l. Széptan és Filozofia.
(gör.), Sieveking által konstruált készülék a tapintási körök, illetőleg azon legkisebb távolnak mérésére, amely elegendő arra, hogy a bőrt egyidejüleg érő két inger egymástól elkülönítve jusson öntudatra. Áll egy 13 cm. hosszu rézrudból, melyre függélyesen egy szilárd és egy elmozdítható, 4-5 cm. hosszu elefontcsontból készült tompa csúcsban végződő pálca van alkalmazva. A két csúcs egymástóli távolsága a fémpálcára vésett fokozaton olvasható le.
Az eszt nyelv a nagy urálaltaji nyelvfaj ugor családjához tartozik s a finn nyelvvel a legszorosabb testvéri viszonyban van. Az eszt nyelvet egész Esztország, továbbá az Ösel-sziget lakói és Livland nagy része, összesen mintegy 633500 ember beszéli. Három tájszólását különböztetik meg, u. m.: 1. a dorpati vagy keleti, 2. a revali vagy északi, s 3. a pernaui v. nyugoti tájszólást. A dorpati igen sok régiességet megőrzött, de a revali a legműveltebb, ebből fejlődött az eszt irodalmi nyelv. A 30 éves háboru előttről nincsenek az eszt népnek nyelvemlékei. Miután 1617. az orosz háboru véget ért és a béke feltételei szerint a lengyel hatalom Livlandban megszünt s az iskolák és egyházak működésüket ismét megkezdték, néhány derék ember feladatául tüzte ki az esztek művelődésének előmozdítását. Uttörő volt ezen irányban Stahl 1630-ban, midőn a keresztény vallás alapelveit kiadta eszt nyelven, rövid kérdésekbe foglalva. Utána következett Rossinius, ki Luther kátéját fordítá esztre (Riga 1632); ezzel egyidejüleg jelent meg Stahl-nak másik műve: Kézi és házikönyv Eszt- és Livland számára (Riga 1632); ugyanő adott ki egy eszt nyelvtan-t (1637), Blankenhagen Simon revali lelkész pedig 1642. egy egyházi beszédgyüjteményt. Az első eszt énekes könyv 1656. készült, több lelkész közreműködésével. Azonban tulajdonkép eszt irodalomról csak a XIX. sz. második tizede óta lehet szólni. Rendkivül gazdag az észteknek népköltése, és igen sokszor rögtönzik buskomoly dalaikat. Jeles műköltőjük Jannsen Lidia. Ébresztőleg hatott különösen az 1838-ban keletkezett eszt tudós társaság és Rosenplänter folyóirata. A tudós társaság gyüjtötte össze a régi népköltési hagyományokat s ezekből egy hőskölteményt szerkesztett, Kalevi poeg cimüt, mely méltó társa a finn Kalevalának (l. o.).
(ném. Estland; az eszteknél: Észtimá; finnül: Viro-má; lettül: iggaunu-szemme; oroszul-Esztlyandszkaja gubernija), a Balti-tartományok egyike, orosz kormányzóság a Finn-öböl, a Narova közt, a mely a Sz.-pétervári kormányzóságtól választja el, továbbá a Peipusz-tó, Livonia és a Balti-tenger közt. A kanyargásokat leszámítva, partjainak hossza 320 km. Területe, beleszámítva a hozzátartozó Dagö, Worms, Odensholm. Nargen stb. szigeteket (1175 km2), a Pejpusz (533 km2) és a többi kis tavakat (19 km2), 20248 km2. E. sik föld és csak egyes helyeken halmos; nagyobb magaslatai sehol sincsenek; számos rajta a gránittuskó; É-on azonban partjai szakadozottak és meredekek. A földet sok helyen mocsárok, apró tavak, homok, kavics és agyag födi; a humusz aránylag kevés. A határfolyón, a Narován kivül csak kisebb folyók öntözik; ilyenek a Kunda, Loksza, Jagovail, Kegel és Kasszarien. Éghajlata mérsékelt és oceanikus. Földje nem igen termékeny; 16,5 % szántóföld, 41,5 % rét és legelő, 19 % erdő és 23 % terméketlen. A főtermékek rozs, árpa, zab és burgonya; termelnek azonkivül kendert, lent, dohányt, komlót és sok más hüvelyes veteményt. Az állat-, különösen juh- és lótenyésztés virágzó. A halászat a partok mentén jövedelmező. E. lakóinak száma (1886) 395579 (egy km2-re 20); az 1881-ki népszámlálás szerint volt 87,6 % eszt, 5,8 % német, 4,6 % orosz, 1,4 % svéd; vallás szerint 92 % evangelikus, 7 % görög-keleti, 0,3 % róm.kat. és 0,5 % izraelita. A szesz- és sörgyártás sok munkást foglalkoztat; ujabban a pamutipar is kifejlődött (Narva mellett Krähnholmban); az összes gyárak száma (1887) 232, 7725 munkással és 21 millió arany fort értékü termeléssel. A kereskedelem emelésére 301,6 km. hosszu vasuthálózat szolgál. A kivitel cikkei: spiritusz, zab, rozs, len, olajpogácsa stb. 23,5 millió rubel értékben, a bevitelé: nyers pamut, szén, gépek, vas- és acéláruk, heringek, gyarmatáruk stb. 44,2 millió rubel értékben. A kikötők hajóforgalma (1887) 1116. Az oktatásügy aránylag már régebben is magas fokon állott; az oroszok az iskolákat a lakosság eloroszosítására használják föl és ezért az iskolákban mindenütt az orosz a tannyelv. 1886. volt 6 közép-, 4 szak- és 680 népisk., összesen 15556 fiu- és 12934 leánytanulóval. E. 4 járásra oszlik, ezek: Reval, Hapszal, Weissenstein (esztül: Jervi) és Wesenberg (esztül: Viro). A kormányzó székhelye: Reval.
Az esztekről aestil néven Pytheas (340 Kr. e.) tesz először említést. Ők magukat mámész (földi) v. tállopoeeg (a tanyák fia) néven jelölik. Hazájukat meje má (a mi földünk) és hazájuk népét márhvasz (a föld népe) néven nevezik. Fejalkotásuk és arcuk a mongol tipusra vall; nevezetes, hogy feltünően vaskos, nagy fejüek. Arcvonásaik rendesek, de arcbőrüknek élénkítő pirosság nélküli egyforma barnás szine, s a tekintetüknek komorsága egészen az ellenszenvet felköltő barátságtalanság szinében tüntetik fel őket. A haj és szakáll szine a szöszke és a sötét rőt szin között változik (megjegyzendő, hogy a férfiak hajukat nem, de szakállukat nyirják). A szembogár szine sötétszürke, olykor kékes, a fehérnépnél a vörösesbarna szembogarat tartják legszebbnek. A homlokuk elég magas és széles, orruk egyenes és arányos hosszuságu, szájuk kicsiny, fogazatuk szép, egészséges, álluk kissé előrenyult. Testalkatuk szikár de erős, termetük általában véve középszerü, a livlandiak 1,65 m. magasak, de helyenként mint p. Dagő-ben, feltünően magas, sőt óriási termetüeket is láthatni. Ételük nem változatos és igen egyszerü, kenyerüket korpás rozslisztből sütik. Hust csak télen és pedig szárított vagy füstölt állapotban esznek. Nemzeti italuk a taar, amely lisztnek és kenyérhéjaknak vizben való savanyu erjedése utján jő létre. Nemzeti ruhaviseletük jellemüknek megfelelőleg egyhangu; sötét, fekete és barna ruhaszin a legkedveltebb náluk; ruhaszabásuk esetlen, durva. Az É.-k a családi életet felette kedvelik, az agglegényt mindenki megveti, pártában maradt leány alig lehetséges. A leányt a szülők adják férjhez, a leánynak ugyszólva beszólása nincs, vakon engedelmeskedik, hogy ahhoz menjen, akit a szülők néznek ki számára. Az É.-k jámborok, vallásosak de nem bigottak, erkölcsük egyszerü, mint az életük. Házsártosság, perlekedési vágy ritka náluk, mindenban tartózkodók, még a nemi élet kicsapongása is ritka náluk. A fő jellemvonásuk: a nehézkesség mindenben, de azután a kitartás a munkában és az adott szóban, a türelem- és a sorsban való megnyugvás. A legrégibb tudósítások szerint az esztek is, miként annyi más nép, törzsekre voltak oszolva, a kik a vana (nép véne) vezérlete alatt védték hazájukat. Erődítményeik egyszerü földhányások voltak, amelyeket árkokkal fogtak körül; ilyen erődítések maradványai fenmaradtak a mai Treydennél és Segewoldnál. A XI. század második felében a dánok az esztekre is kiterjesztették fenhatóságukat és velök a kereszténységet megismertették. 1219. Waldemár dán király győztes fegyvereit E.-val is éreztette és megalapította Revalt és Narvát. IV. Waldemár az 1347-ki marienburgi szerződés értelmében E.-nek birtokában levő részeit a német lovagrendnek adja el. Innentől a XIV. sz.-ig Livonia sorsában osztozott. 1561. az eszt rendek és városok XIV. Erik svéd királyt hivták segítségül az oroszok ellen; az 1660-ki olivai béke biztosítja E. birtokát a svédeknek, a kik azt az 1721-ki nystadi békében Oroszországnak engedik át.
isztragorr v. daruorr (növ.) a Pelargonium nevü kerti virág neve (l. o.). - Eszterág v. Esztrág a. m. gólya.
l. Esztena.
(lat.), széles, tengeri öbölszerü folyamtorkolat, melyben a dagály és apály is észlelhető. Negativ deltának is mondják. Ilyen az Elbe, Weser, Themze, Ob, Jeniszej, Sz.-Lőrinc és Amazon torkolata (utóbbié 20 mfld széles), keletkezését a dagállyal és apállyal hozzák kapcsolatba, melyek hatását a többi fizikai tényező (iszapminőség, mennyiség, folyam ereje, tenger- és széláramok) módosítja.
a görög é betü (h).
(francia, ejtsd: établiszmán) a. m. kereskedői telep, berendezés, iparvállalat.
az Erasmustól ajánlott és most csaknem általános használatban levő görög olvasásmód, mely szerint a betük lehetőleg a régi görög kiejtésnek megfelelően ejtendők ki, tehát az h é-nek. Nálunk az É. ellen különös hevességgel Télfy Iván kelt ki, az uj-görög olvasásmódot ajánlván, l. Itacizmus.