(angol, ejtsd: íre av gud filing) a. m. a jó barátság és egyetértés kora. Ezt a nevet viseli az Északamerikai Egyesült-Államok története az 1817-25. években. Ez időben, de különösen 1820-25-ig valamennyi befolyásosabb és magasabb rangu tisztviselő egy és ugyanazon párthoz, t. i. a demokrata párthoz tartozott és igy a federalista és demokrata párt azelőtt való versengése megszünt. 1825 után azonban a párttusa megint kitört.
(ejtsd: érár) Sebestyén, francia hangszerkészítő, egy hires zongora- és hárfagyár alapítója, szül. Strassburgban 1752. ápr. 5., megh. Passyban 1831 aug. 5. Atyja elhunytával 1768. Párisba ment s az asztalosműhelyből hozott ügyességét zongoraácsoló műhelyekben érvényesítette; találmányai gyorsan hirre jutottak s Villeroy hercegnő 1777. palotájában rendezett be műhelyt E. számára. Itt készült Franciaországban az első zongora, majd 1780. az u. n. clavecin mécanique, szintén E. találmánya, melynek leleményét a francia akadémia is elismerte. Bonyolult szerkezetében egy pedál a hurokat középütt elzárta s igy egy oktávval fölebb hangolta. Erre 1785. testvéröccsével, Ker. Jánossal megalapította a nagyszabásu, ma is virágzó zongora- és hárfagyárat, mely az ő folytonos és korszakot alkotó javításai és találmányainál fogva párját ritkítja. Az Orgue expressif nevü, kedvelt harmóniumfaj, továbbá a Piano organisé, a harmóniummal egybekötött zongora, s a hárfán az u. n. double mouvement szintén az ő műve. A forradalom évei alatt E. Londonban tartózkodván, itt is nagy gyárat alapított, s ezért 1808 óta hol itt tartózkodott, hol Párisban. Öccse, E. Ker. János megh. 1826 ápr. Unokaöccse és utóda, E. Péter, szül. 1796., megh. 1855 aug. 18., iratai: The harp in its present improved state compared with the original pedal harp, 1821. és Perfectionnements apportés dans le mécanisme du piano par les E., 1824.
Farkas, német nemzetgazdasági iró, szül. Schönfelden (Grossenhain mellett) 1843 ápr. 14., megh. 1892 dec. 9. Elébb természettudományt és mennyiségtant tanult s később adta magát a nemzetgazdaságtanra Prince-Smith hatása alatt. 1866. Schulze-Delitzsch ajánlatára a wiesbadeni Mittelrheinische Zeitung főszerkesztője lett. Majd a rajna-vesztfáli, a bielefeldi s 1871. a boroszlói kereskedelmi kamara titkárául választották. Amellett főként az iparegyesületekben működött. Munkái közül ezeket említjük: Vier Zeitfragen aus dem Gebiete der Volkswirtschaft und Gesetzgebung (1870); Handelspolitische Aufgaben nach dem Krieg (1871); Der Process Bebel-Liebknecht (1875); Aus der Praxis, volkswirtsch. Studien (1875); der Währungsstreit 1879-83 (1883); Das Branntwein-Monopol (1886).
görög orvos Alexandriában Kr. e. 300 körül. Neve az orvostudomány történetében egy egész uj irányt jelöl meg (erasistratosok iskolája). Chrysipposnak és Theophrastosnak tanítványa. Számos iratából csak töredékek maradtak reánk (Hieronymus: Erasistrati et Erasistrateorum historia, Jena 1790); E. szerint az emberi szervezetben 2 ellentétes tényező van: az éltető szellem és a vér. Minden betegség okát a tápanyag tulbőségében látta, mely meg nem emésztetvén, rothadás által a betegséget előidéző kórnemző anyag létrejövetelére ad alkalmat. A tulbőség pedig azáltal, hogy a pneumát tartalmazó vér a viszerekből visszafolyik, a gyuladásoknak és lázaknak okozója; mindezek ellen azonban nem vérbocsátás, hanem szigoruan mérsékelt étrend által vélt legjobban hatni. E.-nak maradandó nevet azonban főleg a boncolástan körében felmutatott kiváló tevékenysége szerzett. Foglalkozott az aggyal, annak gyomrocsaival és tekervényeivel, megjelölte azt, mint a lélek székhelyét s a belőle kiinduló idegeket már ő mozgató és érző csoportra osztotta. Vizsgálatai a szivről és ennek billentyüiről alapvetők voltak. Felfedezte a bélfodor kilusedényeit (Galén., IV. 718.). Boncolástani vizsgálatait állítólag halálra itélt élő embereken végezte. Mint orvos különben kerülte a gyógyszereket, ezeknek elébe helyezve a fürdőket, tornázást és az étrend megszorítását.
1. szent, (máskép Elmo v. Ermo), szir püspök, Diokletián császár alatt, 303. Fermiában vértanui halállal mult ki. Emléknapja junius 2.
2. E. Desiderius (tkp. Gerhard Gerhards, hollandul Geert Geerts, azaz G. ilyen nevü fia; Desiderius és Erasmus a Gerhard névnek latin, ill. görög fordításai), a XVI. sz.-nak legkiválóbb és leghiresebb humanistája, korának egyik legbefolyásosabb férfia, szül. Rotterdamban 1467. v. 1469 okt. 28., megh. Bázelben 1536 jul. 12. E. Gerhard de Praet törvénytelen fia volt és Deventerben járta az iskolát, melynek élén akkor a jeles Hegius Sándor állt. Korán jutott árvaságra, mire gyámjainak akarata szerint, de saját hajlamai ellenére, a steini kolostorba (Emmaus, Gouda mellett) lépett, melyet azonban már 1491. elhagyott. Ekkor vette föl a papi szentséget. Kolostori korszakából származó ifjusági versei (Silva carminum) 1513. jelentek meg. A cambriai püspök pártolásával meglátogatta 1496. Párist, és ez időtől felváltva élt, hivatalos lekötöttség nélkül, de folyton gyenge egészségével és anyagi gondokkal küzdve, majd Németalföldön, majd Francia- és Angolországban, mindenütt ugy a fejedelmektől és főpapságtól, mint a tudósoktól és iróktól a legnagyobb tisztelettel kitüntetve; de Európa egyéb országaiban is gyorsan nőtt hire és tisztelőinek száma. Végre 1506. eljutott Olaszországba is, hol a pápák részéről szintén nagy kitüntetésekben részesült s a turini egyetem őt a teologia doktorává tette. Élete második felében (1514 óta) legtöbbet Németországban tartózkodott, hol (főleg mielőtt Luther ellen föllépett) rajongó tisztelet tárgya volt. Hivatalt soha nem viselt; nyughatatlan természete és nehezen kielégíthető ambiciója helyről-helyre üzték és örömét találta a cigányéletben, bár sokszor panaszkodik vándoréletének kényelmetlenségei miatt, melyeket folytonos betegeskedése még fokozott. Végre 1516. kedvezőre fordult anyagi helyzete, mert ez év óta évi dijat (400 frt) élvezett V. Károly császártól. A következő évben (1517) kisérletet tett, hogy állandó lakóhelyhez kösse magát: Löwenben telepedett meg s előadásokat kezdett tartani az egyetemen; de az itt uralkodó humanizsmus-ellenes szellem miatt már 1521. átment Bázelbe, hol Holbein őt remekül lefestette, és 1529. midőn a reformáció itt érvényre jutott, Freiburgba (Breisgau), hol életének utolsó napjait, lelki és testi fájdalmaktól gyötörtetve, töltötte. Egy látogatás alkalmával halt meg Bázelben. Szülővárosa 1662. emléket emelt a legnagyobb fiának.
E. első rangu helyet foglal el a XVI. sz.-i humanisták sorában: tudós, filologus, rendkivül termékeny és mindig elegáns iró, nagyszerü latin stiliszta, finom, szellemes, sokoldalu műveltségü ember. Termékenysége és sokoldalusága bámulatos; alig van korának tudománya, melyet ne művelt, melyre nagy hatást ne gyakorolt volna. Egyik első nagy műve: Adagiorum chiliades (Velence 1508) közmondások gyüjteménye, igen szellemes és tanulságos magyarázatokkal. Nagy hatással volt korára pedagogiai dolgozatával is: De duplici rerum ac verborum copia (megjelent Kolozsvárt is 1775) és De ratione studii et instituendi pueros commentarii (1512), melyben a gramatikai szabályok kevesbítését sürgeti s a helyes stil fontosságát kifejti, egyébként pedig a klasszikusok olvasására és az azokból meríthető tárgyi ismeretekre fekteti a fősulyt. Ide tartozik az üres és egyoldalu latin széppróza ellen irt könyve is (Ciceronianus, 1528), mely főleg Francia- és Olaszországban annyira elkeserítette a humanista kedélyeket. Igen sok ó-kori irót is adott ki, még pedig, korának mértéke szerint, jeles szövegekben és igen érdekes magyarázatokkal; igy Cicerót, Senecát, Aristotelést, Hieronymust, Augustinust stb. és sok görög szöveget fordított le latinra, kifogástalan és elegáns nyelven. Tanulmányainak legkedvesebb tárgya a görög nyelv és irodalom volt, melynek fölényét korán hirdette; a még ma Európa legtöbb országaiban uralkodó betüszerinti görög kiejtést ő alapította meg: De recta latini graecique sermonis pronunciatione dialogus (1528., némelyek szerint ez elmélete csak tréfás ötlet). Egyik korszakotalkotó műve az uj testamentum görög szövegének kiadása (1516., e szövegnek általában legelső kiadása a sajtó utján), melyhez a Vulgatától sokban eltérő latin fordítást és az egyházi felfogással ellentétes magyarázatokat csatolt. Hiába ajánlotta e művét a pápának; az egyháziak szenvedélyesen támadták meg a merész férfiut, aki az egyház szentesítette szöveget éles birálat alá venni merte. De Luther utóbb E. szövegét vette fordítása alapjául.
Legkifogásosabb E. magatartása az egyházjavitást célzó mozgalommal szemben. Legolvasottabb könyvei, már a rendkivüli hatást tett Encomium moriae (A bolondság dicsérete, 1509), a világirodalomnak egyik legszellemesebb és legmaradandóbb értékü szatirája, melyben E. a társadalom összes osztályainak hóbortjait éles szatirával nevetségessé teszi és az egyháziakat, sőt magát a pápát sem kiméli; továbbá az Enchiridion militis christiani (szintén 1509) c. áhítatos könyve, mely az egyházi gyakorlatokat megtámadja és sem a régi sem az uj eszmék hiveit nem elégítette ki; hasonlókép a mesteri Familiaria colloquia (1524) gazdagok az uralkodó egyház ellen irányzott majd éles majd kemény kifakadásokban, de pozitiv reformátori eszmékben Luther fellépéseit még sem helyeselte. A reformáció neki nem szivbeli szükséglet, hanem csupán a latolgató ész és ügyes dialektika tárgya volt. Humanisztikai kérdésekben nem riadt vissza a legerélyesebb radikalizmustól és örömmel szállt sikra eszméi mellett; de teologiai kérdésekben már ifjusági emlékei nem engedték, hogy az egyház ellen forduljon. Azért nem is csatlakozott Lutherhez és Hüttenhez, kikkel már régibb idő óta levelezett volt, akiknek szenvedélyes, a régivel erőszakosan szakító, a létezővel szemben romboló fellépése és működése visszatetszett az elegáns, arisztokratikus hajlamu, a néppel sem nem rokonszenvező, sem nem törődő szobatudósnak, aki Luther ellen egyenesen föl is lépett (Diatribe de libero arbitrio, 1526) és az üldözött Hüttent gyalázatosan megtagadta. Hogy a katolikus párt azért nem tartotta őt, és méltán, a maga hivének, legjobban mutatják e tábornak ellene intézett éles támadásai és gyaunsításai, valamint az a tény, hogy az egyház E. munkáit az eltiltott könyvek közé sorozta. Ingatag, beteges, erélyes elhatározásra képtelen férfiu volt, aki a nagyoknak és hatalmasoknak reá nézve nélkülözhetetlen kegyét sem akarta kockáztatni. Kétszinü viselkedésével eljátszotta mind a két párt tiszteletét; de a jeles és nagy humanista érdemeit ugy a kortársak mint az utókor mindenben a legkészségesebben ismerték el. Munkáinak első kiadását Beatus Klenanus eszközölte (1540); legjobban kiadta De Clerc (Leyda 1703-6, 10 fol. köt.).
3. E. János a reformáció hive, antwerpeni iskolai igazgatótanár volt, ahonnan azonban szabadelvü vallási nézetei miatt menekülnie kellett. Előbb Lengyelországba ment, de onnan Erdélybe jött s Kolozsvárt telepedett meg, ahol a németajku initáriusok részéről a város főpapjává választatott 1593., mely tisztet 1601. márc. 17., haláláig gyakorolt. Irodalmi munkássága: 1585. jelent meg De unigeniti Filii Dei Existentia, inter Erasmum Joannem et Faustum Socinum, Disputatio. Ugyanez a mű megjelent 1626. Racowban. Ugyancsak 1585. jelent meg egy kis műve: Antithesis Doctrinae Christi et antichristi. De uno Vero Deo. Irt több kisebb-nagyobb művet, de azok kiadatlanul maradtak.
Tamás, hires német orvos, teologus és filozofus, szül. Auggenben (Baden-Durlach) 1523., mások szerint Badenben (Svájc) 1524., megh. Bázelben 1583 jan. l. Bázelben, Bolognában és Pádovában tanult. 1558. Heidelbergában a teologia tanára és Otto Henrik választófejedelem házi orvosa lett. III. Frigyes választófejedelem alatt ő volt a tiszta zwinglianusi urvacsora-tan képviselője az 1560-ki heidelbergai és az 1564-ki maulbronni vallási vitatkozások alkalmával, de a kalvinizmus ellen való merev fellépése miatt a választófejedelem kiközösítette. 1580. az orvostan, utóbb az erkölcstan tanára lett. Halála után jelent meg: Explicatio gravissimae quaestionis, utrum excommunicatio mandato nitatur divino, an excogitata sit ab hominibus c. irása, melyben az önálló egyházi hatalom ellen harcol. Ezáltal E. Nagy-Británniában is ismertté lett, hol mai nap is Erastianismusnak nevezik azt a felfogást, mely az egyházkormányzatot az államhatalomnak rendeli alá.
county Texas É-amerikai államban, 2500 km2 területtel, 2100 lak. Stephensville székhellyel.
az erótikus költészet muzsája; kitharával és plektronnal szokták ábrázolni, gyakran énekelve s táncmozdulatokkal. Némelyek szerint Thamyris trák énekes anyja.
görög tudós, Egláos fia, szül. Kirénében, Afrikában. Kr. e. 275. megvakulván, önként éhenhalt Kr. e. 194. Eleinte Alexandriában Lysaniastól és Kallimachostól tanult, onnan Athénbe utazott, hol a kioszi Aristón vezetése alatt végezte tanulmányait; végre III. Ptolemaios Euergetés udvarához hivta és 236. fogva az alexandriai könyvtár őre volt. E. igen különféle tudományokkal foglalkozott és nem volt olyan tudomány, amelyben jár:tas nem volt volna; azonban kedvenc tudományai a fizika, a csillagászat és a földrajz voltak. Főműve a három könyvből álló: Geographika, melyben a tudományos földrajz alapeszméi vannak megállapítva; e műve azonban nincs befejezve. Első könyvének tartalma a különféle források kritikája és a fizikai földrajz, a másodiknak tartalma a mennyiségtani földrajz, a harmadiké pedig a korográfia. Valószinü, hogy ezen művet csak később, E. egyik művének nyomán irták.
E. a matematika terén szintén szorgalmasan működött; különösen három matematikai problemával foglalkozott: egy szög három egyenlő részre osztásával, a kör quadraturájával és a kocska megkettőztetésével. Utóbbi problemára nézve megemlítendő E. levele, melyet Ptolemaios Euergetés királyhoz irt. E levelében E. a különféle regéket, melyek a kocka megkettőztetésére vonatkoznak, irja le; emellett említi kioszi Hippokratés, tarentumi Archytas, knidoszi Eudoxos és Menaichmos kisérleteit ezen problemának szerkesztésbeli megoldására nézve. Ezután saját módszerét adja elő, amely egy ezen czélra készített eszközzel, a Mezolabionnal vihető véghez. Ezenkivül említendő még E. néhány matematikai dolgozata, melyek legnevezetesebbje szintén a kocka megkettőztetésére vonatkozik. Itt említjük meg a hires E. szitáját (cribrum Eratosthenis), mely egy egyszerü szabály a törzsszámoknak az összetett számok közül való kiszitálására. Matematikai érdemeinél nevezetesebbek csillagászati érdemei. Biztosan állítják, hogy 220. Kr. e. az alexandriai akadémia bejárója alatt armilláris köröket állított fel és ezeknek segítségével azt találta, hogy a térítő köröknek egymástól való távolsága a körkerületnek 11/83 része. Azonban az Almagestosban említett azon állítás, hogy E. az equinokciumok és solsticiumok meghatározására különös armilláris köröket állított fel, az akkori kor csillagászati ismereteivel nem egyezik meg. E. a csillagképeket éppen olyan sorrendben számlálta el, mint azt Aratos művében találjuk. E. azonban a csillagképek egyes csillagainak helyzetét nem irta le és igy néha kétséges, hogy melyik csillagot érti. Legnevezetesebb E. csillagászati érdemei közül a Föld nagyságának meghatározása, azaz az Alexandria és Syene közt levő iven tett fokmérése. E. volt az első, ki ismeretes szabályokon alapuló fokmérést vitt véghez, mely azonban igen bizonytalan, mi pedig nem is tudjuk meghatározni, hogy számítása helyes-e, amennyiben azt sem tudjuk, hogy E. görög v. egyiptomi stadiumokkal számított-e. A Föld kerületét 250000 stadiumnyinak mondta. Töredékeit kiadták Bernhardy (Berlin 1822) Miller (Lipcse 1872), Berger (u. o. 1880), Robert (Berlin 1878).
kelta néptörzs, melynek önálló ősi országa a Kr. u. I. sz.-ban Pannoniának a mai Tolna vmegye északi szélére, Fejérvmegye jó darabjára, Pest, Komárom és Esztergom vmegye dunántuli részére kiterjedő területet foglalhatta el. Főhelyök Aquincum (l. o.) volt, s ők alapítottak először várost a mai Budapest helyén. Számos város és egyéb becses emlék maradt tőlük reánk. V. ö. Mommsen, Gesch. d. röm. Münzwesens, 696; Salamon, Budapest története. I. 115 köv. 1.; Hampel I., az eraviscus nép és emlékei (Budapest régiségei, IV. köt. ebből különnyomat).