Különböző neme az olyan éneklési módnak, mely közelebb áll a szóbeszédhez, a szavaláshoz mint az attól függetlenített dallamos énekhez.
Oly műtársulatok, melyek főleg a tiszta énekzene művelését tűzik célukul. Valamint az éneknek többféle faja van: ugy az énekegyletek is többféle irányban oszlanak szét. Vannak egyletek, melyek tisztán csak a férfi, másik tisztán csak a női, és ismét vannak olyanok, melyek a vegyes (férfi- és női) hangokra irt szózeneirodalom termékeinek előadását, művelését tartják szem előtt. Amelyek csak a férfi-négyeseket kultiválják tekintet nélkül a stilusra, ahol rendesen dalegyesületeknek, daláregyesületeknek (l. o.) neveztetnek. Vannak É.-k, melyek egyedül csak az egyházi énekirodalom ápolására alakulnak. Ezek közt leghiresebb s legintenzivebb működési körrel a németországi Cecilia-Verein cimü. Utána mindjárt az egyesült angol királyság következik, ahol csak magában Londonban több százra megy az egyházi ének ápolására alakult egyletek száma. - Több évtizeden át hazánkban is szépen virágzott a a budai egyházi énekegylet, mely még manapságig is fennáll, de a mult évekhez képest már kevesebb tevékenységet fejt ki. A vegyes karok terén manapság is első helyen áll a berlini Sing-Verein cimü, melyet még a mult század végén Basch énektanár alapított. Mellette mindjárt a lipcsei énekakadémia magaslik ki. Magyarországon e tekintetben még a 60-as években alapított Budai énekakadémia és a Budapesti zenekedvelők egylete viszi a főszerepet, amennyiben körükben a vegyeskar-irodalom a legkihatóbban ápoltatik, nemcsak instrumentális zenével egyesülten, hanem attól önállóan, «a Capella» is. A fővároson kívül hazánkban már alig van számbavehető város, hol ilyen vagy amolyan irányu ének-egylet ne volna.
(lat. Canticum canticorum), a szentirásnak egyik könyve, amelyben egy Sulamita (békességes v. tökéletes) nevü leánynak kedveséhez való hü szerelme van megénekelve. A könyv felirata szerint Salamon, Izrael és Juda királya irta. Keletkezésének korára nézve a vélemények eltérnek. A prot. exegéták némelye a Kr. e. IX. sz.-ba helyezi, mások azonban nyelvi és tárgyi okokból a IV. sz.-ba. Az utóbbiak szerint a könyv, éppen ugy, mint Theokritos idilljei, a hellenisztikus korszak feslett erkölcseivel szemben a pásztorleány tiszta és hü szerelmét akarja dicsőíteni. A szentirásba ugy került bele, hogy a II. sz. zsidó irástudói a zsinagóga hüségét és szerelmét az egy Isten iránt látták benne kifejezve. A kat. egyház tanítása szerint pedig az É. Isten fiának egyházával s minden hozzá hiven ragaszkodó lélekkel való jegyesi állapotát ecseteli. Az egyház ezért az É. szavait a szertartásokban Istennek az emberek iránti nagy és titokteljes szeretete kifejezőjeként használja, emberré létele, szenvedései alkalmával; azután a szent lelkek Isten iránt való szeretetének kifejezésére, különösen a szent szüzek és asszonyok miséiben és zsolozsmáiban, legtöbbször azonban a b. Szüz Mária különféle ünnepi zsolozsmáiban (Hétfájdalmu szüz ünnepén, a lorettói litániában).
az, aki hivatásszerüen foglalkozik énekléssel. É.-eknek rendesen a templomok kórusain v. a szinpadon éneklőket szokás nevezni. Előbbiek karénekesek, utóbbiak pedig operaénekesek. Mind a két osztályban külön szerepet játszanak a magánénekesek, kik szólókat, műkettős, hármasok s négyeseket is énekelnek együttesen más szólóénekesekkel. Az énekesnek mindenekfelett a következő tulajdonságokkal kell birnia: 1. A hangvétel legyen abszolut tiszta. 2. A lélekzetvétel művésziesen beosztva. 3. A hangok simán olvadjanak egybe. 4. Az énekhanggal érthetően egyesüljenek a szövegszavak.
(eszt.), a bohózatnak régibb, de ujabban is divó faja, mely a cselekmény minden főbb mozzanatához egy énekelt versszakot, couplet-t bigyeszt. E couplet hajdanta szorosabb összefüggésben szokott lenni a cselekménnyel (mint még ma a magyar szinműben), ujabban a couplet egy önálló szervetlen része lett a bohózatnak, a mennyiben a szerző, a cselekmény eredetéből kilépve, napi eseményeket, ismert személyeket és közállapotokat ostoroz, v. pedig tréfás ötleteket ad elő. L. Bohózat, Vaudeville.
(állat, Stridulantia, Cicadiae), az egyféle szárnyuak (Homoptera) alrendjébe tartozó Félfödeles-szárnyu rovarok családja, melynél a szárnyak a testet födélformán takarják; az ide tartozó nemek és fajok rövid, vaskos testüek, különálló fejjel, hólyagforma, haránt-redős homlokkal, kiálló szemekkel, három éles mellék-szemmel, a szemek között eredő, fonálforma, rövid csápokkal, megnyult, üvegszerü, szőrtelen, vagy pedig szines és szőrös mellső szárnyakkal s ezek a hátsóknál hosszabbak. Legnagyobb részük a forró földöv lakói, nappal csendesen megvonulva a fák lombjai között tartózkodnak és azok fiatal hajtásainak nedveit szívják. A himek élénk cirpelő hangot adnak, amely már az ókori költők figyelmét is magára vonta. A hangadó készülék a potroh alapjának két oldalán két nagy, bőrnemü pikkely alatt van s a pikkelyek mindenike nagy, alapján finom hártyával zárt kerek nyilást fed. Mindenik nyilás külső-felső részén szarunemü kereten szilárdabb, hossz-redős hártya feszül. A bőrnemü pikkelyek alapján hosszu, csillangós rés alakjában a lélekző-nyilások nyilnak, melyeknek merev szegélyein hangszalagok feszülnek. E szalagokat aztán a kihatoló levegő rezgésbe hozza s az igy keletkezett hangot az előbb ismertetett készülék megerősíti. A nőstények petéiket tojócsöveik segélyével a fiatal hajtások belébe rakják le. A lárvák a fák nedveit szívják. Ez időszerint mintegy 600 fajt ismerünk, amelyekből Déleurópában csak mintegy 18 tenyészik. Hazai legnagyobb faj a Cicada plebeja Scop; szine fekete, pajzsa és előtora legnagyobb részben sárgás, potroha oldalt fehéres, szárnyai sárgásbarnán erezettek. Hossza 30 mm. A C. orni L. sárgásszinü, alul világos, fölül feketésen mázolt, mellső szárnyai feketén foltozottak, de szegélyük sárgás, potroha vörhenyesen szegélyezett; hossza 28 mm. Ezt manna-kabócának is nevezik. Petéit levelekbe rakja s a sebhelyen manna-cseppek jelennek meg.
olyan faja a szinpadi előadásoknak, melyben a szóbeszéd és ének, énekkar, zenekisérettel váltakozva szerepel. Ha a zene magasabb szinvonalon áll s hosszabb magán- v. együttes dal-énekrészek keretében mozog: játékoperának, operettenek, ha népies tárgyu a szöveg és cselekmény: népszinműnek nevezik.
a gégefőben támad azáltal, hogy a hangszalagok a légáram utját elzárják és mint ruganyos lemezek, a tüdők felől reájok ható légáram elől kitérnek, ha annak nyomása ruganyos erejüket felülmulja. A levegő egy részének elszabadulása után a hangszalagok nyugalmi helyzetük felé visszatérnek, hogy a levegő továbbtartó nyomása alatt az előbbeni mozgást ismételjék. A hangszalagok e lengése a levegőben sürü és ritkuló hullámokat támaszt, s ezek a keletkező énekhang okozói. Azért az É. hangtani tulajdonságai, a hang magassága, ereje és szinezete ugyanazon feltételektől függ, mint melyektől a nyelves sípok hangjának megfelelő tulajdonságai függnek.
É. kihozatalára legalkalmasabbak a magánhangzók, mig a mássalhangzók kevésbbé, mert az É. természetes folyását minduntalan megakasztják. É.-ra legalkalmasabb azért az olyan nyelv, melyben minél több magánhangzó fordul elő, s ezért az olasz nyelvet illeti az elsőség, habár más művelt nyelvekben is lehet ugy elhelyezni a magánhangzókat, hogy az énekhangnak kellően megfeleljenek. A szó erőteljes, énekbeni áthozatalára legalkalmasabbak az á, é, ó és ú magánhangzók, mert szabadabb nyilását engedik meg a száj- és az ajkaknak. Kevésbbé alkalmasak az ő, é, ű és az ékezetlen e magánhangzó, melyek természetellenes állását vonják maguk után az ajkaknak, a szájpadlásnak, sőt még a fej tartásának is. Az oly nyelvek, melyekben minduntalan hangtorlaszos szók fordulnak elő minél kevesebb magánhangzóval váltakozva, énekhangok kihozatalára a legalkalmatlanabbak s az éneket darabossá, nehézkessé s eufoniátlanná teszik. Az európai nyelvek közt ilyenek kiváltképen a szláv nyelv több alfajai. Az E. igen rokon a beszédhanggal s voltaképen nem is egyéb, mint ennek valamely magánhangzói meghosszabbítása. Az É. minden irányban a dinamika követelmei szerint föl v. lefordítható. Az erre vonatkozó dinamikus jelzések, u. m. a következők.:
ugy érvényesülnek ének-, mint más hangszerhangokkal szemben. Az É.-ok nem és kor szerint különböző fajokra oszlanak, u. m.: gyermek-, nő- és férfihangokra. E hangfajok mindenike magasság, mélység, intenzivitás s terjedelem tekintetében különböznek egymástól. A női hangok eloszlanak szoprán, mezzo-szoprán, alt és kontra-alt; a férfi hangok pedig tenor, bariton, bassz-bariton és basszus hangfajokra. Ujabb időben, főleg négyszólamu vegyes énekkaroknál, csak a négy főénekhang vétetik tekintetbe, u. m.: a női szoprán és alt, továbbá a férfitenor és basszus. A mezzoszoprán, a kontra-alt s a bariton és bassz-bariton énekkari műveknél nem jönnek külön kombinációba.
protestánsok templomi könyve, l. Dicséretek.
(Oscines), a Verébalkatuak (Passerinae rendjének egyik alrendje. 10 elsőrendü evezőtollal, az első a legrövidebb, durványos v. egészen hiányozhatik is, a másodrendü evezőtollak száma ritkán több mint 9, alsó gégefejökön teljesen kifejlődött 5-6 pár izommal ellátott éneklőkészülékük van. Ide a legkitünőbb éneklők tartoznak. Az igazi énekesek hazája a mérsékelt égöv, kivált Középeurópa és igy hazánk erdei rétjei, szántóföldjei, ligetei visszhangzanak emadarak dalától. Hazánkban mintegy 124 faj él. Könnyebb áttekintés végett a csőrük alkotása szerint szokták csoportokra felosztani: a) Kupcsőrüek (Conirostres), melyeknek csőre erős, kupalaku, vége felé hirtelen vékonyodó. Többnyire magvakból élő kis madarak. Ide tartoznak a szövő madarak (Ploceidae, az amerikai Tanagridák, a keletindiai Pittidák, pintyfélék (Fringillidae) a cinkefélék (Paridae), pacsirtafélék (Alaudidae) családjai. b) Árcsőrüek (Subulirostres), többnyire rovarevő, hosszu, finom csiptetőre emlékeztető, egyenes csőrü és többnyire költőző madarak. Családjai: a billegetőfélék (Motocillidae), a fülemülefélék (Sylviidae), a csattogányfélék (Accenturidae), az ökörszemfélék (Trogloditydae) és a rigófélék (Turdidae). c) Hasadtcsőrüek (Fissirostres), rövidcsőrü madarak, melyeknek széles szája egészen a szemek aljáig tátható és igy a rovaroknak röptükben való elfogására kitünően alkalmas; gyenge lábuak, ügyetlen járók. Ide csak a fecskefélék (Hirundinidae) családja tartozik. d) Vékonycsőrüek (Tenuirostres), a csőr vékony és hosszu. Többnyire tropikus madarak. Családok: mézevők (Meliphagidae) a napmadarak (Nectaridae), a fakuszók (Certhiidae) és Epimachidák. e) Fogascsőrüek (Dentirostres), melyeknél a csőr felső káváján a hegyénél kisebb-nagyobb fogak vannak. Ide tartoznak: a gébicsfélék (Laniidae) és a légykapók (Muscicapidae) családja. f) Vastag vagy nagycsőrüek (Magnirostres), csőrük erős és nagy. Családok: seregélyfélék (Sturnidae), sárgabegyfélék (Oriolidae), paradicsommadarak (Paradiseidei) és a varjufélék (Corvidae). (L. ezeket külön-külön).
Midőn az emberi hang utánzására szolgáló hangszerek teknikai tökéletessége mindjobban kifejlődött, a zeneköltők nem is mulasztották el azok különféle kombinációival a különféle madárhangokat, madáréneket is utánozni s a zeneirodalomban a legnagyobb mesterek sem vetették meg azoknak polgárjogot biztosítani műveikben. E tekintetben legyen elég csak Beethoven Pastoral-szimfoniájára, Haydn J. Négy Évszak cimü oratóriumára, Berlioz Trójaiak, Wagner Trilogiájának Siegfried részére, Liszt Szent Ferenc beszélgetésére a madarakkal, Schumann Madár mint próféta cimű művére stb. utalni.