(növ., verticilli floris isomeri), azaz eset, midőn a virág részei a termő kivételével, egyenlő számu tagokból alakulnak. Ellenkezője a különböző tagu (verticilli heteromeri). Az elsőt encyclucus-nak (a. m. rendeskörü) v. isocyclicusnak is nevezik; a heteromerust pedig heterocyclicusnak.
v. egyenszülöttség (Ebenbürtigkeit) a születés szerinti rendegyenlőség, jelsül a különböző rendeknek olyatén kölcsönös viszonya egymáshoz, hogy az azokhoz tartozók egymás között teljes hatályu és teljes érvényü házasságot köthetnek. Az intézmény, mely a nemességnél a rangszerü házasságnak, a házasfelek rangegyenlőségének és a nemesi jogoknak a gyermekekre árháramlásának feltétele volt; tisztán germán eredetü, s a germán jogoknak nem irigylendő sajátszerüségét képezi. Az angol és a francia jogok szerint a különböző osztályok egyenranguak. De Németországban is az E. most már csak az uralkodó családoknál és a főnemességnél bir jelentőséggel. A főnemesség ugyanis (mely alatt az egykoron u. n. reichsunmittelbarer; reichsständischer landesherrlicher Adel értendő) az uralkodó családokkal egyenrangu, mely jogát a főnemességnek az 1815 junius 8-iki Bundesakta, az 1825 aug. 19-iki Bundesgesetz és az 1818 nov. 7-iki aacheni konferencia biztosították. A nem egyenrangu házasság balházasság (Missheirat), amelynek hatása, hogy ha a házasfelek nem egyenranguak, a gyermekek az atya magasabb születésének és rangjának élvezetében nem részesülnek s ugy az özvegy, mint a gyermekek a férj, ill. atya hagyatéka iránt csak azokkal az igényekkel birnak, melyek az E. feltételétől függetlenek. Az özvegynek jelesül rangszerü özvegyi tartása nincs igénye, a gyermekek pedig az ősi, hitbizományi, s hübérjavakban nem örökölnek. A balházasságot, melynél ezek a következmények a házasság megkötésénél szerződésszerüleg kikötvék, balkézre kötött, morganatikus házasságnak nevezik. A régi germán jogok szerint az egyenszülöttség házassági akadályt képezett oly értelemben, hogy valóságos házasságot csak egyenlő társadalmi osztályuak köthettek. ha szabad férfi másnak szolgálójává lett. (Erre vonatkozik a régi német jogi közmondás: Trittst du mein Huhn, so wirst du mein Hahn). Ha szabad születésü leány szolgához mentnőül, szabadságát elvesztette, s a csak ugy őrizhette meg, ha férjét önkezüleg megölte. A gyermekek mindig nem szabadok voltak. Nemes és nem nemes között az egybekelés meg volt engedve, de csak balházasság formájában. A nő nem volt «echte Ehefrau», hanem csak «chepisa» «frindila» (Kebsweib, Friedel), a gyermekek nem voltak nemesek; az erre vonatkozó jogi elv az lévén, hogy: « Das Kind folgt der ärgeren Hand». Mennyivel magasabb ezzel szemben a magyar jognak felfogása, amelyben a balkézre kötött házasság ismeretlen fogalom, s a melynek már ősrégi elve szerint, a nem nemes nő ha nemeshez megy férjhez, férje polgári állásának jogaiban részesül s azokat özvegy korában is megtartja. A nemes születésü nő pedig nemesi jogait nem veszíti el azáltal, hogy nem nemeshez férjhez ment. A gyermekek örökösödésére pedig a szülők társadalmi osztályának különbsége befolyással nem volt.
Az állam által közhivatalnokok s más alkalmazottak számára előirt hivatali, valamint a hadierők különféle csapatainak meg különböztethetés végett külön-külön minták szerint készített öltözte. A legrégibb időkben a harcosok azon öltözetben mentek háboruba, amelyet közönségesen vagy pedig ünnepélyes alkalmakkor viseltek, s legfölebb még külön jelvények feltüzésével jelezték harci szándékukat. A spártai harcosok háboruban vörös felöltőt viseltek s ez a legrégibb általunk ismert E. A rómaiak is E.-k számára a vörös szint választották, mert azon a vérfoltok nem látszanak meg s következőleg nem hatnak lehangolólag a sebesült körül levő harcosokra. A középkorban az urak tetszésök szerint öltözködtek harcra, a fegyveres szolgák és zsoldosok pedig uruk címerszineinek megfelelő öltözetet kaptak. Az akkori közkatonák egyenruházatának főalkalrésze többnyire bőrmente v. bőrkeze volt, mely alatt vászonból v. posztóból készített ujjas mellényt viseltek. A zsoldoscsapatok korszakának elején, majdnem minden egyes csapatnak más-más E.-ja volt. Az állandó hadseregek keletkezése óta az államok gondoskodtak a harcosok öltözetének beszerzéséről s mindinkább arra törekedtek, hogy az ugyanazon egy fegyvernemhez tartozó csapatok E.-i között csak éppen annyi különbség legyen, amennyi szükséges volt, hogy csata alatti összekeverés után az egyes csapatokhoz tartozó emberek ismét gyorsan gyülekezhessenek. A mult sz.-ban a legtöbb európai hadseregnél a állam az E.-ra átalányt fizetett a századosoknak, ami azonban sok visszaélésre adott alkalmat, amiért is később mindenütt az állam maga készítette az E.-kat. Az E. akkor jó, ha azon égaljnak megfelel, amely alatt a katona él és működik. A mostani lövőfegyverek nagy hatása miatt az E. szineinek megállapításánál minden messziről már látható szineket, valamint minden fénylő alkatrészeket kerülik. Csakis a lovasságnál kell minden csapatnak külön-külön szinü feltünő öltözeti cikket adni, hogy harc után az egymásközzé keveredett különféle csapatokhoz tartozó lovasok gyorsabban gyülekezhessenek. - A. vasuti szolgálatban levők közül azok, kik a nagyközönséggel érintkeznek (pénztárosok, raktárkezelők, őrszemélyzet, értesítő, hordár stb.), továbbá a forgalmi szolgálatot tevők egyenruha viselésére vannak kötelezve. Az egyenruhák és a rangjelzők a különböző országokban már régebben divó egyenruhákhoz alkalmazkodnak. Rendesen csak szolgálati ruha van, de Németországban és Ausztriában külön díszruha is van, melyhez a hivatalnokok kardot is viselnek. Hazánkban csak szolgálati ruha van, mely minden vasutnál azonos. Az egyenruha szabályzatról szóló 1888 ápr. hó 26. kelt királyi elhatározás szerint: a hivatalnokok egyenruhája aranyzsinórzatu, arany rózsa rangjelzőkkel; (a főhivatalnokok rangjelzője aranygalléron ezüst rózsa; az altiszteké ezüst zsinórzatu ezüst rózsa rangjelzőkkel; a szolgaszemélyzeté zsinórnélküli, ezüst paszománt rangjelzővel. A forgalmi szolgálatot tevőnek ismertető jele egy vörös karkötő korona- szárnyas kerékkel. Végre a vasuti és hajózási főfelügyelőség jelvénye kék selyem karkötő, koronával és I. F. J. monogrammal. A hivatalnokok saját költségükön szerzik meg egyenruhájukat, az altisztek és szolgák hivatalból kapják. Minden ruhadarabnak pontosan van megállapítva viselési időtartama, mi nyilvántartatik.
azon állapot, melyben a testre működő erők összessége annak mozgási állapotát nem változtatja, melyben tehát az erők összege és azok forgató nyomatékának összege zérus. Ha valamely test egyensulyi helyzetébe zérus sebeséggel érkezik, akkor ezen helyzetében meg is marad. Az egyensuly stabilis, ha a testet az egyensulyi helyzetből kimozdítva, a reáműködő erők negativ munkát végeznek; labilis, ha az erők munkája pozitiv; közömbös, ha a munka zérus. A testek egyensulyozásával különösen az u. n. egyensulyozó művészek, az equilibristák foglalkoznak. A kifeszített kötélen, dróton egyensulyozva járó erőművészek, kötéltáncosok-nak nevezzük. A kerékpározásnál (velocipédezés), lovaglásban, tornában is nagyon szükséges ügyesség az egyensuly. - E. a filozofiában is használt kifejezés; a midőn az akaratot indító okokat képiesen sulyoknak nézzük, amelyek közül az erősebb az akaratot elhatározásra birja; ámde ha a két ok egészen egyforma, egyesuly áll be. Ez esetben némelyek szerint az akarat szabadon választ (aequilibrium). Ezt az egyensulyt csufolja ki Buridán szamarának meséje, ki két egyforma távolságban levő egyforma nagy szénacsomó közt állván, éhen kénytelen halni.
az, melyek az alakok és a csoportok természetesnek látszólag, de mégis mesterségesen olyaténképen vannak elhelyezve, hogy a kép sikjának közepén vont merőleges vonaltól jobbra és balra eső tért körülbelül egyenlő számu, de más és más helyzetü és mozdulatu alakok és csoportok foglalják el. Ekként a kép két egyenlő terjedelmü fele csakis a tömeg mennyisége tekintetében egyezik, egyébként a kép két egyenlő terjedelmü fele csakis a tömeg mennyisége tekintetében egyezik, egyébként pedig merőben különbözik. A sik fölszinen való ábrázolásban az egyensulyos elrendezés a szimmetrikus elrendezéshez képest jelentékeny haladást mutat a természethüség felé. A szimmetrikus elrendezés szerint a kép területét két egyenlő részre osztó merőleges vonaltól vagy a főalaktól, jobbra és balra is ugyanannyi és ugyanoly tartásu és mozdulatu alak foglal helyet. Szóval ez az elrendezés mesterkélt, még látszatával sem bir a természetességnek. Az egyensulyos elrendezés ellenben, noha igen gyakran elég szigoruan ragaszkodik a sik geometriai beosztásának alapgondolatához, mindazáltal az alakoknak jobb és balfelől egymástól eltérő, változatos mozdulatával és a csoportok összeállításával az elrendezésnek megadja a természetesség látszatát. Geometriai alappal biró ilyetén egyensulyos elrendezésük van p. Lionardo da Vinci Utolsó vacsorájának, melyen Krisztus alakja, továbbá jobbra és balra az apostolok hármasával, két-két, tehát összesen öt egymásmelletti háromszögben vannak elrendezve. Geometriai egyensulyos elrendezésü Ráfáel Disputatiója és számos Madonnája.
Mikes leveleiben (és Csúzinál XVIII. sz.) a. m. ápetitus, étvágy: «Jobb egyepetyéje vagyon az ételre». «Soha olyan nagy egyepetyém nem volt, mint ma a hosszu levélirásra».
l. Egyenértéksuly.
ellentétben a társas birósággal az, amelynél a birói funkció egész teljességében, tehát nemcsak az itéletet előkészítő eljárást, hanem agát az itélkezést is egyes személy gyakorolja. Az E.-i eljárás főelőnye a nagyobb gyorsaság; főhátránya az, hogy az itélkezés helyességének és alaposságának biztosítékát kevésbé nyujtja, mint az, ahol a határozat hozatalát tanácskozás előzi meg és ahol a birói határozat az annak alapján tartott szavazásnak az eredménye. Ennek megfelelően majdnem mindenütt az E.-ok hatáskörébe az egyszerübb természetü s kevésbé fontos, de másrészt gyors intézkedést igénylő ügyek vannak utalva. L. Birósági szervezet.
eredeti tulajdonszerzési mód (communio). Két vagy több dolognak oly benső egybeköttetése, hogy az által az egyes dolgok önálló létezésöket elvesztik. Az E.-nek két főnemét különböztetjük meg, az E. szorosabb értelemben, összevegyítés, összekeverés (confusio, Comixtio) és a növendék (accessio) aszerint, amint az E. dolgok hason arányban állanak egymáshoz vagy nem, mely utóbbi esetben a dolgok fő- és mellékdolog viszonyában állanak. Az első esetben az első kérdés az, vajjon az egyesített dolgok az előbbi állapotban visszaállítás értelmében ismét szétválaszhatók-e vagy sem. ha igen, az E. az eddigi tulajdonon változást nem eredményez, a tulajdonosok mindegyike visszahagyja a magáét, s akinek jár, kárpótlást nyer. ha ily szétválasztás nem lehetséges, akkor az azáltal keletkezett dolog az egyesített dolgok tulajdonosai között közös tulajdonná lesz. Az osztr. polg. tkv. erre az esetre azt a további intézkedést tartalmazza, hogy annak, akinek dolgával más az E.-t bünösen eszközölte, szabad választásától függ az egész tárgyat a javítás megtérítése mellett megtartani, vagy azt hasonló pótvány mellett a másiknak átengedi. Ha egyik fél sem bünös, a választás azt illeti, kinek része többet ér. A római jog a közös tulajdon keletkezését kizárja abban az esetben, ha az E. Specifikációt vont maga után, értvén Specifikáció alatt ingó dolognak emberi munka által annyira történt átváltoztatását, hogy az egyesített dolognak fogalma változik. Pl. idegen vászondarabon festőművész képet fest. Az uj dolognak tulajdonosa ily esetben mindig a specifikáló, aki csak kárpótlást tartozik az egyesített idegen dolog tulajdonosának szolgáltatni, a specifikáló jó vagy rossz hiszeme csak a kártérítés mérvénél jöhetvén tekintetbe.
Akcesszió esetében az E. nem eredményez közös tulajdont, hanem az elvnél fogva «accessorium sequitur suum principale» a fődolognak tulajdonosa a mellékdolognak tulajdonát nyeri el, s csak kárpótlással tartozik. De ez is csak abban az esetben áll, ha az E. kiegészítő, s szétválasztás nem lehetséges, mert ha a szétválasztás lehetséges, a mellékdolog tulajdonosa szétválasztást követelhet (actio ad exhibendum) s dolgát vindikálhatja. Hogy ingó dolgok egyesítése esetében, melyik dolog a fő, melyik a mellékdolog, arra általános elvet felállítani nem lehet, annak elbirálása az összerü viszonyok tekintetbe vételétől függ. Az osztr. polg. tkv. idevonatkozólag azt a rendelkezést tartalmazza, hogy ha idegen anyagszerek valamely dolognak kijavítására fordíttattak, az idegen anyag a fődolog tulajdonosáé lesz, aki az anyagoknak árát azok tulajdonosának jó vagy rosszhiszemüségének tekintetbevételével megtéríteni tartozik.
Ingatlan dolognak ingó dologgal E.-se esetében, a fődolog természetesen mindig az ingatlan, s jelesül építésre felhasznált anyagokkal szemben az épület; épületeknek idegen telken emelése esetében a telek, az épület is «caedit soli». Ily E.-nek háromféle esetét szokás megkülönböztetni; u. m. Inćdificatio (beépítés); satio, (idegen magnak saját földben elvetése); plantatio (idegen növénynek elültetése vagy megfordítva saját magnak, növénynek idegen földön elvetése, elültetése, a két utóbbi esetben a mag az elvetéssel, a növények mihelyt gyökeret vertek, a föld tulajdonosának tulajdonává lesznek. A beépítésre az osztr. pol. tkv. határozatai a következők; Idegen anyagszereknek épületbe felhasználása esetében, az anyagszerek az épület tulajdonosának tulajdonába mennek át. Az anyagszereket a jóhiszemü építkező a közönséges, a rossz hiszemü építkező a legmagasabb ár szerint, s ezenfelül még minden egyéb kárt is megtéríteni tartozik. A jóhiszemü építkező azonban csak annyiban tartozik egyáltalán kártérítéssel, amennyiben ellene tulajdoni keresetnek helye lehet. A törvény ugyanis, szakítván a római jognak «res clamat ad dominum» merev elvével nem ad tulajdoni keresetet ingó dolgoknál a jóhiszemü birtokos ellen, aki a dolgot nyilvános árverésen, vagy afféle forgalomra jogosított iparostól, vagy fizetésért oly személytől szerezte, kire azt a tulajdonos használat, megőrzés vagy bármi más célból maga bizta.
Idegen földön emelt épület a földtulajdonosé lesz. A jóhiszemü építkező szükséges és hasznos költségeinek megtérítését követelheti, a rosszhiszemü építkező megbizás nélküli ügyvivőnek tekintetik, s mint ilyen, ha az épület a földtulajdonos tulnyomó használatra van, költségeinek megtérítését követelheti, de ha az épület nincs tulnyomó hasznára a földtulajdonosnak, vagy ez az épületet nem is használhatja, a földtulajdonos nemcsak hogy megtérítéssel nem tartozik, hanem az épületnek elhordását, a beépített teleknek előbbi állapotba visszahelyezését, s a mennyiben ez nem lehetséges «teljes elégtételt» (damnum emergens és lucrum cessans, tényleges kár s elmaradt nyereség) is követelhet. Viszonyt a földtulajdonos, aki az építkezés felől tudott, s attól a jóhiszemü építkezőt azonnal el nem tiltotta, csakis a földnek közönséges értékét követelheti. Épületnek idegen földön s idegen anyagszerekkel emelése tekintetében a fennebbiekben előadott elvek együttesen alkalmazandók. In confinio, vagyis két szomszéd területén nőtt fa a szomszéd tulajdonosoknak - adjacentes - közös tulajdona. A közösségre nem a földben elterülő gyökerek, hanem a földből kiálló törzs irányadó. Minden fatulajdonos jogosítva van saját földéből az idegen fa gyökerét ki, és az ő légürege felett függő ágakat levágni. A fennebiekben ismertetve van a) ingó dologgal; b) ingó dolognak ingatlan dologgal egyesítése.
Előfordulhat még ingatlan dolognak egyesítése ingatlan dologgal. Ennek négy neme van; a) alluvio (áradvány vagy iszaplás); b) avulsio (elsodort földrész); c) insula nata (szigetképződés); d) alvei mutatio (elhagyott meder). Az első eset a földre vonatkozik, melyet valamely viz észrevétlenül a parthoz hord. Ezen földnek, helyesebben földrészeknek tulajdonjoga a part tulajdonosát illet. A második esetben, mely alatt a folyó ereje által észrevehető földrésznek elszakítását s idegen parthoz sodortatását értjük, a római jog szerint az elsodort földrésznek tulajdonjogát a part tulajdonosa nyeri meg, az osztr. polg. tkv. szerint azonban csak akkor, ha az előbbi birtokos tulajdoni jogát egy év alatt nem gyakorolja. A tulajdonszerzés tehát itt nem az E.-en, hanem vélelmezett elhagyáson (derelictio) alapszik. A harmadik esetben, ha t. i. valamely vizben sziget támad, akkor, ha a sziget a viz közepén támad, a két part hosszában fekvő föld tulajdonosainak van kizjel joguk a támadt szigetet két egyenlő részben elsajátítani, s földeik hosszaságához képest magok közt felosztani. Ha ellenben a sziget a viznek csak egyik felén támad, akkor egyedül a közelebbi partföld tulajdonosának, illetve tulajdonosainak van ahhoz igényük. A római jognak némileg eltérő rendelkezése szerint, a sziget hosszához képest a folyó közepe jegyzendő ki vonal által s e vonal határozza meg a jobb- és balparti földtulajdonosokat illető részeket. Mai jogunk szerint továbbá a hajózható folyókon támadt szigetek az államnak tulajdonát képezik. A negyedik esetben, ha t. i. a folyó eddigi medrét elhagyja, az elhagyott meder az előbbi pontban érintett arányokban a határos partbirtokosokat illeti, ugy azonban, hogy első sorban a mederváltozás által károsított földbirtokosoknak van joguk az elhagyott mederből vagy annak értékéből kárpótlást nyerni. Ha végül csupán a viznek kiszáradása, vagy annak több ágakra oszlása által támadnak szigetek, vagy földrészek árasztatnak el, az előbbi tulajdonjogok sértetlenül maradnak. Az osztr. polg. tkv. rendelkezései hazai joggyakorlatunkban is állanak.
E. a fonó iparnak, ill. a kártolásnál, fonásnál és cérnázásnál használatos művelet. Középfinom pamutfonalak gyártásánál kétszeres kártolás divik. Az első kártolóról az anyagot szalag alakjában nyerik (kártolt szalag) s hogy e szalagokkal a második kártoló rendszeresen táplálható legyen, előbb több szalagot egy közös hengerre hengerelnek s igy bundává egyesítik azokat. Fonásnál, főleg ha nyujtott v. fésült fonalat gyártanak, az egyesítés műveletét sokszorosan alkalmazzák. Ekkor ugyanis 3-6 szalagot egyesítenek s ezen egyesített szalagot annyira gyujtják, hogy a nyujtott szalag finomabb (vékonyabb) legyen, mint az egyesítésre használt szalag. Ezen eljárást 5-8-szor ismétlik. Minden E. folytán a szalagok egyenlőtlensége csökken s igy vékonyabb és egyenletesebb szalag (lazaszálrendszer) áll elő. Cérnázásnál a cérnázandó fonalakat sok esetben közös csévére csévelték; e művelet neve is E.
l. Országgyülés.