(gör.), a görög építészetben a. m. az oszlop nyaka; a görög kat. egyházban neve azon elől majdnem a földig érő öltönynek, melyet az áldozó pap a fején át nyakára vesz. (A latin kat. egyházban: stola.) Jelenti a szentlélek kegyelmének teljét és az Ur igáját.
(gör.-lat.), négy szótagu versláb, ritmikai tekintetben összetett ütem, alkalmasint 4/4 értékkel, minthogy daktilusok között szokott előfordulni, s azért fontos képlete ž Č ž ž.
Az E.-okból 2-5 ütem alkot egy rendet, az ily rendek azonban nem magukban, hanem daktilusi rendekkel vegyest alakulnak sztrófákká. Az ily szerkezetek a sulyos E.-októl lassu, ünnepies jelleget kapnak, s a komoly lirában voltak alkalmazva. A metrikusok csak a szótagszámra nézve E.-nak nevezik a három hosszu és egy rövid szótag minden (4) lehető csoportosítását, melyeket aszerint neveznek E. primusnak, secundusnak stb., amint a rövid szótag első v. második helyen áll. V. ö. Christ, Metrik d. Griechen ud Römer.
(gör.-lat.) a. m. átfutás, a retorikában sok fontos tárgynak csak futtában való megemlítése egy mondat keretében.
(gör.), szónoki fordulat, mely szerint a szónok egy-egy tény megitélését a birákra, sőt a közönségre, esetleg az ellenfélre bizta, meg lévőn győződve a maga igazáról. Az elbirálás e fölajánlása olykor udvarias, olykor azonban gunyos.
(gör.) jel v. jelvény, melyről valamit fölismerhetni, p. az érmek bélyege, a vértek cimere, a hajók lobogója stb.
(gör.), a retorikában az a szóismétlési alakzat, mellyel a szót nyomban megismételjük, tehát minden közbevetés nélkül (mint p. az epanalepsisben), azért a magyar retorikában egyideig rákettőzésnek nevezték. Példa Aranynál: Hová, hová, édes férjem?
(gör.) a. m. betét, az ó-görög dráma kezdetleges állapotában a karénekek közé illesztett cselekvény; amennyiben akkor a dráma tulnyomólag énekrészekből állt, a köztük itt-ott előforduló dialogikus részek csak betéteknek tüntek föl. Most E.-nak neveznek szorosabb értelemben valamely nagyobb költői mű főcselekvénye mellett folyó mellékcselekvényt, vagy csak egy közbeszőtt kitérő eseményt, Ily E.-ok gyakoriak eposzban, regényben, ritkábbak a drámában, ahol az egység sokkal szigorubb.Ilyen E. p. a Toldiban a farkaskaland, a Zalán futásában Ete szerelme. Az E. nem mulhatatlan alkotórésze ugyan az egész mű szervezetének, de nem is henye toldalék; némikép pihenőül szolgál, de a főcselekvényt mégis elősegíti, v. az egész műben rajzolt nagyobb szabásu világképet egy kisebb keretü, de eleven képpel egészíti ki, mely gyakran bensőségesebb, mint a főtörténet. Közönségesen E.-nak neveznek minden kitérést (p. beszédben), v. részletet (p. midőn valaki életének egy fontos E.-járól beszélnek). - E. zenei értelemben, l. Betét.
(gör.), külélősdi, olyan állat, mely más állat testén él, annak anyagával táplálkozik, p. a bolha, a tetü, a poloska stb. L. Élősködő.
(gör.), a. m. marhavész.
(gör.) a. m. utóének, végszak, a lirai költemény záró sztrófája, melyet a sztrófa és antisztrófa után énekeltek (alkalmasint az egész kar). A görög drámában a karok éneke igen gyakran epodikus; Pindaros énekei is ilyen szerkezetüek. E.-nak nevezték a költemények bizonyos távolságban refrainszerüleg ismétlődő sorait is. Végül E.-nak nevezték azon lirai költeményeket, melyekben egy hosszabb verssor után mindig egy rövidebb következik (mintegy hozzáéneklés), ide nem értve azonban az elegiai distichont. A ritmikus kompoziciónak e módját Archilochos hozta forgalomba szatirikus verseiben; őt követik Horácius ismeretes E.-ai, melyek azonban nem mind szatirikus tartalmuak.