l. Műegyetem, Tudományegyetem, Szász-egyetem.
a magyarországi ágostai hitvallásu evangélikus egyház azon közege, aki ezen egyházat kormányozza és képviseli; ő egyik elnöke az egyetemes közgyülésnek és hatáskörét az egyetemes közgyülés szabályrendeletben határozza meg. Hivatalos eljárásáról s általában az egyetemes egyház életében felmerülő nevezetesebb mozzanatokról az egyetemes közgyülésnek évenként jelentést tesz. Hivatala élethossziglan tart; általános szótöbbséggel választják az egyetemes egyház összes egyházközegei, a főiskolák, főgimnáziumok s önálló tanítóképző intézetek, melyek egy-egy szavazattal birnak. A megválasztandónak magyar honpolgárnak és világinak kell lenni. A megválasztott egyetemes s hivatalába ünnepélyesen beiktatja s megválasztását a kormánynak s a magyarországi ev. ref. konvent elnökségének is tudomására juttatja.
a magyarországi ág. ev. négy egyházkerület küldöttjeinek határozatképes gyülései, melyek Mária Terézia királynő amaz óhajtására szerveztettek rendszeresen, hogy a prot. kerületek ne külön terjesszék fel sérelmeiket, hanem együttesen. Noha értekezleteket olykor már előbb is tartott mindkét prot. egyház, a ref. egyházban akkor nem sikerült az ilyen egyetemes jellegü gyülések szervezése, de a lutheránusok az 1774 ápr. 20. tartott alakuló közgyülésen kimondták az egyetemes gyülések rendszeresítését s évenként való megtartását. Azóta az egyház szervezetéhez lassanként mindinkább hozzásimultak ezek, s némi változáson, illetőleg fejlődésen már előbb is menvén át, a budapesti zsinat végre törvénybe iktatta s hatáskörüket határozottan megszabta. Az uj szervezetü E. elseje 1893 okt. tartatott s eredménye hű tükre volt az uj alakulás áldásos hatásának. Az E. 1848-ig mindig az egyetemes felügyelő által vitt egyes elnökség alatt tartattak; az ezután bekövetkezett provizórium elteltével 1860. már kettős elnökség vezette a gyüléseket, amennyiben a legrégibb szuperintendens társelnöke lett az egyetemes felügyelőnek. Habár ennek hivatala szoros összefüggésben van az egyetemes gyülésekkel, mégis előbb rendszeresíttetett azoknál, miután már 1758 megválasztott reá br. Zay Péter, ki 1788-ig folytatta azt. Utódai a következők voltak: Ócsai Balogh Péter (1788-1819), báró Prónay Sándor (1819-1839), gr. Zay Károly (1840- 1860), báró Prónay Gábor (1861-1875). Zsedényi Ede (1875-1879), br. Radvánszky Antal (1879-1882) és br. Prónay Dezső (1883-tól), ki a budapesti zsinat folytán sokban megváltozott viszonyokra való tekintettel 1893. lemondott, de az egyházak óriási többségével, szinte egyhangulag ujra megválasztatott. V. ö. Haán Lajos: A magyarországi ág. hitv. evangélikusok egyetemes gyülései és az egyetemes világi felügyelői hivatal (1883).
(fidei-commissaria hereditas) alatt a római jog az örököshöz (fiduciarius heres) intézett azt a meghagyást érti, miszerint az egész örökséget vagy annak hanyadrészét egy harmadik személynek, az u. n. utó- vagy hitbizományi örökösnek (fidei commissarium heres) visszaszolgáltatni (restitutio) tartozik. A restitució időpontját az örökhagyó meghatározta, s ez rendesen a közvetlen örökös halála lehetett. Ily meghatározás hiányában a restitució ideje azonnal az örökségnek a közvetlen örökös halála elfogadásával állott be. Ha az E. arra szorítkozott ami a közvetlen örökös halálakor még meg lesz, (quid ex hereditate supererit) ebben az esetben a közvetlen örökös az örökségnek 3/4-ed részét elkölthette, ellenkező esetben az örökségének csak 1/4-ed részét vonhatta le a maga kizárólagos tulajdonául. Ez az u. n. quarta trebellianica. A fiduciariust (közvetlen örökös, ném. Vorerbe mig az alörökös Nacherbe) az utóörökös a S. c. Pegasianum szerint az örökség elfogadására kényszeríthette, ami azért volt szükséges, mert az E. érvénye attól függött, hogy a fiduciarius valóban örökössé legyen. A kényszerített elfogadásnak az a következménye volt, hogy a fiduciarius az örökség elfogadásából az örökségi terhekért felelőssé nem vált, de viszont semmit sem kapott s mintegy büntetésül még a quarta trebellianicat sem vonhatta le.
Az örökhagyó oly intézkedéseket is tehetett, hogy az E.-t az első örökös a másodiknak, ez ismét a harmadiknak szolgáltassa át stb. Az alapító családja előnyére rendelt ily E. nem más, mint a ma u. n. családi hitbizomány, fidei dommissum familiae, melynek neve, ha addig kell fenállania, mig a kedvezményezett család tagjai életben vannak: fidei commissum perpetuum. A fiduciarius az E.-t el nem idegenítheti, elidegenítései semmisek, kivéve ha az érdekeltek abba beleegyeznek, eltarthatlan dolgokra vonatkozólag, s hagyatéki adósságok törlesztése céljából. Ugy szinte, ha az örökhagyó az elidegenítést megengedte, mely esetben, ha az engedély korlátlan, az E. tényleg arra szorítkozik, ami a restitució időpontjában még meglesz. Az E. a mai hitbizományi helyettesítésnek (substitutio fidei commissaria) felel meg.
Pedagogiai folyóirat. 1889-ben indult meg Dr. Jancsó Benedek szerkesztésében és Lampel-Wodianer kiadásában. 1889-1892-ig havonként kétszer jelent meg. 1893 elején ugyanakkorra terjedelemmel havonként egyszer megjelenő folyóirattá alakult át és Balássy Dénes mint társszerkesztő lépett be a szerkesztőségbe.
tulajdonképen teodolit, mely lejtmérésre és távmérésre is be van rendezve. L. Teodolit.
havonkint (kivéve augusztust és szeptembert) megjelenő tudományos szaklap, melyet 1877. P. Thewrewk Emil és Heinrich Gusztáv több budapesti egyetemi filologus közreműködésével Budapesten alapított és 1886-ig szerkesztett. Az első évben P. Thewrewk W. volt a főszerkesztő, a következőkben Heinrich Gusztáv. 1887-től egészen 1889. harmadik szerkesztő Ábel Jenő lett, ki a klassz. filologiai közleményeket szerkesztette, mig a modern filologiaiakat Heinrich. Ábelnek helyébe halálával 1890 febr. havában Némethy Géza lépett, ki az E.-nek harmadik társszerkesztője volt 1891 végéig. 1892-től a folyóirat főszerkesztői Némethy Géza és Petz Gedeon lettek Heinrich Gusztáv és P. Thewrewk Emil közreműködésével. 1889. és 1890. Pótkötetek az E.-höz is jelentek meg. A folyóirat a budapesti Philologiai Társaság adja ki. A társaság tagjainak száma jelenleg 11 tiszteletbeli, 6 alapító, 355 rendes, 62 rendkivüli. Klasszikus és modern filologiai, latin vagy magyar nyelven irt cikkeket közöl.
az állami postáknak az egész föld kerekségére kiterjedő szövekezete, a levelezésnek akadálytalan, gyors és olcsó szállítására és általában a nemzetközi postai szogálatunk folytonos tökéletesítésére. Az egyetemes postaegyesületi szerződés, melyet első kezdetleges alakjában Bernben, 1874-ben kötöttek, legutóbb megujíttatott Bécsben, 1891. évi julius 4-én, a mikor Ausztrália szárazföldje is hozzájárult, úgy, hogy jelenleg a Fokföld, brit Becsuana-föld, az Oranje köztársaság, Szt.-Helena s Ascension szigete és több ausztráliai szigetcsoport kivételével, az egyetemes postaegyesület területe az egész lakott föld kerekségére kiterjed. Az általánosan kötelező főszerződésen kivül, mely a levelezés szállítási feltételeinek megszabása mellett a nemzetközi postaügy általános rendezésével foglalkozik és azért mindenütt törvénybe is van igtatva (nálunk az 1892. évi XI. cikkellyel), van még hat kiegészítő külön egyezmény, mely a posta egy-egy speciális szolgálati ágát, t. i. a postautalvány, postai megbizás, értéklevél s értékdoboz, postai csomag, személyazonossági könyvecskék szolgálatát és a hirlapelőfizetések közvetítését tárgyalja és melyek az egyesületnek csak azon tagjaira nézve kötelezők, a melyek azokhoz egyenkint hozzájárultak. Úgy a főszerződéshez, mint a külön egyezmények mindegyikéhez tartozik egy-egy foganasító szabályzat, mely a szolgálat részleteit rendezi. L. Nemzetközi postaügy.
Az emberiség történelmét, vagyis az u. n. világtörténelmet mintegy kétszáz év óta rendszerint három nagy korszakra szokták osztani a történetirók, megkülömböztetvén először az Ókort, amely a világ kezdetétől egész a nyugati római birodalom végleges bukásáig (Kr. u. 487) terjed, azután a középkort, mely a Ny- római birodalom bukásától Amerika felfedezéséig (1492) lefolyt századokat foglalja magában; és végre az Újkort, amely 1492-től egész a mai napig ér le. Ezen beosztás még ma is divik tankönyveinkben, legföljebb azon különbséggel, hogy némely szerző az Újkor hajnalhasadtát a Reformációtól (1517) keltezi és a francia forradalom kitörésének időpontját (1789) innen eső évtizedeket Legujabb kor cimén szokta egy negyedik nagy korszakba egybefoglalni (l. Cantu Caesar, Weber stb. világtörténelemirók művének ide vonatkozó fejtegetéseit). A tudomány azonban már rég tulhaladta ezen beosztást. A geologiai tanuságtétele szerint legalább is 20 millió év óta létezik mát az emberiség e földteke területén; más felől az egyiptologiai és az assziriologia oly irott tanuságtételeket, műemlékeket stb. világítottak meg, amelyek kétségtelenné teszik, hogy ugy Egyiptomban mint Babiloniában Kr. e. már legalább 5000 esztendővel magas foku kultura, sőt már Kr. e. 11 000 évvel is létezett oly műveltség, amely még kifejlődhetett, az évezredek egész hosszu sorának kellett lefolynia.
De másfelől ugyancsak a Babilonia, assziria, a hundi államok és Kina már rég lejátszották Egyiptommal együtt az ő egészen sajátszerü kulturájukkal kapcsolatos világtörténelmi szerepöket, midőn a görög nép csodálatraméltó géniusza csak a Földközi-tenger partjain is jelentősebb mérvben birt történelmi szerepre szert tenni. A görög nép géniusza meghódította szellemileg a római birodalmat is, elannyira, hogy a görög persa bukásáig terjedő idő - körülbelül ezer esztendő - egy egységes nagykorszakot képvisel, amelyet nem lehet legcsekélyebb okunk sem összeforrasztani akarnunk az egyiptom-babiloniai korszakkal.
De az u. n. középkornak sincsenek oly lényeges jellemző vonásai, amelyeknek történelmi uralmát akár Amerika fölfedezésével, akár a Reformáció korszakával megszüntnek tekinthetnők. Noha Kolumbus kitűzte a keresztet és a Spanyol zászlót a rézbőrü indiánok földjén a szelek országában, noha Luther Márton végrehajtotta a hitujítás nagy munkáját in capite et membris: az európai társadalom megmaradt még közel három századon át egész 1879-ig vagyis a francia forradalom kitöréséig történelmileg fejlett, hübériségen, kasztszerü rendiségen és államot domináló egyházi tekintélyen alapuló keresztény germán alakjában. 1788. vagyis egy évvel a francia forradalom kitörése előtt Európa összes szárazföldi államaiban a társadalom még éppen annyira középkori társadalom volt, mint akár a XIII. században; sem a francia XIV. Lajos, sem II. Frigyes porosz király, sem II: József nem birták ezen európai társadalmat hagyományos természetéből s külső formáiból kivetkőztetni. 1789-től azonban 1815-ig, tehát 26 év alatt nagyobb átalakulásokon mentek át az európai szárazföld államai s nemzeti társadalma a modern állameszme hatása alatt, mint az előtt egy egész ezred év folyamában, és igy nem lenne a tudomány szempontjából indokolható, ha akár Amerika fölfedezésére akár a Reformáció korszakára akarnók alapítani azon valóban uj korszakot, amely tulajdonképen csakis 1789-el, a Bastille ledöntésével és a modern állameszme uralomra jutását kezdődik.
Az egyedül helyes, mert a tudomány szempontjából ma már egyedül indokolható beosztás, tehát - miként ez már a világirodalomban tényleg szóba is hozatott - csak a következő lehet: I. Körszak: Őstörténelmi vagy történelem előtti korszak. Az ember létezésének legrégibb nyomaitól egész az I. egyiptomi dinasztia korszakáig (Menes király trónralépte, Lepsius szerint Kr. e. 3892). II. Korszak: 3892-től a babiloni birodalom bukásáig Kr. e. 551. III. Korszak: a babiloni birodalom bukásától vagy pedig az első görög persa háborutól (Kr. e. 490) egész a nyugati római birodalom bukásáig (Kr. u. 481). IV. Korszak; a római birodalom bikásától a francia forradalom kitöréséig 1789. V. Korszak: 1589-től napjainkig. E szerint lenne tehát egy őstörténelmi v. történelem előtti korszak: egy egyiptomi-babiloniai korszak, egy görög-római korszak, egy keresztény-germán korszak és egy legújabb korszak, mely azonos a modern állameszme korszakával.
l. Zsinat.