(gör.), a visszhang személyesítése, béóciai nimfa, ki csevegésével megakadályozta Hérát abban, hogy Zeust a nimfáknál meglephesse. Büntetésül sem először nem szólhat, sem pedig nem hallgathat, ha más beszél. A szép Narkissost viszonzatlanul szeretvén annyira elsorvadt, hogy csontjai sziklákká lőnek s csak a hangja maradt meg. Más monda szerint Pan kedvese. E. zenei értelemben olyan zöng-egymásutánt, dallami v. harmoniai frázist jelent, mely énekben vagy hangszereken előbb erősen s utána mindjárt gyöngéden s elhalóan lép fel s ez által a visszhang hatását kelti fel. A zeneművekben előforduló quasiecho jelzés, a visszhang utánzását kivánja.
Konrád, kitünő német szinész, a német szinművészet megalapítója, szül. Hamburgban 1720 aug. 12., megh. Gothában 1778 jun. 16., hol 1774 óta az udvari szinház tagja volt. Ifju éveiben irnok volt; 1740 jan. 15. lépett először föl Luneburgban mint Xiphares Racine Mithridatésében; 1753 óta a Schuch-féle társasággal sokfelé bolyongott, mint 1764-ben Hamburgba került, hol Lessinggel sokat érintkezett; innen 1769-ben a Seyler-féle társasághoz csatlakozott, mely Gothában telepedett meg. Igen tanult és művelt ember volt, aki a szinészetet alaposan tanulmányozta, történetével sokat foglalkozott és elveit megállapítani törekedett. Mint gyakorló szinész (a korabeli feszes és mesterkélt modor ellenében) mindenek fölött igaz és természetes akart lenni, ugy a tragédiában, mint a vigjátékban és bohózatban. Kortársai elragadtatással nyilatkoznak hangjának, beszédének és játékának megragadó, megindító, ellentállhatatlan művészetéről. Lessing mint jellemes és nemes gondolkodásu embert is nagyon becsülte. Saját vigjátékaival, melyek nagyrészt francia eredetieken alapulnak (Die Mütterschule 1753; Die wüste Insel 1762; Der galante Läufer stb.). Csupán a napi igényeket kivánta kielégíteni. Életét megirta Uhde (Neuer Plutarch, kiadta Gottschall Rudolf, IV. köt., 119-238. l., 1876).
(Ekhofrázia, gör.), a halott beszédnek szajkó módjára való utánmondása, különösen agybetegeknél, hülyéknél fordul elő.
igy nevezik az alföldön az ernyővel ellátott kocsit. Az ekhót négy ruddal erősítik a kocsi tul oldalához.
kristálytani szempontból a. m. a négyzetes és rombos rendszerbeli szfenoid.
Ék-alaku irásjelek, melyekkel a Perszepolis, Ninive, Babilon s a Tigris-Eufrát vidéki egyéb városok romjain talált feliratok irva vannak az asszir, babiloni és ó-perzsa birodalmak korából. L. Khaldea.
(ornamentum, l. a mellékelt négy képet), több darabból összeillesztett, tehát szerkezeti jellegü művészeti alkotásoknak, mint az építménynek, butornak és egyéb használati tárgynak ékítésére szolgáló sokféle forma. Eszerint az É. csakis járulék és nem lényeg s mint ilyen alá van rendelve a tárgynak; föladata, hogy mikor ékesít, ugyanakkor alkalmazkodjék is. Minthogy szerkezeti alkotmányokat ékesít, az alkalmazkodásnak első és legfőbb szabálya, hogy a szerkezet fölött ne uralkodjék, hanem azt minél hathatósabban kiemelje. Ha tehát a szerkezet olyan, hogy a tárgynak célját, rendeltetését kifejezi, ez esetben a jól alkalmazott É. ezt a kifejezést még inkább fokozni fogja. Szóval, helyes az É., ha összhangban van a tárgy alkatával és rendeltetésével. További föltétel, hogy az anyagot, melyből készül, ne hazudtolja meg, hanem mindenben megfeleljen az anyag sajátságainak, kivált pedig a kimunkálásban. A mondottakból önként következik, hogy az É. az ékített tárggyal benső, szerves kapcsolatban van; midőn annak szerkezeti alkotását kiemeli, ugyanakkor annak mintegy alkotó elemét látszik képezni, l. Diszítés.
Az É. állhat geometriai formákból, v. növényi és állati formáknak, végül emberi készítménynek (szalagnak, szövetnek, fémtárgyaknak, ékszernek stb.) utánzatából. Azonkivül az É.-nek két fő faját különböztetjük meg: a sik és domboru É.-t. A geometriai É. természeténél fogva egyszersmind sik É. A növényi, állati világból, valamint az emberi készítmények köréből vett elemeket sikban vagy domboruan utánozhatjuk a szerint sik vagy domboru lesz az É. Az É. lehet egyszinü és lehet tarka, és pedig vagy ugy, hogy többféle és különböző szinü anyagból állíttatik össze, vagy pedig, hogy az egyszinü anyagot tarkára festik. Az É. előállítható az ember keze ügyébe eső minden anyagból és mindenféle eljárás szerint. Önként értetik azonban, hogy ez eljárás mindig az anyag sajátságaihoz alkalmazkodik és aszerint más és más anyagból más és más formák keletkeznek. A vasból kovácsolt É. formái például elütnek a kőből vagy a fából faragott, vagy az agyagból formált É. formáitól. Éppen ugy a zománccal előállított É. különbözik a himzett vagy a festett É.-től.
Az É. oly régi, mint maga a művészet, a mennyiben a legkezdetlegesebb művészeti tevékenység É. előállításával jelentkezik. Az őskori tárgyak ékítményei megegyeznek a most élő vad, műveletlen népek ékítményeivel. Ez a tény azt bizonyítja, hogy az É. eredetileg minden népnél ugyanaz volt. Az őskori ember a szabad kézzel agyagból formált edény külsején az É.-t úgy állította elő, hogy ujja hegyét vagy körmét a lágy agyagba benyomta, vagy élesebb szerszámmal vonalakat karcolt beléje. Igy keletkezett a cikkes, a hullámos, a csigaalaku tekervényes és a köralaku É. A vesszőből készült durva fonadékon, vagy a szövött kelmén a különböző szinü vesszők és fonalak elrendezéséből keletkezett mustra szintén geometriai jellegü. Ugyanezen eljárásnak, továbbá a fafaragásnak révén lassankint előállottak a növényi és állati formák utánzatai. Ezek, noha leveleket, és állatokat is utánoznak mégis geometriai jellegüek. Sopron mellett is találtak a vaskor elejéről való agyagedényekre, melyeken az emberi alakok háromszögekből vannak összeállítva. Egy ciprusi régi edénynek darabja hüen föltünteti a geometriai vonalakból álló kezdetleges ékítményt. (L. I. 5. ábra).
A történeti korban az asszirok E.-je a legegyszerübb és legkezdetlegesebb. Nehány növényi formából: egyes vagy csokorba kötött pálmalevelekből, rózsából, szalagfonatból, nehány geometriai és állati alakból áll. Mind igen egyszerü és mindig szigoru geometriai alakításu és összetételü. (L. I. 7. ábra, 11. ábra, 20. ábra.) Az egyiptomiak ékítménye kevésbbé geometriai jellegü, a természetből vett formák noha alkalmazkodnak a tárgyhoz, mégis fölismerhetők. Az egyiptomiak különösen kedvelték a növényi É.-t s a növények közül előszeretettel alkalmazták a vizi növényeket, kivált a lotoszt. A növények összekötözött szárait utánozva, oszloptörzset alakítottak; a lotosz bimbója vagy nyilt virágának a kelyhe pedig az oszlopfő mintájául szolgált (L. I. 10. ábra. és 16. ábra.) Az egyiptomi építészetben általánosan divott váju-párkánynak állandó ékítménye a szárnyas napkorong, amihez sokszor járul az uriász kigyó és a cserebogár. (L. I. 8. ábra). Az egyenes és görbe vonalakból összeállított mustrákban az egyiptomi ékítmény páratlan leleményességü. E mustrák hatását máig épen fönmaradt élénk szinezés emeli. (L. I. 14. ábra.) Az etruszkok ékítményei a fönmaradt emlékek után itélve részben közeli rokonságot mutat az aszir ékítménnyel. Ebben is a rózsa és a pálmalevél uralkodik, de változatosabb alakításban és összeállításban. (Képmelléklet. L. I. 1. ábra, 12. ábra, 15. ábra, 17. ábra).
[ÁBRA] ÉKÍTMÉNYEK I.
A görögök az ó-kor keleti népeitől átvett örökséget formailag továbbfejlesztették és számos uj elemmel gazdagították. É.-eik sokféleségében kimeríthetetlen leleményességet, formáik szabatosságában, szépségében, továbbá a szerkezetet mindig szigoruan szem előtt tartó alkalmazásukban kezük biztosságát, izlésük finomságát méltán bámulja az utókor. Az ékítmény, szolgáljon az akár a templom, akár a legszerényebb agyagedény ékességeül, szóval minden alkalmazásában, egyik legnagyobb alkotása a görög szellemnek. (L. I. 2. ábra, 3. ábra, 4. ábra, 6. ábra, 9. ábra, 18. ábra, 21. ábra, 22. ábra.) A rómaiak a görög ékítménnyel még nagyobb pompát fejtettek ki. (L. I. 13. ábra, 19. ábra.) A nagy pompával azonban hanyag kimunkálás és a formák elsatnyulása járt karöltve, ugy hogy a görögök finom ékítményei a rómaiak kezében lassanként elkorcsosodtak, nyersekké, durvákká váltak.
[ÁBRA] ÉKÍTMÉNYEK II.
A kereszténység uj világával, az É.-nek is egészen uj világa kezdődik, mely eleinte zavaros, tájékozatlan és együgyü volt, de elejétől fogva önállósággal birt. A kereszténység örökébe lépett az elernyedt görög-római ékítményeknek, s azt vallásának nehány jelvényével gyarapította (l. II. 19. ábra). Bizancban ezekhez keleti elemek járultak. Ezekből itt egészen uj és sajátos É. fejlődött ki, mely már semmiben sem hasonlít az ó-korihoz. (L. II. 1. ábra, 10. ábra, 11. ábra.) A bizanci ékítmény meghonosodott nyugati Európában és egy ideig megtartotta uralmát. Majd fölmerültek éjszaki Európa népeinek kezdetleges kisérletei és önállóságukat megtartva, tovább fejlődtek, kivált a kelta ékítmény Galliában (l. II. 2. ábra, 3. ábra), Skandináviában és Irországban. Majd ismét uj elemeket hozott Európába a népvándorlás. Az utóbbiak, különösen az Itáliában letelepedett keleti góthok révén összekeveredtek a bizanci ékítménnyel, mely már szintén keverék volt; továbbá összekeveredtek az éjszaki népek ékítményével. Végül az arabok Európa déli részeiben Spanyolországban és Sziciliában szintén uj jellegü, kiválóan vonalakból és átalakított növényi elemekből álló É.-t honosítottak meg. (L. II. 4. ábra, 6. ábra, 14. ábra, 20. ábra.) Az arab ékítményt a perzsák nagyobb természethüségre törekedve tovább fejlesztették. (L. II. 9. ábra.) Röviden összefoglalva, ez a középkori ékítmény fejlődésnek első korszaka. A bizanci É.-t az oroszok mai napig megtartották. (L. II. 7. ábra.) Nyugati Európában a IX. sz.-ban a bizanci ékítmény kiszorításával uj építészet és vele uj É. korszaka kezdődik: először részben klasszikus hagyományok alapján a román, utána pedig a csucsives ékítmény. Mind a kettő, noha egymástól elütő jellegü, a nyugati Európában a népvándorlás után keletkezett uj nemzetek alkotása. (L. II. 5. ábra, 8. ábra, 11. ábra, 12. ábra, 13. ábra, 14. ábra, 15. ábra, 16. ábra, 18. ábra, 21. ábra.)
A XV. sz. elején Olaszországban a klasszikus római építészettel karöltve a római É. is uj életre támadt. A renaissance művészet azonban szabadon alakította a klasszikus ékítményt és azt saját fölfogása és szükséglete szerint számos uj atommal gazdagította. Olaszországból a renaissance művészet elterjedt az Alpeseken innen és Francia-, Német-, Angol- és Spanyolországban az építészettel együtt az ékítmény is önálló irányban fejlődve, sajátos nemzeti jelleget öltött. (É. III.)
[ÁBRA] ÉKÍTMÉNYEK III.
A renaissance további alakulása a barokk. (L. É. IV. 1, 2, 6, 9, 11, 12. ábrát.) Ezt követte a rokoko, melynek a cikornyás kagyló-forma a legjellemzőbb vonása. (L. IV. 5. ábrát.) Végül I. Napoleon császár alatt a klasszikuskodó ékítmény jutott uralomra. A középkortól kezdve Európától elkülönítve egészen sajátos és önálló irányban fejlődött az ékítmény az indiai népeknél (l. IV. 3, 13. ábrát), és a perzsáknál (l. IV. 4, 6, 10. ábrát). Ázsia keleti népeinek ősrégi É.-e alakra és az alkalmazás módjára nézve mindig elütött a többi népek É.-étől. Technikai fejlettség tekintetében is páratlan (l. IV. 7. ábrát).
[ÁBRA] ÉKÍTMÉNYEK IV.
1. von Aura, történetiró, 1108 körül tünik fel, mint a Kissingen melletti Aura-kolostor apátja, megh. 1125 után. Chronica Ekkehardi Uraugiensis c. munkáját Waitz adta ki a Monumenta Germaniae historicában. Külön kiadta a keresztes háboru történetét (Hierosolymita). V. ö. Buchholz, E. von Au (1888).
2. E. szerzetesek, l. Eckehardt.
(gör.), gépezet az ó-görög szinházban, melynek segélyével a szinpad háttere kinyitható volt, hogy a nézők az épület belsejében már lejátszott drámának - legtöbbször gyilkosságnak - tanui lehessenek. Ily jelenetek fordulnak elő p. Sophoklés Élektra-jában és Antigonéban.
(gör.) a. m. népgyülés, a görög köztársaságokban a nép felségi jogainak voltaképeni gyakorlója, a különféle államok szerint más és más elemekből összeállítva és különböző hatalmi körrel felruházva. Kiválóbb figelmet az athéni és spártai E. érdemel, - I. Az athéni E. a 20. évüket betöltött összes polgárok gyülése. A meghivást az épen hivataloskodó 50 tanácsos (prytánok, l. ezeket) elnöke bocsátotta ki, háborus időkben ritkán a hadvezér. A népgyülés helye a legrégibb időben a piac (agora) volt, azután kiválóan a Pnyx (l. ezt) s a III. sz. óta rendesen a szinház. A bejáratnál mindenki egy kis táblácskát kapott, és ennek beszolgáltatásakor zsoldját (ekkléziasztikon), amely 1, később 3 oboloszból állott; a későn jövő zsoldot nem huzott. A gyülés áldozással (perisztia) és imával kezdődött, erre a gyülést összehivó elnök előadta a tárgyat. Ezt előzetes szavazás követte az u. n. procheirotonia, arra vonatkozólag, vajjon a nép hozzájárul-e a javaslatot rendesen kisérő tanács-határozathoz. A tárgyalást kisérő vitatkozásban mindenki részt vehetett, aki nem állott a becstelenség (atimia) vádja alatt. Hivatalos szónokok nem voltak, ámbár viszont mindig voltak államférfiui derékséggel jeleskedő férfiak, v. a nép kedvét hajhászó demagógok, kik a nép előtt való szónoklást életük feladatának tekinték; aminthogy a népgyülés az államférfiui tevékenység egyedüli mezeje volt. Beszéde alatt a szónok a sérthetetlenség jeléül meg volt koszoruzva. De ha a tárgytól eltért vagy az erkölcs és törvények ellen vétett, ugy az elnöknek jogában volt őt a szónoki emelvényről leküldeni, sőt a gyülésből is kiutasítani és 50 drachma erejéig megbüntetni. A tanácsnak fent említett előzetes határozata miben sem korlátolta a népgyülést, ugy hogy azzal teljesen ellenkező javaslattal is szabad volt előállani, azonban csak az elnöknél történt előzetes bejelentés után; utóbbi határozatától függött ilyen javaslatnak szavazás alá való bocsátása. A szavazás kézfölemeléssel történt, személyes kérdésnél szavazótáblácskákkal v. kövecsekkel. A határozat a nyilvános levéltárba helyeztetett el, gyakran közhelyeken való kifüggesztés céljából ércbe v. kőbe vésetett.
A gyülést az elnök kikiáltójával oszlatta fel. Villámlás és mennydörgés a gyülés elnapolását vonta maga után. A javaslat-tevő egy évig szavatolt javaslatáért, ha az határozattá emelkedett és ez idő alatt be volt terjeszthető. - Az E. működési köre 1. a törvényhozás; 2. a tisztviselők választása vagy letétele; 3. egyeseket illető határozatok, például az osztracizmus; 4. biráskodás némely rendkivüli esetben; 5. végre a tanácsnak törvényileg meghatározott közreműködésével az összes államügyek fölötti legfőbb elhatározás: igy a béke és háboru, szövetségek és szerződések fölött, a követeknek adandó felhatalmazások, visszatérő követek vagy idegen államok követei a népgyülésen fogadtattak, miután előbb a tanácsnál bemutatkoztak, nyilvános pénzek hova-fordítása, adók és vámok körüli változtatások, vallási ügyek (p. idegne kultuszok befogadása), kitüntetések adományozása (p. a megkoszoruzás, a prytaneionban való megvendégelés) végre az idegeneknek adandó polgárjog. - II. A spártai E., a 30. évüket betöltött teljesjogu spártai polgárok népgyülése. Ámbár Spártában minden politikai hatalom a geruziá-ban (vének tanácsa) volt összpontosítva, mindazáltal az E. volt a spártai nép szuverénitásának voltaképeni székhelye. Jogkörébe tartozott a geruzia vagy a királyok javaslatait elvetni vagy elfogadni, de rajtuk semmiféle önkényes változtatást nem tehetett; efajta toldásokat a királyok vagy a tanács érvényteleneknek nyilváníthattak. Vitatkozásnak itt szabály szerint nem volt helye, amennyiben a szólás joga a felsőbbség különös engedelmétől függött. A szavazás egyszerü hangos kiáltással történt, s csak, ha ez nem látszott eléggé biztosnak, alkalmazták a két részre való felállást. A résztvevőknek a gyülés folyamán állniok kellett (mig Athénben ültek); helyül Lykurgos a Babyka és Knakion közti, azaz a város kerületén belül levő teret jelölte ki. Az E. határozatától függő ügyek voltak: néhány főtisztviselőés a geruzia tagjainak megválasztása, kétes esetekben a királyi trón-öröklés fölötti határozat, helóták felszabadítása, törvényhozás, szerződések, béke és háboru feletti döntés.