(ejtsd: jurike szpringsz), Caroll county székhelye Arkansas É.-amerikai állam É-Ny-i részében, (1890) 3706 lak., fürészmalmokkal.
eredetileg Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa latin prózai novellája, melyet még mint Zsigmond római császár és magyar király titkára irt, s amely De duobus amantibus, Eurialo et Lucretia c. a. lett a müvelt nemzetek előtt ismeretessé. Nálunk 1577. fordította egy névtelen pataki énekes - Szilády Áron gyanítása szerint Balassi Bálint - még pedig (Balassi-) versekbe foglalva. Zsigmond király kancellárjának egy előkelő sienai polgár nejével folytatott titkos és sok kalanddal és veszéllyel járó szerelmi viszonyát beszéli el, mely a kancellár távoztával és Lukrécia halálával végződik. A magyar feldolgozásban vannak eredeti toldások (a forró szerelem veszedelmes voltáról stb.), verselése könnyü. Ujra kiadva a Régi Magy. Költők Tárában.
a nyugoti gótok királya (466-484-ig Kr. u.), Teodorik gyilkosa és utódja, majdnem egész Spanyolországot s Galliának a Loire-ig terjedő részét a Rhône völgyével együtt hatalma alá hajtá. A nyugoti gótok birodalma alatta érte el hatalmának és nagyságának tetőpontját. Ő volt az első, aki a régi gót jogok és törvények följegyzését elrendelte. Megh. Arlesban, 484. Követte fia, II. Alarik.
Cordus, l. Cordus.
Pamfilia hajózható folyama, jelenleg Köprü-su, mely a Selgé hegységből ered és Aspendos alatt 60 stadiumnyira ömlik a tengerbe. Nevezetes a győzelemről, melyet Kimón 466. (v. 467) a persák felett vivott. (Thuk. 1, 100. Xen. Hell. 4, 8, 30).
a három nagy tragikus egyike szül. Kr. e. 485., vagy egy más verzió szerint 480 szept. 20., vagyis a szalamiszi ütközet napján, Szalamisz szigetén. Apja eleinte a bajvivásban képeztette, de a fiu vonzalma csakhamar a képirás, még inkább pedig a filozofia felé fordult, s Anaxagorás, Prodikos és Prótagorás filozofiai és retorikai előadásait hallgatta, magával Sókrátésszal pedig baráti viszonyban élt. 25 éves korában lépett föl mint költő, először egy tetralogiával, de csak 29 éves korában lett először győztes a drámai versenyen, összesen pedig ötször győzött életében műveivel. A nyilvánosság előtt nem igen szerepelt; természete rideg és zárkózott, (nő-gyülölő) vala, s eme szigoru életmódját mindvégig megtartotta, ugy hogy e tekintetben még a nagy vigjáték-irók is tisztelettel voltak iránta, mig másrészt sok tekintetben guny tárgyává tették jellemét (v. ö. Aristophanés Békáit). Kétszer nősült, mind a kétszer szerencsétlenül; mert első neje hütlen volt hozzá, a második pedig elhagyta. Élete végét Tesszaliában, majd Macedóniában töltötte, ahol a tudománykedvelő Archeláos király udvarában (Pella városában) gondtalanul folytak napjai, mig végre Arethusában (Amfipolisz mellett) érte el a halál 406.; állítólag kutyák tépték szét. Az athéniek később ércszobrot állítottak neki Dionisos szinkörében; szép antik szobra (l. az ábrát) pedig jelenleg a vatikáni gyüjteményben látható.
[ÁBRA] Euripidés.
E. több tekintetben ujító a görög tragédiában. Ugyanis korának szülötte lévén, a szofisták felvilágosultságával s egyszersmind szkepticizmusával tekintette a görög nép hitét, s ennek elég nyomát találni műveiben. Továbbá a drámai személyeket nem abban a fenséges körben mutatta be, aminőben a korábbi költők szokták, hanem sokszor a mindennapiasság köntösében (p. Élektra pórleány, Orestes majdnem közönséges bandita stb.). A kar, mely elődeinél benső összefüggésben volt a darab cselekvényével, nála egészen háttérbe szorul s puszta ékeskedésnek tünik föl. Van továbbá műveiben bizonyos erőltetett pathosz és retorikai csillogás, amely nagyon elüt a korábbi költők egyszerü fenségétől. De másrészről a lelki élet festésében, a szivhelyzetek s a megrázó szenvedélyek ecsetelésében valódi mester, A szerencsétlenség (őrültség, számkivetés, inség stb.) képeinek rajzolásában, vmint a női jellemek szinezésében senki sem multa fölül a régi irók közül; megemlítendő még, hogy a politikának, de főkép a szerelemnek is ő volt első, szorosabb értelemben vett szerepeltetője a szinpadon a tragikusok közül. Stilusában a szofisták furfangos dialektikájának és retorikájának fogásait nagyon felhasználta, valamint a hosszu prologust és a deus ex machina (deoz apo mhcanhz) nevü csomó-oldás módozatát (az istenek váratlan megjelenítése, hogy a kifejletet döntsék el) is tulságba vitte. Meg kell azonban vallani, hogy tárgyai feldolgozásában oly irányt vett a régibb tragédia-irókhoz képest, mely sok tekintetben közel áll a modern felfogáshoz. Tragédiáinak számát 75-re v. 78-ra, mások pedig 92-re teszik. A számtalan töredéken kivül 18 tragédiája s a Kiklops c. szatirdráma maradt fenn tőle, de megjegyzendő, hogy a Rhésos cimü tragédia aligha az ő műve. Fenmaradt művei, melyek közül több inkább csak dramatizált történet, abc-rendben a következők: 1. Alkéstis, egy férjéért magát feláldozó nőnek históriája (v. ö. Wieland Alcestejét); 2. Andromaché, Hektor feleségének szomoru rabsága; 3. Bakchai (bakchans nők), tartalma: Pentheus, Téba királya, üldözi Dionysost és kiséretét, de szörnyen lakol érte az istentől; 4. Elektra, kevés változattal a Szofoklés-féle É.; 5. Hekabé, előadja Priamos feleségének (lat. Hecuba) véres bosszuját Polyméstoron, aki Achilleus sirján feláldozta Hekabé leányát, Polyxénát s megölte fiát, Polydórost; 6. Helené, elé van benne adva, hogy Meneláos a feleségét Egyiptomban találja, mert Trójában csak ál-Helena volt; 7. az (Örjöngő) Heraklés-ban Héraklés megöli családját, végül önmagát is ki akarja végezni, de Théseius megvigasztalja és észretéríti; 8. Hérakleidai (Héraklidák), ebben Héráklés gyermekeit üldözik hazulról, de Athénben menedékre találnak; 9. Hiketides (könyörgők), benne a Téba ellen küzdött vezérek feleségei kérik Théseust, hogy a Kreón tilalma miatt még temetetlen férjeiket adassa ki; 10. Hippolitos, tárgyát (v. ö. Putifárné esetét) Seneca és Racine (Phédre) is feldolgozták; 11. Ión, a cimbeli hérósznak, mint az attikai nép állítólagos törzsatyjának, viszontagságairól szól; 12. Iphigeneia Auliszban és 13. Iph. Taurisban, amaz Iph. feláldozását, emez Taurisból való megszabadulását tárgyazza, az utóbbit Racine, Dolce és Schiller is feldolgozták, legismertebb azonban Goethe feldolgozásából (ford. Kiss J. és Csengeri J.); 14. Kyklops, az ókor egyedül fenmaradt szatirdrámája, Odisszeusnak Polyphémossal való kalandját (Odisszeia, 9. é.) beszéli el; 15. Médeia, eléggé ismert tartalmát feldolgozták Seneca, Corneille és Grillparzer; 16. Orestés, ebben az őrült Orestés halálra keresi Helenét, de Apollón megmenti ezt; 17. Phoinissai (feniciai nők), ugyanaz a tárgya, mint Aischylosnak Heten Téba ellen c. darabjának, vagyis Eteoklés és Polyneikés tesvérharca, csakhogy itt a kart féniciai nők alkotják; 18. Rhésos (valószinüleg nem tőle való), tárgya az Iliasz 10. énekében elbeszélt esemény, vagyis a cimbeli trák király megöletése Odisszeustól és Diomédéstől; 19. Tróades, a trójai nők szerencsétlen sorsáról szól Trója pusztulása után.
(metrum Eurip.), a csonka trocheusi tetrapodia (negyedfeles trocheus), a legformásabb trocheusi rendek egyike; mint lirai forma, állandó dallamhoz lévén kötve, benne a hosszu szótagok igen ritkán oldattak fel két rövidre. Használta Alkaios, a tragikusok közül főleg Aischylos, a római költők közt Horatius, a mi klasszikai iskolánknál is előfordul.
Eubea szigetét Görögországtól elválasztó tengerszoros legkeskenyebb része Khalkisz városa és Karabába domb közt. Egy erőddel ellátott kis szigetecske két részre osztja, amelyet a beociai parttal 30 m. hosszu kőhid, Eubeával pedig forgatható fahid köt össze. Már 410. Kr. e. az Eubeaiak is építettek hidat az E.-szoroson át. A forgatható hid alatt még most is észrevezető a tenger vizének sajátságos áramlása. A viz egy ideig nagy gyorsasággal folyik D-ről É-nak, azután néhány percig állva marad és azután ellenkező irányban folyik ugyanoly gyorsasággal. Az áramlás e változása naponként néha tizennégyszer is megtörténik.
l. Felzit.
(gör.), ütemszerüség, a szép, rendes, arányos mozgás táncban, zenében vagy beszédben stb.; általán valamely egész részei közt mutatkozó mérték és összhang. Euritmikus: szép folyásu, jóhangzásu, arányos. Az E. mind a költői, mind pedig a prózai dikció, p. a szónoki beszéd jó hangzatának alapja, s maga nemcsak a mondatok arányos és változatos terjedelmén és a külső hangzás kellemén alapul, hanem a gondolatok ritmikus elrendezésén is.