alatt azokat a változásokat értjük, melyeket az evett táplálék a bélcsatornában elszenvéd és melyek alatt a felszivódásra s a szervezet szükségeinek fedezésére alkalmasakká lesznek Az E. a szájürben kezdődik. A hig táplálékokat a szájürbe öntjük v. szivjuk, a szilárdakat pedig apró darabokban vesszük magunkhoz. E szilárd táplálékokat az állkapocs metsző és örlő mozgásai által tovább összeaprítjuk, ami mellett a nyelv lényegesen segédkezik azáltal, hogy az ételdarabokat a fogak közé helyezi s ott tartja. Rágás közben a száj nyál- és nyálkamirigyeiből ezek váladéka, a szájnyál ömlik ki és az összeaprított ételrészekkel elegyedik össze. Ezalatt már a szájban is foly az E. A nyálban oldható anyagok, mint a cukor és sók feloldódnak benne. Ezenkivül azonban van a nyálban egy diasztatikus erjesztő, a ptialin, mely a keményítőt és glikogent cukorrá alakítja át. A ptialin ez emésztő hatása a száj hőmérséklete mellett a legjobban foly, magas hőmérsékben (70 C ° -on felül) valamint a fagyponton is megszünik, sőt az egyszer magas hőfoknak kitéve volt szájnyál lehütése után sem emészti meg többé a keményítőt. A keményítőszemcsék tudvalevőleg celluloze-hártyácskákkal vannak körülvéve, e celluloze-hártyácskákat az ember szájnyála nem tudja feloldani, a nyers keményítőt azért nem is birjuk megemészteni; növényevő állatok, mint a juhok, ellenben azt is jól megemésztik. Ha azonban a keményítőt vizzel főzzük s benne a keményítőszemcsék megduzzadnak és a cellulóze-hártyákat megrepesztik, akkor a szájnyál az u. n. oldott keményítőt rövid idő alatt könnyen változtatja át szőllőcukorrá. E szerint igen fontos a keményítőtartalmu táplálékot élvezete előtt megfőzni v. megsütni, amint ez a tésztanemüek elkészítésénél, a burgonya sütésénél v. főzésénél, valamint kenyérsütéskor is meg szokott történni. A keményítő E. lényege abban van, hogy a keményítő a ptialin behatására vizet köt meg s igy lesz szőllőcukorrá. Ezt a folyamatot azért hidrolitikai hasadásnak nevezik és a keményítő a szőllőcukor anhidridjának mondható. A ptialin ez emésztő hatása nemcsak bizonyos hőfokhoz van kötve, hanem a szájnyál gyengén alkalikus kémhatásától is függ. Felette kevés sósav vagy kénsav hozzáadása által a szájnyál éppen ugy hatástalan lesz, amint emészthető hatását elveszti, hogy ha kevés kali- vagy nátronlug hozzáadása által alkalikus kémhatását fokozzuk. Szerves savaknak, mint az ecetsavnak, tejsavnak, borkősavnak kevésbbé káros a hatása a szájnyál E.-ére. Az egyszer kellően összeaprított, nyállal összeelegyített s a nyál nyálkaanyaga által sikamlóssá tett evett anyagokat sajátszerü mekanizmus által lenyeljük, a tápcsövön keresztül a gyomorba mintegy fecskendezzük (l. Nyelés). Nyelni csak akkor tudunk, ha van mit, mihelyt étel v. nyál a szájban nincsen, nyelni sem tudunk; ez arra mutat, hogy a nyelés reflexmozgás, melynek létrejöttére szükséges, miszerint legyen ami izgalma által a szükséges reflexmozgásokat kiváltja.
A gyomorba jutott táplálék ott a gyomornedvet elválasztó mirigyeket izgatja és elválasztásra indítja. Az izgatás erőművi és kémaiai uton történik s eredményezi azt, hogy a különben nyugodt üres gyomorban bő nedvelválasztás foly. Ilyen kémiai uton indítja meg a gyomornedvelválasztást a leves, konyhasó s a legkülönbözőbb füszerek. A gyomornedv leglényegesebb alkatrészei a szabad sósav, a pepszin és az oltóerjesztő v. chymosin. A szabad sósav mennyisége többnyire nem elegendő arra, hogy a ptialin erjesztő hatását megsemmisítse, annál is kevésbbé, minthogy más jelenlevő szerves anyagok, mint a fehérjék, lazán vegyileg kötve tartják. A sósav a gyomorban mindenekelőtt a rohadást gátolja meg s oly erős dezinficiens, hogy egészséges ember gyomornedvében számos kórokozó bakterium, igy a kolera kommabacillusa is elpusztulnak. Ezen kivül magánál az emésztésnél is jut a sósavnak lényeges szerepe A pepszin, mint a gyomornedv jellemző erjesztője, a sósavval együtt végzik a gyomorban folyó E. oroszlánrészét; sósav nélkül a gyomorban rothadás, nem pedig E. foly. A pepszin-sósav emésztőhatása kizárólag a fehérjékre és enyvre szorítkozik. A fehérjék mind a gyomornedvben mindenekelőtt szintoninná, acidalbuminattá lesznek, azaz olyan fehérjévé, mely még forralás által sem válik ki oldataiból, a sav közömbösítésére azonban kiülepíthető; igy jutnak a főzés, sütés által koagulált fehérjék a gyomornedv behatása alatt oldott állapotba. A gyomornedv további behatása alatt a szintonin megváltozik, ugynevezett albumoze vagy propepton lesz belőle, olyan fehérje, mely közömbösítésre sem válik ki oldatából. A rendes életviszonyok közt a fehérjék emésztése a gyomorban tovább nem is halad elő, itt a fehérjék legnagyobb része mint albumoze szivatik fel. Csak ha a fehérjék hosszu ideig, napokig, hetekig ki vannak téve a gyomornedv behatásának, lesz az albumozéból pepton. Hasonló a változás, melyet az enyv, inak, enyvadó anyagok, a bőr kötőszövete stb. a gyomornedv behatása alatt elszenvednek. A gyomornedv ez anyagokból glutozét készít, azaz oly enyvadó anyagot, mely lehüléskor nem kocsonyásodik meg, mint az enyv. A glutoze a gyomornedv rendkívül soká tartó behatása alatt enyvpeptonná lesz. Nevezetes, hogy a gyomornedvnek sokkal élénkebb hatása van az enyvre s kötőanyagokra, mint a sejtekre s izomrostokra. Innen van, hogy az evett husféléket a gyomornedv mintegy szétbontja, macerálja s ez által a belekben folyó emésztésre lényegesen előkészíti. Az evett zsirokra mondhatni semmi emésztő hatása nincsen a gyomornedvnek, azonban feloldja a szalonna- és husfélékben foglalt zsirsejtek burkait, minélfogva az ezek által bezárt zsirt a hasnyálnak könnyebben hozzáférhetővé teszi. Sok zsir megnehezíti a gyomoremésztést; a zsir a gyomornedvvel nem elegyíthető össze s ha az evett táplálékrészeket bevonja, akkor ezeket a gyomornedvnek hozzáférhetlenné teszi, miért is a gyomorban ilyenkor rothadás áll be. Az igen zsiros étellel e miatt könnyen rontjuk meg gyomrunkat. A gyomorban folyó albumoze- és glutozeképződés szintén hidrolitikus folyamat, csak ugy, mint a szőllőcukor képződése keményítőből a ptialin behatása alatt, és éppen ugy megszünik magas hőmérsékben s a legjobban foly az egészséges egyén gyomrának hőfoka alatt. Az oltóerjesztő hatása abban van, hogy az ivott tej kazeinjét megalvasztja. Szopó gyermekek hányadékában azért találjuk a tejet finom rögökben koagulálva. E hatás a gyomor hőmérséke mellett (mintegy 40° C.-ban) felette gyorsan következik be, ugy hogy gyomornyálkahártyából nyert vizkivonatból nehány csepp már tetemes tejmennyiséget koagulál. Ugy látszik, az oltóerjesztő koaguláló hatása a gyomornedvben azért van, hogy a kazeinpelyhek a gyomor falához hozzátapadjanak, s igy az evett fehérje a gyomorban lehetőleg visszatartassék. Hogy a gyomornedvben különben nehezen oldható mészsók, annak sósavtartalmánál fogva feloldódnak, magától értetődik.
A táplálék legfeljebb 7 óra hosszat időzik a gyomorban, de ez idő alatt is részben folytonosan átmegy a vékonybelekbe. E miatt az evett fehérjék s keményítő egy része még megemésztetlenül kerül a vékonybelekbe. Itt a savanyu gyomorpép először is az epével találkozik össze. Amint az a savanyu pép az epevezetéknek a gyomorba való benyilását éri, az epehólyag összehuzódik, s epét szorít a vékonybelekbe. Az epesavsók alkaliját köti a gyomorpép sósava, miáltal annak savi reakciója megsemmisül, hozzá még az epesavak, mint olyanok oldhatatlanok lévén, kiválnak és magukkal ragadják a pepszint, a gyomornedv emésztő hatását mindez megsemmisíti. Ugyancsak a vékonybelekbe folyik a pankreasz erősen alkalikus váladéka, az u n. hasnyál; ez a nedv az, mely itt a vékonybelekben erélyesen folytatja az emésztést. A hasnyálban háromféle erjesztő anyag van. Az egyik ezek közül a szénhidrátokat, nevezetesen a keményítőt emészti meg, ugy mint a ptialin, sőt e hatása sokkal erélyesebb és a cellulozera is kiterjed, ha ez még egészen el nem fásosodott. Növényevők a celluloze tetemes részét emésztik meg. A hasnyál második erjesztője, a tripszin, a fehérjéket emészti meg és ezt is sokkal erélyesebben, mint a pepszin-sósav. A fehérjék a hasnyál behatása alatt csakhamar feloldódnak, az oldatban eleintén albumózok, majd peptonok találhatók. A pankreasz E. azonban itt nem áll meg, az u. i. tripszin némileg hosszasabban tartó behatása alatt már 5 óra alatt, a pepton tovább esik szét; belőle leucin, tyrosin és más amidosavak képződnek. A pankreasz-emésztést rendesen rohadás is kiséri; itt nincsen a rohadást gátló olyan alkatrész, mint milyen a sósav a gyomornedvben. A bél alsó részeiben, különösen a vastagbelekben, ezért a fehérjerohadás terményeit mindig meg lehet találni. A gyomornedv éppen nem képes mindannyi rohadást okozó bakteriumot megölni, azért azok az alkalikus anyagokat tartalmazó bélben rothadást indítanak meg s tartanak fenn. A gyomorban nem oldott sejteket, izomrostokat a tripszin csakhamar feloldja. Éppen ugy a celluloze-hártyákba zárt növényi fehérjéket is megemészti a tripszin, minthogy az ezeket bezáró celluloze-hártyát a hasnyál diasztatikus erjesztője oldja. Az esetleg a gyomorban még fel nem oldott enyvet is enyvpeptonná alakítja át a tripszin és alkalmassá teszi a felszivódásra, A harmadik erjesztő végre a zsirokat emészti meg, amennyiben ezeket zsirsavra s glicerinre hasítja. A szabaddá lett zsirsav az epe és pankreasznedv alkalijával egyesülve, szappanokat képez. A szappanok és zsirsavak befolyása alatt a zsirok fel nem bontott része fejetté, emulzióvá, mely alakban azok a bélben folyvást folyó felszivódásra alkalmasak. A fehérjéknek legnagyobb része szintén az élénk felszivódás miatt nem nyer időt a további szétesésre s mint albumoze és pepton szivatik fel.
Az egész bélfalat a vékony- és vastagbelekben finom hengerhámsejtek vonják be, melyek részben nyálkát választanak el, miáltal a bélfalát sikamlóssá teszik. Ezen bélnedv (succus entericus) a vékonybelekben egyedül a keményítőt cukorrá képes átváltoztatni, a vastagbelekben még ezen emésztő hatása sincsen. A bélbennéket a gyomorból a vékonybelekbe és innen a vastagbelekbe a bélfal izomelemeinek az emésztés alatti összehuzódása mozdítja elő. Billentyük gátolják a bélbennéknek visszajutását a vastagbelekből a vékonybelekbe. A belek e mozgását benn a bélfalban székelő idegelemek tartják fenn, melyeknek hatására azonban a középponti idegrendszernek is befolyása van. A bélmozgást élénkíti az epe s e tekintetben felette fontos a szerepe, minthogy ez által egyfelől a felszivódást mozdítja elő, másfelől pedig a bélbennék rohadását nehezíti meg, mert az epe bélmozgást élénkítő hatása miatt a fel nem szivott anyagok rövidebb ideig időznek a belekben, mint különben ott időznének. Mialatt a bélbennék a belekben igy előhalad, a felszivódás folyvást tart. Innen van az, hogy a vastagbelekben, melyekben szintén foly a felszivódás, többnyire már csak meg nem emésztett ételrészek találhatók meg. Nehéz emésztés l. Diszpepszin. - E. a vizépítészetben, l. Vizemésztés.
hőségérzettel járó kellemetlen melléktünetek evés után. Miután ilyenkor a test hőmérséke tulajdonképp rendes marad, a láz kifejezése helytelen. Ezen állapot elgyengült, ingerlékeny egyéneknél, lábbadozó betegeknél észlelhető, akik talán a kelleténél többet is esznek. Hogy bőséges táplálékfelvétel bizonyos általános közérzetváltozással jár, azt mindenki tapasztalhatta magán s kifejezést nyert ezen tény a latin közmondásban: plenus venter non studet libenter, tele hassal nem szivesen dolgozunk. Nagyobb fokai az E.-nak mindig beteges állapotot jelentenek s gyógyítandók. A kezelés az alapok szerint igen különböző.
l. Digestiva.
l. Hánytató szerek.
C30H40N2O5 ? Az Ipekakuanha gyökér alkaloidája, l-2 %-ot tartalmaz. Tiszta állapotban előállítva fehér, kristályos por. Borszeszéter könnyen, viz alig oldja. Ize fanyar, keserü. Kémhatása gyengén lugos, az alkaloidák kémszereivel még lug oldatában is csapadékot kapunk. Koncentrált kénsav szintelenül oldja. Kémiai szerkezetét illetőleg megemlíthető, hogy harmadrendü diamin. Sói vizben többnyire jól oldódnak, nem jól kristályosodnak. Élettani hatása erélyes, már kis adagban is hánytat.
(gör.-lat.) igy nevezik az orvostanban azokat a szereket, melyek hányást és hasmenést egyszerre idéznek elő. Ilyen p. a hánytató-borkő nagyobb adagban.
(gör.) a. m. hányás; Emezia, hányásra való hajlam.
(gör.), a retorikában valamely szónak vagy kifejezésnek értelmi vagy érzelmi nyomatékkal való kiemelése; a nyomaték ilyenkor valami sajátos értelemben emeli ki a szót, s azért az E. a fogalom körét megszorítja. P. Az volt ám az ember! E. általán a beszédnek minden oly fordulata, mely a szólásnak különös nyomatékot ád, igy a felkiáltás, kérdés, elhallgatás, inversio stb. Emfatikus a. m. nyomatékos.
(gör.). Az orvostanban kétféle E.-t kölönböztetnek meg, u. m. a bőralatti és a tüdő E.-t. A bőralatti E. létrejön akkor, ha a tüdők és mellhártya v. a lélegző cső sérülése folytán a levegőtartalmu ürök a bőralatti kötőszövettel közvetetlenül összefüggésbe jönnek és a nyilás kapuja éles szélekkel bir, ugy hogy mintegy billentyüt alkot, amelynek játszása segítségével a kilépés alatt beálló nyomásfokozódás következtében a levegő a bőralatti laza kötőszövetbe préseltetik. Az ilyen daganatok a nyakon, a mellen szoktak kezdődni s néha nagyobb területen kiterjedve, a felső végtagokra és a fejre is kihatnak. Vizsgálatnál e területeken duzzanatot találunk, amelynek ujjal való nyomásánál sajátságos sercegést érezni, amidőn a levegőt továbbhajtjuk. Ilyen bőr-E.-ra okot többnyira bordatörés, késsel való sértés, ritkábban csak tüdőbaj szokott adni. Az ilyen bőr-E. nem fájdalmas, az általános állapotot nem rontja, s magában véve az okul szolgáló folyamat kimenetelére hatása nincs. Megkülönböztetendő tőle azon állapot, amidőn sulyos infekció folytán gázképző mikrobák jutottak a bőr alá s itt rothadási gázokat fejlesztenek, aminek következtében rossztermészetü elhalás áll be; igy kivált sérveseknél, a sercegő üszök fertőzésénél. Ekkor az általános állapot is igen rossz s a betegség vége többnyire halálos. Az E. ezen alakjainak kezelése az alap bajával esik össze, levegő meggyülése külön beavatkozást nem kiván; ha az ok megszünik, ugy a levegő gyorsan felszivatik.
A tüdő-E. egyike a gyakoribb tüdőbajoknak. Ezen betegségnél a tüdőszövet elveszti rugalmasságát s a levegőhólyagocskák ennek következtében kitágulnak, sőt falazatuk sorvad s több hólyag egy naggyá olvad össze. Ezen folyamat következtében a felület, amelyen a vér a levegővel érintkezik, kisebb lesz, s igy a vérnek oxygénnel való ellátása hiányosabb. Ezen betegség fériaknál sokkal gyakoribb mint nőknél, s többnyire magasabb korban fejlődik ki, közvetetlen okát idült hörghurut szokta képezni; káros befolyással vannak az olyan foglalkozások is, amelyek a tüdőket megerőltetik, p. fuvóhangszerek játszása. Miután a tüdő-E.-nál a lélegzési felület csökkent, minden kis fokozódása a fennálló hurutnak nagymértékben nehezíti a lélegzést, ugy hogy ilyenkor a betegek alig tudnak ágyban feküdni, karos székben töltik álmatlanul, de az álommal küzdve, éjjeleiket, heves köhögés kinozza őket, s csak erősebb kiköpés után éreznek némi könnyebbülést. Ezen hosszantartó nehéz lélegzés és a tüdő rugalmasságának megváltozása kifejezést nyer a betegen, a nyakizmok a lélegzés elősegítésére megfeszülnek, élesen kidomborodnak, a mellkas pedig sajátságos hordóalakot ölt, amennyiben középső részletében erősen kitágul. Ha az E.-ás beteg hurutja javul, állapota is türhetőbb lesz, lényegesen befolyásolja azonban sorsát szivének ereje, mert ezen szerv, ha birja, a vérkeringés némi gyorsításával javíthat a levegőcserén; ha ellenben ereje csökken, ugy csakhamar sulyos zavarok állanak elő, melyek többnyire általános vizkórra vezetnek. A tüdő-E. tünetei, eltekintve a következményektől, főleg abban állanak, hogy a tüdő határai a mellkason lejebb terjednek, mint rendesen, ami a rekeszizom mélyebb állásának felel meg, emellett a tüdők használható levegőtartalma csökken, mig u. n. rezidualis levegőmennyisége szaporodik. A kilélegzés csakis a segédizmok segítségével történhetik, mig rendes körülmények között erre a célra a tüdő rugalmassága elégséges. A tüdők felett hallgatódzva, a hurutnak megfelelő zörejeket veszünk észre; ha ezek hiányoznak, ugy a normális lélegzési zörej E.-nál gyengült, alig hallható. A tüdő-E. lefolyása hosszu időre terjed ki s nagyban függ attól, mennyire kimélheti magát valaki, s mennyire képes erejét fentartani. A gyógyítás főleg a hurut csökkentésére törekszik megfelelő szereléssel, vagy célszerü klimaváltoztatással. A tüdő elveszett rugalmasságát visszaszerezni nem lehet, de a tübőben pangó levegő időnkint való kiszivása az u. n. lélegzőkészülékek által (p. a Waldenburg-féle, melyen nálunk Neupauer célszerüen módosított) igen jótékony hatásu. Az általános táplálkozás és a sziv erejének megtartása óvatos, kiméletes életmód mellett gyakran sikerül hosszu időn át türhető határok közt tartani a bajt. Tüdő-E. néha pótlólag is kifejlődik a tüdő egyes részleteiben, ha más részletek a lélegzésből ki vannak zárva; ez, ha az ok megszünik, szintén elmulhat.
1.Gusztáv, könyvárus és könyvnyomdász, szül. Pesten 1814 nov. 8., megh. 1869 ápr. 3. Atyját korán elvesztvén, miután a maga erejére volt utalva, a könyvkereskedői pályára lépett s a külföld nevezetesebb nagyvárosaiban több éven át foglalkozott e szakmával. 1842. Pesten könyvkereskedést nyitott s a fősulyt a nemzeti irodalom fejlesztésére helyezte. «Nemzeti könyvkereskedés» igen gyakran gyülhelye volt a politikai tekintélyeknek. Emich adta ki Petőfi költeményeit s ő szerezte meg Petőfi minden költeményeinek tulajdonjogát. 1848. alapította Eisenfels Rudolffal nyomdáját. A forradalom idején sok munkát nyomatott a magyar kormány megbizásából. A később bekövetkezett események után kiadásainak legnagyobb részét elkobozták s igy a legnagyobb kitartásra s áldozatra volt szüksége, hogy fiatal nyomdai s kiadó-vállalatát fentartsa. 1850. alapította a Pesti Naplót. Lassan-lassan, de biztosan fejlődött a nyomdai vállalat s a könyvkiadóhivatal, mely nemcsak több nagyértékü munkát, hanem számos díszművet is állított elő, mely utóbbiak a külföldi kiállításokon is feltünést keltettek. Ezek közül felemlítendő a bécsi magyar krónika, melynek kiállítása 14000 forintba került s mely a párisi világkiállításon nagy érmet nyert. Az általa alapított üzletekből alakult a ma is fenálló Athenaeum részvénytársaság. Emich e téren szerzett érdemei elismeréseül «emőkei» előnévvel nemességet kapott. V. ö. Sennovitz Adolf.
2. E, Gusztáv (emőkei), magyar bibliográfus és természetbuvár, szül. Budapesten 1843. márc. 5. Tanulmányait Budapesten kezdette, majd a hadi tengerészeti akadémiára ment, melynek elhagyása után a hatvanas évek elején Lipcsében filozofiai és jogi tantárgyakat hallgatott; hosszabb időt töltött Német-, Francia- és Angolországban; cs. kir. asztalnok, több bel- és külföldi tudós társulatnak tagja; az Athenaeum megalakulása után ifj. E. e társulat igazgatóságának tagja lett. Később a képviselőházba választván, ez állásáról lemondott s egész tevékenységét a parlamenti életnek szentelte, melyben mint a közgazdasági bizottság előadója, több jeles előadványa által tünt ki. Hat (1887-1892) évi parlamenti tevékenység után az Athenaeum részv. társ. legbefolyásosabb intézőinek kérelmére ujabban a társaság élére állt, melynek ma is vezérigazgatója. A zoologia körébe vágó több dolgozatot tett közzé, ilyenek: Kis lepkegyüjtő (Pest 1868); Beitrag zur Lepidopteren-fauna Transkaukasien und Beschreibung zwei neuer Arten; Description du Lépidoptares de Transcaucasie; A mező- és kertgazdaságra káros rovarok (Budapest 1884); A csajkó fejlődése és átalakulása; A könyvnyomtatás története Magyarországon (1860). V. ö. Szinnyei J., Magyar Irók.