közönségesen Ernyey, magyar államférfiu volt a XI. sz. második felében. 1055. a tihanyi s 1067. a zásty apátság alapító levele már comesnek nevezi. Történeti nevezetességet a Salamon király s nagybátyjai, Géza, László és Lambert hercegek közt kitört viszályok idején szerzett, midőn a háborura izgató Vid comesszel szemben mindent elkövetett a polgárháboru elkerülésére s a béke fentartására. Nagy része volt abban, hogy 1064. egyelőre kibékültek s 1065 jan. 20. Győrött személyesen is találkoztak a versengő felek; Vid helyett ezentul néhány évig ő volt a király első tanácsosa s ez a néhány év Salamon király uralkodásának egyetlen fényes korszaka. A hercegektől segített király határozott győzelmeket aratott a karinthiaiakon, a cseheken, a kunokon s a görögökön. A Nándorfehérvár bevételével véget érő görög háboru (1072) azonban ismét visszajuttatta a király kegyeibe Videt, ki csakhamar kitörésig ingerelte a kedélyeket. Midőn 1073. a főpapok közbenjárására az egymással már szembeszálló rokonok még egyszer békét kötöttek egymással, Salamon részéről ismét Vid és Erne volt a kezes; de szemrehányások közt küldték őket vissza a hercegek, mikor értesültek, hogy német hadak jöttek a király segítségére s hogy ott tartózkodásának rövid ideje alatt Vid saját főbb embereik közül is átállásra csábított néhányat. A most már teljes erővel kitört polgárháboruban eleinte a királynak kedvezett a szerencse s igy kevés befolyása lehetett Ernének, kinek ajkaira bölcs és higgadt tanácsokat adnak krónikairóink. De ha balsejtelmek fogták is el a mogyoródi csata (1074) kezdetén, mint vitéz is hiven megállta helyét ura s királya mellett. A csatában elesett ős is, Vid is, a király pedig megfutott. László herceg, midőn megpillantotta holttestét, a krónikairó (Thurócy, II. 52) szerint leugrott lovárol, megsiratta nemes ellenfelét, mintha csak testvére lett volna s Vácon tisztességesen eltemettette.
az Ákos-nemzetség első felvirágoztatója. Valószinüleg ő az az Erne, ki a mohi csatában saját lovát adta oda a futó IV. Bélának s menekülését fedezve, sulyos sebeket kapott; s ki midőn az Adriai-tengerhez értek, akárhányszor személyesen kémlelte ki a tatárok hadállásait, 1246. pedig az osztrák háboruban a király szemeláttára vágta le egy német hős fejét. 1248. már bán volt s a királytól Cserép faluért, melyet hatalmaskodva foglalt el az egri püspöktől, a Sajó partján Ecseget kapta kárpótlás fejében. Az öreg és ifjabb király közt kitört küzdelemben az öreg király, IV. Béla oldalán harcolt, s egy alkalommal seregével együtt fogságba ejtette őt Panyit bán. Sokféle méltóságot viselt; 1251-ben lovászmesternek s varasdi és szolgagyőri, 1268, vas-, 1272. varasd- és 1274. szatmármegyei comesnek, kétszer országbirónak s rendesen bánnak és pedig egyszer erdélyi bánnak nevezik az oklevelek. 1274 táján elhunyván, javait egyetlen, de méltó fia, István örökölte. L. Ernefiak.
(ejtsd: erné), város Mayenne francia départementban, az E. partján 24 km.-nyire Mayennetől, vasut mellett, (1891) 5149 lak., len-, fa-, gabona- és marhakereskedéssel.
Az Ákos nembeli Erne bárn IV. Béla kedvelt hivének ivadékai a XIII. sz. utolsó és a XIV. sz. első tizedeiben. A család Erne bán fiában, István nádorban érte el fényének tetőpontját. Midőn apja 1274 körül meghalt, István gyermek lehetett, körülbelül egykoru Kun Lászlóval, kit már fiatal korától fogva kezdett szolgálni s oldala mellett harcolt Gede várnál a kunok ellen és Borostyánkő alatt. Már 1281. Gömör- és Borsodmegye főispánja volt, de jelentékenyebb szerepet csak III. Endre alatt kezdett játszani, kinek idejében elébb a királyné tárnok-mestere, majd országbiró volt. Istvánt baráti vonzalom füzte Endréhez, aki uralkodásának vége felé valóságos szövetséget kötött vele. Endre halála mélyen megindította s okleveleinkben egészen szokatlan az a hang, mellyel fájdalmának kifejezést adott. A nádorrá választott István most egyik vezérférfia lett a nemzeti pártnak s nagy része volt abban, hogy a nemzet tulnyomó része a pápa által pártfogolt Róbert Károllyal szemben Vencel cseh király ilyennevü, nálunk Lászlónak nevezett fiát választotta meg királynak. Ő szorította az egri káptalant is arra, hogy Vencelnek meghódoljon. Midőn Vencel elhagyta Magyarországot, a nemzeti párt IV. Béla unokáját, Ottó bajor herceget hivta meg a trónra; István nádort nemcsak politikai elvei csatolták Ottóhoz, hanem a rokonsági kötelék is; másodszülött fia, István, ugyanis még 1303 elején egy bajor hercegnőt vett nőül, kinek lakodalmát fejedelmi pompával ülték meg Diós-Győrött. Ottó pünkösdi királysága után István nádor is belenyugodott Róbert Károly megválasztásába, de - ugy látszik - ezentul visszavonult a közügyektől; csak 1313., és 1314. van róla emlékezés, midőn nejével, Katalinnal együtt a diósgyőri barátoknak adományt tesz. Csakhamar ezután elhunyt. Hét fia maradt, u. m. Miklós vajda, István, János, Jakab, Gergely, László és Fülöp, s két leánya, kik közül Anicsot a Borsa nembeli Beke, bihari főispán, a másikat a Rátolt nembeli Dezső, gömöri és borsodi főispán vette nőül. Közülük legtöbb életjelt ad magáról a már említett István, aki a Gutkeled nembeliekkel, nevezetesen Bátori Bereckkel és a Dorogfiakkal ellenségeskedett, birtokaikat elfoglalva, égetve s pusztítva, miért is már 1299. elmarasztaltatott. Róbert Károly uralmával az Ernefiak nem tudtak kibékülni. Apjuk életében ők is magukba fojtották elégületlenségüket, legalább az Aba nembeli Omodefiak, Csobánkák és Dodonfiak 1313-iki felkelésében nem vettek részt, de midőn 1317. Kopasz nádor és más oligarhák ujra kitüzték a lázadás zászlaját, az Ernefiak is hozzájuk csatlakoztak. Debreceni Dózsa és Miczk bán, miután Adorján vár megostromlásával Kopasz nádor elfogatott s lefejeztetett, egymásután verték le a lázadókat Biharban, Erdélyben és Zemplénben. Az Ernefiak ellen Dózsa ment s kiszorítva Diósgyőrből, Sirok és Dédes elfoglalásával utolsó erejüket is megsemmisítette. A király minden javaiktól megfosztotta a földönfutóvá vált Ernefiakat. Mi lett belőlük: nem tudjuk. V. ö. Kandra Kabos: Erne bán és fiai. Századok. 1884. 114-126. l.
1. Henrik Frigyes Tivadar Lajos német protestáns teologus, szül. Braunschweigban 1814 máj. 27., megh. Wolfenbüttelben 1880 aug. 17. Göttingában tanult, 1833. braunschweigi diakonus, 1842. a főtemplom másodprédikátora Wolfenbüttelben, 1843. prépost és szuperintendens, 1850. egyháztanácsos, 1858. főszuperintendens, 1877. u. o. az országos egyháztanács alelnöke lett. Ez utóbbi állásában a kormány megbizásából a braunschweigeni országos katekizmust dolgozta ki (Braunschweig 1851) és nagy érdemeket szerzett a zsinati egyházrendeletek behozatala körül. 1874 óta az eisenachi konferencia elnöke volt. Főbb müvei: Vom Ursprung der Sünde nach paulinischen Lehrgehalt (Göttinga 1862, 2 köt.); Die Ethik des Apost. Paulus (Braunschw. 1881).
2. E. János Ágost, német teologus és filozofus, szül. Tennstädtben, Thüringiában 1707 aug. 4., megh. Lipcsében 1781 szept., 11. Tanult Pfortában, Wittenbergában és Lipcsében; miután 1734. a lipcsei Tamás-iskola rektorává nevezték ki, különösen az ó-klasszikus irodalom és az ezzel összeköttetésben levő tudományok tanulmányozására adta magát. 1742. a lipcsei egyetemen az ókori irodalom rendkivüli tanárává, 1756. pedig a retorika, majd 1759. a teologia tanárává lett. E. az által tett igen előkelő névre szert a teologiában, hogy mélyreható filologiai tanulmányai alapján a bibliai irók helyesebb értelmezésére tudott eljutni s ez által egyszersmind liberálisabb nézeteket is hangoztatott a teologiában. Tényleg neki tulajdonítható a teologiai magyarázatnak azon módja, mely alapos grammatikai tanulmányok alapján keletkezik. Mint mélyen ható kritikus és nyelvész, Sokrates emlékiratai, Aristophanes felhői, Homér, Callimachus, Polybius és Tacitus, különösen pedig Cicero műveinek (5. k., Lipcse 1737-39) kitünő kiadása által mutatta ki erős kritikai érzékét. Utóbbi művéhez egy Clavis Ciceroniana c. pótlékot is csatolt. Ő támasztotta föl egyszersmind Németországban az igazi és férfias ékesszólást is. Teologiai iratai számosak. Legnevezetesebbek közülök: Initia Doctrinae Solidioris; Institutio Interpretis Novi Testamenti; Anti-Muratoriu; (1755) és Opuscula Theologica (1792). V. ö. Bauer, Formulae ac Disciplinae Ernestianae indoles (Lipcse 1782) és Stallbaum, Die Thomas-Schule zu Leipzig (Lipcse 1839).
nagyközség, Torontál vármegye nagybecskereki j.-ában, (1891) 2120 német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(Engeszer) József, fővárosi egyházi karnagy és zenetanár, szül. Budapesten 1846 febr. 7. Atyjától (l. Engeszer) nyerte az első oktatást a zenében. 1862-66. a nemzeti zenedében zongoratanító és orgonista volt; később a párisi konzervatoriumot ment látogatni. 1867. óta ujból a nemzet zenedében tanárkodik. Több zenedarabot szerzett, szerkesztette egyideig a Harmonia cimü zenelapot és irt egy gyakorlati énektant. 1893. 25 évi tanárkodásának jubileumát a nemzeti zenede ülte meg.
l. Szombatzsinór.
(ejtsd: ernuf) Alfréd Ágost, báró, francia publicista és történetiró, szül. Párisban 1817 szept. 21., megh. 1889 febr. 11. 1842. nőül vette Bignon, I. Napoleon volt miniszterének leányát s teljes hévvel csatlakozott a bonapartistákhoz. A Bulletin de Paris cimü lapjában (1849-51) nagyban előmozdította Napoleon Lajos herceg, akkori köztársasági elnök ügyét. Mindvégig hive maradt a második császárságnak. Művei közül megemlítendők: Nouvelles études sur la révolution française (1852-54, 2 köt.); Histoire de Waltrade, de Lothaire II et de leurs descendants (1859); Histoire de la derniere capitulation de Paris (1859); Le général Kléber (1867); L'art des jardins (3. kiad. 1886, 2 köt.); Souvenirs de l’invasion prussienne en Normandie (1872); Les Français en Prusse 1807-1808 (1872); Denis Papin, sa vie et son oeuvre (1874); Histoire de Maret, duc de Bassano (1878) stb. Befejezte Bignonnak Histoire de France sous Napoléon (1838-50, 14 k.) cimü művét.
(ó-felnémet Ernust, harcos, küzdő), több német fejedelem neve:
1. E., Anhalt-Bernburg hercege, I. Keresztély harmadik fia, szül. Ambergben 1608 máj. 19., megh. 1632 dec. 3. Atyjával együtt beutazta Svédországot, ahol Gusztáv Adolf rokonszenvét megnyerte, azután Hollandiát, Dániát és Olaszországot kereste föl. Egy ideig a császári seregben, utóbb Gusztáv Adolf alatt harcolt, akivel együtt a lützeni csatában elvérzett.
2. E. (I.) bádeni őrgróf, I. Kristóf legifjabbik fia, szül. 1482. okt. 7., megh. 1553. febr. 6. Atyja örökén Bernát és Fülöp testvéreivel osztozott meg (1515) s a hochbergi őrgrófságot kapta osztályrészül. A parasztlázadás idejében Strassburgba menekült, de a bázeli egyesség alapján (1525. jul. 25) ujra helyreállítá a békét országában. Fülöp testvérének halála után az alsó grófságot is örökölte, és a baden-durlachi ágnak lőn alapítója. Hive volt a reformációnak, bár a katolikus egyháztól mégsem szakadt el.
3. E., hessen-casseli tartománygróf, a hessenrheinfelsi ág alapítója, Móric tartománygrófnak fia, szül. 1623., megh. Kölnben 1693 máj. 12. Beutazta a nyugateurópai országokat (1635-41) és kitüntetéssel harcolt a harmincéves háboruban. 1649 megkapta a Niederkatzen-Elnbogen uradalmat Rheinfels várával együtt, mire aztán a császárral szövetkezett, csakhogy a casseli ágat elsőbbségi örökösödési jogától megfossza. Bécsben áttért a katolikus vallásra, anélkül azonban, hogy teologiai és bölcsészeti felfogása módosult volna (v. ö. Leibnitz-cel folytatott levelezését, kiadta Rommel 1847, 2 köt.). 1655. és 1658. testvérei öröke is reászállott. Önéletrajzában leplezetlenül mondja el viselt dolgait.
4. E. bajorországi herceg, kölni érsek és választó-fejedelem, V. Albert bajor herceg fia, szül. 1554 dec. 17., megh. Arnsbergben 1612 febr. 17. Mint a jezsuiták növendéke, alapos humanisztikus és teologiai nevelésben részesült. 1566. freisingeni, 1573. pedig hildesheimi püspök lett; 1577. a jezsuita párt kölni érsekké jelölte ki. Azonban ez állást csak 6 év mulva nyerhette el, midőn a pápa waldburgi Gebhardot, az ujonnan megválasztott, de a protestáns vallásra tért kölni érseket átokkal sujtotta s állásáról letette. E. ekkor császári és spanyol sereggel megtámadta versenytársát, Kölnből elüzte s az országot rettentő módon elpusztította. Igy jutott a kölni érsekség birtokába (1583 máj. 22.). Időközben lüttichi püspök, 1584. pedig még münsteri püspök is lett, ugy hogy összesen 5 püspökség jövedelmeit élvezte. Üldözte a protestánsokat és azok iskoláit, s számos kollegiumot emelt a jezsuitáknak. A birodalmi gyülésen az evangelikus főpapoknak a gyülésből való kizárását követelte. Köln városával pedig folytonos küzdelemben állott.
5. E. v. Vas E., osztrák herceg, szül. 1377., megh. Grácban 1424 jun. 9. Miután atyja, Lipót, a szempachi ütközetben elesett volt, E. III. Albrecht gyámsága alá került. 1401. Ruprecht német királyt Olaszországba kisérte. A családi birtokok fölosztásánál (1406) Stiria, Karintia és Krajna jutott neki osztályrészül. Zsigmond császárral és magyar királlyal folytonos egyenetlenségben élt. Midőn a császár 1417. Frigyes testvérét birodalmi átokkal sujtotta, E. volt az első, aki kezét testvére birtokaira akarta rátenni. Utóbb azonban kibékült Frigyessel és hathatósan védte Tirolt a császár követeléseivel szemben. Első neje Margit, pommerániai hercegnő volt; azonban csak második nejétől, mazóviai Cimbarka (vagy Cimburgistől) születtek gyermekei. Alapítója lett az idősb stiriai-habsburgi ágnak, melynek elsőszülöttje V. Frigyes herceg (utóbb III. Frigyes császár) tulélve az osztrák és a tiroli ágat, terjedelmes országoknak jutott birtokába. E. sirját a Grác mellett fekvő raini cistercita kolostorban őrzik.
6. E., osztrák főherceg, Rudolf király magyarországi helyettese, szül. Bécsben 1553 jun. 15., meghalt Brüsszelben 1595 febr. 20., Miksa király másodszülött fia. Hazánk történetében 1574 óta kezdett szerepelni, a midőn Miksa őt és idősb fiát, Rudolfot, a pozsonyi országgyülésre küldte. A főhercegek a rendek sérelmi feliratát rokonszenvesen terjesztették fel Bécsbe, és Miksa király az ő javaslatuk alapján szerkesztette válaszát. Az 1578. pozsonyi dietán is ők ketten helyettesítették atyjukat. 1576-ban Rudolf követte atyját a trónon és ezóta E. még nagyobb szerepet játszott magyar ügyekben. Ő lett 1578. a rendek beleegyezésével a magyar véghelyek főparancsnoka és a király helyettese. De a rendek kikötötték, hogy E. állandóan az országban lakjék és hogy magyar tanácsosok meg magyar ifjak tartózkodjanak udvarában. Az 1580. pozsonyi gyülésen a rendek és E. között fennálló bizalmas viszony némileg megingott. A sérelmi feliratra leérkezett királyi választ a Csányi Bernát, Geszteli György és Megyery Imre szavára hajló ellenzék annyira zokon vette, hogy a rendek a tárgyalásokat megszakítván, törvénykönyv alkotása nélkül oszoltak szét. A német tanácsosok ekkor az ellenzék vezéreinek elfogatását hozták indítványba, de E. főherceg azt válaszolta, hogy erre még nincs elegendő ok. A Rudolfhoz intézett jelentésében azt irta, hogy jó lesz ugyan minél előbb összehivni az uj országgyülést, a hüteleneket és elégületleneket azonban, különösen a szóvivőket, szigoruan meg kell büntetni. Az 1582. pozsonyi gyülést Rudolf maga nyitotta meg, de oldalán volt öccse is. A gyülés feloszlatása után E. főherceg és a bécsi körök Megyery, Debreczenyi György és Terényi György elfogatását tervezték, de mégsem merték ezt végrehajtani. Az 1583. gyülésen E. nem játszott nagyobb szerepet és az 1587. gyülésen utoljára helyettesítette Rudolfot. Miután a rendek négyszeres felterjesztésére engedékeny szellemben válaszolt, disszonancia nélkül végezte be szereplését hazánkban. (Ezentul Mátyás főherceg volt Rudolf helyettese.) E. azután Alsó- és F.-Ausztriát kormányozta és 1590. a stiriai ágból született kiskoru Ferdinandnak lett gyámnoka. 1594. kieszközölte, hogy a derék Mansfeld Károly lett a magyarországi hadak fővezére, ki azután 1595. Esztergom vivásához fogott. Ugyanabban az évben II. Fülöp Spanyol király E.-t Németalföld kormányzásával bizta meg. Egy évvel rá meghalt. (Magy. Országgy. emlékek VI. és VII. köt.).
7. E. főherceg, szül. Milanóban 1824 aug. 8., mint Rainer főhercegnek, akkor a lombard-velecei királyság alkirályának fia. A katonai pályára lépett. Már 21 éves korában tulajdonosa lett a 48. (nagykanizsai) gyalogezrednek. 1848. mint önálló csapatvezér működött Közép-Olaszországban Garibaldi ellen, kinek szabad csapatait a san-marinói köztársaság semleges területére sikerült szoritania s ott legnagyobb részt elfognia. A Lipót-rend nagykeresztjét a hadi ékítménnyel e hadjáratért nyerte. Egy ideig hadtestparancsnok volt Budapesten. Mint a 3. hadtest parancsnoka működött 1866. Csehországban és részt vett a königgrätzi csatában. A béke után gráci hadtestparancsnok lett, 1868. pedig mint lovassági tábornok számfeletti állományba soroztatott. Azóta nem igen szerepelt a nyilvánosság előtt.
8. E., szász választó-fejedelem, szelidlelkü Frigyes legidősbik fia, a szász ház ernesztini ágának megalapítója, szül. 1441 márc. 24., megh. 1486 aug. 26. Tizennégy éves volt, midőn kaufungeni Kunz (1455) őt és Albrecht öccsét Altenburg várából elrabolta volt. (L. Szász hercegek elrablása.) A választói méltóság 1464. szállott reá, országait azonban (Meissent és Türingiát) Albrecht öccsével együtt kormányozta két évtizeden át. Az 1459-i cseh-szász örökösödési egyezség alapján lefoglalták II. Henrik, plaueni várnagy birtokait. 1479. Quedlinburg is fönhatóságuk alá került. Az Érchegységben fölfedezett ezüstbányák jövedelméből ujabb birtokokat szerzett; megvette a Sagan hercegséget (1472) és más sziléziai uradalmakat. Fiai magas egyházi állásokra emelkedtek; Ernő 1476. magdeburgi érsek és 1479. Halberstadt koadjutora lett; Albrecht másodszülött fia IV. Sixtus pápa ajánlatára mainzi érsekké választatott (1482). Ennek hirére E. azután Rómába utazott, hol a pápa őt az arany rózsával kitüntette, amelyet E. később a meisseni székesegyháznak ajándékozott. Azonban ezen utazás, valamint a türingiai örökség következtében összeveszett testvérével, kivel végre Lipcsében a családi birtokon ujra megosztozkodott (1485 aug. 26). E. ekkor a választó-fejedelmi birtokon kivül Türingiát kapta a vogtlandi és frank birtokokkal együtt, továbbá Pleissent és az Osterland felét s alapítója lett az ernesztini ágnak, mely a választó-fejedelmi méltósággal és hatalommal dicsekedett. Lovaglás közben halálosan megsérült. Neje Erzsébet, Albrecht bajor herceg leánya, kivel 1462. egybekelt, 1484. halt meg. Négy fiut szült: a fentemlített kettő egyházi pályára lépett, Bölcs Frigyes és Állhatatos János pedig egymásután követte E.-t a választófejedelemségben.
9. E. Frigyes Pál György Miklós, szász-altenburgi herceg, szül. Hildburghausenben 1826 szept. 16. Atyját, György herceget 1853. követte az uralkodásban. 1859. megkapta a Szent-István rend nagykeresztjét. Poroszországgal már 1862. kötött katonai konvenciót és nem vett részt a fejedelmek 1863-iki frankfurti gyülésében. 1866. a poroszok által sürgetett szövetségi reformjavaslathoz csatlakozott s az Ausztriával kitört háboruban Poroszország táborába küldötte csapatait. 1853-ban nőül vette Ágnes, anhalt-dessaui hercegnőt. Egyetlen leányuk, Mária hercegnő, aki 1854 aug. 2-án született, Albrecht porosz herceg neje lett.
10. E. (I.) v. Jámbor E., szász-gothai herceg, János weimari herceg fia, a góthai ágnak alapítója, szül. Altenburgban 1601 dec. 25., megh. 1675 márc. 26. A harmincéves háboruban Gusztáv Adolf és weimari Bernát vezérlete alatt számos ütközetben vett részt (a Lech partján, Nürnberg és Lützen mellett), azután pedig Albrecht és Vilmos testvéreivel egyetértőleg hozzájárult a prágai békéhez (1635), amiért a svédek országát 1636. megsarcolták. Ez évben vette nőül Erzsébet Zsófiát, János Fülöp altenburgi herceg leányát, s eleinte Weimarban, utóbb pedig, a Vilmos és Albrecht testvéreivel történt birtokfelosztás után (1740 ápril. 8.), Gothában székelt. Albrecht halála után (1644) megkapta Eisenach hercegség felét, Vilmos halálával (1672) pedig a koburg-altenburgi országrészek háromnegyedét. E. korának egyik legjobb, minden tekintetben kitünő, kötelességérző fejedelme vala; minden erejéből oda törekedett, hogy a háboru okozta sebeket orvosolja. Többrendbeli tankönyvet irt iskolák számára, olcsó biblia-kiadásokat rendezett, és maga ügyelt fel a tanításra. Fiainak minden hónapban a tanács jelenlétében vizsgálatot kellett tenniök. Alapított javító-intézetet, árvaházat és nyugdijalapot stb. Eme üdvös intézkedések folytán a kifosztott ország állapota javult. Maga a herceg pedig a birodalmi fejedelmek sorában a legnagyobb tekintélynek örvendett. Cromwell a három bölcs fejedelem közé számítá őt. Az alexandriai pátriárka tanácsot kért tőle, mint Gotha szultán-jától, Alexei Mihajlovics cár pedig segítséget sürgetett tőle a törökök ellen. Midőn a császár komolyan készült a törökök ellen, E. háromszoros hadjutalékot állított ki s Franciaország ellen is 4000 emberrel támogatta a császárt. Az országlást egy évvel halála előtt Frigyes fiára bizta (1674). Tizennyolc gyermeke közül 7 herceg élte őt tul, akik halála után megosztozkodtak az örökségben. V. ö. Klaunig és Schneider. E., Hercog von Sachsen-Gotha, nach seinem Leben und Wirken (Lipcse 1858); Beck A., E. Der Fromme (Weim. 1865., 2 köt.); Boehne, Die paedagogischen Bestrebungen Ernsts des Frommen (Gotha 1888); Kreyenberg, E. der Fromme (Gotha 1890).
11. E. Lajos (v. II. E.), szász-gotha-altenburgi herceg, III. Frigyes herceg második fia, szül. 1745 jan. 30., megh. 1804 ápril. 20. Az uralkodást 1772. igen kedvezőtlen viszonyok között vette át, mivelhogy drágaság és sulyos adók nehezedtek az országra. Ez okból nagy bölcsen udvartartásának költségeit nagyon megszorította és nem nyugodott, mig az államháztartásban az egyensulyt helyre nem állította. Utóbb irodalmi és műkincsek gyüjtésére fordította vagyonát és a Seebergen (Gotha mellett) épült csillagvizsgáló intézet fentartására 40 ezer tallért hagyományozott. 1779. tanítóképző intézetet alapított. Mint a felvilágosodás eszméinek buzgó követője, tagja volt a szabadkőművesek páholyának s az illuminátok rendjének is. Követte őt az uralkodásban fia, Ágost. V. ö. Beck A., «E. II. als. Pfleger und Beschützer der Wissenschaft und Kunst» (Gotha 1855).
12. E., szász-hildburghauseni herceg, Jámbor Ernő herceg 6-ik fia, a hildburghauseni ág alapítója, szül. 1655 jul. 12., megh. 1715 okt. 17. 1076. megkapta Hildburghausen-t, Eisfeldet és több más fontos birtokot. 1683. III. János György szász választófejedelem alatt Bécs fölmentésére sietett s hazánknak a török iga alól való felszabadításában részt vett; kitünt nevezetesen Esztergom ostrománál (1683) és Érsekujvár visszafoglalásánál (1685). Később hollandi szolgálatba lépve, XIV. Lajos ellen küzdött.
13. E. (III.) Antal Károly Lajos, szász-koburgi herceg, Ferenc herceg fia, szül. 1784 január 2-án, meghalt 1844 január 29-én. Az uralkodást 1806 dec. 9. vette át, mivel azonban a porosz király oldalán küzdött, Napoleon elfoglalta országát, melyet csak a tilsiti békében, Sándor cár fölszólalására kapott vissza. Országát különben nem is annyira a háboru, mint inkább Kretzschmann miniszterének rossz gazdálkodása tette volt tönkre. A lipcsei csata után a szövetségesek 5-ik hadtestét vezérelte, melynek élén Mainz városát megadásra kényszerítette. Részt vett a párisi politikai tárgyalásokban és a bécsi kongresszusban is, s erélyesen tiltakozott a szász királyságnak tervezett felosztása s eltörlése ellen. A kongresszus a rajnántuli Lichtenberg hercegségből tetemes részt hasított ki számára, melyhez a második párisi béke megkötése után ujabb szerzemény járult. A száz nap alatt ismételten kitünt a Napoleon ellen intézett hadjáratban. 1834 szept. 22. az ujonnan szerzett országrészt két millió tallérért eladta Poroszországnak; a pénzen pedig megszerzé 1836-ban a wanderslebeni, mühlbergi és az Erfurt mellett fekvő rohrenseei uradalmat. A gothai törzsház kihalása után (1825 febr. 11.) a gothai hercegséget örökölte, a saalfeldi hercegségről ellenben a meiningeni ág javára le kellett mondania (1826 nov. 12-15.). Koburgnak 1821 aug. 8. a népképviselet elvén alapuló alkotmányt adott, Gothában ellenben továbbra is fentartotta a feudális rendi alkotmányt. Miután Lujzától, Ágost szász-góthai herceg leányától, 1826. elvált, 1831. Máriát, Sándor württembergi herceg leányát vette nőül. Nővére Viktória, akit Eduard Ágost, Kent hercege vett nőül, a jelenleg uralkodó Viktória angol királynő anyja lett, maga az angol királynő pedig Albertet, E. legifjabbik fiát választá férjéül (1840). Másik öccsét, Lipótot 1831. belga királynak választották, Ferdinánd unokaöccse pedig (Ferdinánd szász-koburg-kohári herceg legidősebb fia) Donna Maria da Gloria, portugal királynőnek lett férje (1836).
14. E. (II.) Ágost Károly János Lipót Sándor Eduárd, Szász-Koburg hercege, az előbbinek legidősebb fia, szül. Koburgban 1818 jun. 21., megh. Reinhardsbrunn vadászkastélyban 1893 aug. 22. Öccsével, Alberttel beutazta Angolországot, Franciországot és Belgiumot (1836); azután tanulmányai befejezése céljából Bonnban telepedett le és utóbb mint lovassági kapitány Szászország szolgálatába lépett. Nemsokára azonban ismét utra kelt és bejárta Spanyolországot, Portugaliát, Olaszországot és Afrikát. Visszatértekor egybekelt Alexandrine Lujza badeni hercegnővel (1842), 1844. pedig átvette az uralkodást. Az 1848-49. mozgalmas években idején adott engedményekkel le tudta csillapítani a kedélyeket s Koburgot Gothával közös alkotmány alapján sikerült egyesítenie. Részt vett a dán háboruban és sikert aratott Eckernförde mellett (1849 ápril. 5.). Miután az egységes német birodalom létesítésére vonatkozó forrón táplált óhajtása dugába dőlt: a három-királyszövetséghez csatlakozott és a berlini fejedelmi kongresszus összehivása érdekében fáradozott. 1852. megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét. III. Napoleonnak személyes barátja volt, és ő volt az első német fejedelem, aki őt Párisban üdvözölte. Az 1854-ki krimi háboru idején azon fáradozott, nehogy Poroszország Oroszország érdekében működjék; viszont 1859. azon volt, hogy Poroszországot a franciák ellen megindított osztrák háboruban való részvételre birja. Midőn Poroszországban egyrészt a képviselőház, másrészt Vilmos király és Bismarck között alkotmányos viszály keletkezett, E. herceg, mint Vilmos rokona és egyik kedvence, több izben iparkodott az ellenzék vezéreit kibékíteni; de midőn ezek az 1848. politikai foglyok számára közbocsánatot követeltek Vilmos királytól, ez a tárgyalásokat elejtette. Miközben azután az alkotmányos viszály mindjobban elmérgesedett, E. herceg is mindjobban elfordult a reakcionárius Bismarck politikájától és Ausztriához közeledett. Nagy örömmel üdvözölte a Ferenc József által egybehivott 1863. frankfurti fejedelmi gyülést, mely azonban a birodalmi szövetség korszerü ujjáalakítását nem tudta létesíteni. Ezen években a herceg hazafias érzülete és szabadelvü hitvallása révén nagy népszerüségre tett szert: részt vett az akkori lövész- és tornaünnepeken és minduntalan hazafiságra és testvéri egyetértésre, első sorban pedig a német egység megteremtésére hivta fel a nevezett egyesületeket. VII. Frigyes dán király halála után erélyesen sürgette szövetségi gyülésen Schleswig-Holsteinnak Dániától való különválasztását és Frigyes augustenburgi herceg örökösödése érdekében is fáradozott; hogy pedig e tervnek III. Napoleont is megnyerje, személyesen kereste föl a francia császárt. 1866. habozás nélkül és határozottan csatlakozott a poroszokhoz. Az 1870-71-ki nagy francia háborut Vilmos kiséretében élte keresztül és a német császárság végleges megalkotása körül nagy érdemeket szerzett. Ennyi E.-ről, mint politikusról. Dicsekedett más tehetségekkel is; nemcsak zeneértő, hanem jeles zeneszerző is vala. Zaire, Casilda. Santa Chiara, Solanges-i Diana c. dalműveit sok szinpadon adták elő. Közvetlenül halála előtt pályadijat irt ki dalmű-szerzők számára és jelen volt a pályanyertes művek előadásán. Ifju korában, 1862. érdekes utazást tett Egyiptomba és Abessziniába, s magával vitt számos természettudóst. Az utazás eredménye a Reise des Herzogs E. von Sachsen-Gotha nach Egypten etc. c. diszmunkában van letéve (Lipcse 1864). Agg korában Lorenz Ottokár jenai tanár támogatásával szerkesztette Aus meinem Leben und meiner Zeit (Berlin 1887-89. 3 köt.) c. emlékiratait, melyek 1871-ig terjednek, s kortörténeti fontosságuak. - Különösen érdekesek az 1860-1866. korszakra vonatkozó följegyzései, továbbá Albert öccsének, nagybátyjának, Lipót belgiumi királynak s a porosz trónörökösnek, a későbbi I. Vilmos császárnak közölt levelei. Hir szerint közelebb folytatás fog megjelenni ez emlékiratokból. V. ö. Deutsche Rundschau (20. köt. 1. füz.), Blind Ch. cikke a Contemporary Review-ben (1893), Ohorn, Herz E. (Lipcse 1894).
15. E. (I.) az idősebbik, sváb herceg, Luitpoldnak, a babenbergi házból származó osztrák őrgrófnak fia, megh. 1015 máj. 31. 1003. fellázadt II. Henrik császár ellen, de kénytelen volt ujra meghódolni. Azután nőül vette Gizellát, III. Hermann sváb herceg nővérét, kinek halála után (1012) a sváb hercegséget öröklé. Vadászaton halt meg. Özvegyét Konrád frank gróf, a későbbi II. Konrád német császár vette nőül.
16. E. (II.), sváb herceg, a népköltészet kedvelt hőse, szül. 1007., megh. 1030 aug. 17. Atyja halála után Svábországot kapta hübérül, de mivel még kiskoru volt, helyette anyja Gizella, utóbb pedig nagybátyja, Poppo trieri érsek vitte a kormányt. Mostaha atyjával, aki 1024. II. Konrád név alatt német császár lett, nemsokára viszálykodásba keveredett. E. Burgundiára támasztott igényeket, amelyeket a császár elismerni vonakodott.; háborura kerülvén a dolog, E. kénytelen volt meghódolni (1025) és a császárt olasz hadjáratában elkisérni. 1027. megint fellázadt a császár ellen, szövetkezve II. Welf bajor gróffal, kyburgi Wernerrel és másokkal; de a hadi szerencse most is a császárnak kedvezett. E.-t elfogták, Giebichenstein várába zárták s birtokainak egy részét el is vették. Szabadságát s a sváb hercegséget 1028. ugyan visszanyerte; de midőn 1030. atyját birodalmi átokkal sujtott barátja, kyburgi Werner ellen, támogatni vonakodott: Konrád őt is átokkal sujtotta. Erre E. Wernerrel s egyéb párthiveivel Falkenstein várába huzódott (a Fekete erdőben) s ott rablólovag módjára tengődött, mignem a sváb hercegség igazgatásával megbizott Mangold gróf ellen vivott csatában hősiesen küzdve, elvérzett. Ifjusága, hőstettei, barátjai iránti ritka hüsége és tragikus sorsa általános rokonszenvet keltettek és hőse lett a Herzog E. (l. o.) cimü népkönyvnek. Életét egyébiránt Uhland is megörökíté: Herzog E. von Schwaben tragédiájában. V. ö. Bartsch, Herzog E. (Bécs 1869).
17. E. Günther, schleswig-holsteini herceg, szül. Dolzigban, 1863 aug. 11., Frigyes herceg (1829-1880) fia. Ő a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Augustenburg fejedelmi családnak jelenlegi feje. Arra ugyan nincs kilátása, hogy Schleswig-Holstein trónjára léphessen, amiben különben atyja is megnyugodott, annál is inkább, mert leányát, Viktóriát, a porosz király és német császár, II. Vilmos nőül vette. Ugyancsak a császár E. G. és Frigyes Ferdinánd herceg kérelmére 1893 nov. 6. elismerte, hogy a Schleswig-holsteini család mind a két ágának összes tagjai jelenleg egy, Németországban azelőtt szuverén fejedelmi család önálló ágának tekintendők; mint Schleswig-Holstein hercegeit a porosz udvar már 1885. ismerte el őket.