(növ.), l. Egyszergyümölcsözők.
(növ., monocotyledones, monocotyledoneae) Jussieu rendszeréből eredő növénycsoport, a zárva magzó virágos növények osztálya, a kétsziküek ellenkezője. Csirájoknak csak egy sziklevele van, mely mint hüvelyalaku, felfelé hegyes képlet a rügyecskét körülfogja, azért Reichenbach az E.-t Acroblastae azaz tetőcsirás névvel is illette. Ezenkivül a kétsziküekkel szemben még más főbb bélyegök is van. Nevezetesen az E.-nek soha sincs főgyökere, hanem korán elsatnyul, s a szár alsó részéből csak mellékgyökerek erednek; ezek meglehetős vékony száluak, az elágazásra kevés hajlandóságuk van. Az E. közt vannak a hagymás növények. A hazai E. közt se fa se cserje nincs. A legtöbb a föld alatt csirázik. Az E. rendjei: - az anyahimesek (Gynandrae), füszertermők (Scitamineae), liliomviráguak, ellencsirásak, pelyvás füvek, buzogányosak és mocsáriak.
(növ., monopetalus, forrtszirmú, összenőtt szirmu), olyan virág, a melynek a szirma egy egész, legfeljebb kisebb-nagyobb metszés lehet rajta, p. a hajnalkáé v. a Primuláé 5 metszéssel. Egyszirmuak, vagyis Monopetalae, Jussieu rendszerében a kétsziküek egyik rendje, egyszirmu virágokkal. Az egyszirmunak ellenkezője a több- v. különszirmu.
v. elszigetelő (izoláló) vagy ragtalan nyelvek: a khinai nyelv és rokonai, az annami, sziámi stb. (Khinában, Tibetben és Hátsó-Indiában). Ezeknek minden szavuk egytagu, ragokat és képzőket nem ismernek, s a fogalmak módosításait és viszonyítását részint rokonértelmü szópárok egymásmellé-tételével, részint sokféle magassági és erősségi hangsullyal (l. Hangsúly), részint végre a szórenddel fejezik ki. Azelőtt azt hitték, hogy ezek a nyelvek őrizték meg a beszédnek legősibb formáját, de ujabban mindig valószinübbé vált, hogy valaha volt nekik szóképzésük és szavaik csak idővel koptak le egytaguakká, mint részben az angol is. L. Khinai nyelv.
(növ.), l. Egyanyásak.
(növ.), a hazai jegenye és fésüs fenyő, melynek a tüi magánosak.
István, szinész, született Pócsmegyeren 1838., meghalt Vácott 1882. Egyszerü földmives szülőktől származott, kiknek akarata ellenére a papi pálya helyett szinésszé lett a középiskolák elvégzése után. A kardalosi állásból nagyon hamar kiemelkedett, ugy hogy már 1861. mint a budai népszinház elsőrendü tagja a közönségnek kedvencévé lőn. 1875. hivták meg Debrecenből a budapesti népszinházhoz, hol egy rövid év leforgása alatt sokoldalusága által az ünnepeltek közé emelkedett.
Igy nevezzük azokat az érzéseket, melyek valamely érzőszervre történt behatás folytán ugyanazon érzőszerv más helyén, vagy más érzőszervnek megfelelőleg, bennünk támadnak. Ha a napba vagy erősen megvilágított fehér felületre nézünk, orrunkban az izgatás akkora fokra fejlődhetik, hogy tüsszentésre indít; éles hangra, mint amilyen p. akkor támad, mikor késünk a tányéron elcsuszik, borsózik a hátunk. Az E. okát l. Együttmozgás.
vagy tengőéleti rendszer (nervus sympathicus), ekként nevezzük a gerinces állatokban az agy-gerincvelői idegrendszerrel szemben azon idegeket, melyek első sorban nem az agy-gerincvelőből, hanem a gerinccsatornán kivül fekvő kisebb-nagyobb idegsejthalmazokból, u. n. ducokból (ganglia) erednek. Az idegek nagyobbára szürke szinüek, de vannak közöttük fehérek (velyőshüvelyüek) is; ezek összekötik a ducokat az agy-gerincvelővel, nagyobbik részük azonban a körzeti szervekhez halad, s ezek a vérereket kisérve ágaznak el, azért érmozgató idegeknek (nervi vasomotorici) neveztetnek. Az E. 2 főrészből van összetéve: 1. az u. nevezett együttérző v. szimpatikus ideg (melyet a régiek «nagy»-nak neveztek - n. sympathicus maximus - szemben a bolygó ideggel), a gerincoszlop két oldalán a test hossztengelyével párhuzamosan elhelyezett 24-24 dúcból áll, összekötve idegek által, ezt határkötegnek (Grenzstrang) nevezik; kezdete a fejen, vége a farcsonton van. A határducoktól közlekedő ágak (n. communicantes s. viscerales) mennek a gerincvelői idegek elülső ágaihoz; ezen ágakban szürke rostok mennek egyrészt a gerincvelői idegekhez, másrészt fehér rostok a gerincvelőből a szimpatikushoz. A határköteg ducaiból és idegeiből kiinduló körzeti együttérző idegek fonatokat képeznek, melyeknek utjába kisebb v. nagyobb ducok vannak beiktatva, szürke-vörös szinüek, orsó v. szabálytalan alakuak, kivül kötőszöveti tok által burkolva. Ezen ducok (l. az 1. ábrát) feladata abban áll, hogy belőlük idegrostok erednek a tengőéleti szervek összes izmai számára, igy a táplálócsőhöz, lélegző készülékhez, hugyivarszervekhez, belső szemizmokhoz, bőrhöz stb.; mind e helyekre a vérerek kiséretében jutnak. Minthogy a szervek tápláltatása az erektől függ, az együttérző rostokat tápláló-idegeknek (nervi trophici) is nevezik. Maguk az érmozgató központok a gerincvelőben és a nyultvelőben feküsznek. Az érmozgató rostokon kivül vannak a szimpatikusban: érző, gátló és gyorsító rostok, valamint a mirigyekhez menő elválasztó rostok is.
[ÁBRA] 1. ábra. Együttérző idegduc.
Magának a rendszernek boncolástani leirása rövid kivonatban a következő (l. a 2. ábrát). A határköteg feloszlik nyaki, feji, ágyéki és kereszt-farcsonti részre. a) A nyaki részen csak három duc van, mely csökkenést a nyakcsigolyák számához képest abból magyarázhatjuk, hogy a redukció némelyeknek egybeolvadása által jött létre. A felső nyaki ducot formája miatt orsóidomunak (gangolion fusiforme) mondják; 20-25 mm. hosszu, 6-8 mm. széles; a 2-3-ik nyakcsigolyák oldalain fekszik, a nyak nagy erei mögött; a felső végéből eredő ideg a belső fejverő érrel a koponyaüregbe megy (n. caroticus internus).
[ÁBRA] 2. ábra. Együttérző idegrendszer.
A középső nyaki duc a pajzsmirigyverőérén fekszik; tőle kettős fonat indul aláfelé az alsó nyaki duchoz, melyek a kulcscsont alatti verőeret hurokalakban körülfogják (ansa Vieussenii). Az alsó nyaki duc a mellkas bemenetén a kulcscsont alatti verőér mögött fekszik; gyakran egybefolyik az első mellkasi duccal az u. n. csillagos duc (ganglion stellatum) képezésére. Az említett 3 ductól körzeti ágak mennek a garathoz, külső fejverő erekhez (ezeknek ágaihoz), különösen nevezetesek pedig azok, melyek lehaladnak a mellkasba a szivhez (n. cardiaci). b) A feji résznek törzsét az orsóducból eredő belső fejverőéri ideg (n. Caroticus int.) teszi, mely ezen verőér kiséretében a koponyaüregbe jut, ott ágakat küld a dobüreghez (plexus tympanicus), a szemüregben fekvő sugárduchoz, melytől azután a sugáridegekben (n. ciliares) a szimpatikus rostok a szemgolyó belsejébe jutnak. c) A mellkasi részen 11 duc van; a hátcsigolyák harántnyujtványai és a bordafejek előtt. Belőlük ágak mennek a mellkas nagy ereihez, a tüdőkhöz, s különösen a szivhez, ott a szivfonatot (plexus cardiacus) képezve. Más nevezetes ágak a zsigeridegek (n. splanchnici); ezek a csigolyatestek elülső felszinén lehaladnak, a rekesznek szárai között a hasüregbe lépnek, s ott a mindjárt leirandó napfonathoz csatlakoznak; ezen idegek érző, érmozgató és mozgató rostokat vezetnek a belekhez; izgatásukra a belek féregalaku mozgásai eleinte csökkennek, azután gyorsulnak. d) Az ágyéki részen 4-5 orsóidomu határduc van; a csigolyatestek elülső felszinén feküsznek, a hasi nagy vérerek oldalán. Ágakat bocsát a nagy vérerekhez s ezek rajtuk fonatokat képeznek. Legnevezetesebbek ezek közül a bél- vagy napfonat (plexus coeliacus s. solaris), a hasi nagy verőér (aorta) felső részén fekszik, a rekeszizom szárai előtt; szabálytalan idomu, gyakran kettős félholdalaku, kb. 5 cm. széles, 3 cm. magas, több apró ducból v. lapos ideglemezből áll; fonalak mennek hozzá a mellkasi szimpatikustól a fentebb említett zsigeridegek utján, ezek a fonatban fekvő napducba (ganglion solare s coeliacum) mélyednek be. A napfonatból ágak mennek a vérerek kiséretében a gyomorhoz, léphez, májhoz, belekhez, rekeszhez, veséhez, különösen sok a mellékveséhez. e) A szimpatikus medencei részen 4-5 keresztcsonti duc van; a két oldali köteg lefelé haladása közben egymáshoz közeledik, s alul hurok utján (ansa sacralis), vagy páratlan ducban (ganglion impar J. Walteri) egyesülnek. A medencei résztől ágak mennek a végbélhez, hólyaghoz, nemi szervekhez, nőnél igen sok a méhhez.
Működését illetőleg nevezetes, hogy mindazon működések, amelyeknek létrehozásában az érzőidegben haladó idegrostoknak részük van, akaratunknak nem állanak közvetetlen befolyása alatt. Az E. idegei kiválóan a mell- és hasür zsigereibe térnek és ezek működését szabályozzák. Az E.-ben előforduló ducsejtek középponti működéssel biró szervek, melyekben ugy mint az agy-gerincagyban impulzusok támadnak. Ezt bizonyítja a kimetszett vértelen sziv lüktetése, melyet az e szivben levő együttérző idegsejtek fenntartanak, valamint a kimetszett bél önálló összehuzódása, melynek falában a két izomréteg közt szintén ducsejtek vannak. Ennek dacára azonban az együttérző idegrendszer nem az agy-gerincagyi idegrendszertől különálló idegrendszer, hanem minden működése emez idegrendszer befolyása alatt áll. A nyakon az E. a szivárványhártya szemcsillagtágító izmát leidegző rostokat tartalmaz. Ezenkivül érmozgató idegek is vannak benne. Átmetszésére az arc, szem, agy, garat, gégefő és pajzsmirigy erei mind kitágulnak, izgatására pedig mindezek szükülnek: a nyaki E. érmozgató idegei tehát vazokonstriktorok. Ugyancsak a nyaki együttérző idegekben vannak rostok a szájnyálmirigyekhez, melyek ezek ereit összehuzódásra, a mirigyeket pedig elválasztásra indítják. Végre a nyaki együttérző ideg alsó részéből vannak rostok a szivhez, melyek izgalmaik által a szivmozgásokat siettetik. A háti E. más idegrostokkal egyetemben a szividegfonatot alkotja, valamint érmozgató idegrostokat küld a haszsigerek, a bélfodor, a máj és vese ereihez; ezenkivül ez idegben rostok haladnak a hasi szervekhez, amelyek izgatása fájdalmat, esetleg reflex folytán szivmozgás-ritkulást, sőt szivszünetet okoz. Ezért életveszélyes a hasbántás, minthogy ha ez a hasi zsigerek együttérző idegeit izgatja, szivszünetet von maga után. A háti E.-től erednek még idegrostok, melyek a bélmozgásokat megakasztani képesek, ha a bélfalában élénk piros, u. n. ütőeres vér kering s fokozzák azokat, midőn a bélfal ereiben keringő vér vivőeres. A hasi együttérző idegrendszerből mozgató és érmozgató idegek haladnak a méhhez, az ondóvezetőkhöz, az ondóhólyagcsákhoz, valamint a hugyhólyaghoz. Mind e szervekhez menő idegek izgatása mozgást és a vérerek szükülését vonja maga után.
(franc. Ensemble), olyan ének- vagy zeneelőadás, melynél nem egy, hanem több énekes, zenész működik közre egyidejüleg. Legszükebb értelemben együttesnek lehetne nevezni már az olyan előadást is, melyben ketten vesznek részt. Tágasabb értelemben azonban s voltaképen csak az énekesek, zenészek, v. mind a két tömeg egyesült előadása felel meg az együttes szó fogalmának operák-, oratoriumok- s nagy zenei előadásoknál.