Elmegyöngeség

l. Elmebetegség.

Elmélet

(gör. teoria), bizonyos összefüggő tényeknek törvényeikből folyó magyarázata. Az E. tehát mindig bizonyos egyetemes gondolat egységébe foglalja össze a tényeket; a tényeknek meg kell felelniök az E.-nek, az E.-nek meg kell magyarázni a tényeket. Mihelyt valamely tény merül föl, mely az eddigi E.-tel határozottan meg nem fér, vele ellenkezik, belőle nem magyarázható, az E. hibás. Igy az elmélet fogalma szorosan kapcsolatos a hipotézisével (l. o.), mert az igazolt hipotézis az E. alapja. A mig a megismerés E.-ekhez nem jutott el, csak tényeket gyüjtött, addig nem ad tudományt, hanem csak halmazát az ismereteknek. Igaz ugyan, hogy a tények megmaradnak, az E.-k megváltoznak, de azért mégis elméletek alkotása a megismerés szükséglete és végcélja. A tudományos haladás a fogyatékos E.-eket jobbakkal helyettesíti. A közönséges életben az E.-et ellentétbe szokás helyezni a gyakorlattal s némileg fitymálva beszélnek a «puszta», «holt», «elvont» E.-ről s mondják, hogy valami csak az E.-ben igaz, de nem a gakorlatban, vagy a gyakorlatban hasznavehetetlen, igy nem alkalmazható s több efféle. Mindez csak részben áll. A mi igazán igaz az E.-ben, a gyakorlatban sem lehet hibás; csakhogy 1. elméleteink távolról sem mind annyire befejezettek, hogy a gyakorlatban használni lehessen, tehát még nem igazi végleges elméletek; 2. az elmélet elvégre is csak egyetemes igazságokat közöl velünk, hogy hol s mikép kell ezeket alkalmazni, arra nézve külön megfontolás, tudás és gyakorlat szükséges.

Elmélet az esztétikában a művészi szabályok logikus fejtegetése, leginkább a hanyatló korszakokban nyer tért. A művészi meddőség éjjelén csillannak fel az elmélkedő tehetségek. Az E. tulhajtása különben a művészetben veszedelmesebb, mint bárhol, mert a szabályok a változó izlésből vannak merítve és igy az E. hátráltathatja a kifejlődést. A mai esztétikában az általános E. eléggé ki van fejtve és a legszélesebb dialektikus alapra fektetve, kevésbbé kielégítők az egyes művészetek elmélete, vagy a kompozició tana. Legszabatosabb a zenei E., ámbár itt is ujabb elvek jutottak tulsulyra. A festészetben ma különböző irányok küzködnek egymással és a szinek E.-e uj stádiumba lépett. A költészetben a regény és a dráma E.-e, célja és feladata, ujabb heves vitatkozásoknak tárgyává váltak.

Elmellőzés

(lat. praeteritio), szónoklati alakzat, valamely nyomatékos érvnek puszta megnevezése azzal a bevezetéssel, hogy a szónok azt nem is említi, miáltal egyrészt annál jobban e látszólag mellőzött érvre irányítja a hallgatóság figyelmét, másrészt azt a benyomást kelti, hogy erős érveknek igen nagy bővében van, ha ily fontosakat is mellőzhet. - E. a katonaságnál s a közhivatalokban valakinek az előléptetésnél való átugrása.

Elmélyesztés

Famunkáknál, ha szögelik és utólagosan megfestik vagy lakkozzák a szegfejet, külön erre alkalmas hajtóvassal és kalapáccsal beverik és a keletkezett lyukat kitöltik. Csak kisfejü, u. n. bognárszeget lehet jól behajtani. Célja az, hogy a szegfejet a fa aszása után ne lássuk a festék vagy lakk alatt.

Elmen

sós fürdő Magdeburg porosz kerületben, Gross-Salze község és vasut mellett, (1890) 1817 lak., négy fürdő-épülettel. A fürdővendégek száma 1892. 3883 volt.

Elmés

Elmésség (eszt.), a szónoki beszéd egyik legszebb ékessége, rokon az élccel, Greguss az elmésséget a gunnyal hozza rokonságba és azt mondja: «a szándékos él az elmésség». Az elmésség - mondja ugyanaz - nemcsak villanatokban, szakadozott ötletekben, hanem folytonos előadásban is nyilvánul. Az elmésség «az elnyomott fegyvere». E. a zsidó nép, százados elnyomás tette azzá; hiresek elmésségükről a cigányok, mert megvetés, rugdalás tárgyai. Idevalók az egykori udvari bolondok is, akiket bármikor kikorbácsoltak. Ide tartozik a «Galgenhumor». A cigány, kit hétfőn akasztottak azt mondta: «na ez a hét nekem ugyan rosszul kezdődik». Keller Náci gyilkos arra kérte a hóhért, ne bántsa a nyakát, mert ott nagyon csiklandós. A másik cigány gorombáskodott a hóhérral, aztán kijelentette, hogy azt se bánja, ha fel nem akasztja. Az elmésség leginkább a polémiában nyilatkozik, az ellenfél gyenge oldalainak kitalálásában és kifigurázásában magát gyorsan feltalálja és váratlan, csattanós fordulattal megszabadul a kelepcéből.

Elmeszesedés

(növ., mészrakodás). A szénsavas mész némely sejtfal eléghetetlen lerakodásainak főrésze, v. a növény felszinét vonja be, de nem kristályosodik. Az ily sejtfalat savval érintvén gázgolyócskák támadnak. Szénsavas mész van a korallmoszatok szövetében, a tökfélék kemény szőrében, különösen pedig a fürtös testekben. A mészhalmaz mint külső pikkely látható némely harasztféle levelén, több Saxifraga és Plumbago fehéren inkrusztalt levélfogán s mint kéregbőr némely vizi növényen (Potamogeton és Chara). A sóskasavas mész ellenben kristályosodik v. szemcsealaku. Sok tiszafa- és ciprusféle sejtfalában számos apró kristályka és szögletes szemcse van, különösen a sejtfal külső rétegében, ugy hogy a későbbi erős vastagodással a kristályok egészen a bőr anyagába záródnak. A boglárrózsa és Ricinus belében, a kontyvirágfélék levélnyelében, valamint sok fás növénynek bizonyos kéregsejtjében kristálycsoportok vannak, még pedig látszólag a sejtek belső térségében, de valóságban cellulózaszálak kötik a sejtfalhoz, sőt cellulózahüvely is vonja be.

Elmezavar

(terjedő, hüdéses). l. Dizartria.

Elmina

(Sao Jorge de Mina), telep az Aranyparton, a fantik területén az é. sz. 5° 4'48'' alatt, mintegy 10000, nagyobbára néger lak., akik nagyobbára halászok. A Bejah partján egy magaslaton sáncokkal körülvett vár emelkedik, a folyó balpartján van az európai városrész nehány csinos házzal és ültetvényekkel. Az első telepítvényesek a XIV. sz.-ban dieppeiek voltak, akiket a portugallok váltottak föl; ezeket 1637. a hollandiak elüzték és E.-t guineai birtokaik székhelyévé tették. 1871 febr. 27. kelt szerződés értelmében azonban átengedték az angoloknak, akiknek birtokában van az maig is.

Elmira

(azelőtt: Newtown) város és Chemung county székhelye New-York D-amerikai államban, a Newton Creck és a Chemung összefolyásánál, több vasuti vonal mellett, (1890) 19708 lakossal, vasolvasztókkal, gyapjuszövéssel, baltakészítéssel, hires leánykollégiummal.Az 1788. alapított város közelében érdekes régi indus erődítmények romjai láthatók.


Kezdőlap

˙