichonokba szedte s igy ő egyszersmind a görög mérték egyik első művelője nálunk. V. ö. Toldy: Uj M. Muz. 1853. II.
a katolikus egyik leggyakrabban félreértett és igaztalanul megtámadott dogmája. Már szt. Cyprián e dogmát hangoztatta (Annak nem lehet Isten az atyja, kinek nem az egyház az anyja), szt. Ágoston szerint a kat. egyházon kivül minden föltalálható csak az üdvösség nem. A szentatyák eme-tanítását a 4 karthagói zsinat (398), a 4. lateráni zsinat (Cap. Firmiter), IV. Jenő pápa (Decretum pro Jacobitis) és legujabban IX. Pius (Allocutio 1851 dec. 9.; Litter. encycnl. 1863 aug. 10.) mint az egyház dogmáját proklamálták. A kat. egyház meg van arról győződve, hogy Krisztus egyedül őt alapította, egyedül neki adta át s egyedül ő őrizte meg sértetlenül az egész hitet, mely az üdvösségre szükséges; egyedül neki adta a szentségeket, a malaszt-eszközöket; neki parancsolta meg, hogy az egész világon, minden teremtmények hirdesse az evangéliumot, hozzátéve: aki nem hisz, az elkárhozik. Ezen meggyőződésnek logikus következménye az E. dogmája, mely szerint egyedül a kat. egyház a Krisztus által alapított egyház s igy egyedül benne találhatók fel a Krisztus által az emberek üdvözítésére alapított eszközök. De ezen dogma korántsem mondja azt, mivel vádolni szokták, hogy minden nem-katolikus okvetlenül elkárhozik. IX. Pius pápa enciklikájában világosan kimondja, hogy akik önhibájukon kivül nem tagjai a kat. egyháznak, azok Isten irgalma és könyörületessége által üdvözülhetnek, minthogy Isten azt, aki nem vétkes, nem taszítja kárhozatra. L. még Egyház.
nagyközség Hajdu vmegye balmazujvárosi j.-ban, a Tisza mellett, (1891) 4346 magyar lak.; vasuti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Lakosainak egy része a mult század közepén az aradvmegyei Kis-Peregre telepedett át.