l. Daru.
nehezebb tárgyak magasságban való tovaszállítására szolgáló gép. Emelőgépeket már az ó-korban is használtak, de leginkább csak hadászati célokra, nehezebb kődaraboknak az ellenséges táborba dobására, későbben az emlékszerü építkezéseknél alkalmazták a legegyszerübb alakban, mintegy támasztó pont által két karra osztott rudat, melynek hosszabb karjába az ember kapaszkodik, rövidebb karjára pedig az emelésre szánt kő vagy nehezebb gerenda van akasztva; a támasztó pontot egy-egy emelés befejezte után mindig feljebb kellett tenni. Ezen egyszerü emelőket követték a csigákkal és fogaskerekekkel müködő célszerübb szerkezetek. Nevezetes fordulópontot képez az E-ek fejlődésének történetében az Armstrong hidraulikus emelőgépe, melyet 1846. alkalmaztak először. Ezzel az emelőgéppel, a viz nyomásának felhasználásával, igen nagy terheket lehet gyorsan nagy magasságra emelni. A viz nyomását egy hosszu hengerbe nyuló dugattyu veszi fel, s átadja egy-egy emelő-csigának, mely az emelendő tárgyba kapaszkodik. Az erőt a dugattyu átmérőjével, az emelő-magasságot pedig a csigasorral lehet növelni. Ma már nagyon sokféle emelőgépet alkalmaznak, melyek a különböző célnak a legmegfelelőbb szerkezetben készülnek. Igy vannak egyszerü kocsi-emelők, ezek kis méretekben, könnyen szállíthatóan készülnek. Erőáttételük csavar, fogaskerék vagy viznyomattal megy végbe. Ezek után következnek az emelőcsigák, ezután az építkezési E.-ek, melyeknek fogaskerék-szerkezetük van, melyeknek tengelyei a földre állítható öntött lábakkal birnak. Az egybekapaszkodó fogaskerékpárok sugaraikkal egy-egy emeltyüpárt helyettesítenek. Az emelő erő az első tengelyre ékelt forgattyuba, a teher pedig az utolsó tengelyen levő kötél- vagy láncdobba kapaszkodik. Az emelő P erő és Q teher között, ha forgattyu sugarát a, a mellette levő kis fogaskerék sugarát r, az ebbe kapcsolt nagyobb fogaskereket R1, mig a dob sugarát r betü jelöli, eltekintve a surlódásoktól, a következő arány áll:
P/Q = r/a. r./R1Ha nagyobb áttételre van szükség, több kerékpárt lehet alkalmazni, három kerékpárnál többet azonban a gyakorlatban ritkán alkalmaznak, ha erre szükség volna, inkább motorikus erőt alkalmaznak. Ezek után következnek az emelő daruk (l. Daru) és az épületekben használt ugynevezett felvonógépek. V. ö. Ernst A., Die Hebezeuge, Pechan, Die Hebeapparate, Rühlmann, Allgemeine Maschinenlehre stb.
két keresztbe összekötött abroncs (káva) négy vége között kifeszített és az abroncsoknál fogva rudra erősített háló, l. Ághegyháló.
(l. a mellékelt képet), kép az a fajtája a mozgatható felszerkezetü hidaknak (l. o.),amelynél a hidszerkezetet (vagy annak csak egy részét) feljebb lehet emelni azon célból, hogy hajó (v. vonat) a felemelt hid alatt akadálytalanul áthaladhasson; a hidszerkezet ugyanis csukott (lebocsátott) állapotában, a midőn közuti v. vasuti közlekedésre szolgál, oly mélyen fekszik, hogy nem marad alatta elég szabad magasság a hajóközlekedés számára.
[ÁBRA] AZ Ó-BUDAI EMELŐHID.
Szép példája egy ujabb szerkezetü ilyen hidnak a Dunagőzhajózási társaság budapesti (ó-budai) hajógyári telepére vezető s az ottani Dunaágat áthaladó vas E., melynek olyan a berendezése, hogy a hid középső, 21 méteres nyilásának vasszerkezete a gőzhajók átbocsátására 4,0 méterrel feljebb emelhető. A 45000 kg. sulyu szerkezetet 2 ember 7 perc alatt felemeli. A két szélső nyilás vasszerkezete szilárd helyzetü. A hid építője Remmel P., a Dunagőzhajózási társaság mérnöke.
l. Emeltyü.
nem hajlítható (merev), egyenes, görbe vagy törött alaku rud, mely egy pontja (forgáspont, támasztáspont, hypomochlion) körül forgatható, s melyre két vagy több erő hat; célja terhek felemelése, ellenállások legyőzése és mozgások áttétele. Az E.-t forgáspontja két részre osztja; e részeket az E. karjainak nevezzük; ezektől megkülönböztetjük az erők karjait, melyek alatt az erők irányának a forgásponttól való távolsága értendő. A sulytalannak gondolt E.-t mennyiségtani vagy elméleti E.-nek is szokták nevezni. A legegyszerübb esetben az E.-re két erő hat, melyek azon vannak, hogy őt ellenkező irányban forgassák; ha a forgáspont (M) a két erő közé esik, az E.-t kétkaru-nak nevezzük, ha pedig a két erőnek egyazon oldalára esik, egykaru-nak mondjuk; hogy tehát az E. egy- vagy kétkarunak teintendő-e, ezt tulajdonkép az erőkarok fekvése dönti el. Valamely erő forgató hatása arányos az erő intenzitásával és az erőkar hosszával; az erő intenzitásából és az erőkar hosszából alkotott szorzatot az erő forgató nyomatékának nevezzük. Hogy az ellenkező forgásokat létesíteni törekvő erők egyensulyban legyenek, ugy az egy-, mint a kétkaru E. esetében kell, hogy ezen erők forgató nyomatékai egyenlők legyenek; ha tehát (l. 1. ábra)
[ÁBRA] 1. ábra. Emeltyü.
Az A és B pontra támadó erők P, illetőleg P1, kell hogy P X AM = P1X BM legyen, mely feltétel kifejezhető még ekként is: P: P1 = BM : AM, vagyis egyensuly esetében az erők fordított viszonyban vannak karjaikkal. Eszerint olyan kétkaru E., melyre egyenlő karu erők hatnak, egyensulyban lesz, ha az erők egyenlők; hogy pedig valamely adott erővel bármekkora más erőt egyensulyozzunk, csak az kivántatik meg, hogy az adott erő karja annyiszorta legyen hosszabb a másikénál, ahányszor a másik erő nagyobb az adottnál.
[ÁBRA] 2. ábra. Emeltyü.
A kétkaru E. egyszerü példája az emelőrud (l. 2. ábra); valamely kőnek tovamozdítására a munkás egy vasrud egyik végét a kő alá tolja, s eme vég közelében támasztékul valamely kemény testet, például kődarabot tol alája, ezután az igy alkotott emeltyü hosszabb karját lenyomván, a rövidebb karra nehezedő követ kissé fölemeli; ha a rudat ferde irányban egyszerüen a kő alá tolja, a rudnak a talajra támaszkodó ez a vége lesz a forgáspont és ettől bizonyos távolságban nehezedik a kő a rudra, mely most mint egykaru E. szerepel; a rud másik végét emelvén, a követ is kissé felemelheti s tovább mozdíthatja.
A köznapi élet számos más példáját nyujtja az E.-nek és nincs gépezet, melynek az E., többé-kevésbé módosított alakban, alkotórésze ne volna. Az a vasgamó, melyre egy csengetyühuzó drótja van erősítve, s mely arra való, hogy a kéz függélyes irányu huzását a csengetyüre ható vizszintes huzássá alakítsa át, nem egyéb u. n. szög-E-nél, mely alatt általában oly E.-t értünk, melynek karjai szöget alkotnak. Minden kulcs egy, a hossztengelye körül forgatható E.: a kulcs tolla az egyik, a fogója a másik emeltyükar. Az ollók, a csipő- és harapófogók stb. kétkaru E.-ből vannak összetéve; a diótörő, dohányvágó stb. egykaru E.-k. A közönséges mérleg állékony egyensulyban levő kétkaru E., melynek karjai teljesen egyenlők; a mázsáló kétkaru, és pedig különböző karu E. Midőn valamely E. egyensulyban van, forgáspontja bizonyos nyomást szenved, mely nyomás egyenlő az E.-re ható erők eredőjével. Ha ezek az erők párhuzamosak, ugy a párhuzamos erők összetételének törvénye szerint a nyomás a kétkaru E. esetében egyenlő a ható erők összegével, az egykaru E. esetében pedig ezen erők különbségével. Az E.-k oly sora, melyben az E.-k végeikkel egymásra hatnak, összetett E.; ilyen például a pléhátlyukasztó-gép, a hidmérleg, stb.
Mivel a rudalaku E.-k nem alkalmasak valamely tehernek nagyobb magasságra való felemelésére vagy valamely ellenállásnak hosszabb uton át való leküzdésére, ily célokra a rud-alak koronggal, hengerekkel, és kerekekkel helyettesíttetik; igy keletkeznek a különböző csigák, a csigasorok, a tengely- vagy hengerkerekek, a fogaskerekekkel és szijdobokkal való áttételek. Mivel mindezen készülékek célja korántsem az, hogy velük puszta egyensulyt létesítsünk, hanem inkább, hogy az ő segítségükkel, a rendelkezésünkre álló erővel, bizonyos irányokban és bizonyos uton át ellenállásokat győzzünk le, vagyis hogy munkát végezzünk: felmerül a kérdés, vajjon lehetséges-e az emeltyüvel és az emeltyüre visszavezethető összetett gépekkel nemcsak erőbeli, hanem még munkabeli nyereséget is elérni?
[ÁBRA] 3. ábra. Emeltyü.
Ha az A M B E.-t (l. 3. ábra) vizszintes helyzetéből az A' M B' ferde helyzetbe hozzuk, ugy a nagyobb Q terhet a kisebb P erővel, tehát erőnyereséggel az a A' magasságra emeljük, a mikor is a szélső esetben, azaz egyensuly esetében, P annyiszorta kisebb lehet Q-nál, a hányszor M B nagyobb M A-nál; de ugyanekkor a P erő a b B ' függélyes irányu uton át működött, és ez az ut annyiszorta nagyobb az a A ' -utnál, a hányszorta M B ' nagyobb M A '-nál, v. M B M A-nál; az erőbeli nyereséget tehát pontosan kiegyenlíti az utbeli veszteség, és igy munkanyereségről szó sem lehet. Ugyanez áll az E.-re visszavezethető valamennyi többi gépre nézve is, mi igen könnyen megfigyelhető például a csigasoron: ha egy, például 6 csigából álló csigasorral terhet emelünk, a csigasoron függő teher hatszor kisebb magasságra emelkedik, mint a mekkora uton az erő támadáspontja alászáll. Valamely gép tehát a legjobb esetben csak a beléje fektetett munkát adhatja vissza, de a valóságban még ez sem történik, azaz minden gép munkaveszteséggel dolgozik, mert a géprészeknek surlódása s más mozgásbeli ellenállások a gépbe fektetett munka egy részét mindig felemésztik. Ez a törvény különös esete az energia megmaradása általános törvényének (l. Energia), mely az örökös, perpetuális mozgással dolgozó gép lehetőségét kizárja (l. Perpetuum mobile). Az E. oly egyszerü készülék, hogy annak valamelyes feltalálójáról szó sem lehet; egyensulya törvénmyeit már Archimédés állapította meg, a mekanika elveinek történetében pedig Guido Ubaldi del Monte (1577) és Benedetti (1585) óta a mechanika csaknem minden kiváló művelőjénél fontos szerepet játszik, mert az E. mélyebb bepillantást enged a természeti erők működésének a térviszonyokat illető formájába. Ha valamely nem egyenlő karu kétkaru E. végeire egyenlő sulyokat függesztünk, a hosszabbik karon függő suly hatására a rövidebbik karon függő emelkedik, tehát egy adott erő egy éppen akkora és ugyanazon irányu erőnek alávetett éppen akkora tömegnek ellenkező irányu mozgását létesíti. Itt az E. anyagának minősége egészen közömbös; az egyedüli tényező, mely a tünemény előidézésére befolyással volt, az erőknek bizonyos ponttól való távolsága, tehát a tulajdonképeni gép-szerepet a térbeli viszonyok játszák, mely felismerés termékenyítőleg hatott a mekanikai elvek fejlődésére.
l. Fék.
hányásinger, melyen azt a sajátságos érzést értik, amely rendesen a hányást előzi meg, néha azonban ez utóbbi elmarad. A mint a hányás, úgy az É. is az idegrendszer közbejátszásával - mint reflexfolyamat - támad s bizonyos általános és helyi tünetekkel jár. Nagyobb foku É.-nél az arc halvány, hüvös lesz, verejtékkel fedett, a szájban nagyobb mennyiségü nyál gyül meg, a gyomorban és a torokban kellemetlen, összehuzó érzés támad. Ezalatt már megindul a gyomornak a rendessel ellentétes mozgása, amelynek fokozódása hányásban nyilvánul. É. létrejöhet gyomorbajoknál és pedig leginkább az egyszerü akut gyomorhurutnál, meg az idült, szeszes italok tulságos élvezése folytán fenntartott hurutnál, de más, hányással járó gyomorbajnál is, bizonyos anyagoknak a gyomorba vitele következtében; ilyenek a hánytató-szerek, számos méreg. A garatnak kóros állapota gyakran okoz É.-t, úgy mint annak direkt ingerlése is, az idegrendszernek egyes betegségei, és pedig valódi sulyos agybajok épp ugy, mint egyszerüen ideges állapotok; ide sorolandó az undorító dolgok látása, v. ilyen szagok behatása, amely egyénenkint oly különböző fokban érinti az embereket. A É. gyógyítása összeesik az ok megszüntetésével, első sorban azonban tekintettel kell lenni a gyomor és garat állapotára. Az É. magában még nem betegség, csak betegségi tünet.
eméng vagy emín, emíng, a török hódoltság idején a török adóbiztos, adószedő neve. (A szó maga emin, eredetére nézve arab s első jelentése «megbizható, bizott ember» s aztán «megbizott»; az arabból került a törökbe s innen a szerb nyelvbe is. L. M. Nyelvőr XIV. 135.)
(középkori lat., franc. amende, olaszul amenda), pénzbirság, pénzbüntetés. Az olaszok a büntett v. vétség esetén alkalmazott pénzbüntetést multá-nak, a kihágások pénzbüntetését amenda-nak nevezik. - E. saxonica, valamely másnemü büntetésnek pénzzel megváltása. - E. linquae, l. nyelvváltság.