v. Előfélvitorlák (német, Die Vorsegel oder das Vorderquartir, olasz, vele de prora, ang., fore-sails), azon vitorlák, melyek a hajónak előfelén vannak. Ide tartoznak az előárboc és az ormányárbocnak valamennyi vitorlái (l. Vitorlázat), melyek a fordulásnál a hajót mindig a széltől vagyis a szélenyhe felé hajtják. Hátsó vitorláknak ellenkezőleg azokat hivják, melyek a hajónak hátsó-felén, azaz a fő- és keresztárbocon vannak. Ezek a hajót a szélhez hajtják v. közelítik.
Az usztatásnál, mielőtt a fabedobáshoz fognának, E.-t eresztenek ki a vizgyüjtőből, melynek célja a zátonyokat beborítani, a mélyedéseket kitölteni, a mederben lévő főakadályokat, - nagyobb köveket - elborítani, szóval a medret az usztatásra előkészíteni. Mert ha a nagyobb mennyiségben kieresztett vizre azonnal fát dobnának, az, mint a viznél könnyebb test, gyorsabban halad, a kibocsátott viz előtt összegyül és a medret eltorlaszolja. Ezért az E. kibocsátása után 10 percig, sőt 1/2 óráig kell a fabedobással várni, s csak akkor szabad nagyobb viztömeget kibocsátani.
a folyó viz, ellentétben az állóvizzel. Ez elnevezés vagy hasonlat utján onnan származott, hogy a folyóviz is mozog, helyét változtatja éppen ugy, mint az állatok, amig élnek; vagy talán inkább éltető vizet jelent éppen ugy, mint az ivóviz iható vizet. Az állóvizben ugyanis baktériumok fejlődnek, melyek ártalmasak az állati szervezetre. Eme szempontokból a kutakban levő viz sem tartozik az állóvizekhez, amennyiben a merítés következtében folytonosan megujul. És csakugyan régi tapasztalás, hogy a kut vize annál jobb, minél tökéletesebben kihasználják; ellenben az olyan kutakban, melyekből csak igen ritkán merítenek, a viz megromlik.
l. Előkészítő eljárás és Vizsgálat.
(praepignus), fekvő javak elzálogosításánál hazai jogunk szerint a zálogbirtokos jogosítva volt a nála elzálogosított jószágot alzálogba adni. Ha ily elzálogosítások folytán az történt meg, hogy a jószág ezen az uton a tulajdonoshoz tért, E.-nak volt helye, mely a távolabbi alzálogosoknak zálogi jogait megszüntette. P.: A. a tulajdonos jószágát zálogba adja B.-nek, B. alzálogba adja C.-nek, C. tovább adja D.-nek, ez E.-nek, stb. Ha most p. M., aki ily uton a jószágot alzálogba kapta, azt A.-nál vagy B.-nél elzálogosítja, ez az előzálog.
(praejudiciumok), oly kérdések, amelyeknek mikénti eldöntésétől függ valamely más kérdésnek eldöntése. Az előzetes kérdés elbirálására illetékes lehet a főkérdésnek birája, de más hatóság is. Ez utóbbi esetben természetesen a főkérdésnek eldöntése az előzetes kérdés eldöntéséig felfüggesztendő. A polgári törvk. rendtartás jelesül akként intézkedik, hogy: ha a polgári per folyama alatt merülnek fel valamely büncselekmény jelenségei, akkor, ha a per a büncselekmény elbirálása nélkül is elintézhető, a büncselekmény kérdése a polgári per folytatására befolyással nem bir, azaz előzetes kérdést nem képez; ellenkező esetben a polgári per felfüggesztendő mindaddig, mig a bünös cselekményre vonatkozólag a büntető biróság jogérvényesen határozott. Jogügyek, amelyekben a keresetet más biróságoknál levő tárgyalások előzik meg, mindaddig meg nem indíthatók, mig a tárgyalások be nem fejeztettek. Különös fontossággal birnak az E. a bünv. eljárásban s azoknak szabályozása iránt a processzualisták egyáltalán nem értenek egyet. Igy némelyek szerint oly polgárjogi E. esetében, melyeknek mikénti eldöntése a büntető kérdésnek eldöntését befolyásolja, a büntető biró belátásától függ, vajjon és mennyiben akarja a kérdésnek eldöntését az illetékes polgári biró elé utasítani s e célból a bünv. eljárást felfüggeszteni. Mások szerint a büntető biró határoz mindazokban a köz- és magánjogi kérdésekben, amelyeknek eldöntésétől függ, hogy létezik-e és mily büncselekmény. Mig némelyek továbbá az u. n. statuskérdésekben a büntető biró hatáskörét feltétlenül kizárják s a bünv. eljárásnak megindítását vagy folytatását meg nem engedik mindaddig, mig a statuskérdésben az illetékes biró jogérvényesen nem határozott, addig mások a büntető biró hatáskörét leginkább fakultative megállapitják s a bünv. eljárásnak felfüggesztését a büntető biró belátására bizzák. Némelyek mégis a statuskérdések közül kiveszik legalább a házasság érvényének vagy érvénytelenségének kérdését. Mások a büntető biró hatáskörét ebben a kérdésben sem vélik megszorítandónak. A btkv. 246. §. szerint házasságtörés miatt a bünv. eljárás megindithatása a házasságnak a miatt történt felbontásától, vagy az elválás kimondásától, mint előzetes kérdéstől függ. A 109. §. szerint pedig az előzetes kérdés jogerejü elintézéséig a bünetőjogi elévülés nyugszik.
1. Vizsgálati fogság.
l. Forgatmány.
departamento Honduras középamerikai államban, Nikaragua határán; földmivelésre és állattenyésztésre nagyon alkalmas, (1887) 18057 lak., Yuscaran (l. o.) fővárossal.
(növ.) az a folyamat, midőn a sejtfalába paraanyag (suberin) rakódik. Az elparásodott sejtek v. parasejtek alkotják a paraszövetet (l. o.). Az E.-sal nagyon közel rokon a Kutikula.