a domboru diszítményü, vörös vagy fekete, angol kemény cserépedényé, melyet a szászországi származásu Ehlers Fülöp és Dávid a XVII. sz. végén és a XVIII. sz. elején Dradwellben gyártottak.
Lajos, német zeneszerző és zeneiró, szül. Königsbergában 1825 jan. 13., megh. Wiesbadenben 1884 jan. 4. Lipcsében a Mendelssohn és Schumann vezette konzervatoriumban képezte ki magát, 1850-ben ugyancsak Lipcsében mint zenetanár és kritikus telepedett meg; 1869-1871. Tausig Károly felsőbb zongoraiskolájában tanított. Zeneművei: a Shakespeare Téli regéjéhez irott, és egy Hafis c. megnyitó, Tavaszi szimfonia, Requiem egy gyermekért (1879. a wiesbadeni nagy zenészgyülésen), karénekek, dalok. Könyvei: Aus d. Tonwelt (1877, uj kiad. 1884); Römische Tage (1867) és az idegen nyelvekre is fordított Briefe über Musik an eine Freundin (1859 óta több kiadás).
(ásv.), rézhidrofoszfát [Cu3P2O83Cu(OH)3], rombos rendszerbeli, de leginkább szőllőded, veséded, sugaras rostos szövettel; sötétzöld szinü, némileg a malachitra emlékeztet. Hazánkban Libetbányán, melynek elemzése: P2O5: 24,55, CuO: 67,25, H2O: 8,20%. Legelőször Ehl mellett találták (Linz közelében a Rajna mellett) 1813., innen a Breithaupt adta név. Terem még az Uralban (Nichme Tagilsk) s Cornwallban. Szinonim vele a prasin.
(E. Sand) Berta, drámai énekesnő, szül. Bpesten 1845. okt. 30. Bécsben a konzervatóriumban s utóbb Andriesen énektanárnő vezetése alatt tanult. Linzben 1864. lépett először szinpadra s aztán több német szinpadon vendégszerepelt, mig végre Stuttgartban nyert több évre szóló szerződtetést. Ritka szép, csengő s terjedelmes mezzoszoprán hangja, valamint drámai temperamentuma, kevéssel rá megnyitotta előtte a bécsi udv. operaház kapuját is, melyen legszebb diadalait aratta a 70-es években egészen a 80-as évek végeig, mikor végleg visszavonult a szinpadról. 1873. férjhez ment Sand kapitányhoz.
(Alt-E.), falu Schluckenau csehországi kerületi kapitányságban, (1890) 3350, Neu-E.-t és Waldecket is beleszámítva, amelyek vele egy községgé vannak egyesítve, 5015 lak., szövőszékekkel.
Keresztély Gottfried, német zoologus és botanikus, szül. Delitzschben 1795 ápr. 19., megh. Berlinben 1876 jun. 27. Lipcsében és Berlinben teologiát tanult, majd orvosi- és természettudományokat hallgatott. 1820-tól 1826-ig Hemprich-el beutazta Egyiptomot; 1827. Berlinben az orvostudományok rendkivüli tanára lett; 1829. Rose Gusztávval együtt kisérte Humboldtot Ázsián keresztül Altai-ig; 1838-ban beutazta Francia- és Angolországot. Egyike volt századunk legkiválóbb természettudósainak, a mikroszkopikus állat- és növénytan egyik megalapítója. Kedvenc foglalkozása volt az infuzoriumok tanulmányozása; bebizonyította, hogy némely fiatalabb földréteg infuzoriumok páncéljaiból áll. E. fedezte fel a tenger (Das Leuchten des Meeres, Berlin 1835) és a levegő mikroszkopikus állatait. Die Infusionsthierchen als vollkommene Organismen (64 rézmetszettel, 1838) és Mikrogeologie (Lipcse 1854) c. nagyobb munkái állandó értéküek maradnak. Említendő még: Symbolae physicae (Berl. 1828-34). E. valóságos titkos orvosi tanácsos és a berlini akadémia rendes tagja és titkárja volt.
Tirol É-i határán, melyen most műut visz keresztül D-i Bajorországba. A szoros a hadi történetben több izben játszott fontos szerepet, igy 1546., midőn a schmalkaldeni szövetség vezére, Schärtlin, azt megszállotta, ugyszintén 1552., amidőn (máj. 19) Szász Móric csapatjával Tirolba rohant, hogy V. Károlyt Innsbruckban meglepje és elfogja. A szorost kis erőd védte, melyet 1634. Weimári Bernát kerített hatalmába, 1703. pedig előbb a bajorok, majd a császáriak foglalták el. A francia forradalmi háborukban az erődöt lerombolták.
(ásv.), rózsaszinü agyagféle anyag, frissen kocsonyaszerü, a Siebengebirge trachit-repedéseiben. A cimolit szinonimjaként is szerepel az E.
város Koblenz porosz kerületben, az ugyanily nevü vár lábánál, a Rajna jobb partján, Koblenzcel szemben, amellyel vasuti hid köti össze, vasut mellett, (1890) 5278 lak., borkereskedéssel, régen ismeretes savanyuvizforrással. Laroch trieri érsek kancellárjának és nejének, Wieland barátnéjának háza még most is áll. A város fölött 174 m. magasban van a földhányásokkal ujabban megerősített E. vár, amely Koblenzcel együtt egyike Európa legkiválóbb erődítményeinek. E várat állítólag már Dagobert frank király 636. Triernek ajándékozta. Hillin érsek (1152-69) a várat megnagyobbította. 1631. a franciák kezébe jutott, 1637. a császáriak visszakapták. 1759-62. a franciák tartották megszállva, de ismét visszaadták. 1799. ujra elfoglalták és 1801. lerombolták. 1802. a nassau-weilburgi hercegeknek adták. A bécsi kongresszus Poroszországnak juttatta. 1816. a vár ujraépítéséhez fogtak és 10 év mulva készen voltak vele.
város, amelyet 1888 ápr. 1. Kölnnel (l. o.) egyesítettek.