(aethylnitrat, salétromsavas etil). Összetett éter; képlete: C2H5. NO3. Előállítják salétromsav és borszesz elegyének desztillálása utján; ilyenkor azonban a borszesz részben oxidálódván, salétromossavas etil is képződnék, minek meggátlása céljából hugyanyt is elegyítenek a ledesztillálandó folyadékhoz. A párlatot vizzel összerázva megmossák (a borszesz és a sav eltávolítása céljából), majd megszárítván, ujból desztillálva megtisztítják. Szintelen, kellemes szagu folyadék; fs. 1,112; fp. 84°. Hirtelen erősebben fölhevíteni nem szabad, mert robbanás állhat be.
(aethylnitrit, salétromsavas etil). Összetett éter; képlete: C2H5. NO2. Borszesz, salétromsav és rézforgács elegyének desztillálása utján kapják. Az igy előállított még tisztátalan étert előbb vizzel, utóbb szódaoldattal rázogatják, hogy a fertőző borszeszt és savat eltávolítsák, azután megolvasztott klórkálciummal megszárítják, végül ismét lepárolják. Kissé sárgás, almára emlékeztető kellemes szagu, nagyon illó folyadék. Fs. 0,947, fp. 16°. A gyógyszertárakban spiritus oetheris nitrosi v. spiritus oetheris dulcis néven tartott készítmény lényegében ez éter és borszesz elegye; régebben hivatalos volt.
(aethylsulfid). Egyszerü éter és pedig thio-oeter. Képlete: (C2H5)2. S. Előállítják a borszeszes káliumszulfidoldatnak és etilklorid elegyének óvatos lepárolása utján. Szintelen, erősen foghagyma szagu folyadék: fs. 0° -on 0,837; fp. 91°. A kéneső s platina kloridjaival jól kristályosodó vegyületeket képez.
(görög szó) a. m. Szófejtés (l. o.); etimologus: szófejtő; etimologizál: a szók eredetét kutatja. L. Etymologicum magnum.
(lat.) a. m. én is Arkádiában, a mult században kedvelt frázis volt; először Ponssin egyik tájképén, mint sirirat fordult elő, de népszerüvé Schiller tette Resignation c. költeményével, mely igy kezdődik: «Auch ich war in Arkadien geboren» (én is Arkádiában születtem).
(növ.), l. Klorofillum.
(Aethiopia), e névvel a régi görögök biztos határok közé nem szorított területet neveztek (ugyanazt, amit az egyiptomiak és héberek Kusnak hivtak), amely a Vörös-tenger mindkét partjára kiterjedt és amelyben sötétbőrü emberek laktak; szorosabb értelemben véve azonban E. alatt a mai Nubiát, Abissziniát és a szomalik és gallák földjét értették. Ugyanigy hivták a keresztény abissziniaiak a maguk országát is, amelyet Axum fővárosáról Axumi-országnak is hivtak. Keletkezése és legrégibb története homályba van burkolva. A hagyomány szerint legrégibb királyaik Salamon- és Makeda (Sába) királynőtől származnának; Ela-Abreha és Acbeha testvérkirályok uralma alatt a IV. sz.-ban hozták volna be a kereszténységet; ez azonban csak az V. sz.-ban terjedt el nagyobb mértékben. Az E.-i királyok uralma még ekkor is kiterjedt DNy-i Arábiára. Ez csak akkor gyengült meg, és utána csakhamar meg is szünt, midőn Himjar királyával, Du-Nuvasszal nem egészen szerencsés háborukat viseltek. 1270. Jekuno-Amlak visszaállította az ősi dinasztia uralmát, amelyet a Zague-család közel 400 éven át attól megfosztott volt. Jekuno-Amlak utódai, különösen Zara-Jakab (1434-1467) Baeda-Marjam (1468-1478) alatt érte el E. virágzása második korát; ezen királyok a keresztény befolyást messze kiterjesztették, háboruikban a szomszédos törzsekkel győztesek maradtak és közülök nem egyet adófizetőikké tettek. Dávid király korában (1508-1540) kezdetét veszi az ország hanyatlása. E hanyatlásnak okai voltak a mozlim törzseknek és a galla népeknek támadásai. A XVI. sz.-ban ugyanis az adali mohammedánusok a törököktől segélyezve elkezdték elnyomni az abissziniai királyokat; főképpen Achmed vagy más néven Granje, Adal szultánja egyenként foglalta el az egyes tartományokat és annyira sarokba szorította E. királyát, hogy az csak a járhatatlan vidékeken talált még menedéket. Granje ellen, Dávid király kérelmére, a portugál király, de Gama Kristóf vezérlete alatt 450 puskást és néhány ágyut küldött az abissziniaiak segítségére; ezek Claudius uralma alatt érkeztek meg a háboru szinhelyére és annak csakugyan egészen más fordulatot is adtak; lassanként Granje hadait visszaszorították és E. régi határait egyidőre visszaállították. Csakhamar azonban véglegesen a törökök kezébe került a tenger melléke. Ezen mozlim-háborunál jobban gyöngítették E.-t a gallák támadásai, akik a XVI. sz. második felében öltöttek veszedelmesebb alakot. Egy sz.-nál tovább ismétlődtek azután és D-felő lassanként Abisszinia legszebb tartományait pusztították és foglalták el. Csakis a XVIII. sz. elején volt a gallák ereje megtörhető. Hozzájárult még E. erejének gyöngítéséhez a római kuria térítési kisérlete is. Már akkor, midőn a portugálok a mozlimok ellen segítséget küldöttek, érkeztek E.-ba az első térítők. Eleinte azonban a nép ellenállása miatt eredményt elérni képesek nem voltak. Susneus (1607-1632) király uralma alatt azonban a jezsuiták térítő kisérletei már nem voltak hiábavalók. Susneus alávetette magát a római kuriának és erőszakkal igyekezett népét a nyugati egyház tanaira téríteni. A nép azonban föllázadt ellene és igy Susneus a vallás gyakorlatát szabaddá tette, utóda pedig a jezsuitákat ujból kiüzte országából. A következő királyok (János 1667-1682, I. Jazusz 1682-1706, Takla-Haima-not 1706-1708, Teofil 1708-1711, Jusztus 1711-1716, III. Dávid 1716-21, Bakafa 1721-1730, II. Jazusz 1730-1755) uralma kevés üdvöset hozott az országnak; egyes tartományok függetleníteni kezdték magukat; Joasz (1755-1769) alatt pedig Mihály rasz (eredetileg Tigre helytartója) a királyi hatalmat árnyékhatalommá tette. Ez jeladás volt arra, hogy a többi tartományok is függetlenítsék magukat és a vezető hatalomért küzdjenek, aminek következményei hosszas polgárháboruk voltak mindaddig, amig 1854. Kasza törzsfejedelemnek II. Tódor név alatt sikerült a nagyobb tartományokat hatalma alá hajtani. (A továbbiakra nézve l. Abisszinia cikket.) V. ö. Basset, Études sur l'histoire de l'Éthiopie. Páris 1882.
a sémi nyelvek déli csoportjához tartozó, a délarab, vagyis a sábai nyelvből elágazó nyelv, mely hajdan az Abissziniában virágzó axumi birodalomban uralkodott. Az E.-nek, valamint a vele élő népnek helyesebb, eredeti neve: Geez a. m. vándorlás, azaz a vándorlók, szabad emberek, illetőleg ezek nyelve. Az E. elnevezés onnan ered, hogy az abessziniaiak az Aidiopia görög elnevezést alkalmazták birodalmukra. Az E. legrégibb irott emlékeiül egészen a legujabb időkig a Tazena axúmi pogány királytól (körülbelül 500 Kr. u.) származó két feliratot ismerték. Legujabban Bent Tivadar angol utazó még régibb E. nyelvemlékeket fedezett fel; nevezetesen kisebb feliratokon kivül egy 29 soros axúmi királyfeliratot; ez ujabb leletekkel, melyek legelőször a német filologusoknak 1893-ban Bécsben tartott gyülésén lettek bemutatva, az E. nyelvet és irást egészen a IV. századig kisérhetjük vissza. Az E. legrégibb emlékei közé tartozik továbbá a geez nyelvü bibliafordítás, mely a Makkabeusok könyveinek kivételével az Ó- és Uj-Testamentom összes kánoni és apokrifus könyveire kiterjed és melyhez különösen az apokrifus könyvek köréből még több könyv kapcsolódik, melyek egyéb egyházakban semmiféle tekintélyt nem értek el, részben egyéb fordításban nem is maradtak fenn. A sémi nyelvek közül az E. legközelebb az arab nyelvhez áll, ennek némi jellemző sajátságai (p. némely hangokban mutatkozó differenciálás, az igetövek gazdag fejlettsége, a nyelv gazdagsága triliterális és pluriliterális gyökerekben, a névszó többesszámu alakjainak belső képzése, az accusativus, ugy mint az igében a subjunctivus mód alaki megjelölése stb. kivüle csakis az E.-ban találtatnak, a szókincs tekintetében is e két nyelv áll egymáshoz legközelebb; a sémi nyelvek némely gyökerei, illetőleg ezeken belül a szavak bizonyos jelentései, csakis az arab s É. nyelven vannak meg. Másrészt azonban az É. nyelvbe már régi időben, de még inkább a nyelv későbbi fejlődése alkalmával, a nép érintkezései és országának geografiai helyzete következtében számos afrikai elem hatolt be (ugynevezett khamitikus szavak és talán nyelvtani sajátságok is), melyek egyéb sémi nyelvekben nem fordulnak elő.
Az etióp irás valószinüleg a Délarábiából Abissziniába bevándorlott népség befolyása alatt, a sábai (délarab) irásmódból fejlődött ki. Ez irás balról jobb felé indul, de kezdetben, a mint most a fentemlített Bent-féle feliratokból kitünik, régibb időben jobbról balfelé irták, akár minden egyéb sémi irást. Ugyszintén régi időben csakis a mássalhangzókat jelölték, a magánhangzókra nem haszháltak külön jeleket. Pontosan meg nem határozható időben azonban, valószinüleg egyidejüleg az irás irányának megváltoztatásával, az É. irás 26 mássalhangzó jeléhez még a magánhangzók megjelölése is járult, de nem különálló jelekkel, hanem a magánhangzó jelöléseinek a betükbe való bekebelezése által, ugy hogy minden betünek aszerint, amint a, u, î, e, ebreve, vagy magánhangzó nélkül, ô-val, ejtik, hét különféle alakja van. Körülbelül ezer év óta a geez nyelv megszünt élő nyelv lenni, és csakis az egyházban és irodalomban tartotta fenn magát. Az élő használatban részint az amhara nyelv (l. o.) lépett helyébe, részint pedig az u. n. tigré nyelvjárások, melyek nemcsak a régi okszúmi birodalom területén (Tigré, északkeleti Abisszinia), hanem az északról vele határos országokban is el vannak terjedve és a geez nyelv ifjabb hajtásait képviselik. Az E. irodalom tulnyomólag egyházi jellegü s nagyrészt a kopt és görög egyházi irodalomból való fordításokból áll. Legrégibb emlékei a fentemlített bibliafordítás, melyből az Ó. T. egy részét Dillman adta ki: Octateuchus Aethiopicus (Lipcse 1883), mely a pentateuchot, Jósuát, a Birákat és Ruthot foglalja magában, a többi történeti könyvek 1861-ben jelentek meg. Az etióp Uj-testamentumot 1584. Rómában nyomták ki, azonkivül a Walton-féle poliglot bibliában is fel van véve. Megjelent továbbá több apokrifus-pszeudepigrafikus és sok egyéb vallásos, hagiologiai, himnologiai s egyéb egyházi könyvek kiadása.
Ujabb időben az etiópok történelmi irodalmának is több emléke adatott ki; legkiválóbb ezek között a Zotenbergtől kiadott: Chronique de Jean, éveque de Nikiou (Páris 1883). Azonkivül még Basset René (1883), Dillman (Zar'a Jacob és Amda Tsion etióp királyok történetei 1884), Pereira (Historio de Mina Ademas Sagad rei de Ethiopia, Lisszabon 1888, Chronica de Susenyos rei de Ethiopia u. o. 1892) és Perruchon (Vie de Lalibala roi de l'Éthiopie, Páris 1892) adtak ki ujabb időben az etióp történetre vonatkozó szövegeket. Az etióp folklore-hoz nevezetes adalékot nyujtott Guidi, Proverbi, strofa e favole abissine (Giornale d. societa africana italiana, V. kötet 27-82-ik lapjain) és Basset René számos közleményben, legutóbb Contes d' Abyssinie (Revue des traditions populaires, VII. köt. 391-409. lapjain). A nagy európai könyvgyüjtemények számos etióp kézirattal birnak; leggazdagabb e tekintetben a British Museum. A magyar nemzeti muzeum könyvtárában is van egy vaskos etióp kéziratfólians. Az E. nyelvet nagyobb terjedelemben legelőször Wemmers Jakab ismertette a Congregatio de Propag. fide nyomdájában (Róma 1638-1663) kiadott szótárában. Tudományos tekintetben utat törtek Ludolf Hiob-nak az E. nyelvtant és szótárt tárgyaló munkái (London 1661). Az E. tudományos tárgyalásában nagy haladást jelez Hupfeld, «Exercititationes aethiopicae» (Lipcse 1825) cimü dolgozata. Az E. tanulmányokat az ujkori filologia szinvonalára emelték Dillman Ágost, előbb giesseni most berlini tanár nyelvtani s szótári munkái, ugy mint nagyszámu ediciói: Grammatik der äthiopischen Sprache (Lipcse 1851); Lexicon linguae aethiop. (u. o. 1862-1865); Chrestomathia aethiopica, szótárral (u. o. 1866). Kezdőknek szolgál Prätorius-nak a «Porta linguarum orientalium» sorozatában mint VII. kötet megjelent kézikönyve: Grammatica aethiopica cum paradigm. litteratura, chrestomathia et glossario (latinul és németül, Berlin 1886); Scolart, Storia della litteratura abissina (Nápoly 1888). A tigré nyelvcsalád egyik ágának is birjuk már tudományos nyelvtani feldolgozását Prätoriustól (Grammatik der Tigrinasprache, Halle 1871) és Schreibertől (Manuel de la langue Tigrai (Bécs 1887.).
(franc., ejtsd: étikett), a. m. felirás, valaminek a felirata; kis cédula, melyet árukra, fákra, üvegekre stb. szoktak felragasztani, részint hogy áruknál a külső kiállítást szépítsék, másrészt, hogy annak minemüségét, a szállítója cégét szimbolikusan jelezzék vele. Utóbbi esetben az E. utánzása és hamisítása büntetendő cselekményt képez. Szolgál továbbá arra is az E., hogy az áruk beszerzési árát számokban, jelekkel irják rá, az üzleti személyzet tájékoztatására. - E.-nak nevezik az előkelőbb társaságokban szokásos külső illemszabályokat is, melyeket különösen az udvarral való érintkezésben általában a nyilvános élet ünnepies alkalmainál tartanak szem előtt. Ilyen szabályok p. azok, melyeket az udvari fogadásoknál, báloknál, ebédeknél stb. kell figyelembe venni. Egymással való érintkezésükben az államok is kölcsönös megegyezésüktől függő E. szerint járnak el, melyet p. a cimzést, megszólítást illetőleg határoznak meg. Az udvari E.-t főkép monarchikus államokban szokták szigoruan megtartani, legszigorubban a spanyol udvarnál. Az európai udvaroknál az E. a bizanci udvar példájára már Nagy Károly utján jött divatba, még jobban elterjedt, midőn II. Ottó császár Theophano hercegnőt eljegyezte és később, midőn V. Károly trónra jutott. Tetőpontjára II. Fülöp spanyol, és XIV. Lajos francia király udvarában hágott. Ausztriában is utánzásra talált. Rendkivüli szigoru E. uralkodik még ma is egyes keleti udvarokban, leginkább Kinában. A legujabb időben enyhültek és egyszerübbekké lettek a régi, merev E. formái s a francia forradalom óta csak udvari ünnepélyeknél tartják a szigoru E.-et szem előtt, de a köznapi életben a kölcsönös tisztelet és a műveltségi fok, melyen az egymással érintkezők állanak, szokott e tekintetben mérvadó lenni. L. még Szertartások. V. ö. König, Theatrum ceremoniale historico-politicum, (2 köt., Lipcse 1719-1720); Rousset, Cérémonial diplomatique des cours de l'Europe (Amszt. 1739); Moser, Deutsches Hofrecht (2 köt., Frankfurt 1754).
l. Ebéd, Étrend és Abisztinencia.