Szigetelt vezetőben felhalmozott elektromosságnak azon képessége, hogy egy más közömbös vezetőhöz közelítve, abban az egyesült kétféle elektromosságot a közben levő szigetelő rétegen át egymástól elválasztja; a különnemüt vonzza, leköti, az egynemüt pedig taszítja, mely ennélfogva szabadon a vezetőnek távolabb részeibe áramlik. A megosztott elektromosságok mennyisége függ a gerjesztő elektromosságok mennyiségétől, a vezetők alakjától és nagyságától és a két vezető között lévő szigetelő rétegnek - a dielektrikumnak - vastagságától és minőségétől.
az elektromos hatások nagyságára befolyással levő tényezők egységei. Ezek, mint minden fizikai egység, vagy önkényesek, vagy abszolutak (leszármaztatottak, l. Abszolut mértékrendszer); jelenleg csaknem kizárólag az utóbbiak használatosak, és ha gyakorlati mérésekben a régebbi önkényes egységeket az esetleg nyujtott kényelemnél fogva még használják is, a mérések eredményeit abszolut egységekre szokás átszámítani. Az ellenállásnak általánosan használt és igen jól definiált önkényes egysége a Siemens-egység (jele S. E.); ez 1 méter hosszu és 1 mm2. keresztmetszerü, tiszta higanyszál ellenállása az olvadó jég hőmérsékleténél; az áramerősség egysége, vagy mint röviden mondják, az áram egysége azon áram erőssége, mely 1 perc alatt 1 cm3. 0°-ú és 76 cm. nyomáson levő durranó gázt fejleszt (Jacobi-féle egység); az elektromindító erő önkényes egysége a Daniell-elem elektromindító ereje. De mivel az elektromosságnak és az erre visszavezethető mágnességnek tüneményei oly hatásokban nyilvánulnak, melyek hossz, tömeg és idő szerint felbecsülhetők, az abszolut E. tömeg-, hossz- és időegységre vannak visszavezetve, és pedig a British Association for the Advancement of Science ajánlatára alapegységekül a centiméter (cm), a gramm (g) és a másodperc (sec) vannak elfogadva, miért is az ezen alapegységekre visszavezetett abszolut egységek centiméter-gramm-secundum-egységeknek, vagy röviden C. G. S.-egységeknek is neveztetnek. Ezek az E. szoros kapcsolatban vannak a mekanikai mennyiségek C. G. S.-egységeivel, nevezetesen a sebesség, gyorsulás, erő, munka stb. egységeivel, melyek az illető mennyiségeknél vannak tárgyalva; hasonlóság szoros és egységes összefüggésben vannak a mágnesi egységekkel, melyekről itt fogunk szólani.
Mágnesi egységek. Coulomb törvénye szerint azon erő, mellyel két mágnessark egymásra hat, a bennük koncentrálva gondolt mágnességek mennyiségével egyenes viszonyban, kölcsönös távolságuk négyzetével pedig fordított viszonyban van. A mágnesség mennyiségének egysége (röviden a «mágnesség» vagy a «sarkerősség» egysége) azon mágnesség, mely ugyanannyi mágnességre 1 cm. távolságból 1 din (vagy 1 cm. g. sec-2) erővel hat. Ezt elfogadva és a mágnesség egységét q-val jelölve, Coulomb törvénye szerint, ezen egységek kölcsönhatása 12q2: 12cm2 = 1cm. g.sec.-2, honnét a mágnesség egysége 1q = 1cm3/2g1/2sec-1.
Mágnesi nyomaték (vagy pálcamágnesség) alatt a mágnes egyik sarkának erősségéből és a két sark közötti távolságból (a mágnesi tengely hosszából) alkotott szorozmányt értjük; a mágnesi nyomaték egységével tehát az a mágnes rendelkezik, melynek egymástól l cm. távolságban levő két sarkában 1 C. G. S.-egységnyi szabad mágnesség van; ezen egységet tehát 1cm3/2g1/2sec-1× 1cm = 1cm5/2g1/2sec-1 fejezi ki. A fajlagos mágnesség a mágnesi nyomaték viszonya a pálca tömegéhez, egysége tehát 1cm5/2g1/2sec-1:1g = 1cm5/2g-1/2sec-1. A mágnesi potenciál és kölcsönös potenciál egysége éppen ugy van meghatározva, mint az elektromos potenciál és kölcsönös potenciál, a meghatározásokban csak az «elektromos» jelzőt a «mágnesi» jelzővel kell felcserélni. A mágnesi tér intenzitása a tér valamely pontjában az ebben a pontban levő mágnességre ható erőnek viszonya ugyanezen mágnességhez; egysége tehát azon intenzitás, mely a mágnesség C. G. S.-egységére 1 din erővel hat, vagyis 1 din: 1 mágn. egység = 1cm-1/2g1/2sec-1. A földmágnesi tér intenzitását és összetevőinek intenzitását (röviden a «földmágnesség» intenzitását) ugyanezen egységgel mérjük, melyet az elektrikusoknak 1884-iki kongresszusa Gauss tiszteletére gauss-nak nevezett. Budapesten a földmágnesi tér vizszintes összetevőjének intenzitása egyre-másra 0,2 gauss, vagyis a szabad mágnesség egységére ható erő vizszintes összetevője 0,2 din; a teljes intenzitás a föld felületén mintegy 0,3-0,7 gauss.
l. Villamosmunka-átvitel.
l. Villamos óra.
l. Galvántelep.
oly készülék, melyben az elektromos szikra meggyujtotta durranó lég dugót vagy golyót egy csőből kilök. A készülék szélesebb fémhengerből áll, mely vékonyabb csőben végződik, utóbbit dugóval jól elzárjuk. A hengert durranó léggel megtöltvea hengerben 2 fémgolyó vagy csucs között szikrát üttetünk át, minek következtében a durranó lég meggyul és a dugót nagy erővel kilöki.
Lichtenberg-féle, Antolik-féle, stb. alakok, az elektromosság elhelyezkedését szigetelőkön árulják el. Evégből az elektromosságnak kitett szigetelőt alkalmas porral, p. kén és minium keverékével hintik be, melynek egyik része a pozitiv, másika a negativ elektromos helyekre rakódik.
l. Villamos posta.
az elektromos energia intenzitása. Az elektrosztatikában az E. ekként van meghatározva. Gondoljuk, hogy egy pozitiv elektromos golyó elektromos terének valamely adott pontjában az elektromosság negativ egysége van felhalmozva. Hogy ezt a negativ egységet a golyótól eltávolítsuk, az elektromos vonzással szemben végzendő munkára van szükségünk, és ha a pontot az elektromos tér határáig (tulajdonképen végtelen távolságba) visszük, az ekkor végzett munka mértéke lesz az elektromos tér adott pontjában a golyó által létesített potenciálnak. Midőn a negativ-egységü pont az elektromos vonzásnak engedve, végtelen távolságból az adott pontba visszaérkezik, az előbb felemésztett munkát visszaadhatja. Ha a golyó töltése Q, az adott pontnak a golyó középpontjától való távolsága pedig r, ugy a golyónak az adott pontra vonatkozó E.-ja Q/r; és ha az adott pontbeli elektromos töltés az egységtől különböző volt, p. Q1 volt, ugy a vonzás körén kivül való vitelére megkivántató munka QQ1/r lészen, mely munka az elektromos kölcsönös potenciált méri; azon munka pedig melyet végeznünk kell, midőn egy kezdetben nem elektromos vezetőt Q töltéssel ellátunk, miközben E.-ját zérusról bizonyos V értékre emeljük, a töltésnek maga magára való potenciálja vagy a vezető helyzeti energiája nevet visel; ennek mértéke 1/2 QV. A golyó középpontjától egyenlő távolságban levő pontokban az E. egyazon értékü, melyet felszin- v. niveau-felület-nek nevezünk; a felszin-felületek sora koncentrikus gömbökből áll s magának a golyónak felülete is felszin-felület. Valamely elektromos pontnak egyanzon felszin-felületen való tovamozdítására munkát nem kell végezni, mert a működő erő merőleges lévén a felszin-felületre, nincs olyan összetevője, mely e felület érintőjének irányában hatna; de ha az elektromos pont az egyik felületről egy másik felületre megy át, oly munkát végzünk vagy nyerünk, mely munka merőben független attól az uttól, melyen át az elmozdulás történt, nagyságra nézve pedig egyenlő a két felszin-felületnek megfelelő elektromos potenciálok v. elektromos kölcsönös potenciálok különbségével a szerint, a mint a pont töltése az elektromosság egysége v. ettől különböző. Ez a különbség a véghelyzetben levő elektromos pontnak a kezdeti helyzetre vonatkozó elektromos helyzeti energiája. Ha az E.-nak ez a különbsége egymáshoz igen közel eső két pontra vonatkozik, ugy e különbség elosztva a két pont közötti egyenes vonalu távolsággal, kifejezi az E. esését v. a hosszegységenkénti potenciál-változást a két pont között az illető egyenes vonal mentén, s egyuttal kifejezi az elektromos tér intenzitását az illető helyen és a két pont által meghatározott irányban. Ha az elektromos test nem golyó, v. ha az elektromos testek egész rendszeréről van szó, az elektromos energia intenzitásának szétosztása szintén felszin-felületekkel tüntethető elő, csakhogy ezek most már nem gömbfelületek, hanem másféle felületek lesznek, és ha olyan vonalakat huzunk, melyek az egymásra következő felszin-felületek mindegyikét derékszögüleg metszik, e vonalak erővonalaknak neveztetnek, mert azokban a pontokban, melyeken átmennek, kitüzik az illető pontra ható elektromos erő irányát. Ha az elektromos test golyó, tehát a felszin-felületek koncentrikus gömbök, ugy az erővonalak a golyó középpontjából kisugárzó egyenesek, általában pedig görbe vonalak; ha a felszin-felület sík, az erővonalak párhuzamosak és az elektromos tért homogénnek mondjuk. Szigetelt vezető-test felületén az elektromosság csak akkor lehet egyensulyban, ha a potenciálnak a test valamennyi pontjára nézve egyazon értéke van, s magának a test felületének felszin-felületnek kell lennie. Valamely cseppfolyós test szabad felülete is csak akkor lehet egyensulyban, ha a felület bármely pontjában az illető pontra ható erők eredője merőleges a felületre, és éppen ez az oka, hogy az egyenlő potenciálu pontokon átvonuló felületet felszin-felületnek nevezzük.
Az E. abszolut értékét nem határozhatjuk meg; a valóságban mindig csak potenciál-különbségeket mérünk, mikor is a föld potenciálját zérusnak vesszük, ugy a mint magasságmérésekben a tengerszin magasságát, vagy hőmérsékletmérésekben az olvadó jég hőmérsékletét vesszük zérusnak. Minthogy az elektromosság mozgásának csak akkor lehet helye, ha a vezetőben potenciál-különbségek vannak, az E. a dinamikai elektromosságban is igen fontos szerepet játszik s mint az elektromosság mozgásának oka, az elektromindító erővel egyenlő értelemben vétetik. Minden áramgerjesztő működése megkivánja, hogy bizonyos mekánikai munka, kémiai munka vagy hőfogyasztás árán E.-különbségeket hozzunk létre, melyek a különböző potenciálu pontoknak vezetővel való összekapcsolása révén kiegyenlíttetnek. Az E.-különbségek mérésére az elektroszkopok szolgálnak (l. o.); a mértékegység lehet elektrosztatikai vagy elektromágnesi a szerint, amint nyugvó v. áramló elektromosság forog szóban. (L. Elektromos mértékegységek). A potenciál fogalma fontos szerepet játszik mindazon erőhatások elméletében, melyek a távolság négyzete arányában fogynak, tehát az elektromos hatások elméletén kivül még a nehézségi, mágnesi és fényhatások elméletében. Ha különnevü mágnessarokra üveg- v. papiroslapot teszünk s ezt vasreszelékkel behintjük, a reszelék a mágnesi téren átvonuló mágnesi erővonalak mentén szálakká huzódik össze, miáltal az erővonalak szemlélhetőkké válnak. A potenicál már a mult század kiváló analitikusainak (Clairaut, Laplace, Ivory, Lagrange) műveiben fontos szerepet játszik; a rendszeres potenciál-elmélet alapítói Green G. (An essay on the application of mathematical analysis to the theories of electricity and magnetism. Nottingham, 1828. Crelle,s Journal, Bd. 39. 44, 47) és Gauss K. F. (Allgemeine Lehrsätze in Beziehung auf die im verkehrten Verhältniss des Quadrats der Entfernung wirkenden Anziehungs und Abstossungskraumlautfte, Gauss Werke, Bd. V.)
oka bizonyos állapotoknak, az elektromos állapotoknak, melyekbe a testek különnemü más testekkel való dörzsölés, érintkezés kémiai hatások, hevítés, ilyen állapotban már benlevő testek hatása és több más fizikai jelenség révén jutnak. Az elnevezés az elektromos állapotnak egy már az ókorban ismert fajára vezethető vissza: már a K. e. VII. században tudva volt, hogy a megdörzsölt borostyánkő, melyet a görögök elektronnak neveztek, könnyü testeket magához vonz. Az «elektron» tőszóul a világ minden irodalmában s nyelvében elfogadtatott, és nálunk Fábián József már 1803. ajánlotta az «elektromos» jelzőt, de azért használatosak voltak, s részben még most is használatosak a berzegényes, berzes, gerjedő, gyántás, menyköves, tüztartó, villamos, villámos, villanyos kifejezések is (v. ö. Szily K., A természettudományi műnyelvről, Természettud. Közl. XI. köt. 121. füz.). A borostyánkövön kivül még számos más testnek van az a tulajdonsága, hogy más testekhez való dörzsölés után könnyü testeket vonz. Ha üveg- v. gyantarudat gyapju- vagy selyemszövethez, rókafarkhoz, vagy amalgámmal bevont bőrhöz dörzsölünk: e rudak dörzsölt részei a magukhoz vonzott papirszeletkéket vagy bodzabélgolyócskákat vonzás után el is taszítják; ha kezünket e rudakhoz közelítjük, gyenge pattanásokat hallunk és kezünkön gyenge szurást érzünk; sötétben e rud és kezünk között kicsiny szikrákat látunk; néha sajátszerü szagot érzünk. Ezek az E.-nak azon alaptüneményei, melyek szembeötlő voltuknál fogva először voltak ismeretesek, mig az E.-nak egyéb alaptüneményei csak olyan mesterséges, s részben már kényesebb szerkezetü eszközökkel voltak felismerhetők, melyek az E.-ra vonatkozó ismereteknek már bizonyos foku fejlettségét kivánták meg. Az alaptünemények között első helyen áll és kiinduló pontul szolgál az elektromos vonzás és taszítás, mely tünemény megfigyelésére igen alkalmas az elektromos inga (l. o.). A dörzsölt fémekkel az említett tünemények nem járnak, de ha a fémpálcát üveg- v. gyantamarkolattal látjuk el s igy dörzsöljük, azt tapasztaljuk, hogy a fémpálca az inga bodzabélgolyóját magához vonzza, és pedig nem csupán dörzsölt része, hanem bármely már része is vonzza. Tehát a fémek is nemcsak hogy elektromosokká válnak, hanem az E. rajtuk még szét is terjed, vagyis a fémek az E.-ot vezetik, az üveg vagy gyanta nem vezeti. Eme különbség a többi testen is felismerhető, s igy a testeket felosztjuk vezetőkre és szigetelőkre. Hogy valamely vezető test az elektromos állapotban megmaradjon, kell hogy a többi vezető testtől szigetelők elől el legyenek különítve; az emberi test is vezető, s ez az oka, hogy a puszta kézben tartva, dörzsölt fémek az elektromos állapotban nem maradnak meg. Szigoruan véve minden test vezető, s viszont nincs olyan test, mely az elektromosság terjedése elé legalább némi akadályt nem gördítene, tehát a vezető-képesség és szigetelő-képesség nem abszolut tulajdonságok. A különböző testek a vezető-képesség fogyatkozásának sora szerint rendezve, igy következnek egymásra. Vezetők: fémek (különböző mértékben), savak, sóoldatok, viz, növények és állatok, láng, vizgőz, ritkított levegő; szigetelők: száraz oxidok, száraz jég, kréta, fa, papir, száraz levegő, selyem, üveg, viasz, kén, gyanták, gutta-percsa, sellak.
Ha az elektromos inga golyóját dörzsölt üvegruddal érintjük, a golyó vezetés révén elektromossá válik s ezután az üveg által eltaszíttatik, Ha ugyanezt az üvegrudat ujra közelítjük a golyóhoz, ezt már nagyobb távolságból is taszítja, de posztóhoz dörzsölt gyanta- vagy pecsétviaszrud a golyót már messziről vonzza. Ha pedig a kisérletet avval kezdjük, hogy a golyót posztóhoz dörzsölt gyantaruddal elektromozzuk: a hozzája ujra közelített gyantarud eltaszítja, mig az üvegrud vonzza. E kisérletből kitünik először is, hogy az E.-nak két faja van: üveg-E. v. pozitiv E. és gyanta-E. v. negativ-E., másodszor hogy az egynevü-elektromos testek egymást taszítják, a különnevü-elektromosak egymást vonzzák. A vonzás és taszítás törvényére nézve l. Coulomb törvénye. Minden dörzsölt test vagy üveg-, vagy gyanta-E-ot nyer, és hogy melyiket nyeri, ez a test faján kivül még attól is függ, hogy mely másik testhez dörzsöljük (l. Elektromos feszültségi sor). Ha a dörzsölt testek szigetelő nyelekkel vannak ellátva, könnyen kimutatható, hogy az E.-nak mind a két faja egyszerre keletkezik, az egyik test pozitiv, a másik negativ lesz. Ha üvegnyelekkel ellátott két fémkorongot pozitiv és negativ elektromossággal egyenlő erősen töltünk meg - mit arról ismerhetünk fel, hogy az inga golyóját egyazon távolságból egyenlő mértékben térítik ki nyugalmi helyzetéből - s ezután a két lapot egymásra illesztjük, ugy ezek sem összeillesztett állapotukban, sem az összeillesztés után szétvett állapotukban többé már semmi hatást sem mutatnak, miért is azt mondjuk, hogy egyenlő mennyiségü kölönnevü két elektromosság egymást közömbösíti.
Mindezeket a tüneményeket Symmer hipotézise akként magyarázza, hogy felteszi, hogy ugy a pozitiv mint a negativ E. finom, sulytalan folyadék, tehát az ugynevezett imponderabiliák közé tartozik, és hogy a testek nemelektromos állapotban a kétféle folyadékot egyenlő mennyiségben, vagyis a közömbös folyadékot tartalmazzák; dörzsöléskor a kétféle folyadék különválik s az egyik testre a pozitiv, a másikra a negativ folyadék megy át. Ellenben Franklin szerint csak egyféle folyadék van, és dörzsöléskor az egyik testben egyazon folyadékból több, a másikban pedig kevesebb (hiány) lesz, és pedig az üvegben lesz több, a gyantában lesz kevesebb; innét van, hogy az üveg-E. pozitivnak, a gyanta-E. pedig negativnak neveztetett el. A csak egyféle E. hipotézise vagyis az E. természetének unitárius felfogása a legujabban hathatós támogatóra talált az Erman-Peltler-Exner-féle, a légköri E.-ra vonatkozó elméletben. A fizika mai állásában a folyadék-hipotézisek egyáltalában nem valószinüek, és ha a fizikusok néha még mindig elektromos folyadékról vagy általában valami elektrikumról szólanak, ezt csak azért teszik, hogy az ismeretlen dolgot valami néven nevezhessék. Annyi bizonyos, hogy ez ismeretlen dolognak valami, a hatásai révén mérhető mennyisége (az E. mennyisége) van, a mint a fentebb említett esetben is az inga golyójának egyenlő kitéréseiből a fémlapok egyenlő E. mennyiségére vagy egyenlő töltésére következtettünk. Az E. mennyisége, melynek mérésére az elektrométerek szolgálnak (l. o.), egyik tényezője az elektromos energiának, melynek másik tényezője az elektromos potenciál (l. o.). Midőn különnemü testeket dörzsölünk, a munka, legalább részben, a különnevü elektromos testek elektromos helyzeti energiájává alakul át, melynek mértéke a két test kölcsönös elektromos potenciáljának különbsége. Midőn a különnevü elektromosságok egyesülnek, elektromos áram keletkezik, vagyis az elektromos helyzeti energia átalakul elektromos mozgásbeli energiává, mely ismét az energia más fajává alakulhat át. Maga az elektromos szikra is rendkivül rövid ideig tartó elektromos áram, melynek energiája tulnyomólag a hő és fény energiájává alakult át; az elektromos testek kisütése szintén abban áll, hogy E.-ukat a földbe áramlani engedjük. A nyugvó E.-ot sztatikai E.-nak, a mozgásban levőt pedig dinamikai E.-nak is nevezzük, s az elektromos energia egyik tényezőjének e két faja szerint az E. tanát a sztatikai és dinamikai E. tanára osztjuk fel.
A nyugvó E. ugy a tömör, mint a belül üres vezetőknek csakis a külső felületén gyülemlik össze. Mivel ugyanis az egyazon nevü E.-nak részei egymást taszítják, egymástól mindaddig távolodnak, mig valamely szigetelő e mozgásuknak határt nem szab. Ez számos kisérlettel igazolható; igy a többi között, ha egy elszigetelt és megelektromozott fémgolyót szigetelő nyelekkel ellátott üres félgömbökkel beburkolunk s azután a félgömböket levesszük, az elektromos ingával kimutatható, hogy a golyó nem elektromos, a félgömbök pedig elektromosak. Gömb felületén az E. egyenletesen oszlik meg, és az E. sürüsége, vagyis az E. mennyisége felületegységenként, a gömb felületén mindenütt egyenlő. Nem gömbalaku testeken a sürüség nagyobb azokon a helyeken, melyeken a felületnek erősebb görbülete van; igy p. egy tojásdad test nagytengelyének végein legkisebb. Különösen nagy a sürüség az éleken és a hegyes csúcsokon, hol a görbület ugyszólván végtelen nagy, s itt az E. részeinek egymásra ható taszítása, a felületi feszültség oly nagy, hogy az E. szinte kiáramlani látszik (l. Elektromos szél). Az elektromosságnak a felületen való eloszlására igen nagy befolyással van még más vezetőknek közelléte (l. Elektromos megosztás). Az E. gerjesztésének a dörzsölésen és megosztáson kivül még számos más módja van, azonban ezen esetek nagyobb részénél az E. hatásai sokkal szembeötlőbben nyilvánulnak az E. mozgásában, vagyis az elektromos áramban (l. o.).
Az E.-ra vonatkozó tudományos ismeretek egészen ujkoriak. Gilbert angol orvos, Galilei kortársa, egy a mágneseket tárgyaló művében (1600) először tette közzé, hogy a borostyánkövön kivül még több más testnek is meg van az a tulajdonsága, hogy dörzsölés után könnyü testeket magához vonz. Guericke Otto, a légszivattyu feltalálója szerkesztette az első dörzsölve elektromozó gépet, mely azonban annyira tökéletlen volt, hogy vele csak az elektromos taszítást fedezhette fel. A XVII. században különben még csak Boyle és Hawksbee mutattak fel némi eredményeket az elektromos vizsgálatok terén, melyen az első nevezetes lépést az angol Gray tette, ki is az elektromosság vezetését fedezte fel (1731). A második nevezetes lépést a francia Dufay tette, ki felismerte az üveg-E. és a gyanta-E. különböző voltát (1773) és azt a tételt állította fel, hogy a különnemü elektromosságu testek egymást vonzzák, az egynemü elektromosságuak pedig egymást taszítják. A sürítő palackot 1745. a német Kleist, és csaknem egyidejüleg a lejdai Musschenbroek találta fel, az angol Wilson pedig legott felismerte a sürítés mennyileges törvényét, mig ennek minőleges törvényeinek megállapitásában Franklin buzgólkodott. Ugyancsak Franklin mutatta ki a légköri E.-nak a mesterséges uton előállítottal való teljes azonosságát (1752) és feltalálta a villámhárítót, Canton pedig feltalálta az első elektromos feszültségi sort (1753) és az elektromos megosztást, melynek elfogadható magyarázatát Wilke és Aepinus adták. Volta 1775. feltalálta az elektrofort, Coulomb pedig 1785. az elektromos vonzás és taszítás mennyileges törvényét. Az E.-ra vonatkozó ismereteknek és az E. gyakorlati alkalmazásainak egészen uj és ugyszólván mérhetetlen mezeje nyilt meg, midőn Galvani (1790) és Volta felfedezték az érintkezésbeli elektromosságot, s az utóbbi még az elektromos oszlopot (1800), s evvel együtt az elektromos áramot, miáltal az E.-nak a kémiai erőkhöz, a melegséghez és mágnességhez való vonatkozásai a felfedezéseknek rohamosan egymásra következő sorában ismeretesekké váltak. Nicholson és Carlisle már 1800. feltalálta a viznek az elektromos árammal való felbontását, Davy pedig 1807-ben felbontotta az alkálikat s ily módon feltalálta a káliumot és nátriumot. 1820. Oersted felfedezte az áramnak a mágnestüre való eltérítő hatását s u.e. évben Ampere megállapította az elektrodinamika és elektromágnesség alaptörvényeit. 1822. Seebeck Tamás felfedezte a hőelektromos áramokat, 1827. Ohm az elektromos áram erősségének törvényét, 1831. Faraday az indukciót. Az első elektromágneses telegráfot Gauss és Weber szerkesztették, 1833. Siemens Werner 1866. feltalálta a dinamoelektromos elvet, Bell Graham 1877. a telefont, Hughes pedig 1878. a mikrofont.