l. Devalváció.
A nyugoti posták (angol, francia, olasz) csomagok és értékes küldemények szállításával csak a legujabb időben kezdettek foglalkozni, Franciaorszában pedig a postai csomagszolgálatot jelenleg is a vasutak látják el. Minthogy azonban ezen csomagokba arany- és ezüstnemüeket, valamint drágaságokat elhelyezni nem lehet, az 1892. bécsi kongresszus ezen értékes tárgyak szállítására, éppen a francia posta kezdeményezésére É. cimmel uj küldeményfajt hozott be, melyet a posta a levelekkel szállít. Ezen dobozok 1 kg.-nál sulyosabbak és a három irányban 30, 20 és 10 cm.-nél terjedelmesebbek nem lehetnek. Burkolatul legalább 8 mm. vastagságu faládikát kell használni. Ércpénzt, valamint papirpénzt. levelet v. okmányokat az ily dobozba elhelyezni nem szabad. Az É. a magyar belföldi, vmint nyugati szomszédainkkal való forgalomban behozva nincsen, mert ezen országokban e tárgyak szállítását mér régóta teljesíti a posta értékes csomagokban. Az É. diját l. Postai dijazás.
Az erdei kihágás tárgyául szolgáló dolgok értéke, ára, a kártételek minősége és mennyisége szerint azok kártérítési összege s a hajtópénzek egy, az illető közig. bizottság által megállapított s a földmivelésügyi m. k. miniszter által jóváhagyott szabályzatban foglaltatnak össze, mely 3 évről 3 évre mindig ujból lesz megállapítva miniszteri utasításban foglalt elv s eljárás szerint.
olyan prózai irásmű, mely egy-egy tudományos kérdést szakszerüen tárgyal. Terjedelme kisebb, mint a tudományos könyvé, nem is egész rendszert ád elő, hanem csak egy-egy tételt fejteget. A tárgy pontos ismerete, az illető szakban való teljes tájékozottság s a fejtegetés logikus és világos menete legfőbb kellékei. Alakjára nézve igen sokféle, többnyire az előadás, de néha a megvitatás, illetőleg a dialog formáját veszi fel. Nem lévén egyéb tudományos megbeszélésnél, stilje (az u. n. értekező próza) is, szakszerüsége és szabatossága mellett, közel áll a nyugodt társalgás módjához. Az értelemhez fordul, a kedélyi mozzanatokat éppen nem keresi, noha nem is kerüli egészen; javára szolgál az érdekesség, de a költői szinezés vagy az erősebb indulat megmásítja jellemét.
l. Enque te, Konferencia és Országbirói értekezlet.
A gazdaságokban használt eszközök, gépek, állatok, épületek idővel elhasználtatnak, mig végre használhatatlanná válnak; az ezen elhasználással járó értékcsökkenést rendszeres számvitelnél amortizáció cimén (l. o.) évenkint az említett tárgyak értékéből levonják; ezt a levonást nevezik É.-nak.
(Werth bei Verfall), a váltóforgalomban azt jelenti, hogy a lejárat napjától kamat jár. Érték, ma (Werth heute) pedig azt, hogy a kamat a váltó eladási napjától számítandó, jóllehet a váltó csak későbben jár le.
Nálunk, valamint Ausztriában és Németországban a posta már régebben foglalkozik pénzeslevelek, azaz oly küldemények szállításával, melyekben a közönség pénzt és értékeket helyezhet el a posta teljes szavatossága mellett; más országokba azelőtt ily küldeményeket posta utján küldeni nem lehetett. Az 1878. párisi nemzetközi posta-kongresszuson azonban e küldeményfajt értéklevél (lettre avec valeurs déclarées) cimen felvették az egyetemes postaszerződésbe és az ily levelek szállítására az e célra kötött külön egyezményben a következő feltételek állapíttattak meg. Az É. a közleményen kivül csakis papirpénzt v. okmányokat tartalmazhat; ércpénz, ékszer vagy egyéb drágaság ily levélből ki van zárva. Az É. postadiját mindig a feladáskor kell lefizetni, bérmentetlenül É.-t nem szállít a posta.
Az É. dijára nézve l. Postai dijazás, a szavatosságra nézve l. Postai szavatolás. É. Anglia kivételével Európa minden államába és egyes más országokba is küldhető; a belföldön, valamint az Ausztria- és Németországgal való forgalomban azonban az É. behozatalára nem volt szükség, minthogy ez országokban a közönségre nézve az olcsóbb és egyébként is előnyösebb pénzeslevél van elfogadva. A pénzeslevél az É. felett azon előnnyel bir, hogy bérmentetlenül is feladható, pénztartalma korlátozva nincsen és ércpénzt, valamint egyéb drágaságokat is tartalmazhat. Az É. felszerelése lényegben azonos a pénzeslevelével (l. Pénzeslevél), az értéknyilvánítás azonban frankértékben kell hogy történjék. Egyes országokba az értéknyilvánítás 10000 frankra van korlátozva. 1892. nálunk 8000 darab É.-t adtak fel és 22000 darab érkezett be hozzánk.
A pénz szerepéhez tartozik az összes gazdasági értékek mérése, ill. kifejezése. A pénz ezen szerepében É.-nek neveztetik, ill. általános É.-nek, köz-É.-nek, normálértéknek. A pénz az által válik értékmérővé, illetőleg azért alkalmas É.-ül, mert pénznek oly jószágot kell tenni, melynek értéke állandó. L. Pénz.
A posta oly csomagokért, melyeken érték nyilvánítva nincsen, a suly szerint, 3 kg.-ig 6 frt, 5 kg.-ig 10 frt s azonfelül kg.-ként 2-2 frtnyi kártéritést biztosít elveszés és egyéb esélyekre. Aki ennél értékesebb küldeményt ad fel, értékcsomagját bizonyos érték erejéig biztosíthatja oly módon, hogy ezen értéket a küldeményre kiteszi és a biztosítási dijat (értékportót) megfizeti. A posta azonban a tartalom valódi értékén felül kártérítést nem ad, bármily érték lett nyilvánítva, és másrészt ha valaki a valónál kisebb értéket tüntet fel, a nyilvánított értéknél nagyobb kártérítést sem ad. A készpénzt tartalmazó küldeményeknél a posta a tartalom részletes kimutatása mellett a tényleges érték feltüntetését is megköveteli. L. még Postai szavatolás.