az oxidok rossz magyar neve, l. Oxidok.
(lat.), nyelvi tekintetben már a rómaiak is E. szóval jelölték a beszédnek világossággal és tisztasággal párosult szabatosságát. Modern értelemben tetszetősséget, kellemességet, izlésességet értenek rajta. Az olaszok e kifejezést főleg valamely zenemű előadásában nyilvánuló kecsesség megjelölésére használják; a franciák a ruházat, házi berendezés választékosságát és csinosságát jelölik vele stb. A matematikában E. a bizonyítás egyszerüségét és világosságát jelenti.
(gör., magyarosított alakban: alagya), az alanyi költészet egyik főformája, melyet a dallal és az ódával szemben az jellemez, hogy benne nem a friss benyomásokból közvetlenül fakadó érzelmek, hanem a visszaidézett benyomások, lelki szemlélődés, emlékezet során ébredő, azaz reflektált érzelmek nyernek kifejezést. Ily értelemben az E. a. m. szemlélkező lira, reflexiv költészet. Az E.-ban a költő lelke mintegy elvonva magát a külvilág friss behatásaitól, saját belsejébe mélyed, az ott összegyült képzeteken, emlékein jártatja figyelmét, s a világot és az életet e régibb szemléletein át, közvetve nézi. Az E.-ban nincs meg sem a dal könnyü közvetlensége, sem az óda elragadtatása, mindegyiknél nyugodtabb, részletezőbb. Eszmélkedő tartalmánál fogva távolabb áll a szorosan vett lirai fajok szangvinizmusától, jelleme inkább melankolikus. Némely meghatározások az E.-t u. n. «hidal»-nak tekintik (régi szótáraink szerint «siralmas ének»), s lényegét abban látják, hogy benne bizonyos mérsékelt bú, panasz, fájdalom van kifejezve. De az ily meghatározás abban a hibában szenved, hogy a műformákat azon hangulati tartalom szerint osztályozza, melyeket magukba foglalhatnak, de amelyekkel nem azonosak; s az ily meghatározás egyrészt igen bő, mert szinte a bánatos dal is E. volna, másrészt igen szük, mert a nem épen bús, de relfexiós költeményeket mintegy kirekeszti. Tény az, hogy a szemlélődés, az emlékezet többnyire hajlandó melankolikus szinezetet venni föl. A visszaidézett szemlélet tárgya, akár kedves, akár kedvetlen volt a reflexió, némi szomoru tónust mindig kap; mult kedv után titkon epeszt, mult kin között ismét senyveszt, - mint a költő is mondja az emlékezetről, mely az elégiának főelemét alkotja. «Elégikus hangulat» a. m. borongó, melankolikus lelkiállapot. Az E.-költő álláspontjának távolából látja a dolgok szomoru oldalát is s a szomoru dolgokban a vigasztaló elemeket is. Azért az E.-ban nincsenek végletes, hanem csak vegyes hangulatok, egyik a másikat mérsékli. E.-nak nevezzük az elmult szép időkön merengő és a szeretteink elvesztésén kesergő költeményeket, ha eszmélődés enyhíti bennök a fájdalmat s nem az első érzelem élességével nyilatkozik.
A görögöknél az E., mint aféle fél epika, fél lira, az eposz után fjelődött ki s átmenetül szolgált a tulajdonképeni lira gazdagabb felvirágozásához. A ión törzs, mely az eposzt teremté, indította meg az E.-val az alanyi költészet fejlődését is. Az addig kizárólagosan használt, folyton előretörő hexameter közé a pentameternek kétszer is magába visszahajló formáját vegyítve, némi sztrófai tagolódást és lirai elemet vitt az egynemü epikai tárgyalásba, s az inkább leiró és elbeszélő hexameterrel és az inkább alanyi, zenei pentameterrel szerencsésen kifejezte a szemlélkedés jellemét, a külvilág és belvilág egymásra hatását. A versformát annyira e műfaj mivoltához tartozónak tekintették a görögök, hogy minden distichonban irt költeményt E.-nak neveztek, az epigramma kivételével (elégiai versmérték = distichon), ugy hogy e név alatt szerepeltek Kallinosnak, az E. állítólagos kezdőjének és Tyrtaiosnak harci, Solonnak, Theognisnak politikai és etikai, Mimnermosnak szerelmi, s a legjelesebb E.-költőnek, Simonidesnek gyászos (threnoi) elegiái. Az E.-t a görögöknél rendszerint lakomák alkalmával (sympotikus E.) adták elő, fuvola-(tehát nem lant-)kisérettel, ugy hogy előbb némi dallamot játszottak fuvolán bevezetésül az emelt és meghatott hanghoz, melyen az E.-t szavalták, s a fuvola közben is többször megszólalt. A rómaiaknál Ovidius művelte az E.-t legtöbb szellemmel, s a szerelmi E.-t Tilullus és Propertius sok érzéssel. Az ujabb költészetben a lirai műfajok határozottabb kialakulásával s az uj teknikai formák kifejlődésével nyerte az E. fönt kifejtett jellemét. A németeknél a mult század óta nagyban művelték s nemes klasszicitásukkal kitünnek Goethe «római elégiái». A franciák közt legnagyobb mesterei az E.-nak Lamartine és Hugo Viktor. Nálunk is már a XVI. századtól fogva maradtak fenn elégia-féle költemények (az u. n. jerémiádok), de mint műfaj a mult század végén lépett föl a francia mintákat követő Ányosnál s azután többeknél mind klasszikai, mind modern formában (Kisfaludy K.: Mohács, Vörösmarty: Kis germek halálára stb.). Szép elégiái vannak Petőfinek és Aranynak is; Tompa Mihály pedig első sorban elégikus költő. Irodalmunkban az E. elméletét Abafi Lajos tárgyalta: Az elégiáról c. könyvében.
(gör.-lat.), periodus a klasszikai verselésben, mely a kisebb archilochosi sorból és a quaternarius (négyes) jambusból van összetéve:[ÁBRA] ellentéte az iambelegus, melyben a quaternarius megelőzi az archilochosi rendet. Mindkét periodus az archilochosi szerkezetek tagjául szerepel. Horatius mindkettőt használta, nálunk csak Verseghynél és Vályinál fordul elő.
(Principium rationis sufficientis). Igy nevezte el Leibnitz s a gondolkodás egyik alaptörvényének mondotta azt az elvet, melynél fogva semmi sem történik ok nélkül (jamais rien n'arrive, sans qu'il y ait une cause ou du moins une raison déterminante). Már maga Leibnitz három formáját különbözteti meg az elvnek: ez az elv az elégséges ok elve, arra nézve, hogy valami létezzék, történjék, vagy igaz legyen. Ehhez később Schopenhauer egy negyediket csatol, a motivációét; (V. ö. Ueber die vierfache Wurzel des Satzes vom zureichenden Grunde 1813). Schopenhauernél van tehát: Principium rationis sufficientis essendi, fiendi, agendi, cognoscendi. A magyarban most szokásban van röviden az ok v. okság elvéről szólni. L. Ok.
(satisfactio), törvényes cselekmény által okozott kárnak, sérelemnek megtérítése, jóvátétele. Az E. lehet polgárjogi s akkor azonos a kártérítéssel, vagy büntetőjogi. A kultura alacsony fokain büncselekményekért is a sértő csak a közvetlenül sértettnek vagy családjának, hozzátartozóinak tartozott E.-lel, mert az akkori felfogás ezeket s nem a társadalmat tekintette a büncselekmény által sértetteknek. Ezen alapszik a Compositio rendszere, mely formális árszabályként meghatározza a minden sértés után járó elégtételi összeget.
Mindazon testeket, amelyeknek legkisebb részecskéi (molekulái) nem azonosak, keverékeknek mondjuk; igy p. ha vasport és ként összekeverünk, egy keveréket kapunk, amelyből a ként és vasat egyszerü fizikai műveletekkel ismét elkülöníthetjük. A keverékek ama féleségét, amelyekben az egyes testeket többé érzékszerveinkkel nem észlelhetjük, E.-nek nevezzük. Az elegyekben tehát az eloszlás a határig, a molekulákig terjed, mig a tulajdonképeni keverékekben számos azonos molekula egymással kis részecskét képez és csak e részecskék különbözők. E. p. a különféle fémek összeolvasztása utján kapott ötvény; E. továbbá minden oldat, mert bennük a legerősebb nagyítással sem láthatunk részecskéket, itt az elosztás valóban a molekuláig megy, mig a keverékekben kellő nagítással a különféle részek felismerhetők. A levegő az oxigén és nitrogén gáz elegye. De az elegy azért lényegesen különböző a homogén testektől, hiszen ezekben valamennyi molekula azonos. - E. a kohászatban. A kohász föladata a beváltott érceket a lehető legolcsóbb és legbiztosabb módon feldolgozni; e végre szükséges, hogy minden beváltmány alkotó részeit pontosan ismerje, mert csak igy tudhatja a beváltmányokat oly arányban keverni egymással, hogy az E. könnyen olvadható legyen, folyékony salakot adjon és a fémek kiválása nehézséget ne okozzon. Elegyítés végett az egyes ércfajtákból előre kiszámított mennyiségeket terítenek egymásra minden további keverés nélkül, ebből az elegyhalomból azután ugy szelik le függőlegesen az egyes adásokat, hogy azokban is megközelítőleg ugyanabban az arányban legyenek az egyes féleségek, mint az egész elegyben, l. Adás.
az olyan erdő, melyet többféle fanem alkot. Az az arány, melyben az egyes fanemek az E. erdő megalkotásában részt vesznek, elegyedési aránynak neveztetik. Az E. erdő fogalmának ellentéte a tiszta erdő, mely tisztán csak egy fanemből áll. Meleg éghajlat, kedvező fekvés és jó talajon az erdőt alkotó fanemek száma nagy szokott lenni, ellenkező viszonyok mellett pedig tiszta vagy csekély számu fanemből álló erdők fordulnak elő. Az elegyes erdőt kevert v. vegyesnek is lehet mondani.
Az elegyes kelmék pamutból és gyapjuból vagy gyapjuból és selyemből stb., tehát legalább kétféle anyagból állanak, melyek vagy az egész kelmén keverve lehetnek, vagy pedig a lánc és vetőlék különnemü fonalakból állhat. Ide tartozik a női ruhákra való kelmék egy jelentékeny része is, mint p. a félgyapjas cashmirek, coburgok, alpakkák, debaine-ek s mások. E kelméknek festésére a következő módszerek valamelyike szolgálhat. 1. A pamutfonalakból álló láncot szövés előtt, a gyapjuból álló vetőléket szövés után festik; 2. a pamut- és gyapjufonalakat festetlen állapotban szövik, s a kész szövetet festik meg. Általában többre becsülik azokat az E.-ket, melyeket az első módnak nyomán festettek, mivel annál az eljárásnál az egyes szálas anyagokat azokkal a festőanyagokkal és eljárásokkal festhetik, melyek az illető szálak természetének legjobban megfelelnek, mivel továbbá p. a gyapjut élénkebb szinekre festhetik s a kelme is puhább és kellemesebb fogást kap. A félgyapjas kelmék festése lényegében véve a következőkben szokott állani: Az árut mosása, gőzölése és egyéb előkészítő műveletek után szárítják, pörzsölik, áztatják s rendszerint első sorban a gyapjut festik meg, ezután mossák, megfestik a pamutot és a festett árut végül mossák, szárítják s apretálják. Oly kelme, melyet gyapju és pamutszálakból szőttek, biborszinüre festendő. Erre a célra a gyapjut azon módszer szerint, melyet gyapjunál alkalmaznak, megfestik élénk skarlát szinüre, de arra ügyelnek, hogy a szinárnyalat valamivel világosabb és sárgább legyen, mint a milyen szinre a kelmét festeni akarják. A pamutot most következőleg festik: Az árut áthuzzák hideg szömörceoldaton, azután ónkloridoldaton, mossák s előbb sárgára festik hideg quercitron kéreg-kivonattal, majd pedig hideg berzsenfa-kivonattal megadják a kelmének a kivánt szinárnyalatot. Ilyen kelmék festése, különösen a régi, növényi és állati eredetü festőanyagokkal nem csekély gyakorlatot kiván. Jelenleg, hogy a kátrányfestékek használata mindinkább lábrakap, olyan festékeket nagy számmal gyártanak, melyekkel gyapjut, pamutot, selymet egyaránt s hasonló módon festeni lehet, a kevert szálas kelmék festése is tetemesen meg van könnyítve.
igy nevezi Zay Mineralogiájában az összetett kristályos kőzetet, szemben az összetett nem kristályos vagyis törmelék kőzettel, mely nála gyülevész-kőszikla.