József, cseh történetiró, szül. Libanban (Gicsin járásban) 1836. jan. 10. Bécsben a történelem segédtudományaival foglalkozott; 1861. a prágai országos levéltárban kapott alkalmazást, 1870. Prága városa levéltárosa és a történelem segédtudományainak tanára lett. Tőle volt a Dekrety Jednoty Bratrske (A cseh testvérközség jogai; kiadta Gindely, Prága, 1864) c. mű. Számos történelmi forrásmunkát adott ki, ilyenek: Reliquiaetabularum regni Bohemiae anno MDXLI. combustarum (1. és 2. rész; u.o. 1870-77); Libri confirmationum ad beneficia ecclesiastica Pragensem per archidioecesin (u. o. 1874); Decem registra censuum Bohemica (u. o. 1882., 2 köt.) stb. Az Erbentől megkezdett: Regesta diplomatica nec non epistolaria Bohemiae et Moraviae (2. rész, kutfők és okmányok 1253-1310, u. o. 1868-82) folytatásáról is ő gondoskodott és számos tudós közreműködésével cseh egyetemes történelmet szerkesztett: Dějepis vseobecný (u. o. 1879. és folytatólag) cimen. 1870 óta a cseh muzeum Casopis c. folyóiratát szerkeszti, azonkivül számos más lap munkatársa.
a gyeplőnek egyik régi magyar neve (igy is: Eremlő, fékemlő).
l. Emlők.
l. Emlők.
v. csecsmirigyek (l. o.) működésüket tekintve tejmirigyek (glandulae lactiferae). Székhely és fejlődés szerint bőrmirigyek; váladékában módosult az összetettebb szerkezetet nyert faggyumirigynek tekinthetők. Nagyságuk többnyire a zsirszövet mennyiségétől függ, de valamint szerkezetük is a kor, a nem és a működési állapot szerint változik. Férfiaké (mamillae) többnyire olyan, mint az ujszülötteké, a vezetékek kurták, csak kevéssé elágazók; néhány napos csecsemőknél a vezetékekben a hám széthuzódása folytán az u. n. Boszorkánytej (lac neonatorum) gyülik meg, mely ki is szorítható. Ivarérés idején leányoknál a vezetékek bimbódzása folytán erősebben kifejlődik, terhesség beálltával pedig a vezetékek ujból sarjadoznak és végeik bogyókká duzzadása által fürtös mirigyhez hasonlóvá válik. Közvetlen a szülés előtt és utána megjelenő előtejjel (colostrum) kezdődik a tejelválasztás. Szoptatás befejeztével a bogyók megkissebbednek, de oly kicsik, mint a szüzekéi, többé nem lesznek. Klimakteriumban a bogyók és a többi szövetek elcsenevészésével megfogy. Férfiaknak is lehetnek kifejlődött emlőik. Előfordulnak nők- és férfiaknál is számfeletti emlők és pedig nemcsak a mellen, hanem a hónalj-, váll-, hát- és combokon is, melyek tejet is választhatnak el.
Betegségei.
A nő emlőjének leggyakoribb betegségei az E.-gyuladás és az E.-daganatok. E.-gyuladás a tejelválasztásra rendelt emlőmirigynek gyuladása, mely majdnem kizárólag csak szoptatóknál jön elő, főleg először szoptatóknál. Keletkezik ugy, hogy a bimbó körül apró bőrrepedés támad, a csecsemő erős szivása folytán, vagy azért, mert a bimbó szoptatás után nedves marad. Ezen bőrrepedés a tej által izgatva vagy külsőleg odajutott szenny által fertőzve, meggyulad, a gyuladás a bimbóba nyiló tejcsatornácskákon tovább halad s az emlőmirigy kisebb-nagyobb részére, igen sokszor az egész mirigyre átterjed. Az emlőgyuladás gyorsan, néha 3-4 nap alatt fejlődik, heves rázóhideggel kezdődő magas lázzal (39-41° C) jár, s az emlő gyorsan megdagad, kemény, feszes, piros, forró és igen fájdalmas lesz. Az emlőmirigyben igen gyorsan genyedés áll be és nem ritkán a gyuladás 6-8. napján már nagy mennyiségü geny van a mirigyben; ezen gyors genyedés okozza és tartja fenn a magas lázakat. A baj ellen ennélfogva ugy kell eljárnunk, mint minden heves gyuladás ellen, s ezért azonnal hideg borogatásokat kell rakni az emlőre, melyet a feszülés és fájdalom csökkentése végett a másik oldali vállra kötünk fel a hón alatt átvezetett kendővel. Mihelyest az E. pirossága egy helyen feltünően erősebb kezd lenni, vagy az addig kemény E. egy helyen puhább lesz, azonnal fel kell az E.-t hasítani nagy metszéssel, mely a bimbó felé irányul az emlő sugara irányában, nehogy más irányban metszve, a tejcsatornákat keresztbe átmessük. Ezen metszés 3-5 cm., vagy ha kell, még ennél is hosszabb legyen, hogy a geny teljesen és gyorsan kiürülhessen. Kis metszéssel a baj befejeződését nagyon elnyujthatjuk, mert a geny ki nem ürülhet magától. A bemetszés után a sebüreget valamely antiszeptikus oldattal (0,1 % szublimát, 3 % karbololdat) jól kiöblítjük, ilyen oldatba mártott sebkötöző gaze-zal kitömjük és az egész emlőt és mellkast befoglaló fedőkötést alkalmazunk, mely alatt a genyedés rendesen már a következő napokon megszünik s a seb gyorsan beheged. A geny kiürítése után a láz is megszünik. Emlőgyuladással tovább szoptatni nem szabad. Az emlőgyuladás elejét veendő, az emlőt minden szoptatás után langyos vizzel meg kell mosnunk és puha gyolcsruhával szárazra megtörülnünk. A bimbó bőrrepedéseit legjobb a szoptatás után kevés alkohol, tiszta borszesz- vagy u. n. francia borszesz- és 10-15-ször annyi vizből álló keverékkel megmosni és tiszta puha gyolcsruhával megszárítani. Ha igy nem gyógyul a bőrrepedés, akkor a szoptatás alatt kaucsukból készült bimbóvédőt kell használni, melynek levétele után a bimbó mosása el nem mulasztandó.
E.-daganatok korosabb nőknél jönnek elő a mirigyszövet elvátozásai következtében. A daganatok között leggyakoribb az E.-ben a rákos daganat (carcinoma) és a husdaganat (sarcoma.) Mindkettő lassan, majdnem észrevétlenül fejlődik, az E.-ben mint kicsiny, kemény, mozgékony, mogyorónyi v. még kisebb csomó, melyet a nő akkor vesz észre, ha később véletlen ütés után az E.-t fájlalja és figyelmesebben megvizsgálja. Ezen daganatok lassan nőnek nagyobbra s néha évek mulva (a husdaganat), néha hamarabb (a rákdaganat) a bőrön áttörnek és soha sem gyógyuló fekélyt igen büzös váladékkal és heves szúró fájdalmakkal okozhatnak. Rossz természetü betegségek, melyeket ennélfogva még kisebb állapotukban véres operációval kell eltávolítani az emlőből. Másfajta daganatok az E.-ben ritkán jönnek elő. Az emlőmirigy más megbetegedései aránylag igen ritkák (ideges zsába, idült gyuladás, tömlős daganatok, tultengés stb.).
l. Emlők.
(lat. Mammalia), a gerinces állatok (Vertebrata) egyik osztálya, kétoldali részarányos testtel, piros meleg vérrel; testüket rendesen szőr fedi; tüdőkkel lélekzenek; nyakszirtcsontjukon két bütyök van, mell- és hasüregeiket a rekeszizom elválasztja; végtagjaik rendszerint lábak, ritkábban kezek vagy uszók; eleveneket szülnek (kivétel a kloakás emlősök) és fiaikat bizonyos ideig emlőik váladékával, tejjel táplálják. Legnagyobb részük szárazföldi, kis részük vizben, főleg pedig tengerekben él.
Emlősök bőre.
Az E. bőre mindig két rétegből áll, melyek közül a külső a hám, amelynek legfelső rétege elszarusodott sejtek összege, alsó rétege a festéket tartalmazó Malpighi réteg; a belső az irha s ez kötőszövetszerü edényeket és idegeket tartalmaz (l. Bőr). A bőr felületén egyes emlősök, p. a Cetfélék, elefánt, szarvorru és viziló kivételével, rendszerint szőrök emelkednek, mig a Cetféléknek jóformán csupán a felső ajkakon találunk ilyeneket. A szőrök mindannyian szaruképletek, de szerkezetük a nemek és fajok szerint igen változó. A kiindulási pont az ember fején növő haj s általánosságban az E. szőrei és az ezekhez hasonló képletek szerkezete mind a hajéra s illetőleg a hajszáléra vezethetők vissza (l. Bőr). Különben az emlősök testén található szőrök a következők: hajszál, szőr, sörte, tüske. Egyes E. testének felületén a szőrök helyére majd kis, majd pedig nagy, egymást fedő cserép módjára borító szarupikkelyek léphetnek (Erszényesek farka, Tobzoska); sőt az is előfordul, hogy az irha bizonyos szemölcsei elcsontosodnak s a bőrcsontok képeznek páncélt a test felületén (Dasypus). Az emlősök ujjainak utolsó percén, a Cetfélék kivételével, szintén vannak szaruképletek, melyek között megkülönböztetünk körmöket, karmokat és patákat. A körmök az utolsó ujjpercnek csak hátoldalát borítják s majd laposak (ember), majd többé-kevésbbé ívesek, az ujjpercnél jóval hosszabbak (majom). A karmok az ujjpercnél mindig hosszabbak, oldalt erősen összenyomottak, sarlóformán görbültek (ragadozók). A paták az utolsó ujjpercet egészen körülveszik (Patások). A felbőr képletei közé tartoznak az üresszarvu E. s a szarvorru szarvai is (l. Szarv), mig ellenben a Szarvasfélék időről-időre elhulló agancsai (l. o.) már a bőrcsontok sorából valók.
Az E. bőrében különböző váladékokat el- és kiválasztó mirigyeket is találunk, ilyenek p. a verejték és faggyumirigyek (l. Bőr), melyek a testnek csaknem minden részén megvannak, de találunk oly mirigyeket is, melyek a testnek csak bizonyos pontjain fordulnak elő. Igy bizonyos E.-nél az alfelnyilás és lágyék táján rendesen büzös állományt kiválasztó büzmirigyeket találunk (ragadozók, zibetmirigy, mosuszzacskó); de e csoportba sorolandók a tejmirigyek is (l. Emlők). Az E. belső váza teljesen elcsontosodott s a nagyobb csontok üregében velőt tartalmaz (p. lábszár, combcsont). A belső váz különben a következő tájakra osztható: 1. koponya, 2. a gerincoszlop a mellkast körülzáró bordákkal; 3. váll- és medenceöv; 4. a mellső és hátsó végtagok csontjai. Az E. koponyájának csontjai csak ritkán nőnek össze teljesen (kloakás emlősök), mig a legtöbb esetben csontjaik varratok közvetítésével függenek össze egymással. A nyakszirtcsontnak két bütyöknyujtványa van; a felső állkapocs csontjai egymással s a koponya többi részével szorosan összenőttek, az alsó állkapocs pedig közvetetlenül a koponyával izesül. A koponya különben legtöbb esetben egészen részarányos, de a Cetféléknél gyakran részaránytalan, a minek oka a felső- és közti állkapocsnak a jobboldalon erőteljesebb fejlődése. (L. Csont és Csontváz.) A gerincoszlopot általában 5 tájra osztjuk: nyaktáj, háttáj a bordákkal, kereszttáj, ágyéktáj és farktáj. (L. Csigolya.) A bordák a mellkast körülzáró csontivek, melyeknek száma a hátcsigolyák számának felel meg, alsó, a szegycsonttal összekapcsolt részök porcogós és bordaporc nevet visel. (L. Borda.) Az E. végtagjainak a törzzsel való összeköttetését a váll- és medenceöv közvetíti, még pedig a mellső végtagokét a vállöv, a hátsókét a medenceöv. L. Csont.
Emlősök végtagjai.
Az E. végtagjai között mellsőket és hátsókat különböztetünk meg s ezek vagy uszók, mint az uszóemlősöknél, vagy lábak, mint a legtöbb E.-nél, vagy kezek és lábak, vagy pedig kezek; különben minden oly E.-végtag, amelynek belső v. hüvelykujja a többivel nem állítható szembe s nem független a többitől, egyszerüen láb, az pedig, melynek hüvelykujja szabadon áll s a többivel szembe állítható, kéz, ez utóbbit, majdnem kivétel nélkül, csupán az embernél és majmoknál találjuk. L. Csont.
A végtagok használata tekintetéből az E. között találunk kétkezüeket (Bimana), melyeknek mellső végtagjain a hüvelyk szabad, a többi ujjal szembehelyezhető; találunk négykezüeket (Quadrimana), melyeknek mindkét végtagpárján szabad hüvelyk van (Majmok). Ha a helyváltoztatáskor a végtagok a láb egész talpával érintik a földet, az illető E.-t talponjárónak (Plantigrada) p. medve, ha pedig csak az ujjakkal vagy ezek hegyeivel, akkor ujjonjárónak (Digitigrada) nevezzük, p. macska; ide soroljuk különben a csülkösöket is (Unguligrada) p. tehén, ló. Az idegrendszernek főrésze az agy, ehhez járul aztán a gerincoszlop hosszában végigfutó gerincagy s az ugynevezett együttérező idegrendszer. Az agy a koponya belsejében fekszik, több részből áll (l. Agy), melyek közül legtekintélyesebb a két agyfélteke, vagy a nagy agy, mely legkisebb terjedelmü a Monotremataknál (l. o.), Erszényeseknél, Rágcsálóknál, Elefántoknál, Rovarevőknél és Kézszárnyuaknál; sokkal terjedelmesebb már a Páros és Páratlan csülkösöknél, meg ragadozóknál a legterjedelmesebb a Majmoknál és az embernél. Az agyféltekék felülete sok tekervényü, de az alsóbbrendü E.-nél majdnem lapított, sima. p. Ornithorrhynchus, sok Erszényes és néhány Foghijjas. Minél több agytekervény van, látszólag annál magasabb az illető E. értelmi képessége. A gerincagy a csigolyák ivszárai és tövisnyujtványaival körülzárt csatornában huzódik végig az ágyék-, vagy kereszttájig s csak a Denevéreknél, a Sünnél és az Echidnanál végződik a hát-csigolyákban, l. Agy, Gerincagy.
Tapintás, izlés, látás, hallás és szaglás.
Az E.-nél közönségesen 5 külérzéki szervet találunk: tapintás, izlés, látás, hallás és szaglás. Tapintásra a majmoknál és az embernél legfőképpen az ujjak hegye szolgál, amely e célból ugynevezett tapintótestecskékkel fegyverzett; a többi E. leggyakrabban ajkaikat használják e célra, különösen pedig azoknak idegekkel közlekedő tapintósörtéit (Macska); ahol az orr orrmánnyá nyult, ott ez szolgál tapintásra, p. Elefánt. Sok esetben a nyelv is a tapintás szolgálatába szegődik, a Denevéreknél pedig az idegekkel dusan behálózott repülőhártya végzi a tapintószervek feladatát. Az izlést mindig a nyelv végzi, különösen pedig az ugynevezett körülárkolt szemölcsök segélyével. A látás szervei egyetlen E.-nél sem hiányoznak teljesen, de van oly E. is, amelynek szemei a föld alatt való élés következtében elcsenevészesedtek, p. Vakond, Spalax s ezeknél a szemeket külbőr többé-kevésbbé teljesen eltakarja, p. a Spalaxéit, csak igen kis szemrészt hagy a Vakondnál. A testhez viszonyítva legnagyobbak az éjjeli állatok szemei, legkisebbek az Elefántokéi és a Cetféléké. A szemüregek a legtöbb emlősnél a halántéküreggel közlekednek s csak a Majmoknál és az embernél zártak s ez utóbbiak szemei állanak előre csupán, mig a többi E.-é oldaltállók. A felső és alsó szemhéjjon kívül az E.-nek még egy harmadik szemhéjuk is van a szemek belső zugában s ez a pislogó hártya, amely azonban a Cetféléknél hiányzik, az embernél és Majmoknál pedig csak kis redő. Szempillákat csak ritkán találunk. A szemek maguk leggyakrabban gömbformák, néha azonban hossztengelyök irányában többé-kevésbbé összenyomottak (Cetfélék). A szemlencse különböző alaku, aszerint, amint az illető E. vizi vagy szárazföldi, az elsőké lapítottabb, mint az utolsóké; a szemcsillag majd kerek (Ember, Majmok), majd hosszukás, még pedig függélyes a Macskáknál, vizszintes a lónál és Kérődzőknél. A szivárványhártya sok emlősnél sajátszerüen fémfényü (p. Ragadozók, Cetfélék, Kérődzők). A szemekkel több mirigy is függ össze (részletesen l. Szem). Az E. legnagyobb részénél a hallás szervének külső és belső készüléke van. A külső az ugynevezett fülkagyló, amely rendkivül változatos. A buvár E.-nél, mint p. a Cickánynál, a fülkagylók a külső hallónyilásra ráboruló lebenyek, mig a vizben élőknél, p. Cetféléknél, Uszóknál s a földben élőknél, p. Vakond, fülkagylók nincsenek. A fülkagylók legtöbb esetben mozgathatók, kivétel az ember. A külső hallónyilás a külső hallójáratba vezet, amely sok emlősnél részben csontos, részben porcos falazatu. A belső hallójárat s a belső hallókészülék általában az emberéhez hasonlít. (l. Fül, Hallás), de egyes részeiben mégis mutat némi eltéréseket. A szaglás szervének székhelye az orrüreg, amely egyetlen E.-nél sem hiányzik. Maga az orr igen változatos alaku és szerkezetü; rövid, hosszu, hegyes, íves, lapított, kiálló csőforma vagy orrmányszerü lehet és nyilásai is különbözőleg fekhetnek, majd elől, majd alul, majd oldalt nyilnak, egyes esetekben teljesen elzárhatók. Az orr különben a szagláson kivül több más célra is szolgálhat (elefánt, disznó stb.). A szaglás szervének ismertetését l. az Orr- és Szaglószerv tételeknél.
Emősök emésztő készüléke.
Az E. emésztő készüléke igen magas fejlettségü és több részből áll. A szájnyilást az ajkak veszik körül, amelyek a Cetek kivételével a többi E.-nél puhák. A szájüreget oldalról husos pofák zárják körül, amelyeken egyes esetekben (p. Majmok, Hörcsög) ugynevezett pofazsebek is vannak. A száj alapján a nyelv foglal helyet, amely ugyan nagyon változatos szerkezetü, de teljesen soha sem hiányzik, majd széles, rövid, majd hosszu és keskeny, majd egészen kiölthető, majd alig mozdul, majd pedig féregforma (Hangyász). Igen gyakran sima vagy kis szemölcsökkel fedett, de néha hátrafelé álló szarutüskéket is visel (Kloakás emlősök, Ragadozók), hátulsó részén a körülárkolt szemölcsök sorakoznak, melyek száma egy (Kenguru), kettő (Foghijjasok), majd több és V-formán állanak. A száj felső része a szájpad, mely majd sima, majd redős (Denevér). L. Emésztés, Fog és Bél.
Emlősök lélekzése.
Az E. lélekzése minden esetben a tüdők utján történik a rekeszizom közvetítésével s ezek száma kettő. A tüdők a szivvel együtt a mellüregben feküsznek, a jobb rendesen nagyobb a balnál és többlebenyü, de a Cetféléknek, elefántnak, szarvorrunak, lónak még néhány más emlősnek tüdei lebenynélküliek. A tüdőlebenyek száma változó, rendesen 4-5. Rágcsálóknál 6-7. A tüdőket a légcsövek villaágai hálózzák be, s ezek faalaku elágazás után az ugynevezett tüdőhólyagocskákban végződnek. A légcsövek hossza és szerkezete meglelehetős változó s főleg a nyak hosszától függ; a Cetféléknél p. igen rövidek s csak a Bradypusoknál hosszabbak a nyaknál. A légcsövek a gégefővel kezdődnek, mely egyuttal a hangadókészülék is; a Ceteknél mellékzacskók vannak s ezek levegővel telvék meg, mig némely majomnál rezonánszkészülékek (l. Tüdő, Légcső).
A vérkeringés.
A vérkeringés középpontja a sziv (l. o.). Néhány emlős szivpitvarainak falazatába az életkor előhaladásával csontocskák lépnek fel, az ugynevezett szivcsontok. (Juhok, Szarvasmarhák, Szarvasok, Antilopok, Tevék és Zsiráf). Az E. nyirokedényei egy nagy törzzsé egyesülnek (l. Nyirk, Nyirok és különösen Vér, Vérkeringés, Sziv). A vesék egyes esetekben több különálló lebenyből állanak, de néha tömörek, a hugyvezérek mindig a hugyhólyagba nyilnak s a hugycső többé-kevésbbé az ivarnyilással kapcsolatosan az alfel előtt a kloakásoknál a végbélbe nyúlik, l. Vesék, Húgycső.
Női ivarszerv.
Az E. női ivarszervén a petefészek mindig páros és egyforma, de a kloakás emlősöknél a jobb sokkal kisebb a balnál; fölülete a legtöbb esetben sima, a kloakás emlősöknél azonban s néhány Erszényesnél fürtös, lebenyes. A petefészek az emlősök egyeseinél (Fóka, Vidra, Menyét, Medve), külön zacskóban fekszik, másoknál e hólyag megvan ugyan, de nyilt (kutya, macska). A peték az ugynevezett Graaf-féle tüszőkben képződnek. A petevezetékek rendesen a hasüregbe, vagy a petefészek zacskójában nyiló tölcsérrel kezdődnek; a kloakás emlősöknél a két petevezeték különálló, alsó részében méhvé tágult s aztán a kloakába nyilik, mint a madaraknál, mig ellenben a többi E.-nél sohasem nyilnak a kloakába, hanem a hüvelybe. Az Erszényesek petevezetékei egy darabig különállók, de alsó részeik összenőnek és méhvé tágulnak, a többi E.-nél már a petevezetékek korán nőttek össze méhvé. Az E. méhe különböző szerkezetü, e tekintetben megkülönböztetünk kettős méhet, ha a petevezetékek külön nyilnak a hüvelybe (p. Rágcsálók); kétszarvu méhet, ha a petevezetékek a hüvelytől nem messze közös méhvé egyesülnek (p. Rovarevők, Húsevők, Cetek, Páros- és Páratlanujjuak); kétosztatu méhet, mely a két előbbi között áll s a Rágcsálóknál fordul elő (Egerek), páratlan méhet, ha a vezetékek szarvai egészen eltünnek s egy méhvé nőttek (Ember, Majmok).
Hím ivarszerv.
A hím ivarszerv a heréből, ondóvezetékből és párosodó szervből áll; az elsők bizonyos E.-nél állandóan a hasüregben fekszenek (Kloakás emlősök, Bradypus, Myrmecophaga, Cetfélék, Elefánt), másoknál a kereszttájon a bőr alatt (Rágcsálók, Teve, Láma, Vidra, Fóka), sok esetben azonban a bőr e helyen zacskóformán kiemelkedik s a herezacskót képezi, amelyből bizonyos E.-nél a herék a párzás idején visszahuzódnak a test üregbe (Denevérek, Rovarevők, Rágcsálók). Az ondóvezetékek a hugycsőbe nyulnak, mely közösülő szervvé (mony, penis) módosult s ez a beléömlő vértől megduzzad, megkeményedik, de a Ragadozóknál és Rágcsálóknál benne még porcogós vagy csontképletek is vannak, az ugynevezett peniscsontok. Az ivaregyéneket külső ivarszerveik után könnyen megkülönböztethetjük ugyan, de sok esetben másodlagos ivarszerveket is találunk; a him nevezetesen sok esetben nagyobb, erősebb, hangja élénkebb, stb. de tejmirigyei csenevészek s csak kivételesen adnak tejet. Valamennyi E. eleventszülő s csak a Kloakás emlősök raknak le tojásokat. A peték termékenyítése az anyaállat testének belsejében történik. A megtermékenyített peték a méhben fejlődnek tovább s a Kloakás emlősök és Erszényesek kivételével a többi E.-nél a méh falazatával szoros összefüggésbe lépnek. A méhnek a petével összefüggő része a méhlepény (l. o.), tehát a Monotrematák és Marsupialiák (Kloakások és Erszényesek) méhlepénynélküliek (Aplacentalia), a többi E. méhlepényesek (Placentalia). A méhlepény különböző fejlettségü, igy a Páros- és Páratlanujjuaké, a Cetféléké és Foghijjasoké olyformán keletkezett, hogy a petehurok lebenykéi benőnek a méh falazatába, de azzal szorosan nem nőnek össze és szüléskor abból jóformán kiesnek, a nélkül, hogy a méh falazatának egy részét magukkal hoznák. A többi E.-nél a peteburok lebenyei a méh falazatának nyálkahártyájával szoroan összenőnek és szüléskor azt magukkal hozzák. Az előbb említett E.-et ezért Indeciduaták-nak, az utóbbiakat pedig Deciduatáknak nevezik. A terhesség ideje a különböző E-nél igen különböző, legrövidebb az Erszényeseknél és Kloakás emlősöknél. Az Erszényesek ujszülöttjei az erszénybe jutnak s itt fejlődnek tovább; a többi E. között legrövidebb a Ragadozók terhességi ideje s ezeknek ujszülöttei még világtalanok, ezt az esetet találjuk különben több rágcsálónál is. Legfejlettebb fiakat szülnek a növényevők. A terhesség idejének mekkorasága különben bizonyos viszonyban van az állat nagyságával is, minél nagyobb az E., annál hosszabb ideig viselős; igy p. az Elefánt 201/2 hónapig, a szarvas 9-ig, a házi kutya 9 hétig, a macska 8 hétig a házinyul 30 napig s az egér 21 napig terhes. Az ujszülöttek száma tekintettel az emlők számára, a nagyobb E.-nél 1-2, a több emlőjüeknél azonban már több, legnagyobb az ujszülöttek száma a Rágcsálóknál és a Disznónál. Az E. nőstényei fiatalaikat bizonyos ideig az emlőikben a szoptatás időtartama alatt képződő tejjel táplálják. L. Csecs, Emlők.
Kloakások.
Csak a Kloakásoknak nincsenek csecsbimbói. Az emlők száma a magzatok számához képest 1-7 pár között változik, általában minden ujszülöttre 1 pár emlő esik. Mindig a hasoldalon vannak s ha nagyobb számuak, a melltől az ágyékig huzódnak páros hosszu sorban (Ragadozók, Rágcsálók, Disznó), ellenben abban az esetben, ha számuk kisebb, a melltájra (Orrmányosok, növényevő Cetek, több félmajom, Kézszárnyuak, Főemlősök) v. az ágyéktájra (ló, Kérődzők, Cetek tulnyomó része) szorítkoznak. Az Erszényesek emlői az erszénynek nevezett hasoldali zacskóban vannak.
Az E. szervezetüknél fogva kiválóan szárazföldiek s csak a Cetfélék s Uszólábuak viziek, de azért a szárazföldiek között is van olyan, mely táplálékszerzés miatt vizekben tartózkodik (Vidra, Hód, Vizicickány). A kézszárnyuak a levegőben repdesnek. Sok E. fákra mászik vagy fákon él, mások barlangokba, vagy a föld alá vonulnak. Táplálék tekintetéből vannak kizárólagos növény- vagy pedig husevők, de vannak mindenevők is; legnagyobb részük nappali, néhány azonban éjjeli állat. A fajok egy része téli álmot alszik, mint p. a Denevérek, sok Rágcsáló, Rovarevő és Ragadozó s a téli alvást bizonyos foku megkövéredés előzi meg. Vagy egyenként, v. párosával, v. pedig családokban, csapatokban élnek rendesen egy vagy több him vezetése alatt; egyesek vándorolnak. Földrajzi elterjedésük majnem általános nehány déli sziget kivételével az egész Földön találunk E.-ket, de csak igen kevés a kozmopolita; a mérsékelt és forró égövben a nemek és fajok száma nagyobb, mint a hideg övben. Legsajátosabb a neotropi, madagaskári és ausztráliai subregió Emlősvilága; a Kloakás emlősök mindannyian s az Erszényesek legnagyobb része ausztráliai, a Félmajmok madagaskáriak, a Foghijjasok legtöbbje délamerikai. A kihalt E. legrégibb maradványait a triász felső rétegeiből ismerjük s ezek Erszényesek voltak, sőt a jurakorból is csak Erszényeseket ismerünk, mig a többi E. harmadsorban jelentek meg s legelőbb Páratlanujjuak, Párosujjuak, néhány Ragadozó, Rágcsáló és Kézszárnyu. Később a Párosujjuak száma növekedik, mig a Páratlanujjuaké csökken. A diluviumban végre most is élő fajokkal is találkozunk. A jelenben ismert E.-fajok számát mintegy 2300 élőre és 800 kihaltra tehetjük; aránylag legnagyobb a Rágcsálók és Kézszárnyuak száma.
Az E.-ket manapság a következőleg osztályozzuk:
I. Aplacentalia (Méhlepénynélküliek: 1. Rend. Kloakás vagy Csőrös emlősök (Monotre mata), végbelük, hugy- és ivarszerveik közösen nyilnak; állkapcsaik csőrformák (l. Kloakás emlősök), 2. Rend. Erszényesek (Marsupialia), a fejletlen ujszülöttek befogadására szolgáló erszénnyel, l. Erszényesek.
II. Placentalia (Méhlepényesek). Indeciduata. 3. Rend. Foghijjasok (Edentala, Bruta) (l. o.). 4. Rend. Cetfélék (Cetacea) (l. o.). 5. Rend. Párosujjuak (Artiodactyla) (l. o.). 6. Rend. Páratlanujjuak (Perissodactyla) (l. o.). B. Deciduata zonoplacentalia. 7. Rend Orrmányosok (Proboscidea) (l. o.). 8. Rend. Körömpatások (Lamnunguia) (l. o.). 9. Rend. Uszólábuak (Pinnipedia) (l. o.). 10. Rend. Ragadozók (Carnivora) (l. o.) B. Deciduata discoplacentalia. 11. Rágcsálók (Rodentia) (l. o.). 12. Rend. Rovarevők (Insectivora) (l. o.). 13. Rend. Kézszárnyuak (Chiroptera) (l. o.). 14. Rend. Félmajmok (Prosimii) (lásd ott). 15. Rend. Majmok (Pitheci) (lásd ott). 16. Rend. Kétkezüek (Bimana) (l. o.).
A két utolsó rendet a mai rendszerezők nagyrésze Főemlősök (Primates) név alatt egyesíti.
1.(Imma), a monda szerint N. Károly leánya, ki állítólag Einhard-dal, N. Károly történetirójával titkos házasságban élt. A XII. sz.-ból származik azon monda, hogy Emma kedvesét a vállain vitte éjjel az udvaron keresztül, nehogy a frissen esett hó kedvesének árulója legyen; a császár azonban szemtanuja volt e jelenetnek és a szeretőknek megbocsátott. E mondának nincs történeti alapja, mert Einhard neje, Emma, nem a N. Károly leánya volt. Valószinüleg az adott okot e monda keletkezésére, hogy N. Károly leánya, Berta, Angilbert költővel titkos házasságban élt, melyből két fiu származott.
2. E., Adelheid Vilma Terézia, Németalföld királynője, szül. Arolsenben 1858 augusztus 2. Atyja, György Viktor, Waldock és Pyrmont hercege, III. Vilmos, Németalföld agg királyának adta nőül Arolsenben 1879 jan. 7. E házasságból született Vilma koronaörökösnő (1880 aug. 3l.). Az 1884. uj alkotmány Emmát jelölte ki kormányzónak, férjének esetleges elhalálozása esetére, s miután Vilmos király 1890. elmebeteggé lett, E. nov. 20. csakugyan átvette az ország uralkodását. III. Vilmosnak 1890 nov. 23. halála óta kiskoru leánya, Vilma királynő nevében ő viszi Németalföld kormányát.
Salgó-Tarjánhoz tartozó bányatelep, Nógrád vmegye füleki j.-ban.
(ejtsd: ón), 140 km. hosszu folyó Svédország D.-i részében; Jönköping-länben ered, több helyen tóvá szélesül ki (ilyen tavak: a Gisshult, Nömmen és Hullingen) és a Kalmári szorosba, a Balti-tengerbe torkollik.