L'Her. (növ.), l. Gémorr és Álhim.
(ol., fr. héroique) a. m. hősies, zenészeti előadási műszó, mely szerint bizonyos tételt hősies kifejezéssel, felmagasztosult szenvedéllyel kell előadni. Beethoven művét, 3. Es dur szimfoniáját, önállóen E.-szinfoniának nevezte el.
(Erromanga), egyike az Uj-Hebridáknak (l. o.).
DC. (növ.), l. Daravirág.
(lat. Amor, Cupido, l. o.) a. m. szerelem és a szerelem istene. Homéros még nem ismeri E.-t istennek, nála még maga Aphrodité a szerelemkeltő istenség. Hésiodosnál már teljes isteni személy, de fogalmi jelleggel; teogoniája szerint Kaosz az első, utána jő Gaia (és Tartaros), majd Erós, még pedig mindannyian szülők nélkül. E. itt az egyesítő és kényszerítő hatalom, mely istenen és emberen egyaránt uralkodik. Az orfikusok szerint a világtojásból származott a nemző és alakító erő E., mely tételt aztán magok az orfikusok különféleképen kiszineztek és alakítottak. E kozmikus E. a későbbi kor irodalmában is föllép. Egészen különbözik tőle E.-nak azon képzete, melyről a költők mint legifjabb istenről énekelnek. A költészet, mely az egyéni érzést szabaddá tette s kifejezésre juttatta, a szerelem fogalmát allegóriáival, rajzaival, képeivel mindinkább személyesítette (a VII. századtól fogva már személy E.) és személyiségét mind gazdagabban kifejlesztette, ugy hogy ezen E. annyira háttérbe szorította a kultusz istenségét, hogy még mitoszainak is alig maradt ránk nyoma. De mig eleinte fogalmi lénye volt tulnyomó s a neki tulajdonított cselekmények egyenesen fogalmából vezethetők le, lassankint személyi lénye - a hellénisztikus korban már egészen - kerekedik felül és szimbolikus cselekményeit tisztán személyiek váltják fel. Anyja többnyire Aphrodité, apja Arés, Hermés vagy Zeus, mondják Zephyros és Iris gyermekének, v. mivel a szerelem ismeretlen uton lopódzik a szivbe, szülők nélkül valónak v. legalább apátlannak. Szép fiu, a gyermek v. ifjukor küszöbén, virággal és lanttal kezében, pajkos, szeszélyes, majd kedves és jótevő, majd kinzó, csalárd, de mindenható és ellenállhatatlan s azért ijjal és nyilakkal telt puzdrával jár, s nem kimél meg tréfáitól és hatalmától sem istent sem embert, még anyját és jótevőit sem. Kellem és szépség szerelmet keltenek, tehát leginkább rózsás arcokon honol v. szép szemekből mosolyog elő s a szépségnek önként hódol. Későbbi korban E. mellé számos hasonló lényt adtak, ifju E.-okat, továbbá Pothost, Himorost (az előbbi távollevő tárgy után való epedés, ez meg ellenállhatatlan vonzalom jelenlevő tárgyhoz, mig E. az általános, a szerelmi vágy), sőt testvére is volt, Anterós (l. o.), ki vetélkedő játékával megnöveszti; kiséretében vannak még a charisok, Hymén, Tyché. A filozofusoknál s különösen Platónnál E. a szellemi nemző ösztön, melynek éppen csak lelki szerelemre van szüksége; fontos principium, nem a világ keletkezésére, hanem a valódi fiolozófia gyökere, mely az embert az érzékitől a szép és jó szemléletére viszi. Összekötötték E.-t az emberi lélek személyesítőjével, Psychével is, kit lepkének, szárnyas és gyakran lepkeszárnyu szüznek ábrázolnak. Ez összekötés Platónnak régibb dialogusaiban kifejtett képzetekre vezethető vissza. Apulejus kedves regét alkotott belőle, de az már a művészetre befolyást nem gyakorolt. E.-nak kisszámu régi kultuszhelyei közül leghiresebb volt Thespiai, hol mint természetisten részesült ősidőktől fogva tiszteletben, még pedig faragatlan kő alakjában. A rómaiak Amort és Cupidót csak a görögöktől ismerték meg s kultuszuk a rómaiaknál nem is volt.
A művészet a költészet nyomain indulva, E.-t kezdettől fogva szép ifjunak rajzolta, ki az ifjukor küszöbén áll, v. pedig kedves szárnyas gyermeknek - a szárnyak elmaradása rendesen esetleges - mely utóbbi tipus későbbi. Hogy mikor és hol jött létre ezen első fontos alkotás, nem határozható meg, de bizonyos, hogy E. már a VII. sz.-ban független volt a kultusztól s mint a költészet mutatja, elég népszerü, hogy művészi ábrázolásban részesüljön. E. ábrázolatai - legalább eddigi tudomásunk szerint - az V. sz. eleje óta tünnek fel s lassankint a költészetnek majd minden képe megtalálta a megfelelő művészi alakítást. Jelvényei régebben virág és lant, másutt koszoru és szalag, majd az ij, nyilak és égő fáklya. Legkitünőbbnek tekintették az egész ókorban Praxitelésnek azon E.-át, melyet Phryné hetaira Thespiaiba adott ajándékul, s mely Nero alatt Rómába kerülvén, Titus idejében tüzvésznek esett áldozatul. Azon szobrok közül, melyek az ókorból ránk maradtak, legjelentékenyebbek a vatikáni torzo, mely E.-t álmatag szerelmi melankoliában tüntet fel; az ugynevezett ijpróbáló E. (l. ábra) a római kapitoliumi muzeumban, s egy kockajátszó E. Berlinben s végre a hires Amor és Psyché csoportozat. A szerelem különböző oldalait Skopás juttatta kifejezésre E., Pothos és Himeros csoportozatában; domborműveken is sokszor fordul elő csoportban E., igy Anteróssal, Aphroditével stb.
[ÁBRA] Erós.
l. Erozió.
(gör.) a. m. szerelmi, p. E. költészet a. m. szerelmi költészet, különösen a lira termései közt a szerelmi dalok; egyszersmind az érzékiség költészete, a minő költemények az ókorból nagy számmal maradtak fenn s az ujkorban is XIV. és XV. Lajos feslett korában gyakran nyomtatásban is megjelentek. Legnevezetesebb szerzők Crébillon és de Sade voltak. Gyüjtemény: Erotopaegnia seu Priapeja veterum et rec. Veneri jocosae sacrum (Páris 1798). Erotika, a szerelem tana.
(gör.), némely elmebetegségnek egyik ritkább tünete és rendesen a nemi élet kórosan fölfokozott ingerállapotának kifolyása. Abban nyilatkozik, hogy az illető betegek beszédükben és magatartásukban kihivók, a másik nemmel szemben tolakodók, trágár beszédüek, sőt nem ritkán támadók. Némely esetben az E. alapját a nemi szervek helybeli elváltozásai v. szenzációi képezik; némely más esetben mindenféle nemi fajtalanságra viszi a betegeket.
(lat.), geologiai értelemben a viz mekanikai és kémiai munkája (kimosás, koptatás, elhurcolás stb.) által a föld felületén előidézett átalakulások. Az E. azonban nemcsak a föld felületén tapasztalható, hanem a föld alatt is. A viz mint eső jut földünkre, mely részben a felszinen marad és alkotja a patakot, tavakat és a folyókat, részben pedig beszivárog a földbe, hol az utjába eső kőzeteket átjárja, melyekből az oldható anyagokat magába véve (a kémiai erozió) ismét a felszinre juthat mint forrás. A felszinen maradt viz folyóvá nő, folyásában az utjába eső kőzeteket koptatja azok ellenálló képessége szerint, a lágyabbakat (agyag, homok) elhurcolja (mekanikai E.). A keményebb kőzeteknél a viz mindkét hatása nyilvánul, melyet az atmoszferiliák előmunkálatának kell megelőzni (mállás, porlás). A kőzetek anyagában gyakran szabad szemmel alig észlelhető finom repedések vannak, melyekbe a viz cseppalakban jut be évtizedek alatt, hol az évszakváltozással rombolást idézhet elő, amennyiben a hidegebb évszakban az ide jutott viz megfagy, miáltal teriméje nagyobbodik és ezen nagyobbodással a hézag is tágul ugyannyira, hogy végre a kőzet meglazul, illetve szétdaraboltatik (hegyomlás). A viz erodáló munkája legjobban az egyes folyamterületeken nyilvánul, melyeknél ugy a partok, mint a meder folytonos változásnak vannak kitéve; ezen irányban történt vizsgálatok számadatokkal igazolják, hogy mennyi idő kivántatik nagyobb folyóknál 1 m. vastagságu talaj elhurcolásához; a számitás negativ eredménye a következő:
|
A Po folyó területén |
3600 év |
|
A Ganges folyó területén |
7900 év |
|
A Duna folyó területén (Bécs felett) |
15 -16000 év |
|
A Misszisszipi folyó területén |
18000 év |
|
A Rajna folyó területén (Bonn felett) |
30000 év |
A viz ezen munkájára a legszebb példát az Elba és mellékfolyói szolgáltatják, melyeknek átalakító munkájaként a Szászországban a páratlan szépségü Szász-Svájc tekinthető. Ezen hatás eredeményei továbbá az u. n. földpiramisok. A legeklatánsabb példát azonban Amerika Colorado tartományában találjuk (magas szakadékokban) a Canonokban, melyek 4000 m. magasságban a tenger szine felett lépcsőzetes alakulattal mintegy 60 geogr. mtfd. hosszaságban 1000-2000 m. mélységben folyó vizek kimosása idézett elő. Ezen szakadékok a geologiának fontos történelmi okmányai, amennyiben korhatározásnál a geologusnak kiindulási alapul szolgálnak. Ez alapon kétségtelen, hogy e vidék geologiai keletkezése a paleozoi és mezozoi korban történt, melynek vizszintes rétegei gránitkőzeten feküsznek. Az E. hatása a geologiában legszebben a hegy- és völgyképződésben nyilvánul, a folyamvölgyek, a szabadon álló hegyek stb. mind az E. hatásának eredményei. - E. az orvostanban a bőr s a nyákhártyák kisebb felszines anyagvesztesége, amilyen p. marószerek behatására, lobos folyamatoknál stb. képződik.
(Ereu). Régi magyar személynév, mely teljesen egyezik a nálunk is használatban volt török Kücsüm, (Kücsem, Kecsem) név jelentésével. Többnyire az alsóbb néposztálynál volt elterjedve.