(ásv.), viztartalmu arzénsavas rézoxid (2[H2O CuO]+3CuO+As2O3), rokon az olivenittal, csakhogy mig az kristályokban terem, az E. nem terem kristályosan, hanem cseppköves, veséded alakokban rendesen héjjas szerkezettel. Smaragdzöld; K. 4,5-5; fjs. 4-44. Termőhelye Irland: Simerick County. Irland régi neve (erin) után nevezte el Haidinger (1828). - E. a neve azonkivül egy ugyancsak Irországban termő sárgás-veres bolusz-fajta agyagnak.
valószinüleg Télos (Rodus mellett), mások szerint pedig Teós v. Ténos v. Rodus szigetéről való görög költőnő, Sapphó barátja, Kr. e. 600 k. Neki tulajdonítják az Elakaté (rokka v. orsó) c.hirneves, hexaméterekben irt költeményt, melyet a régiek nem győztek eléggé magasztalni, de a melyből csak kevés töredék, epigrammáiból pedig összesen három maradt fenn (V. ö. Bergk: Poetae lyrici Gr. Lipcse 1882, 3.köt.); ellenben a Rómának, mint a világ urának dicsőítésére 5 sapphói versszakban irt költemény nem ő tőle, hanem egy Melinnó nevü, Lokroi alsóitáliai városból való költőnőtől ered, aki Pyrrhus v. az első pun háboru idejében élhetett.
erinnisek, eumenisek, (lat. furiák). Erinnys eredetileg dörgő vihar-istennő, miként a vele nyelvileg azonos és viharfelhőt jelentő Saranyu indiai istennő, valamint jelzői és attributumai (a kigyóhaj, fáklya, korbács, melyek a felhőből előtörő villám jelképei) és megjelenésének, eljárásának módozatai bizonyítják. Homéros majd egy, majd több erinisről szól anélkül, hogy nevöket s származásukat említené; Hésiodos szerint a fiától megcsonkított Uranosnak földre hullott véréből származnak, Aischylos-nál Nyxnek (éj), Sophoklésnél pedig Skotosnak (homály) és Gaiának leányai. Hármas számukat (sőt többbet is) legelőször Euripidésnél találjuk, nevöket pedig az alexandriai kor kőltőinél. Nevök: Aléktó, Tisiphoné és Megaira. Az E. istensége visszamegy a görög vallásos élet kezdetére. Működésök a legegyszerübb erkölcsi viszonyokra terjed ki, igy a szülők és vérrokonok iránti kötelességekre, továbbá azon rendnek tiszteletben tartására, mely az emberi együttélés alapját képezi, de már Homérosnál is tulterjed működésök a családjog körén, még pedig különösen oly személyek érdekében, kik leginkább szorulnak védelemre, minők p. a segélykérők, idegenek és koldusok, őrködnek az eskü szentsége és az ember elé szabott korlátok fölött, hogy az ember dölyfösségre ne vetemedjék. Mig azonban Homérosnál az erkölcsi rendnek inkább őreiül s védőiül tünnek fel, a tragikusoknál s különösen Aischylosnál, ki alkotásaival a későbbi művészet számára alaptipust teremtett, a haragos átok és boszuló büntetés rettenetes isteneikép jelennek meg, kik félelmes hatalommal üldözik, biztosan elérik s kérlelhetlenül megbüntetik a bünöst. Gyakran általános romlást, dögvészt okoznak, de különösen a természet szentesítette jogok megsértőit üldözik, mint a kutyák az üzött vadat. észbontólag, őrületet lehelve s éneklik neki az E. borzasztó dalát. Büntető hivatalukat még a Hádésben is folytatják s kigyóikkal rémítgetve korbáccsal üzik-hajtják az alvilági biróktól elitélteket. A latinok furiái (Dirae deae) csak a gör. E. átvitelei; közönségesen az alvilágban őrzik a gonoszokat, de feljönnek a felvilágra is gyilkos gondolatokat s őrületet kelteni. Mivel az E. a gonoszokat büntetve a jók jólétét biztosítják s igy jótékonyaknak bizonyulnak, azért jóakaróknak, eumeniseknek is nevezték őket s jótéteményeikért könyörögtek. Tiszteletökben különösen ezen felfogás érvényesül. Terhes juhokat, mézes italt (bor nélkül), virágokat és süteményeket áldoztak nekik. Az E.-t kettős lényöknek megfelelően a művészet is két tipusban ábrázolta. A régibb tipus komoly, sőt szelid és tiszteletreméltó asszonyoknak mutatja őket, egyszerü lehulló hajjal, közönséges női ruhában s bár kezökben ott a kigyó, a félelmetesség jelzése nélkül ) l. az 1. ábrát).
[ÁBRA] 1. ábra. Egy Erinnis és Sisyphos.
A második tipust, mely a félelmetes istennőket mutatja, a tragikusok oly alakokból vonták el, minőknek a régi művészet a rohanó daimónokat, péld. Gorgókat, Harpiákat ábrázolta (l. a 2 ábrát)
[ÁBRA] 2. ábra. Erinnis, amint Peirithoost az alvilágban kötözi. (Vázakép.)
Igy ábrázolja a váza-festés az E.-at a IV. századtól fogva különösen alsó-itáliai vázákon s római szarkofágokon. A művészet hanyatlásával a félelmesség attributumai halmozódtak (a kigyók most már hajokban, szárnyak, fáklyák korbács), s lassankint a tragédia ábrázolásának megfelelően az arcukat is lehetőleg utálatosaknak iparkodnak feltüntetni.
l. Galvanizmus.
a (2n + 1) változóra vonatkozó átalakításoknak (l. Átalakítás) egyik osztálya, mely különösen a differenciál-egyenletek elméletében használtatik. Ha p. n = 2, abban az esetben a
átalakítás akkor lesz É., ha valahányszor x, y, z, p és q helyébe két független változónak (u és v-nek) a
differenciál-egyenleteknek megfelelő függvényeit helyettesítjük be, mindannyiszor X, Y, Z, P és Q is az előbbiekhez analog
egyenleteket kielégítő függvényeibe mennek át az u-nak és v-nek.
Tekintsük x, y és z pontkoordinátáknak, p és q-t pedig a ponton átmenő
sík állását jellemző pés q együtthatóknak. Ha most már az
x = f1 (u, v), y = f2 (u, v), z = g (u, v),
p = h1 (u, v), q = h2 (u, v)
egyenletek jobb oldalai kielégítik a 2. alatti feltételeket s az első három egyenletet valamely felület parameteres egyenletének tekintjük, akkor a hátralevő kettő a felületnek (x, y, z) pontjában vont érintő sikjának állását adja meg. (A felület kivételesen vonallá, sőt ponttá zsugorodhatik össze). Hasonló áll az É. által adódó
X = F1 (u, v), Y = F2 (u, v), Z = G (u, v)
P = H1 (u, v), Q = H2 (u, v)
egyenletekről. Az É. tehát nemcsak a felület pontjait viszi át egy másik felület pontjaiba, hanem egyszersmind az első felület érintő sikjait is a másodiknak érintő sikjaiba. Innen az É. neve. Az É. fogalma Lie-től ered, bár egyes fontos E. már régebben is használtatott. V. ö. Sophus Lie, Theorie der Transformationsgruppen (3. kötet, Lipcse 1888-93).
Ha egy görbe vonalon két pont minden határon tul közeledik egy bizonyos közös P határhelyzethez és eközben a két pontot összekötő szelő is mindinkább egy bizonyos határhelyzetbe jut, akkor a szelőnek e határhelyzete a görbének a P pontban vont É.-je. Ha egy felület valamely P pontján át görbéket vonunk és ezekhez a P pontban E.-ket, akkor ezek egyszersmind a felület E.-inek is neveztetnek. A felületnek P pontjában volt É.-k általában egy sikban vannak, mely a P ponthoz tartozó érintő sik (tangenciál sik). Az analitikai geométriában az É. és az érintő sik meghatározása a legszorosabb kapcsolatban van a görbe vagy a felület egyenletének differenciálásával. Az y = f (x) sikgörbe (x, y) pontjában vont érintőjének, továbbá a z = f (x, y) felület (x, y, z) pontjához tartozó érintősikjának egyenlete:
Térgörbék É.-i azáltal vannak meghatározva, hogy a koordinata sikokon való projekcióik megegyeznek a görbe projekcióinak É.-ivel. Az anal. geométriában a sikgörbe É.-jének azt a részét, mely a P érintési ponttól az abszcisszák tengelyéig terjed, szintén É.-nek v. tangensnek nevezik, ennek a vonaldarabnak az abszcisszák tengelyén levő derékszogü projekcióját pedig szubtangensnek v. alérintőnek.
Lindl. (növ.), l. Pamutbirs.
DC. (növ., pihefa, kapokfa a szudánok nyelvén), a mályvafélék génusza, a bombaxnövénnyel nagyon közel rokon; nagy fák Dél-Amerikában, Kelet- s Nyugotindiában és Afrikában (8-9 faj), ujjas levelekkel, nagy, fehér vagy pirosos virágokkal, ötrekeszü tokkal s gyapjuba burkolt számos maggal. Az E. anfractuosum DC. (Bombax pentandrum L.), 12-20 m. magas; Keletindiában, a szomszéd szigeteken és Szudánban (az E. caribaeum DC fajta) terem. Magvának a gyapja finom, mint a selyem, fénylő s kapok, növénypehely vagy n.-pihe néven jut a kereskedésbe s derékalj, butornemüek stb. kipárnázására v. vattának használják. Fájából, mint a Bombax Malabaricuméból a malabár-mézga folyik.
(gör.) a. m. gyapjumérő.
Lichts (állat), a Rágcsálók (Rodentia) rendjében a Lagostomidae családba tartozó emlősállat-nem, melynek egyetlen faja Délamerika, különösen Peru és Chile hegységeiben tenyészik és selyemfinom bundájáért nagy becsben tartják, L. Chinchilla.