(országos), az erdőtörvény 208. és 209. §-ai értelmében 1880. alapíttatott. Bevételei az erdőrendészeti áthágások és erdei kihágások után behajtott pénzbüntetések és az elkobzott tárgyak után befolyó összegek 4/5-része, továbbá az erdészeti államvizsgák és az erdőőri szakvizsgák dijai, és ama különféle más bevételek, melyeknek megfelelőleg a kiadásokat is az erdei alap viseli. A közigazgatási bizottságnál, mint erdőrendészeti hatóságnál, illetőleg mint erdei kihágási biróságnál, vagy pedig a törvényhatóságnál lefizetett avagy végrehajtás utján behajtott pénzbüntetés vagy eladás összegeit a m. kir. adóhivatalok kezelik s azok 1/5-része az illető községnek fizettetik ki. (Lásd földmiv. miniszt. 1880. évi 22562. sz. r.) Az E.-ot a földmivelésügyi miniszter kezeli s akképen szabályozza, hogy bevételeinek legalább 1/5-része tőkésíttetik, 4/5-részéből pedig a következő kiadások fedeztetnek: 1. az erdőtörvény végrehajtásából folyó olyan kiadások, melyek más közalapból nem fedezhetők, p. erdőrendészeti áthágások után a felektől be nem hajtható költségek stb. 2. az állam által szükségesnek itélt sürgősebb beerdősítési munkák költségei; 3. az erdészeti államvizsgák s erdőőri szakvizsgák költségei; 4. az erdőőri szakiskolák alapítása és fentartása költségei; 5. tanulmányok, kisérletek költségei, irodalmi művek kiadása. Az alap vagyona volt 1890 végén: 315980 forint.
A fákról lehullott lomb, illetve tülevelek, a földön növő moha és más növények, gyom stb. összegyüjtve a gazdasági állatok alá alomképen használhatók s az e célra közönségesen használatban levő gabonaszalmát volna hivatva pótolni. Mint alomszer az E. ugyan elég jó fekvőhelyül szolgál az állatoknak, de azok tisztántartásának nem kedvez, továbbá a hig ürülékeket nem fogadja jól magába, a szilárd ürülékekkel pedig nem keveredik össze egyenletesen, miért is sokkal kevesebb értékü, mint a szalma. Erdőtörvényünk a véderdőkben és a futóhomokon álló erdőkben almot gyüjteni határozottan tiltja, a 108. §-ban büntetést szab oly alomszedésre jogosítottakra, kik egyrészt almot nem a meghatározott időben és mennyiségben szednek és nem az erre kitüzött erdőrészből viszik, továbbá büntetéssel sujtja azokat is, kik az alomgyüjtésnél vasgereblyét használnak. L. még Alom.
a közönséges v. ácsbárdtól abban különbözik, hogy nyele 1 m.-nél is hosszabb és a bárdlap sikjában fekszik, a bárddal dolgozó munkás pedig a törzsön áll. Ez azon előnnyel jár, hogy meredek sziklás helyeken, v. ha a törzsek egymáson, v. árkok, gödrök felett fekszenek, a megbárdolás akadály nélkül végezhető; holott az ácsbárdnál a törzsnek ugy kell feküdni, hogy a földről minden ponton elérhető s a földtől mindenütt egyenlő távolban legyen.
[ÁBRA] Erdei bárd.
(Mus sylvaticus L.), a Rágcsálók rendjének (Rosores) az Egérfélék (Muridae) családjába tartozó emlősfaj, mely egész Európában és nyugati Ázsiában honos. Szine fölül sárgás szürkés-barna, hasa és lába fehér, füle és szeme nagy; 10-12 cm. nagy, 11,5 cm. hosszu, farkán körülbelül 150 pikkelygyürü található. Erdőkben és gyümölcsösökben tartózkodik; különösen a fa kérgének lerágása által okoz sok kárt; megeszi azonkivül még a gyümölcsöt, rovart, férget, sőt a kisebb madarakat sem kiméli. Tél idején gyakran a házakban is találhatni. Évenkint 2-3-szor fiadzik, egyszerre 4-6 fia van, melyek 8 napig egészen csupaszok és 13 napig vakok. L. Egérfélék.
az erdei kártételek értékének pénzben való kifejezésére szolgáló árjegyzékek, melyek alapján az erdőkihágási biróságok a kártérítési összegeket kiszabják. (1879. XXXI. t.-c. 85. §.).
olyan fa, mely vagy saját faja egyedeivel, vagy más fanemek társaságában erdőket alkot s amelyben a fásnövevény legerőteljesebb s legtökéletesebb fejlődésü alakja van képviselve. Az E. jellege, sajátossága az egyenesen és sok esetben igen jelentékeny magasságra (35-50 m.) növő törzsben, mint az ágak s gallyak sokasága által képezett lombkorona hordozójában nyer határozott kifejezést. Tulajdonképeni erdei fanemek: a luc-, jegenye-, erdei-, fekete-, vörös- és havasi- v. cirbolyafenyő, továbbá a bükk, a tölgyek, a kőris, a juharok, a gyertyán, szil. hárs, nyir s az égerek, az alföldön az akácfa. L. Fa.
Az erdei fanemeknek erdősítés céljára szolgáló fiatal fácskái: csemetéi. Megkülönböztetjük a vadon tenyésző s a mesterségesen tenyésztett és nevelt E.-ket. Az elsőket maghullás folytán erdei tisztásokon, nyiladékokon, az erdők világosabb helyein, a vetővágások területein (l. Vetővágás) találjuk, utóbbiakat pedig erdei csemetekertekben (l. Erdőkert) és faiskolákban (l. o.) nevelik. A vadon tenyésző csemetékhez sorozhatjuk még az erdősített területek sürü csemetéseiből kiszedhető csemetéket is. Ugy ezeket, mint a vadon tenyészőket ujabban már majdnem egészen kiszorították a nevelt csemeték s legfeljebb csak csomós ültetésnél alkalmaztatnak. Megkülönböztetjük az u. n. iskolázatlan és átiskolázott csemetéket. Az előbbieket 1 éves korukig magcsemetéknek nevezik, különben legfeljebb 3 éves korukig maradnak a csemetekertben. Az átiskolázott csemeték többszörös átültetés által erőteljesebbekké, zömök törzsüekké s erősen fejlett gyökérzetüekké válnak, 3-6 évig maradnak a faiskolákbank. A 2. m. magasságra nőtt fácskáknak suháng a nevök; ilyeneket erdei ültetésre már ritkábban használnak; de utak mellé fasornak, v. legelőkre árnyékot adó fának, valamint fátlan legelőknek legelő-erdővé való átalakításánál ilyenek is alkalmasak. Lombfacsemetéket a kiültetés vagyis erdősítés alkalmával sokszor a talaj szinével egy magasságban lemetszik (különösen sarj és középerdő hézagainak pótlásánál) ezek az ugynevezett csonkított csemeték.
l. Erdei magvak.
A ledöntött fákat a favágók oly darabokra v. részekre osztják, melyek alkalmasak arra, hogy a fa egyrészt kiszállítható legyen, másrészt pedig méreteinél és belső tulajdonságainál fogva egyes iparágaknak vagy egész iparcsoportoknak nyers anyagul szolgálhasson. A finomabb idomítást (Façonirung) az iparos v. a fakereskedő saját szükséglete szerint hajtja végre. Az egyes részeket, melyekre a favágó a fát felosztja. E.-nak nevezik. Alakjuk és méreteik szempontjából az erdészek a következőket különböztetik meg: I. Műfa. 1. Szálfa. 2. Tönkök v. rönkök. 3. Rudak v. póznák. 4. Műhasábfa. 5. Vesszők és építőrőzse. II. Tüzifa. 1. Hasábfa. 2. Dorongfa. 3. Gallyfa. 4. Tuskó- és gyökérfa.
(Pinus silvestris). Gesztes fa, durvább szövettel; igen gyantás, tehát egyuttal nagyon tartós is. Könnyen hasad és elég szilárd. Alakját vizfölvétel v. elbocsátás folytán nem igen változtatja. E miatt és tartóssága miatt épület-asztalosmunkákra és vastalpfákra is nagyon becsült fa. Hazai iparosaink borovéfa néven használják. V. ö. Répafenyő.