(gör.), az attikai év 9. hónapja, mely körülbelül márc. 9-től ápr. 6-ig tartott s melyben Artemis Elaphébolos (a szarvasölő) istennő ünnepét (elafébolia) ülték meg.
(gör.) a neve a görög katolikus egyház egyik hangjelzésének, mely e hangmenettel mutatható be:
A régi egyiptomi demotikus irásjegyektől veszi eredetét.
l. Heliogabalus.
(növ., ramificatio). A legtöbb növénytesten a szervek többedmagukkal vannak. Az a tag, amelyből a másik ered, a fő- v. anyaszerv, a származott részek az oldal- v. melléktagok. Ha egymásból egyértékü tagok keletkeznek, p. gyökérből gyökér, szárból ág, telepből telepsarj, ez az E., s az ilyen tagot ágasnak vagy elágazónak (organum ramosum), egy-egy uj tagot pedig ágnak (ramus) mondunk. Az a tag, amelyből hasonló tag ki nem ágazik, ágatlan (organum simplex). Az eredeti szétágazó részt fő v. anya szóval jelöljük (fő- v. anya-gyökér, főtörzs, főtengely). Ha az ág (ramus primarius) tovább ágazik, 2-od-, 3-ad- stb. rangu ágak (rami secundarii, tertiarii) támadnak. A rendes ágak mindenkor a tenyészőkúpon törvény szerint keletkeznek, exogén eredetüek s a növényekre nézve általában jellemzőek.
Az E. lehet 1. közalapos v. oldalsarjas (ramificatio monopodialis v. monopodium), midőn a főtengely a csucsa alatt oldalvást hozza létre az ágakat.
[ÁBRA] 1. ábra.
Az ilyen ág hossztengelye az anyatengellyel ferdén v. keresztben áll, gyakran vékonyabb, kurtább is mint amaz (l. az 1. ábrán, A fölött). A főtengely itt tovább növekedik. Közalapos azért, mert az ágaknak a főtengely mintegy közös alapja. 2. A két-két-águ v. villás E. (szarvadzás, v. ö. Szarvasmoha, r. dichotoma v. dichotomica v. furcata; dichotomia) oly módon támad, hogy a főtengely tenyésző csucsa megszünik növekedni, két uj csucsra válik, amely szétterjedő két irányban tovább növekedik, vagyis kétágu villaalakot ábrázol; ez a két ág egymással egyenlő, sőt a főtengellyel is csaknem egyforma vastag (2. ábra). A dichotomia azután az ágakon is tovább ismétlődik.
[ÁBRA] 2. ábra. 3. ábra.
A következő E. is hasonló, gyakran két-kétágunak mondják, de egészen más eredetü. Igazi dichotomiája csakis a korpafüveknek van, azért ezt az osztályt Sachs Dichotomicoe-nak nevezte. 3. Az álvillás E. v. álkét-két-águság (dichotomia falsa, 3. ábra) a közalaposból támad, még pedig vagy oly módon, hogy a főhajtás teteje alól eredő ág (b) csaknem akkora vastag és hosszu lesz, mint a főhajtásnak szomszéd darabja (a), sőt ezt a helyéről némileg vissza is szorítja s vele mintegy ágpárt alkot; v. pedig ugy támad (4. ábra), hogy a főtengely csucsa alatt egymással szemben levő két ág keletkezik s csaknem akkorára vastagodik, mint az anya tengely, amely virággal, bimbóval v. ki nem fejlődő rüggyel végződik, s tovább nem növekedhetik (v. ö. Alernyő). Ezt tehát a közbezárt rügy különbözteti meg az igazi dichotomiától.
[ÁBRA] 4. ábra. 5. ábra.
Ha e két ág helyett több nő, a sokáguság vagyis polytomia támad. Ha pedig, mint az 5. ábrán látjuk, a két álvillaág között a főtengely is körülbelül egyenlő nagyra nő, vagyis mintha a főhajtás három felé ágaznék, akkor a háromáguság (trichotomia) támad. 4. Az áltengely (l. o.) mind a monopodiumból, mind a dichotomiából támadhat. Ha az elsőből keletkezik, az oldalág akkora lesz, mint a főhajtás volt, és látszólag ennek a folytatódása. A dichotomiából az áltengely ugy támad, hogy az egyik villaág mindenkor elmarad, a másik pedig annál erősebben fejlődik. Ha valamely növénytagon különnemü oldalszerv támad, p. levél az ágon, szőr a gyökéren, a száron v. a leveleken, ennek az eredete mindig monopodialis. A szár közalapos ágai mindenkor a levél tövéből erednek. Az elágazásnak a levélhez való alkalmazkodását vagyis a levél tövéből való eredetét (l. Levélállás), az E. formái szabják meg a növényeknek, különösen a fák termetét.
csővezetékeknek elágazó helyeire alkalmazott cső, melyből egy rövid cső-darab ágazik ki. Az E. ágához kapcsoljuk az elágazáshoz tartozó csöveket. A már lefektetett csőhálózatban egyes csöveket utólagosan is át lehet alakítani E.-vé, ha annak oldalába lyukat furnak, az ágat alkalmas pántokkal hozzá kapcsolják.
Épugy mint p. az embernél a fáknál is bizonyos korban beáll az érettség, mely korig a fa legjobban fejlődött, anyaga pedig a legszilárdabb és általában a legjobb műszaki tulajdonságokkal bir. Az érettségi koron tul a fa már kevésbé gyorsan nő, legöregebb részei pedig, tehát főként a geszt anyagában és következésképpen műszaki tulajdonságaiban is megváltozik, azaz barna, száraz, törékennyé válik. Az ilyen, érettségi korukat tullépett fákat épugy a belőle készült faanyagot is E.-nak mondjuk.
(Trielaidin). Az elaidinsav gliceril étere. Az olajsavas glicerillel izomer vegyület és ebből salétromossav hatására képződik. L. Elaidin próba.
Különösen régebben használatos eljárás az olivaolaj és más trioleint bőven tartalmazó olajok megvizsgálására, hogy nincsenek-e azok megszáradó olajjal hamisítva. A próbát ugy végezzük, hogy a vizsgálandó olivaolajból és salétromsavból (fs. 1,19) egyenlő térfogatot (5-5 kbc.-t) lemérünk és kémlőcsőbe öntjük; azután rézforgácsot (1 gm.) teszünk a kémlőcsőbe és összerázás után az egészet 12 órára hüvös helyre állítjuk. Ez idő elteltével tiszta oliva olajból kemény, törékeny, fehér tömeget kapunk, ez trielaidin, amely a trioleinből képződött salátromossav hatására. Ha az olivaolaj megszáradó zsiros olajjal (mákolaj, napraforgómagolaj stb.) volt hamisítva, e próbánál nem kemény, törékeny, hanem kenőcsállományu v. folyós tömeget kapunk.
Az olajsavval izomer organikus sav, mely az olajsavból a salétromossav hatására képződik; képlete C18H34O2. Tiszta állapotban előállítva szintelen fénylő kristálykákból áll; p. 44°-45 °C. A kaliumhidroxiddal való megolvasztáskor palmitinsavas és ecetsavas kálium képződik. Jódhidrogénsavval és foszforral hevítve stearinsavvá alakul.
v. olein, zsiros olaj fő elegyrésze. Igy különösen a mandula- és olivaolaj legnagyobb része E. Az E. összetett éter, és pedig az olajsav gliceril étere. A nyers, még jelentékeny mennyiségü sztearin és palmitinsav tartalmu olajsavat is gyakran E. v. olein-nak nevezik.