v. Epipogum Gmel (növ.), l. Bajuszvirág.
a fluoreszcencia előbbi, Herschel-től származó elnevezése; epipolizált fény tehát a. m. fluoreszcencia-fény.
(gör.), a szárazföldek leirása, a hidrográfia, oceánográfia ellentéte.
(gör.), a. m. utómondat, azon ének, melyet a görög szinpadon a kar, vagy a karvezér a vigjátéknak parabázis (előrelépés, a mai felvonásköz) nevü részlete után, vagy átalán a drámában egy-egy ellenversszak (antisztrófa) után előadott.
(gör. epeiros) a. m. szárazföld; a régi Görögország legszélső északnyugati vidéke, mely hosszukásan nyulik el egyrészt az ambrakiai (most artai) öböl s a tengerbe nyuló Karaunia hegység (2045 m.), másrészt a Pindusz hegylánc (2168 m.) és a Ióni tenger között mintegy 17595 km.2 területen. Strabón szerint 14 apróbb törzs lakta. Csak közepén van tágas, jól áztatott termékeny siksága, a régi Hellopia (a mostani janinai sikság), melynek kettős tómedencéje (a régi Pambotis tó) ma már tetemesen elkülönült egymástól. Karszt jellemü mészkőhegyeit egész hosszában, keskeny völgyek szelik, melyeknek csupán legalsó része szélesedik ki némi siksággá. Legjelentékenyebb folyói a Lakmonhegy tövében erednek; ilyenek északnyugati irányban az Aoos (ma Viosa), mely az Adriába ömlik, dél felé az ambrakiai öbölbe szakadó Aratthos (Arta) és Görögország leghosszabb folyójának, az Acheloosnak (Espropotamos) főforrása, az Inachos. Ugyanitt ered Tesszália folyója, a Peneios is. Mitologiai jelentőségü folyói az Acheron (Mavropotamos) és a vele egyesülő Kokytos (Vouvós). A főutak többnyire a folyók mentén haladtak: Tesszáliából a Lakmón hágón és az Aratthos felső völgyén keresztül Hellopiába; Apollonia és Epidamnosból az Aoos mentén ugyanazon hágó felé; a harmadik főut Hellopiából, ahol mind a három ut kereszteződött, egyenesen Ambrákiába vitt. Az utak e találkozása a legtermékenyebb belső sikságon természetes központjává tette ezt valamennyi törzsnek, és érthető, miért keletkezett épen itt a régi dodónai Zeus-tisztelő hely, melynek hire a Thesprotiából kiköltözött tesszáliak és a Tesszálián átvonult népek révén egész Görögországot bejárta. Három epiróta törzs vált nevezetesebbé: a thesprótok délnyugaton (fővárosuk Pandosia), a chaonok északnyugaton (főv. Phoiniké) és a molottok a középen. Valamennyi sokáig barbár volt a hellének szemében, akik legelőször Kr. e. VII. sz. gyarmatiak révén jöttek érintkezésbe a tengerparti thesprótok- és chaonokkal, a közbeeső molottokat csak Kr. e. IV. sz. közepén Tharypas (Arybbas) fejedelmök, ki Athénben nevelkedett, vonta be a hellén müveltség körébe s bocsátották a görögök olympiai játékokra. A molottok vitéz fejedelme, Pyrrhos (307-272.) volt az, ki E. összes törzseit királyi hatalma alá egyesítette és székhelyévé Ambrákiát tette. Halála után azonban a királyi tekintély aláhanyatlott és Kr. e. 235. táján E. nagy része szövetséges köztársasággá alakult, mely gyüléseit Phoinikében tartotta. Az illyek nyomása alól a rómaiak szabadították fel az epirotákat és ők mégis a makedon királyt támogatták a rómaiak ellen. Emiatt a rómaiak 168. 70 várost dultak föl E.-ban és 150000 lakosát adták el rabszolgákul. Azt a nagyon elterjedt állítást, mintha E. akkor vagy 146. nyert volna provinciai szervezetet, Holmnak legujabban megjelent művével (Griech. Geschichte, IV. B. 1894. 469-551. l.) megdöntöttnek lehet tekintenünk. E. ugy látszik Görögország nagy részével együtt csupán klientelai viszonyban maradt Rómával egészen a császárság koráig. A Kr. u. IV. sz.-ban felállított Epirus nova provincia déli Illyriát is magában foglalta. A törökök 1432 hódították meg. L. Albánia.
(középkori lat.), az ami a püspökhöz s hivatalához tartozik. Episcopales, az anglikán egyháznak hivei, ellentétben a presbiterianusokkal s más dissenters-ekkel (elpártoltak).
a kat. egyházjogban neve azon rendszernek, amely szerint Krisztus az összes egyházi hatalmat közvetlenül a püspöki karra, mint az apostolok uródaira ruházta volna, melynek még a pápa is alá van vetve. Ezért a közzsinaton egybegyült püspököknek a pápa fölé emelkedő hatalma és jogosítványai vannak. Eredete a XIV-ik sz.-ba nyulik, a midőn az avignoni fogságban levő pápákkal szemben az egyház helyzetének javítását az irodalomban a közzsinat föllépésétől várták, s ezt kezdik a pápákkal szemben a javítás keresztülvitelére jogosítottnak tanítani. A rendszer alapelve az, hogy a közzsinat a pápa felett áll. Ezen elv értelmében működik a pisai 1409. évi zsinat. A konstanci zsinat (1414-1418) 5-ik ülésében kimondja a zsinat felsőségét a pápa felett. Ismétli ezen elvet a bázeli (1431-1443) zsinat. A trienti zsinat elkerülte azon kérdés megoldását, hogy mily viszony áll fenn a pápa és püspökök között, habár gyakorlati eredményében a pápai hatalom fölénye érvényesül, mert nemcsak hogy számos, a zsinat feladatát képező tárgyat engedett át a zsinat a pápa elintézésének, milyen a katekizmus, a tiltott könyvek jegyzéke stb. hanem kifejezetten is fentartja a pápa azon jogát, hogy a zsinat fegyelmi határozatait megváltoztathassa. A vatikáni zsinat sem döntött az E. javára, mert a püspököket juriszdikció tekintetében egészen a pápa alá rendeli. Az E. Franciaországban az állam által is elfogadott rendszerként szerepelt, már VII. Károly az 1438. évi bourgesi pragmatica sanctióba felvette annak tételeit. S itt az E. a gallikanizmus egyik alakjává is lett. Franciaországon kivül főleg Zeger Bernard van Espen és Hontheim Miklós Justinus Febronius adoptálták az E. elveit. E rendszer tudományos képviselői közül még nagyobb szerepet játszott d' Ailly Péter, Gerson, a hires párisi kancellár, Cues Miklós s néhány német kanonista. Ma még Franciaországban sincsenek episzkopalisztikus irányu püspökök. Ami magát a kérdést illeti, tény az, hogy nem az dönt, vajjon közvetlenül Istentől veszik-e a püspökök a püspöki hatalmat, hanem az, hogy a tényleg létező püspöki hatalom csak a pápával való egységben gyakorolható, s csak ezen egységben álló püspököt illeti meg. Ezen egység pedig rendszerint - s majdnem kivétel nélkül - abban nyilvánul, hogy a püspök a pápától nyeri megerősítését.
A protestáns egyházban az episzkopális rendszer annak tudományos igazolására lett felállítva, hogy az egyházi hatalom az egyes területek protestáns fejedelmeit illeti meg. A mint az 1555. évi ágostai vallásbéke az addigi püspöki juriszdikciót felfüggesztette, azt és a legfőbb püspök cimét a fejedelmek vették igénybe azon érveléssel, hogy a vallásügy elintézéseig a püspöki hatalom rájuk ment át ideiglenesen. Más nézet szerint a püspöki juriszdikció már eredetileg az egyházközségeket, a hiveket s ezek képviseletében a fejedelmeket illette, s a püspökök azt csak bitorolták, s azért az csak eredeti forrására megy vissza. Az episzkopális rendszer szerint a fejedelmek, mint legfőbb püspökök, alárendelt hivatalok, konszisztoriumok, egyháztanácsok utján gyakorolják ezen jogokat. Igy p. Württembergben a konszisztorium és zsinat intézi ezen ágostai hitvallásu evangelikus egyházi ügyeket. Erdélyben is megvolt a konszisztorialis rendszer, mert Erdélynek protestans fejedelmei voltak.
(lat.) a. m. az idők folyamán nem keresztények kezébe került püspöki megyék cimére felszentelt püspökök. Az, hogy ily megyék cimére is történik felszentelés, alapját abban az egyházjogi elvben találja, hogy a kereszténységre tényleg elveszett megyék mindaddig fennállóknak tekintendők, mig az illetékes egyházhatóság azokat meg nem szünteti. Másképen cimzetes püspököknek, a (E, titulares) vagy felszentelt püspököknek, a püspök irányában pedig, akinek oldala mellett esetleg működnek, a Vicarlii v. Suffraganei in pontificalibus-nak nevezik. XIII. Leó pápa 1882. elrendelte, hogy ezentul az E. cim helyett csak episcopi titulares használtassék.
(Bischop) Simon, hollandi teologus, szül. Amsterdamban 1583., megh. 1643. ápr. 4.; iskoláit Lejdában végezte, ahol Gomarus és Arminius voltak a tanítói. Mint Arminius hive, 1610. prédikátor lett Bläswichben, majd Gomarus távozása után hittanár Lejdában. Ezen állásában nem maradhatott sokáig, mert ellenfelei azon váddal léptek fel ellene, hogy a katolikusokkal szövetkezve, a reformáció ellen tör, hogy hive a szocinianizmusnak s fellázították ellene a népet, ugyhogy kénytelen volt elmenekülni. A dortrechti zsinaton nagy tudománnyal védelmezte pártja hitelveit, mire 1619. számüzték. Számüzetése idejét Antwerpenben töltötte, hogy hitfeleihez közelebb legyen. Itt szerkesztette meg a protestans felekezetek közös tételeit védő iratait a katolikusok, főkép Waddung Péter jezsuita ellen s társai nevében megirta a remonstrálók hitvallását. A németalföldi háboru kitörésekor, 1621. Franciaországba ment, ahol szabad tartózkodást nyert, de párthiveivel együtt megtiltották neki vallásának nyilvános gyakorlását. Rouen és Párisban való tartózkodásakor azonban titkon prédikált Hugo Grotius házában. Orániai Móric halála után, ennek utódja, Frigyes Henrik, türelmesebb lévén az Arminiánusok iránt, E. visszatért hazájába s egy liturgiát szerkesztett hivei számára, 1634. pedig tanár lett az amsterdami kollegiumban. Munkáit kiadta Curcelläus István 1650. Amsterdamban, ujra kinyomatták Hágában 1678. Legnevezetesebb munkája az: Institutiones theologieae. Episcopius az arminiánusok legkiválóbb tudósa volt s vallási nézeteiket rendszerbe törekedett szedni; főtantétele volt, hogy a kereszténynek aránylag keveset kell hinnie, de annál többet tennie, mert csak igy válik a kereszténység igazi erkölcsi vallássá.
A XVI. században hires nyomdász és könyvkereskedő család neve Bázelben. A család alapítója, E. Miklós, született Rittershofenben 1501., megh. Bázelben 1564 márc. 7. 1520. polgárjogot nyert Bázelben, ezután nehány évig Montdivierben tartózkodva, ide visszatért és nőül vette Froben János hires nyomdász leányát, és sógorával, Froben Jeromossal üzletet alapított, mely akkoriban hires volt a görög és latin klasszikusok szép és korrekt kiadványairól. E. Miklós, az ellőbbinek fia, szül. 1531., ki üzletét örökölte, egy év mulva (1565 dec. 29.) szintén meghalt. Ennek öccse, E. Eusebius, szül. 1540-ben., ki társ volt az üzletben, tovább vezette a céget s megh. 1599 okt. 5én. Hogy fiai meddig vezették még az üzletet, nem tudni, de az E. család máig is virágzik Bázelben Bischoff név alatt. - V. ö. Wackernagel, Rechnungsbuch der Froben und E.(Bázel 1881).