(arab). A török jogi terminologiában s értik alatta a földet az államhoz és egyesekhez való jogi viszonyában. Az 1274. évi (Hedsra után) Ramazán hó 7. (1858 máj. 5.) kelt török földbirtok-törvény szerint a magas porta fenhatósága alá tartozó tartományok földje és telkei öt osztályba soroztatnak, u. m. E. memluke, magán telkek, azok, melyek egy v. több személynek kirázólagos tulajdonát képezik, s melyek fölött a tulajdonos éppoly szabadon rendelkezik, mint ingóságai fölött (l. Milk). E. metruke, közhasználatnak átadott földek mint p. utak, közlegelők stb. E. mevát, gazdátlan földek, melyek senkinek birtokában nincsenek. A török földbirtok-törvény szerint oly területek, melyek a helységektől oly távol esnek, hogy onnan egy ember hangja a helységbe nem hallatszik el, vagyis félórányi távolságban levők. E. mevkufe, vakuf, vagyis alapítványi földek. Ezek kétfélék lehetnek származásukra való tekintettel: 1. vagy olyanok, melyek a seriát-törvények szem előtt tartásával magántulajdont képező földekből alapíttattak, s melyekre nézve a tulajdonjog teljesen és kizárólag a vakufot illeti. Ezek valódi vakufjavak; 2. vagy pedig a szultánok által, vagy ezek engedelmével mások által kincstári földekből alapíttattak. Ezen földek tulajdonjoga továbbra is a kincstárt illeti, s az alapítvány javára csak a tized vagy egyéb járandóságok esnek. E. mevkufe elnevezés alatt általánosságban ezen utóbbi ingatlanok értetnek.
E. mirije, kincstári földek (eredetileg emirie vagyis fejedelmi földek). Ezen kategoriába tartozik a török földbirtok legnagyobb része. A kincstári földek tulajdonjoga az államot illeti, s csak annak áll jogában az ezen osztályhoz tartozó szántóföldeket, réteket, legelőket, erdőket stb. mivelés céljából valakinek birtokába átadni; de ha egyszer átadta, akkor az illető a birtokjogot a törvény korlátai között ezen ingatlanokon szabadon gyakorolhatja, jogát másra átruházhatja, sőt bizonyos mértékben örökséget is képezhet ezen birtokjog. Azelőtt a birtokjog átruházására elég volt a hübér ur (timár vagy ziámet birtokos) engedelme, sőt egyidőben az adóbérlőé is; hanem ujabb időben ilyen engedélyt csakis a kormánynak megbizott tisztviselője, p. járási főnök adhat érvényesen; ki is a félnek a szultáni pecséttel ellátott u. n. tapu okmányt szolgáltat ki, mely a birtokjognak igazolásául szolgál. Tapu elnevezés alatt értetik a birtokjogért előlegesen fizetendő összeg, mely a tisztviselőnek adatik át, s az államkincstárt illeti. Ezen dijat előleg vagy foglalónak hivják, mert a sajátképeni kárpótlása az államnak az átadott ingatlanért a termés után szedendő tizedből áll. A birtokos tartozik a reá ruházott földeket a szokásos módon mivelni; s ha három egymás után következő éven át parlagon heverteti törvényes ok nélkül földeit, birtokjoga a kincstárra esik vissza. Hatósági engedély nélkül nem szabad a kincstári földeken téglát vetni, szántóföldeket szőllőkké vagy gyümölcsös kertekké átváltoztani, mert ez káros kihatással lehetne a kincstár által szedett tized mennyiségére. Épületeket ilyen telkeken csak hatósági engedély mellett lehet emelni; s a beépített terület után a tizednek megfelelő földadó jár a kincstárnak. Temetőnek sem lehet tapu jogon birt telket használni. A birtokjog - de csakis hatósági jóváhagyás mellett - átruházható másra akár eladás akár ajándékozás utján. Ha a hatósági jóváhagyás ki nem eszközöltetett, az átruházás semmis. Ha valaki tiz éven át háborítatlanul birt és mivelt valamely kincstári földet, ugy arra az által állandó jogot szerzett, tekintet nélkül arra, van-e birtokigazolványa vagy sem. Sőt a birtokló kértére ily igazolvány dijtalanul állítandó ki részére. Az 1274. (Kr. u. 1858) évi telektörvény szerint a birtokos halála esetén a kincstári földek birtokjoga dijtalanul átszállott a birtokos mindkét nemü gyermekeire egyenlő arányban, ilyenek nem létében az elhaltnak atyjára vagy esetleg anyjára szintén dijtalanul. Másoknak örökségi igénye nem volt, s az állam ismét másra ruházta a birtokjogot a becsüvel megállapított tapudij lefizetése mellett. Meg volt állapítva azonban bizonyos törvényes sorrend, mely szerint egyeseknek ily földekre elsőbbségi igényük volt, u. m. az elhunyt rokonai közelségi fokozatok szerint, birtokostársai, földiei stb. 1867. azonban (az 1284. évi muhazzen 17. kelt törvénnyel) jelentékenyen kiterjesztették a mirie-földekre vonatkozó örökösödési jogot. Ezen törvény szerint a birtokjog öröklés utján átszármazik dijtalanul és egyenlő részben az örökhagyónak 1. fiaira és leányaira; 2. unokáira; 3. atyjára és anyjára; 4. fivéreire és félfivéreire atyai részről; 5. nővéreire és félnővéreire anyai részről; 6. félfivéreire anyai részről; 7. félnővéreire anyai részről, és ha az elősoroltak közül való más örökös nincsen 8. az életben maradt házastársra.
Vilmos Henrik, német orvos, szül. Winnweilerben (bajor Pfalz) 1840 nov. 30. 1883 óta a heidelbergai orvosi klinika tanára és igazgatója. Heidelbergában, Erlangenben és Münchenben tanult, utóbbi helyen 1864. doktorrá avatták; 1865-1880. magán és rendkivüli tanár volt Heidelbergában, 1880-93. rendes tanár és az orvosi poliklinika igazgatója Lipcsében. E. főkép az idegbetegségekről és az elektroterapiáról való tanával szerzett érdemeket. Művei: Handbuch der Krankheiten der cerebrospinalen Nerven (Lipcs 1874, 2 kiad. 1878); Handbuch der Krankheiten des Rückenmarks (u. o. 2 kiad. 1878); Handbuch der Elektrotherapie (u. o. 2 kiad. 1886); Über die wachsende Nervosität unserer Zeit (Heidelberga 1894).
hercegi család, l. Odescalchi.
járás és ezen járás székhelye Starkenburg hesszeni tartományban, 50 km.-nyire Darmstadttól a Mümling és vasut mellett, (1890) 2788 lak., posztó-, bőrgyártással és elefántcsontfaragással. Az E.-i grófoknak a XVI. sz.-ból való kastélya a város közepén van; benne érdekes görög, római és germán régiségek, fegyvergyüjtemény (I. Miksa császártól, Sickingen Ferenctől, Götz v. Berlichingentől, Wallensteintól, Gusztáv Adolftól stb.) és értékes üvegfestmények láthatók.
frank grófi család. Eredetét a szájhagyomány Nagy Károly Emma leányának állítólagos férjére, Einhardra viszi vissza, okmányok azonban csak 1146. említik először. A birodalmi gróf cimet és méltóságot Eberhard (megh. 1559) kapta 1532. V. Károly császártól a parasztháboruban tett hü szolgalatai jutalmául. Ugyanő házasság utján jelentékeny területekkel szaporította a család ősi birtokait. A mostani E.-ház törzsatyja I. Albert György volt (megh. 1647.), kinek egyik fia I. Lajos György (megh. 1693.) lőn megalapítója az erbachi E.-ágnak, mely 1731. Frigyes Károllyal kihalt. A család főága, mely Fürstenauról neveztetik, II. Albert Györgytől, I. Albert György fiától (megh. 1717.) származtatja magát s három, jelenleg is virágzó mellékágra oszlik, u. m. 1. a tulajdonképeni fürstenaui E.-család. Birtokai Fürstenau, Michelstadt, Freienstein járások és a rothenbergi uradalom a hesszeni nagyhercegségben; 2. a wartenberg-rothi E.-család, mely adopció utján jutott előnevéhez és birtokaihoz, melyek a rothi uradalom Würtembergben, a wildensteini és steinbachi Bajorországban, valamint E. és Reichenbach járások a hesszeni nagyhercegségben; 3. a schönbergi E.-család. Birtokai Schönberg és König járások, nemkülönben a hesszeni nagyhercegségben fekvő breubergi uradalom fele.
v. fémbányászat (bány.), az erekben levő hasznos ásványok megnyerésével foglalkozik, l. Bánya.
1. József, cseh geografus és statisztikus, szül. Adlerkosztelecen 1830 ápr. 29. Miután többrendbeli földrajzi munkái által a cseh nyelvü földrajzi irodalom megalapításában kitünt, Prága városa 1870. statisztikai hivatalának igazgatójává választotta, mely állásban, valamint kereskedelmi akadémiai tanári minőségében tevékeny működést fejt ki.
2. E. Károly Jaromir cseh költő és iró, szül. Miletinában 1811 nov. 7., megh. Prágában 1870 nov. 21. Irói pályáját 1837. kezdte meg Sladci c. vigjátékával. 1846. a cseh muzeum asszistensévé nevezték ki, majd a városi levéltár igazgatója lett. Ez időben irta cseh-német szótárát (Prága 1853), azután az ó-cseh irodalommal, történettel, mitologiával és népköltészettel kezdett foglalkozni; munkái: Cseh népdalok (Prága 1842-45); Népmondák (u. o. 1853. és 1861); Cseh népdalok és közmondások (u. o. 1862); Szláv olvasókönyv (u. o. 1863); Idegen szlávok mondái és meséi (u. o. 1869); ő adta ki a Bartos-féle Prágai krónikát (Prága 1851); Husz összegyüjtött iratait (u. o. 1864-68) stb. Tudományos művei: Regesta diplomatica necnon epistolaria Bohemiae et Moraviae (Prága 1855); Jegyzetek a szláv mitologiához. Német nyelven: Die Primatoren der Alstadt Prag (Prága 1858); Geschichte der Prager bürgerlichen Scharfschützen (u. o. 1860). Szerkesztette a Pravnik jogi szaklapot is.
Igen ritka elem. Jele Er; atomsulya 166. Szabad állapotban egyáltalán nem, de némely ásványban (gadolinit, ortit) ittrium társaságában fordul elő. Tiszta állapotban magát az elemet még eddigelé nem állították elő, vegyületeit is csak felületesen ismerjük. Kémiai sajátságai az aluminiumra emlékeztetnek.
(bány.), fémeket tartalmazó hasznos ásvány, melyet a bányász fölkeres, megnyer, kiszállít és a kohászat segítségével értékesít. Aszerint, amilyen fémet olvasztanak az illető ércből, oly nevet kap az érc. Ha vasat, akkor vasérc, ha rezet, akkor rézérc, ha ezüstöt ezüstérc stb. L. még Bronz.
(bány.). Az ércvágó munkást a termelt érc mennyisége v. fémtartalma szerint fizetik; az első esetet ércbérnek v. ércszakmánynak, a másodikat fémszakmánynak nevezik.