Elzász-Lothaia (l. o.) német birodalmi tartomány egyik kerülete; Alsó- és Felső-Elzászból áll. Alsó-E. Franciaországgal, Lothaiával, a bajor Rajnai Pfalz-cal, Baden nagyhercegséggel és Felső-E.-szal határos. Területe 4779 km2, lakóinak száma (1890) 621505, akik közül 61,5 % kat., 35,4 % evang., 0,2 % más keresztény vallásu és 2,8 % izr. Területéből 2054 km2 szántóföld és kert, 87 km2 rét és legelő, 144 km2 szőllő és 1593 km2 erdő. A fontosabb iparágak: vasöntés, vaseszközök, gépek, kémiai szerek készítése, jutaszövés és fonás, pamutszövés, papir-, bőr-, keményítőgyártás, pipa- és billardkészítés, kaucsuk- és guttapercsaipar, libamájpástétom-készítés és sörgyártás. A kerület járásai a következők: Strassburg város (78 km2), Strassburg vidéke(56l km2), Erstein (498 km2), Hagenau (659 km2), Molsheim (740 km2), Schlettstadt (635 km2), Weissenburg (603 km2) és Zabern (1004 km2). Székhelye: Strassburg. Felső-E. határos Alsó-E.-szal, Baden nagyhercegséggel, Svájccal és Franciaországgal; területe 3509 km2, lakóinak száma (1890) 471609, akik közül 83,8 % kat, 13,6 % evangelikus, 0,3 % egyéb keresztény és 2 % izraelita. Egész területéből 1361 km2 szántóföld és kert, 459 km2 rét, 197 km2 legelő, 119 km2 szőllő és 1190 km2 erdő. Fontosabb iparágak: vasöntés (21 gyár), a szövő- és fonóipar (32161 szövőszék), vászonfehérítés, kémiai ipar (14 gyár), gőz- és egyéb gépgyártás, véső- és üstkészítés, sörgyártás és bőrcserzés. A kerület a következő járásokra oszlik: Altkirch (654 km2), Kolmar (663 km2), Gehweiler (583 km2), Mülhausen (626 km2), Rappoltsweiler (459 km2 és Thann (524 km2). A székhely: Kolmar.
Történelem.
Julius Caesar idejében a következő négy nép lakott rajta: a rauraci és sequani tiszta kelta törzsek, a mediomatrici, belga és a tribocci teuton törzs; mindezen népek számos síremléket hagytak hátra. A római uralom alatt E. 2 tartományra oszlott: Maxima Sequanorum-ra és Germania prima-ra. A jelentékenyebb római telepek és állomások voltak: Augusta Rauricorum (Augst), Mons Brisiacus (Breisach), Argentoratum (Strassburg), Brocomyus (Brumath) stb. A IV. sz. óta a be-betörő alamannok ellen a rómaiaknak többször kellett védekezniök; Julianus őket 357. Strassburg közelében, Gratianus pedig 378. Kolmar közelében verte meg. Ezen vereségeik daczára az V. században E. D-i részeit elfoglalták. Még ugyanazon század végén (496) azonban Klodvig, aki ekkor vette föl a keresztséget, őket Tolbiacnál megverte és az egész E.-t frank tartománnyá tette. Amidőn a merovingiak a frank birodalmat felosztották, E. Austrasiához tartozott, amelynek fővárosa Metz volt; E.-t, a Pagus Alsacensist, külön hercegek kormányozták. 843. a verduni szerződés értelmében Lothar birtokaihoz csatoltatott; 870. a merseni egyezkedés szerint pedig Német Lajos kapta meg. A német nagyhercegségek megalakulásakor 925. Alamannia hercegségnek vált tagjává; a sváb hercegek, a Hohenstaufok tehát az E.-i harceg cimét is viselték. Mialatt a német birodalom egyéb részeiben az egyes hűbéresek a hercegi hatalom alól magukat emancipálták, ugyanez történt E.-ban is; E. is számos birodalmi közvetetlenséggel biró területre oszlott föl, amelyek között különösen a birodalmi városok tüntek ki. Az É-i részben, a Nordgauban, valamint a D-i Sundgauban a birodalmi hatalmat landgrafok gyakorolták; ez utóbbiban az örökös landgrafságot a Habsburgok nyerték el. A gazdasági élet fejlődésével a szellemi élet is korán vigárzásnak indult e tartományban: a szerzetesek (Otfired, Herrad von Landsberg), a lovag-énekesek (Gottfried v. Strassburg, Reinmar v. Hagenau) versenyeztek e tekintetben egymással. Az első prózai világkrónika 1390. felnémet nyelven itt iratott. A gót építészet is nagy virágzásnak örvendett, miként a strassburgi Münster tanusítja. A XIV. században Coucy-i Enguerrand, Soissons gfórja, Lipót osztrák herceg unokája, az osztrák birtokokra örökösödési igényt támasztott és azon zsoldos csapatokkal, amelyek az angol-francia háboruban résztvettek, E.-ba tört 1365., de visszaüzetett. 1375. támadását megujította; de ismét sikertelenül. Fontosabbak voltak ezeknél az armagnacok betörései, akik 1439. ütöttek be E.-ba először és pusztították a tartományt anélkül, hogy jelentékenyebb ellenállást találtak volna. 1444. Felső E.-ban több várost el is foglaltak, de a dauphin azon törekvése, hogy a tartomány Franciaország védelme alá helyezze magát, a városok fegyverese ellenállásán és csapatainak fegyelmezetlenségén hajótörést szenvedett és a dauphin 1445. a tartományt elhagyta. 1469. Zsigmond Tirol hercege a császárnak, III. Frigyesnek engedelmével, a felső-E.-i osztrák landgrafságot Bátor Károlynak, a burgundi hercegnek elzálogosította, aki csaknem egész E.-t hatalma alá vetette, de a Granson, Murten és Nancy melletti csataveszteségek után azok a burgundi uralom alól felszabadultak. A protestantizmus E.-ba is behatolt, és különösen a városokban sok hivőre talált. II. Henrik francia király 1555-iki hadjáratában, midőn Metz, Toul és Verdun püspökségeket megszerezte, Strassburgot is el akarta foglalni, azonban kisérlete a város ellenállása miatt meghiusult. Csakis a 30 éves háboruban szerezték meg maguknak a franciák E. egy részét, Weimari Bernát közremüködésével. A vesztfáliai béke az oszták birtokokat Franciaországhoz csatolta; a birodalmi rendek (Strassburg, a württembergi herceg, Hanau-Lichtengerg, Leiningen, Salm grófjai stb.) jogai és viszonyuk a birodalomhoz a régiek maradtak. A visszacsatolási kamarák azonban a francia fenhatóságot ezekre is kiterjesztették; Strassburg 1681. nyitotta meg kapuit XIV. Lajos előtt. A francia uralom alatt E. anyagi jóléte tetemesen emelkedett. A francia forradalom a rendek eddigi kiváltságait eltörölte, E.-t egészen beolvasztotta Franciaországba és abból Bas- és Haut-Rhin départementokat alkotta. E. német jellegét lassan egészen elvesztette és franciává lett és midőn a szövetségesek a Napoleon elleni háborukban E.-ba benyomultak, itt a lakosság mindenfelé ellenséges érzületet tanusított irántuk. 1815. Poroszország javaslatot tett az iránt, hogy E. Franciaországtól elvétessék, azonban a többi nagyhatalom e kivánság teljesítését megtagadta. Az 1870-71-iki német-francia háboru után azonban Poroszország kivánsága teljesült és E. mint E.-Lothaia (l. o.) a német birodalomhoz csatoltatott.
Elzász a német birodalom legtöbb bort termő tartománya; legtöbb bort termel Schlettstadt, Molsheim, Rappoltsweller. A szőllőt főleg a Vogezek első hegyein termelik, de a sikon is sok szőllő van; a szőllőmetszés odairányul, hogy minél több bort nyerjenek, átlag termés 1 ha.-on 50 hl.; többnyire fehér bort termelnek ugyan, de bár kevés, de igen jó vörös bort is szűrnek. Főbb szőlőfajták: a fehér elbling, zöld szilváni, sárga ortlibi, heumisch, rajnai rizling, rulendi. Nevezetesebb bortermő helyek: Reichenweller, Beblenheim, Kaiserberg, Rappoltsweiler, Türkheim. A legtöbb bort helyben fogyasztják el, ujabban igen sokat szállítanak Németországba.
a mai Elzász lakossága, mely sokféleképen keveredett vérü. Julius Caesar előtt Elzászban és pedig a déli részében gallok, északi részében pedig kymriek vagy cimber-ek laktak, amelyek mindketten a kelták-hoz tartoztak. Mind e népség a népvándorlás korszakában szanaszét veretett v. elpusztíttatott. A vandalok után a frankok és alamannok foglalták el a mai Elzász vidékét, akik a még fenmaradt régi lakókkal összekeverődtek. A mai Elzász egy részében, a Vogez-hegység északi völgyeiben még mai napig a régi lakosok ivadékai élnek. A lakosság eme része feltünően különbözik Elzász többi népségétől. Érdekes, hogy a mai elzásziak, akik tulnyomólag német és francia keverékből állanak, a vallásukhoz annyira ragaszkodnak, hogy ezt még a ruházatukban is elárulják. A katolikus nők és leányok hosszabb szoknyát és felső ruhát viselnek, kedvenc ruhaszinük a vörös-sárga és vörös, közbe más szinü sávokkal tarkítva. A protestáns nők és leányok kurtább szabásu ruhát viselnek, zöld. v. kék szinnel és közbe más sávokkal és szegélyekkel. De mind a két vallásfelekezetü nők ünnep és vasárnapokon fehérszinü s arannyal himzett főkötőt vieslnek, amelyről oldalt hosszu széles szalagok lógnak, valamint selyem v. pamut pruszlit, mely arannyal himzett; az ünnepi ruházathoz tartoznak a feltünően tiszta fehér harisnyák, ruhaujjak és a kötény. Az elzászi nők igen sokat tartanak a ruha tisztaságára.
(l. a mellékelt térképet), német birodalmi tartomány a k. h. 5° 55' és 8° 14', az é. szt. 47° 23' és 49° 30' közt. Határos a bajor rajnai Pfalz-cal, a porosz Rajnai tartománnyal, Luxemburg nagyhercegséggel, Franciaországgal, Svájccal és Baden nagyhercegséggel. Területe 14509 km.2
[ÁBRA] ELZASZ-LOTARINGIA.
Felszine és vizei.
K-i részében, a Rajna mentén a Vogezek (Vosges) lábáig 16-30 km. szélességben, 180 km. hosszuságban sik föld terül el, mely a Rajna mellékein részint homokos, részint mocsáros és erdőkkel meg rétekkel van takarva, a Vogezek felőli részében azonban termékeny agyagos föld. A sikságot dombos vidék fogja körül, amely a Jura (l. o.), a Vogezek (l. o.) és a Lothaiai-fensik kiágazásaiból áll. A hegyes vidék D-en a Jura, amely itt a Glaserbergben (817 m.) és a Mörsbergben (822 m.) éri el a legnagyobb magasságát és a Belforti kapuban (Trouée de Belfort) vész el. A franciaország felőli határon a Vogezek emelkednek, amelyeknek ÉK. felé a bajor rajnai Pfalzban a Hardt (l. o.), Ény. felé pedig a Lothaiai fensik a folytatásuk. Néhány patakot kivéve, amelyek az Allaine-be és ezzel együtt a Doubsba szakadnak, E. összes vizei a Rajna vizkörnyékéhez tartoznak. A rajnába torkolnak Baselnél a határul szolgáló Birsig, azután az Ill, a Moder, a Sauer és az alsó részében szintén határt alkotó Lauter. A mosel (l. o.) hossza német-lothaiai területen 80 km., legnagyobb mellékvize itt a Saar. A tavak csekély kiterjedésüek; a Vogezek legmagasabb részeiben vannak a Fehér-tó (1054 m. magasban), a Fekete-tó (950 m.), a Daren-tó (980 m.) és a Belchen-tó (75 ha., 950 m.). Lortaia 143 apró tava összesen 4000 ha.-nyi területet foglal el.
Éghajlat, mezőgazdaság és bányászat.
Az éghajlat mérsékelt; valamivel melegebb a sikságon, mint a Vogezek közt; amott a nyári középhőmérséklet 16°, emitt 11,4°, Strassburgban az évi középhőmérséklet 10°, Metzben 9,1°. Az évi esőmennyiség Strassburgban 678 mm. Az uralkodó szelek a Dny-i és ÉK-i szelek. A sik vidék, leszámítva a Rajna melletti kavicsos és homokos területeket, nagyobbára jól termő föld; legtermékenyebb a Sundgau, Basel, Mühlhausen, Thann és Felső-E. D-i határa közt. A Vogezek K-i lábánál a dombokat nagyobbára szőllők és gyümölcsösök takarják. Felső-E. és Lothaia aszerint, amint homokkő, mészkő, agyag v. márga van a humusz alatt, többé vagy kevésbbé termékeny. A Vogezeket erdők és rétek takarják; a szántóföld rajtuk kevés. Egész E. területéből 47,7 % szántóföld és kert, 30,6 % erdő, l2,2 % rét, 2,2 % szőllő, 3,l % legelő. A mezőgazdasági termékek közül a jobb földeken leginkább buzát (1891. 145308 t.), azután zabot (140288 t.), árpát (87118 t.), rozsot (37356 t.), burgonyát (617044 t.), szénát, kukoricát, olajos növényeket, a kereskedelmi növények közül kendert és lent, dohányt és komlót (főképen Bischweiler és Hagenau mellett) termelnek. Jelentékeny a gyümölcstermelés (alma, körte, szilva, cseresznye, gesztenye) is. A szőllők után átlag 1,4 millió hl. bort szüretelnek (l. Elzászi borok). Az állattenyésztés legvirágzóbb ágai a ló- és sertéstenyésztés. Az 1883. összeirás szerint volt: 138725 ló, 428650 szarvasmarha. 129433 juh, 322431 sertés ás 53604 kecske. Mintaszerü berendezése van a császári hüningeni haltenyésztőnek. A Mosel balpartján huzódnak el azon magaslatok, amelyekben barna vasérceket találni; Diedenhofen járásban van a legtöbb vasércbánya; 1891 óta a vasérctermelés háromszor akkora volt (összesen 3 millió t. 6 millió márka értékben), mint 1880. A kőszén-telepek nem jelentékenyek; egyedül Forbach lothaiai járásban bányásznak nagyobb mennyiséget; az összes termelés 1891. 845600 t. 8,4 millió márka értékben. A sófőzést Lothaiában a Saar és Seille közti dombos vidéken gyakorolják, az évi termelés 1891. volt 48032 t. só. Legnagyobb számmal (mintegy 1500) a kőbányák vannak; ezek közt a legjelentékenyebbek Zabern, Wasselnheim és Metz körül találhatók. A bányászat összes termékeinek értékét 58,3 millió márkára becsülik és az 18987 munkást foglalkoztat. A legismeretesebb ásványvizforrások: Niederbronn és Sulzbad Alsó-E.-ban, Sulzbach és Sulzmatt Felső E.-ban.
Lakosság, ipar és kereskedelem.
Az 1890. népszámlálás szerint E. összes lakosságának száma 1603506 (805986 férfi, 797520 nő) volt; köztük 1227225 kat., 337476 evang., 3757 egyéb keresztény és 34645 izraelita. Az idegen honosságu lakosok száma volt 254002, akik közül 207539 a német birodalom egyéb részeiből, 46463 pedig külföldről való. Az ipar E.-ban igen jelentékeny; e tekintetben a német birodalom tartományai közt első rangu helyet foglal el és ezen tevékenysége még a francia uralom korából való. A lakosság csaknem 1/3-ának az iparos foglalkozás adja meg kenyerét. A legjelentékenyebb iparág a szövő-, főképen pedig a pamutszövő-ipar. Középpontjai: Mülhausen, Kolmar, a Thur, Lauch, Fecht és Leber völgyei. A gyapjuszövés Alsó-E.-ban a legvirágzóbb; az első helyet a bischweileri posztógyár foglalja el. A lenfonás Felső-E.-ban, a szövés Lothaiában foglalkoztat legtöbb munkást. A selyemszövést Lothaiában (Püttlingen, Saargemünd) üzik. Vasolvasztók főképen a vasérctelepek közelében (Grand-Moyeuvre, Hayingen, Öttingen, Stieringen-Wendel stb.) vannak. 1891. a nyersvas-termelés volt: 188035 t. Jelentékeny gépgyárak vannak Illkirch-Grafenstadenben, Reichshofenben, Mülhausenben, Kolmarban, Gebweilerben, Thannban stb. Lothaia Ény-i részében jelentékeny az üvegipar (Münzthal, St.-Louis, Götzenbrück, Meisenthal, Dreibrunnen), nagy porcellán- és köedénygyár van Saargemündben, kémiai gyár Dieuzeben, Buchswellerben, Mülhausenben és Thannban, papirgyár Strassburgban, Rixheimban és Türkheimban, papirmasé-gyár Forbachban, bőrgyárak Strassburgban, Metzben, Barrban stb.; az üzemben levő sörgyárak száma (1892) 128, a szeszfőzőké: 19896; fontos még Strassburgban a libamájpástétomkészítés. A forgalom E.-ban fekvésénél és sürü szárazföldi- és viziut-hálózatánál fogva már régi idők óta igen élénk. A lakosságnak 10 %-a foglalkozik kereskedéssel. A vasutak hossza (1892) 1614 km., a táviróvonalaké 11049 km. A csatornáké 446 km. A legfontosabb csatornák: a Rajna-Rhône-csatorna, a breisachi (7 km.), a kolmari )13 km.), a Breusch- (120 km.), a Rajna-Marne- (104 km.), a Saarszénmedence- (107 km.) csatorna és a Canal des Salines de Dieuze (6 km.).
Alkotmány, közigazgatás és szellemi műveltség.
E. birodalmi tartományban a legfőbb állami hatalmat a német császár, illetőleg helytartója gyakorolja. A törvényeket a birodalmi szövetségtanácsnak és az E.-i tartománygyülésnek (amennyiben csak E.-t érdeklik) megegyezésével a császár szabja meg; ha azonban a kormány és a tartományi gyülés közt nem jő létre a megegyezés (ugyancsak az 1877 máj. 2-ki törvény szerint) a német birodalmi gyülés közreműködésével szintén szabhatók törvények. A közigazgatás élén a Strassburgban székelő helytartó áll, aki mellé az E.-i miniszterium, élén az államtitkárral, van rendelve; ez 1877 óta 3 osztályra van osztva (belügyi, igazság- és kultuszügyi, pénz- és közgazdaságügyi). A törvényjavaslatoknak, a törvények végrehajtására vonatkozó rendeleteknek és egyéb oly ügyeknek megvitatására, amelyeket a helytartó eléje terjeszt, fönnáll az E.-i államtanács, amelynek elnöke a helytartó és tagjai az államtitkár, az alállamtitkárok, az országos főtörvényszék elnöke, a főügyész és a császártól behivott egyének. Közigazgatási célból E. 3 kerületre (Alsó-, Felső-Elzász és Lothaia), 20 vidéki és 2 városi járásra van beosztva; az egyes kerületek élén egy-egy elnök (Strassburg, Kolmar és Metz székhellyel) áll. A kerület ügyeinek elintézésére időnként összejő a kerületi elnöknek elnöklete alatt a kerületi gyülés (Bezirkstag), amelybe minden kanton (összesen 99) egy-egy képviselőt küld közvetetlen választás utján. Az 1874 okt. 29. császári rendelettel életbe léptetett tartományi gyülés 58 tagból áll; ezek közül 34-et a kerületi gyülések, 4-et Strassburg, Metz, Kolmar és Mülhausen városok tanácsai és 2o-at a járások választanak 3 évre. A tartományi gyülés egyedül a tartományt érdeklő törvényeket vitatja meg és ilyeneket javasolhat is és a hozzá beérkező kérvényeket a miniszteriumhoz utasítja. A birodalmi szövetségtanácsba két tagot küld, de ezeknek a határozatok hozatalánál szavazati joguk nincs. Az igazságszolgáltatást egy tartományi főtörvényszék, 6 törvényszék és 75 járásbiróság teljesíti. A Code civil még maig is érvényben van. Katonai tekintetben E. teljesen Poroszországhoz tartozik. A tartomány főbb bevételeit és kiadásait az 1892-93. évre márkákban a következő táblázat mutatja:
A tartományi adósság 3 % járadékkölcsönből áll, amelynek összege 765609 márka. A közoktatásügy terén az első helyet foglalja el a strassburgi egyetem (l. Strassburg); ezen kivül van egy gazdasági akadémia (Rufachban), 17 gimnázium, 6 progimnázium, 11 reáliskola, 1 ipariskola, 21 felsőbb leányiskola, 2779 nyilvános és 88 magán népiskola, 6 tanító- és 3 tanítónőképző, 2 kat. és 1 evang. papnevelő-iskola és 1 műipariskola. A jelentékenyebb egyéb kulturális intézmények: a strassburgi egyetemi gyüjtemények, a strassburgi természettudományi-, a mű- és műipari gyüjtemény, a kolmári városi gyüjtemény, a mülhauseni museum; 4 siketnéme-intézet, 1 vakok intézete, 2 őrültek háza és 146 kór-, szegény- és árvaház. A két kat. püspökség (Strassburg és Metz) egyenesen a pápának van alárendelve. Az evangélikusok egyházi ügyeit a strassburgi főkonzisztorium és egy direktorium vezeti.
Történelem.
Az 1871 máj. 10-iki béke értelmében Haut- és Bas-Rhin francia départementek (kivéve Belfort, Delle, Fontaine, Giromagny kantonokat), továbbá Meurthe dép. Saarburg és Chateau-Salins arrondissementjai, Moselle départ. Saargemünd, Metz és Diedenhofen arrondissementjai, továbbá Saal és Schirmeck kantonok a német birodalomhoz kerültek. A német birodalmi szövetségtanács e területeket német birodalmi tartománynak jelentette ki, amelyben a felségi jogokat a birodalom gyakorolja, a törvényeket pedig a szövetségtanács és birodalmi gyülés szabja meg; egyelőre azonban a diktatura fölállítását kivánta, amit 1874 jan. 1-ig való tartammal meg is kapott. Erre már a háboru idejében kinevezett főkormányzót, Bismark-Bohlen grófot, állásától fölmentették és szervezték E. kormányát porosz mintára. 1871 szept. 6-án, v. Möllert kinevezték kormányzóvá, melléje rendelték az E.-i császári tanácsot és a birodalmi kancelláriában külön E.-i osztályt állítottak föl. A lakosság, főképen pedig a kat. papság az uj kormánnyal szemben ellenséges magatartást tanusított, ami különösen akkor fokozódott, amidőn behozták az általános katonakötelezettséget és fölvetették az opció kérdését. A frankfurti béke értelmében ugyanis a kormány 1872. felszólította a lakosokat, nyilatkozzanak, vajjon franciák kivánnak-e lenni. Több mint 160000-en franciáknak nyilvánították magukat, de csak 50000-en vándoroltak ki; a többiekkel a kormány mint német alattvalókkal járt el. Ez és a német nyelvnek behozatala az iskolákba sok helyen egyenes ellenszegülésre vezetett. Strassburgban, későbben Metzben és Kolmarban is a városi tanácsot e miatt föl is kellett oszlatni. Midőn pedig E. lakói először választottak követeket a német birodalmi gyülésbe, csupa protestálókat választottak, akik 1874. febr. 16-án a birodalmi gyülésben nyilvános óvást tettek az annexió ellen és annak tanácskozásaiban többé nem is vettek részt. Lassan azonban a hangulat változni kezdett és megalakult az ugynevezett autonom-párt, amelynek célja volt az országot az ország által kormányoztatni. Az 1877-iki birodalmi képviselőválasztásnál 5 kerületet meg is szereztek maguknak, mig a többi a protestálók kezében maradt. Ezen hangulatváltozásnak eredménye volt, hogy az 1879 julius 4. törvény értelmében E. helytartót, miniszteriumot, államtanácsot kapott. Az első helytartó Manteuffel tábornok volt, aki a lakosságot engedményekkel, itt-ott a törvények végrehajtása körül tanusított szelidítésekkel igyekezett az uj viszonyoknak megnyerni, de midőn a francia biztosító társaságok ágenseit kiutasította, a tartományi gyülésben a francia nyelv használatát megszüntetni és több ujságot betiltani volt kénytelen, 1881. és 1884. E. megint csupa protestálókat választott meg a birodalmi gyülésbe. Manteuffel 1885. meghalt; utódjává Hohenlohe-Schillingsfürst párisi német követet nevezték ki. A helyzet azonban nem változott; hiába használta föl a helytartó minden befolyását, hogy békésebb, a német birodalom iránt barátságosabb hangulatot keltsen, 1887. E. megint csupa protestálót választott német birodalmi követekké. Erre a helytartó kiméletlenebb eljáráshoz nyult; a franciaországi egyesülettel összeköttetésben álló társaságokat feloszlatták, a német-ellenes tüntetéseket szigoruan betiltották, francia katonáknak a tartózkodást a tartományban meg nem engedték; a miniszterium 1887. felhatalmaztatott, hogy a városokba polgármestereket nevezzen ki és 1889. a törvényszékek hivatalos nyelvévé kizárólag a németet tették; a legszigorubb rendelkezés az 1888-ki utlevél-kényszer volt, amely szerint utlevél nélkül Franciaországból senki sem jöhetett be; ezt csak 1891 szept. 21-én szüntették meg. Ez idő óta E.-ban a kibékülés a fennálló állapotokkal jelentékeny előmenetelt tett és a kat. klerus is, amely a legerősebb ellenzéket alkotta, az 1891. kinevezett uj strassburgi püspök közreműködése folytán ellenállását a német uralommal szemben mérsékli. Az 1893. E.-ban a német császár jelenlétében tartott nagy hadgyakorlatok semmi ellentüntetésre alkalmat nem szolgáltattak.
város Hildesheim porosz kerületben, a Saale és vasut mellett, (1890) 3042 lak., toronyóra és orgonakészítéssel, bőrcserzéssel, cukorgyárral. Az egykori Hannoverának egyik legrégibb helysége. N.-Károly már 796. itt püspökséget alapított, amelyet Jámbor Lajos Hildesheimba tett át.
Károly, német irodalomtörténetiró, szül. Dellauban 1821 máj. 22., megh. Halléban 1889 jan. 22., hol 1875 óta az angol nyelv és irodalom egyetemi tanára volt. Sokáig gimnáziumi tanár volt Dellauban, sokat utazott Angliában. Az angol filologiának elsőrangu művelője. Szövegkiadásaiban (igy: Hamlet 1857, Alphonsus 1867, When you see me 1874) stb. ő alkalmazta először a class. filologia szigoru tudományos módszerét az angol irodalom termékeire. Kitünő három életrajzi főműve: Walter Scott (1864); Lord Byron (1870) és Shakespeare (1876), melyek angolra is lefordíttattak. Egyéb dolgozatai: Essays on Shakespeare (London 1874, németül 1876); Die englische Sprache und Literatur in Deutschland (1864); Eine Frühlingsfahrt nach Edinburg (1860); Notes on Elizabethan dramatistes (1880-84, 2 köt.); Grundriss der englischen Philologie (1887, 2. kiad. 1889) és számos jeles tanulmány szaklapokban, főleg a német Shakespeare-Jahrbuchban, melyet 1867-76. szerkesztett.
a leghiresebb nyomdász-családok egyike, melynek nyomtatványai mint a szép és hibátlan kiállítás valódi remekei ismeretesek. Az E.-család Németalföldön másfél századon át virágzott s tagjai majdnem mind nyomdászok voltak. Ősapjuk, E. Lajos, szül. Louvain-ban 1540., megh. Lejdában 1613. Eredetileg könyvkötő volt s majd Weselben, majd Douay-ban tartózkodott, mig végre 1580. Lejdában telepedett le, ahol könyvkötészete gyors virágzásnak indult, annyira, hogy rövid idő alatt nyomdát alapított, melynek legelső terméke: Drusii Ebraicarum quaestionum ac responsionum libri duo; ezt követte 1592. a Merula által kiadott Eutropius, amelyen az E. név először fordult elő. Az E.-család nyomtatványainak ismertető jele: egy oszlopon pálmalevelek fölött ülő sas, karmai között egy csomóba kötve 7 nyilat tartva, a szalagon ezen jelszóval: «Concordia res parvae crescunt». Az E.-család Frankfurtban, Párisban, Rómában s Nápolyban könyvkereskedéseket is alapított s innen terjesztették több mint 2000 különféle kiadványukat, melyek közül a Caesar, Horatius, Plinius, Virgilius, Cicero s más remekiró-kiadások, továbbá a görög uj testamentum, a «Respublica»-kiadások (köztük Magyarország is) stb., melyeket az amateurök még ma is keresnek, mint becses könyvészeti ritkaságokat. V. ö. Frick Gy., Die sog. Elzevierischen Republiken (Halle 1893). Az E.-család nevezetesebb tagjai még: E. Izsák (1596-1651); E. Dániel (1626-1680); E. Lajos 1604-1670), aki 1638. Amsterdamban alapított virágzó nyomdát, mely azonban halála után nemsokára idegen kezekbe került. A lejdai nyomda E. Ábrahám alatt, aki azt öregatyjától még 100000 frt értékben vette át, annyira hanyatlott, hogy 1712. bekövetkezett halála után örökösei 2000 frt-ért adták el.
(növ., chlorantia, virescentia), a virágrészeknek tökéletes ellombosodása, ill. valamennyinek zöld levelek képében való megjelenése. Ekkor a virág szerkezete tökéletesen felbomolhatik. Gyakori az E. a hüvelyesek közt, különösen lóhere-fajokon, a mezei rezedán, a keresztes virágu füveken. V. ö. Borbás, Az elzöldült szarkaláb mint morfologiai utmutató. Értekezés a Természettudományok köréből 1881. E. a tecnikában, l. Indigófestés.
az az állapot, amidőn testünk egy részében sajátságos, hangyamászáshoz hasonló, kellemetlen, néha szuró jellegü érzés (paraesthesia) támad. Az E. rendesen egyes idegek területének megfelelőleg terül el, mert leggyakoribb oka az idegtörzsökre történt nyomás; igy éles szélü ülésen ülve az ülőidegek nyomathatnak meg, aminek következtében combunk hátulsó felében, de leginkább lábunkon támad az E., vagy ha könyökünk belső bütyke mellett az orsóideget ütjük meg, kezünknek gyürü- és kisujjában jelenik meg ugyanazon érzés; kövér egyének, ha éjjel alvás közben egyik karukra feküsznek, az elzsibbad. Ugyanekkor az illető helyek érintése szintén fájdalmas érzést támaszt. Az E. azonban más okból is állhat be, ha p. a vérkeringés bizonyos területen megakad, mint legelső zavar, ezen érzés mutatkozik. Látjuk azonban ugyanezen tünetet az agyvelő bajainál, sőt egyes ideges rohamokban is, szivbajoknál főleg a bal karba sugárzik ki a szivgörcsrohamoknál. Az E.-nak, mint kórtünetnek magában nincsen határozott értéke, csak a többi tünetekkel való összevetés által lehet annak okát megállapítani.
a szervezet fehérjéjének olyan elváltozása, melynél zsir válik ki és rakódik le cseppek alakjában. A szervezet által elhasznált fehérje ugyanis egy nitrogént tartalmazó és egy nitrogénmentes részre bomlik, mely utóbbi főleg zsirsavakból áll s melynek rendeltetése elégés által melegíteni a szervezetet. Ha a szervezetnek nincsen szükségea a termelt zsir egész mennyiségére, a felesleg a laza kötőszövetbe rakódik le a bőr alá, az izmok közé, a hónaljba stb., amidőn előáll a kövérség (obesitas), mely olyan fokot érhet el, hogy a szervezet működését is veszélyeztetheti (lipomatosis). Bizonyos viszonyok között a fehérje ezen szétesése magára a sejt protoplazmájára is kiterjedhet, igy laktáció alatt az emlőmirigyre, főként azonban patologikus körülmények között (láz, foszfor- vagy arzénmérgezés, fertőzés, vérkeringési bajok stb.) a mirigyhámokra, izomrostokra stb. (zsiros degeneráció). Ilyenkor a sejtben mindig több és több zsircsepp rakódik le a fehérje rovására, mig végre az egész sejt egy zsircseppből áll s működni megszünik.