(franc., olaszul emina), régi ürmérték, Franciaországban 20-48 lit., Piemontban 23 lit.
(lat.) a. m. kiválóság, kitünőség, régebben a királyok és császárok, nemkülönben a püspökök cime. Később az utóbbiak a Reverencia cimezést kapták, az E. a bibornokok cima lett, kiket előbb az illustrissimus et reverendissimus cim illetett meg. 1630. VIII. Orbán pápa e cim viselését kiterjeszté az egyházi választófejedelmekre és a Johannita-rend nagymesterére is.
(ejtsd: emineszku) Mihály, román költő, szül. Ipatesciben 1849 dec. 20., megh. 1889. Családi neve Eminovics, amelyet E.-ra 9 éves korában változtatott Pumnul Áron tanárának tanácsára, kitől a román nyelvet tanulta a csernovici gimnáziumban. 1864. Erdélybe került s a balázsfalvi gör. kat. román középiskolába is járt. Majd szinésznek állt be s mint ilyen bekóborolta Erdélyt és Moldvát. Végre megunván a vándorszinészkedést, ujra a tanuláshoz fogott s hallgatta a filozofiát Bécsben, Jenában s Berlinben. 1874 táján a jasii könyvtárnak igazgatója lett, a honnan azonban elmozdították s ekkor a konzervativ irányu Timpul szerkesztőségébe állt. Első versei a Pesten s most Nagyváradon megjelenő Familia c. szépirodalmi hetilapban láttak napvilágot. Későbbi költői hirnevét mint bécsi diák alapította meg, amidőn (1870) a Convorbiri Literareben közzétette eme két gyönyörü verset: Venera si Madona és Epigonii, melyek közül kivált az utóbbi ért el nagy hatást. Sokat és mélyen foglalkozott a különböző filozofiai rendszerekkel s lelke teljes erejével Schopenhauer pesszimizmusán, leginkább pedig a budhizmuson csüngött. Költészetében is ez a hang nyilvánul, de oly elementáris erővel, hogy a világirodalom pesszimista költői mellett bátran foglalhat helyet. Viszont az sem tagadható el, hogy reá a nagy német poéták is hatottak, ami műveiben többször nyer nyilvánulást. Életéről és munkásságáról hosszabb tanulmányt irt Petrascu (Bucuresci 1892). Verseinek uj népies kiadása nem rég jelent meg a Saraga testvéreknél Jásiban.
Piszkéhez tartozó bányatelep, Esztergom vmegye esztergomi j.-ban.
Mehmed, igazi néven Schnitzer Eduárd, hires Afrika-utazó, szül. Oppelnben 1840 márc. 28. v. 29. Iskoláit Neiszeben kezdte az ottani kat. gimnáziumban, 1858-64-ig pedig a boroszlói meg berlini egyetemen hallgatott orvosi és természetrajzi előadásokat. 1865. török szolgálatba lépett és egy ideig Antivariban működött mint kerületi orvos, a 70-es évek elején pedig egy előkelő török kiséretében Örményországot, Sziriát s Arábiát utazta be. 1873. Konstantinápolyban időzött egy ideig, de miután itt sem mosolygott rá a szerencse, egy Neiszeben tett látogatás után (1875) Egyiptomba ment, hol 1876. Emin Efendi néven főorvosi rangot kapott és rövid idő mulva a khedive orvosa lett. 1876. megismerkedvén Gordon pasával, az egyiptomi Szudán helytartójával, ennek oldalán Chartum-tól egészen a Viktoria Nyansza tóig hatolt. 1877. felhajózott a Kék Niluson Ladotól Magungoig, bejárta az Albert-tó É-i partvidékét és a Magungo-Mruli közötti vidéket kutatta ki, ahonnan Elganda királyának, Mtesanak székvárosába, Rubagaba ért. Ez uttörő válalkozások hirére a khedive 1878. a pasa cimet és rangot ruházta E.-re, akit egyuttal Equatoria tartománynak kormányzójává is megtett. Ezen állásban E. bátorságával, ügyességével és tapintatával oda vitte a dolgot, hogy Egyiptomnak és a saját tekintélye az egyenlítő alatt lakó néger törzsek szemében egyre emelkedett s hogy a reá bizott tartomány határai D. irányban egyre tágultak. 1878-től számítható E. világhire és világtörténeti fontosságu működése. Véget vetett az arab rabszolgakereskedők embervadászatainak, betelepítette és felvirágoztatta az elpusztult néger falvakat, utakat épített, felvirágoztatta a kereskedelmet és a négerek művelődéséről gondoskodott. Kizárólag az ő érdeme, hogy Equatoria tartomány, mely azelőtt évente 39000 font sterling deficitet okozott az egyiptomi állampénztárnak, alatta 24000 font többletet jövedelmezett. Hivatalos teendői mellett azonban nem hanyagolta el Közép-Afrika felderítését. Számos expediciót vezetett a Fehér Nilus és az Albert-tó vidékére, meg a Manbuttu-k földjére és azon volt, hogy Juncker, Schweinfurth, Wilson és Felkin kutatásait kiegészítse. 1882. Lado környékét járta be mint uttörő s huzamosb ideig itt székelt. Ebben az időben többrendbeli becses madárgyüjteményt is küldött Európába. Ekkor azonban 1883 tavaszán kitört a Szudánban a Mahdi-féle mozgalom, melynek éle az egyiptomiak s fehérek ellen irányult és a khedive uralmának egész Közép-Afrikában jóformán véget vetett. A vihar elől menekül Casati és Juncker felfedezők egy ideig E. székhelyén találtak menedékhelyre, honnan Juncker később szerencsésen Egiptomba menekült; mig Casati 1886-ig E. pasánál maradt. Ennek helyzete azonban hónapról hónapra rosszabbra fordult. 1884. elejétől kezdve folyton küzdelmeket kellett kiállania a hamis próféta csapataival. Ez év május havában értesült E. arról, hogy a Bahr el Ghazal helyhatóság ura, Hicks pasa, menekülni volt kénytelen országából. 1885 jan. 26. esett el Chartum vitéz védője, Gordon pasa, E. barátja, ki ez idő óta a külvilágtól teljesen elvágva, lázadó katonák közepette csak nagy nehezen tudta magát Wadelaiban fentartani, mig Lado az őrség lázadása következtében elveszett. Egy ideig maga is a tengerpartra szándékozott menekülni, de még hivebb csapatai is vonakodtak őt követni s igy hát kénytelenségből ő is megmaradt Wadelaiban. A tudományos Európa csak 1887. Juncker révén és Eminnek Felkin angol utazóhoz intézett leveléből tudta meg azt, hogy E. még él, de segélyre szorul. E hirre a skót földrajzi társaság Thomsont bizta meg a nagyérdemü férfiu felmentésével. Olasz társulatok a hasonlóan veszélyben forgó Casati felmentésére kiküldött Massari-t bizták meg E. felszabadításával. A német Peters és Lenz önként ajánlkozott e feladat megoldására, szintugy hazánkfia, Fischer, ki ugyan elért a Viktoria Nyansza partjára, de Mvanga ugandai király által feltartózatott. Több szerencsével fogott Stanley E. kiszabadításához, ki amerikai milliomosok költségén harmadizben nyomult a legsötétebb Afrikába és a Kongó s Aruvimi mellékén ért 1888 dec. 13. az Albert Nyansza tó partjára, melynek déli partján, Nsabe és Kavalli vidékén 1889 ápr. 29. találta meg E.-t. Egyelőre azonban nem igen segíthetett E. sorsán, s maga is visszafordult Jambujo felé, hogy a Barttelot alatt hátrahagyott csapattal egyesüljön. Stanley távolléta alatt E.-nek egyiptomi tisztjei, kik egyáltalában gyanus szemekkel fogadták a Stanley-expediciót, 1888 augusztus 13. fegyverre szólították közkatonáikat s oda nyilatkoztak, hogy ők semmi szin alatt sem hagyják el Szudánt. A katonák követték vezéreiket s E.-t meg a nála levő Jephsont (Stanley tisztjét) elfogták. E válságos órákban váratlanul a máhdisták segítettek E. sorsán. Ugy látszik, hirét vették a lázongásnak és nehézség nélkül kerítették Lado-t meg Redjaf-ot hatalmukba. Közelgésük hirére azonban akkora rettegés és zürzavar támadt E. katonái között, hogy ezek kétségeesésükben E.-t kiszabadították és ujra vezérüknek fogadták. E. Wadelai körül csoportosítván összes csapatait, bátorságra tüzelte őket és 1888 nov. 25. a máhdisták támadását szerencsésen visszaverte. Csak most, 1889 január l8-án jelent meg másodszor Kavalliban Stanley, ez izben erősebb és szervezett csapat élén. Háromféle ajánlatot tett ekkor E.-nek: lépjen a Kongó állam, avagy a kelet-afrikai angol társulat szolgálatába; vagy maradjon meg a Felső-Nilus forrásvidékén egy uj expedició felszereléseig; avagy pedig induljon vele DK. irányban a tengerparta. E. kevésbbé bizván katonáinak hüségében, mint Stanley őszinteségében, végre az utóbbira határozta el magát s erre Stanleyvel és Casatival együtt 1889 ápr. 10. Kavalliból utra kelt és Bagamojonál, dec. 4. érte el a tengerpartot. Itt azonban majdnem halálát lelte. Amidőn ugyanis fáklyásmenetet rendeztek tiszteletére, rövidlátósága következtében az első emeleti erkélyről lebukott és sulyosan megsérült. Erős természete azonban kibirta és nehány hét mulva már kijárhatott. Stanley-t azonban Európába elkisérni nem volt hajlandó s mialatt ez mint valami triumfátor visszatért Angliába és megirta E. megszabadításának történetét, E. 1890. ápr. 7. a német kormány szolgálatába állott és ápr. 27. Stuhlmann és Langheld hadnaggyal visszafelé indult a nagy tavak vidékére. Vajjon milyen célból, az ez idő szerint még titok, melyet talán naplói fognak felderíteni. Lehet azért, hogy az a sok elefántcsontot, melyet Wadelai és környékén felhalmozott és melyre Stanley is áhitozott, ujon kézrekerítse. Wiszmann német kormányzó tiltakozása dacára E. tovább s tovább nyomult és Peterssel történt találkozása után, aug. 4., Taborába ért, hol a német zászlót kitüzte. Több ellenséges törzs leveretése után a Viktoria Nyansza-ig nyomult, melynek mellékén, Bukoban stációt alapított 1891 febr. 13. Stuhlmannal azután ujra utra kelt és Ny. irányban iparkodott az Atlanti oceán partját elérni, az Uelle és Schari forrásvidékein keresztül. Szerencsésen el is érte az Albert-Nyanszatól Ny-ra elterülő Monfula-földet. (Az É. sz. 2° 13' alatt). Itt azonban hitszegő szolgái cserben hagyták, illetőleg visszatérésre kényszerítették (1891 szept. 30.). Étlen-szomjan engedett a lázongó csapatnak és Unduszuma helységbe érve (az Ituri mentén), előre küldte Stuhlmannt Bukoba-ba, ki nagy betegen Zanzibarba vitette magát, ahonnan Európába tért vissza. E pedig betegen és majdnem teljesen megvakulva visszamaradt. Sorsa felől egy évig semmi sem hallatszott; 1883 tavasza folyamában azonban balhirek érkeztek Európába, melyek szerint régi ellenségei, arab rabszolgakereskedők, nevezetesen egy Said ben Abed nevü arab főnök E.-t a Viktoria Nyansza táján meglepte s egész csapatával levágatta. (Valószinüen febr. 26.) E hirt megerősíté Ponthier is, a Kongó állam szolgálatában álló kapitány, ki a nyáron Kirundu helységet bevette és a futásnak indult arabokat üldözőbe vette. Ez alkalommal magát E. gyilkosát is elfogta, kit főbe lövetett. Igy hát E. halála, sajnos, alig szenved többé kétséget. E.-ban nagyérdemü felfedező szállt sirba, az első Afrika-utazó, ki a sötét Afrikában civilizált államot alapított s szelidséggel iparkodott a szerecseneket a kulturának megnyerni. Egy lánya maradt életben, Ferida, ki 1884 nov. 18. született Ladoban, (1892 óta) rokonainál élt Neiszeben, kikkel 1894 eleje óta pedig Berlinbe költözött. 1892. E. egy zanzibari nővel (Azanina) kelt egybe, kitől fia született, Musura Ben Emin. Ezt a fiut anyjával együtt az arabok életben hagyták, Ponthier kapitány pedig mindkettőt Kirundu bevételekor kiszabadította. A fiu azonban 1893 aug. 26., egy éves korában elhalt. E. nem fejtett ki nagy irodalmi tevékenységet s nem is irt önálló munkákat, de utazásainak eredményeiről szerény hangu és szófukar leveleket küldött a földrajzi folyóiratok szerkesztőinek. A legtöbb levél a Petermann-féle Geogr. Mittheilungenben jelent meg, ahol bizalmas társa, Stuhlmann jelentései is napfényre kerültek. Leveleinek egy részét Schweinfurth és Ratzel gyüjtötték össze és «E.» cimen ki is adták (Lipcse 1888). Utolsó naplói a Westermann-féle Monatshefte-ben jelentek meg. (Braunschweig 1892).
(arab) a. m. parancsnok, a mohammedán népek cimezéseiben gyakori szó. I. Omar Khalifa volt az első, ki az E. almu minîn: az igazhitüek fejedelme cimet vette fel. Az E. szónak többeszáma umara, E. al-umara az E.-k E.-je volt az abbászid khalifák idejébenk. 935-től kezdve a teljhatalmu első miniszter címe. V. ö. Umbreit Historia Emirorum al-Omrah, (Götting 1816); e cimmel éltek a bujida dinasztiához tartozó fejedelmek is (946-1055). A persák az E. szót Mîr-re rövidítették, e szó persa hivatalos címekben sokféle összetételben gyakran fordul elő; a törökök is ily alakban kölcsönözték át, p. mirmiraaccuten, mîr alaacutei, mîri livaacute stb. katonai cimek. Mirza a. m. Mîrza a.m. Mîrzade, a Mir fia, herceg.
(lat.), uri hatalom alól való felmentés kézütés által.
(lat.), valamely egyes személy vagy társulat küldöttje, kinek feladata megbizójának érdekeit kéz alatt s titokban előmozdítani, történjék az akár egyes dolgok kipuhatolása, akár bizonyos hirek vagy nézetek terjesztése által. E.-okat legfőképp harcra készülő és eszméiket előlegesen terjesztő államkormányok (p. Oroszország a Balkán-félszigeten) szokták küldeni.
(lat.) a. m. kibocsátás, kiadás, a fizikában a hőnek és fénynek kisugárzása, ellentéte a hő és fény abszorpciójának. L. Fényelnyelés, Hősugárzás és Kibocsátás. - E. elmélet a Newton által felállított fényelmélet, mely szerint a fény a világító testek által kilövelt finom, sulya mérhetlen anyag.
E. M. K. E., az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület kezdőbetüiből alakult név. A közhasználat kapta föl és később Baross Gábor m. kir. kereskedelmi miniszter elrendelte az ország összes táviró- és postahivatalainak az egyesület cimének eként használatát. Az E. 1884 dec. 27. alakult és alapszabályszerü célja: Magyarország erdélyi részében a hazafiság fejlesztése nemzeti irányu művelődés által. Eszközei: a nemzeti kultura és humanizmus pozitiv intézményei, iskolák, óvók, gyermekmenedékhelyek, népkönyvtárak, daloskörök, hazafias nyomtatványok és egyházi segélyek utján való hatás. Van az egyesületnek (1893 jun.1.) 1926 alapító, 10572 rendes, 4320 pártoló, összesen 16818 rendszeresen fizető, azonkivül ezerekre menő gyámolító, perselyes és adományozó tagja. A tagok szerveződve vannak az egész országot átfogó hálózatban: 1 fő- és székvárosi, 18 vármegyei, 8 városi, 34 járási és vidéki, összesen 60 fiókválasztmány által. Az egész szervezet középpontja Kolozsvár, hol az egyesület székhelye, főtitkári hivatala van az E.-palotában. Innen kormányozza az egészet az igazgató-választmány, mely a megalakulás óta a legtávolabbi vidékiek nagyszámu részvételével, minden hó 12. tartja nyilvánosan üléseit a városház közgyülési termében. Az E. vagyona gyüjtés és alapítványok alapján meghaladja az 1 millió frtot. Vagyonánál, szervezeténél, tagjai számánál, népszerüségénél és működésénél fogva az E. az ország legnagyobb és legelső egyesülete. Évi budgetje 50000 frt. Ezenkivül vagyonát folyton növeli és csak a tőkekamat-jövedelmet költi el alapszabályszerü céljaira. Nagy gonddal kidolgozott munka-programm, meghatározott kulturvonalak és sorrend (egymásutániság) szerint dolgozik. Nagy tevékenységet fejt ki ezenkivül az egyesület az ipari téren is, a háziipar, kisipar és erdélyrészi honiipar érdekeinek szolgálata, előmozdítása által. Ily cimen kiállításokat rendez, vállalatokat közvetít, ismertet és terjeszt. Vidéki magyar pénzintézeteket betétekkel támogat, létesülésüket elősegíti. A közgazdasági és társadalmi érdekek előmozdítása végett létesítette az Emke önmagából a különálló és virágzó Erdélyrészi Kárpátegyesületet, melynek székhelye szintén Kolozsvár és hálózata kiterjed az egész erdélyi részre. Az Emke ügyforgalma, nagy feladatának megfelelőleg, igen nagy. Az évente kimenő postai küldemények száma meghaladja az egynegyed milliót. Ezenkivül a fiókok és intézmények saját tevékenysége. Az egyesületet kihallgatáson fogadta a király és bárotító szavakkal kisérte tevékenységét. Díszelnök: gróf Kun Kocsárd. Elnök: gróf Bethlen Gábor. Alelnökök: Bartha Miklós, gróf Béldi Ákos, Horváth Gyula, gróf Kuun Géza, gróf Teleki Domokos ifj. Alelnök-főtitkár: Sándor József (l. o.). Főpénztáros: Merza Lajos. Ellenőr: Szekula Ákos. Jegyzők: dr. Csernátoni Gyula, Szterényi József, Balogh Károly, ifj. Gáspár János. Az Emke 1894. üli 10 éves jubileumát.