bécsi zenész család. F. József (1804-1883) fuvolavirtuóz, hangszerére számos versenyművet szerzett; F. Fülöp (1815 okt. 25. - 1885 márc. 31.), Lanner tanítványa, számos táncdarabot és pár dalművet irt; fia, ifj. Fülöp, szül. Budapesten 1845., megh. Bécsben 1894. febr. 15., katonakarnagy volt és számos évig Budapesten működött, 1885. átvette atyjának zenekarát és azóta Bécsben és Párisban élt, mintegy 200 táncdarabot irt.
Dániel Gábor, német fizikus, szül. Danzigban 1686 május 14., megh. Hollandiában 1736 szept. 16. Atyja kereskedő volt és fiát is arra a pályára szánta. Hogy az ehhez szükséges ismereteket megszerezze, elment Amsterdamba, hol tanulmányait végezte. De a kereskedői pályától csakhamar eltérítette az a nagy érdeklődés, mellyel a gyakorlati természettudományok iránt viseltetett. Nemsokára teljesen természettudományi kutatásokra adta magát és a hőmérők készítésében különösen nagy ügyességre tett szert. Az ő hőmérői voltak az első összehasonlítható hőmérők. Hőmérőit 1714 v. 1715-ig borszesszel, ezentul pedig higannyal töltötte. A F. után elnevezett hőmérőbeosztást még ma is használják, főleg az angolok és amerikaiak. Hőmérőbeosztásnál F. a fagypontot 32-vel jelölte, 0-al pedig azt a pontot, amely az 1709-ki leghidegebb hőmérsékletnek felel meg; a vérmérséklet a 96. fok. A most róla elnevezett beosztást csak később, sőt mint több adat valószinüvé teszi, csak Römer ösztönzésére alkalmazta. E szerint a fagypont szintén 32-vel van jelölve, a forrpont pedig a 212. fok. F. életének legnagyobb részét Angliában és Hollandiában töltötte és leginkább barometerek és termometerek készítésével foglalkozott. F. volt az első, aki a vizet a fagypont alá hütötte, anélkül, hogy az megfagyott volna; továbbá neki köszönhetjük az első használható sulyarëométert és termo-barométert. Iratai közül különösen nevezetesek: Experiments concerning the degrees of heat of boiling liquors (Phil. Trans.1724). Experiments and observations on the freezing of water in vacuo (u. o.), The description and use of a new areometer (u. o.). F. a Royal Society tagja volt.
J. Béla, műfordító és hirlapiró, szül. Nagyváradon 1853. A középiskolát szülővárosában bevégezvén, a budapesti műegyetem s később a tud. egyetem jogi karának hallgatója volt. Behatóan foglalkozott a modern nyelvekkel, különösen az angol és francia nyelvekkel, melyek irodalmából sok regényt, elbeszélést és szinművet (körülbelül 200 kötetre való) fordított. A nemzeti szinházban az ő fordítása szerint adják Augier, Sardou, Feuillet, Dumas, Ohnet s nehány modern német és angol drámairó több munkáját. Mint hirlapiró 1873 óta működik; előbb az Egyetértésnek volt dolgozótársa; jelenleg a Hazánk szerkesztőségének tagja.
(középkori latin, németül Fehde), a középkorban a magánháboru, ellentétben a népháboruval. A régi germánoknál alapelv volt, hogy a jogot s a békét első sorban az egyesek, a család, a hozzátartozók tartoztak védelmezni. A nép csak szükség esetén kelt a békének védelmére. A sértett maga boszulhatta meg magát s kényszeríthette sértőjét elégtételadásra. Ez a F. joga, mely ehhez képest jogintézmény jellegével birt. Minthogy azonban a F. lényegileg az erősebbnek jogát jelentette, a nép kelt a gyengébbnem védelmére, ha ez az őt megillető F. jogával éni nem akart, v. élni nem mert. A jogsértőt az elégtételadásra a biróság kényszerítette. Az elégtétel abban állott, hogy a sértő a sértettnek bizonyos pénzösszeget (Wergeld) tartozott fizetni. A megzavart békének ekkénti helyreállítását compoziciónak (elintézés) nevezték. A bündijnak egy része - rendesen 1/3-da - a birót s a fiskust illette, ezt a részt fredusnak v. fridusnak nevezték. A F.-jognak gyakorlása bizonyos megszorításoknak volt alávetve. Igy F.-val nem volt megtámadható az, aki a királynál tartózkodott, a királyhoz ment, v. tőle jött, aki templomban v. biróságnál volt, oda ment v. onnan jött. Erre vonatkoznak e kifejezések: Königsfriede, Kirchenfriede, Gerichtsfriede. Továbbá senki, akit a király a királyi békében részesített. A F. intézményének eltörlése a legnagyobb nehézségekbe ütközött és csak fokozatosan sikerült. Megszorításra irányult az u. n. Landfrieden, melyet a fejedelem bizonyos számu évekre, s rendesen a birodalom bizonyos részére szorítva hirdetett ki, s mely azt jelentette, hogy abban az időben s azon a helyen, amelyre az szólott, a F. tilos. Ugyanennek a célnak szolgált az egyház által behozott Gottesfrieden (Treuga Domini), trevia pax Dei, melynek értelmében szerda estvétől hétfő reggelig minden F.-nak nyugodnia kellett. A F. gyakorlását továbbá bizonyos meghatározott formákhoz kötötték. Ilyen volt az előzetes kihivás (diffidatio) kötelezettsége; továbbá bizonyos személyeknek és dolgoknak a F. elleni törvényes oltalma. Ilyenek jelesül: lelkészek, gyermekágyasok, sulyos betegek, zarándokok, kereskedők, fuvarosok, földmivesek, templomok, és temetők. A F.-nak, mely ököljognál nem egyéb, véget vetett az u. n. ewiger Landfrieden, v. is a F.-nak I. Miksa császár uralkodása alatt 1495. a wormsi birodalmi gyülésen elfogadott örök időre megszüntetése. A F.-nak azontuli gyakorlását ez a törvény Landfiredensbruch-nak nyilvánította. F.-levél a békének felmondását s a F.- üzenetét tartalmazó levél. Az ily levelek rendesen igen rövidek voltak, p. igy szólottak: tudomásodra szolgáljon, hogy ellenséged vagyok.
(ejtsd: federb) Lajos Leó Cézár, francia tábornok; született Lilleben 1818 jun. 3., megh. Párisban 1889 szept. 28. 1838-tól fogva a párisi műegyetemen, 1840 óta pedig a metzi tüzérségi és műszaki iskolában tanult. 1844-45-ig Algeriában, 1848-49-ig Guadeloupe szigetén, 1849-52-ig pedig ismét Algeriában állomásozott s több expedicióban vett részt a benszülöttek ellen, 1852-65-ig rövid félbeszakítással a Szénégalban működött mint kormányzó, még pedig kitünő eredménnyel. 1858. legyzőzte Trarza mór törzseit, 1861. elfoglalta Cayor néger király tengerparti országát, szintugy a Szénégal jobb partját Bathel de Medináig. 1865. saját kérelmére visszahivták és a Boneban (Algéria) állomásozó hadosztálynak parancsnokává nevezték ki. A párisi körök ezóta ezt a derék embert, ki szünidejét római feliratok és régiségek gyüjtésére fordította, figyelembe sem vették. A köztársaság kikiáltása után azonban (1870 nov.) Gambetta Franciaországba hivta F.-t, ahol ez dec. 3. átvette az imént Amiens-nél megvert francia északi hadsereg fővezérletét s a válságos helyzet közepette is nagy tevékenységet fejtett ki. Mihelyest dezorganizált katonáit csak némiképen rendbe szedte, a 22. és 23. hadtesttel dél felé nyomult, elfoglalta a kis Ham erősséget (dec. 9.) s Hallue mellett visszaverte Manteufel támadását (dec. 23.). Hogy Péronne várát fölmentse, 1871 január 2. és 3. nagy hévvel támadta meg a németeket Bapaume mellett, miközben azonban nagy veszteségek érték és végre jan. 19. St.-Quentin-nél Goeben által teljesen leveretett. A fegyverszünet után a nemzetgyülésbe választották, ahol Gambetta pártjához csatlakozott. 1871. a kormány megbizásából tanulmányutra indult Felső-Egyiptomba (az ottani emlékek és feliratok tanulmányozása végett). A köztársasági párt végleges győzedelme után a hadügyminiszterium vezetésével kinálták meg, mely állást azonban rongált egészsége miatt el nem vállalhatta. 1879. szenátorrá választották s 1880. a becsületrend kancellárjává nevezték ki. Mint tudós különösen észak-nyugoti Afrikának földrajza és néprajza körül szerzett elévülhetetlen érdemeket. Értekezései a párisi földrajzi társaság évkönyveiben és az általa 1860 óta Szénégalban, St.-Louisban kiadott: Annuaire du Sénégal-ban jelentek meg. Nagyobb művei közül megemlítendők: Chapitre de géographie sur le Nord-Ouest de l'Afrique (St.-Louis 1864); Collection complete des inscriptions numidiques avec des aperçus ethnographiques sur les Numides (Lille 1870); Sur les tombeaux mégalithiques et sur les blonds de la Libye (A párisi Société d'anthropologie folyóiratában 4. köt.1870. Instructions sur l'anthropologie de l'Algérie, Topinard-ral. Páris 1874); Les dolmens d'Afrique (1873); Epigraphie phénicienne (1873); Essai sur la langue Poul (1874); Le Soudan français (1884); Le Sénégal. La France dans l'Afrique occidentale (Páris 1889) stb. Hadviselését Campagne de l'armée du Nord (Páris 1871) c. művében igazolta. V. ö. Brunel J. M., Le général F. (Páris 1890). Halálát az egész nemzet siratta és állami költségen temették el Lille-ben; Bapaumban pedig szobrot emeltek neki.
(ejtsd federb) Lukács, németalföldi építész, szül. Mecheinben 1617., megh. u. o. 1697. Eleinte szobrász volt; Rubens tanítványa és lakótársa. Ő építette a löweni Michaelis-templomot (1650-1666), a brüsszeli Beguinen-templomot (1657-76) és számos más barokkstilü templomot. Egy messze ágazó németországi építészeti iskola feje volt. V. ö. Gurlitt, Geschichte des Barockstils, des Rokoko und des Klassicizmus, 2 rész (Stuttgart, 1888).
(ejtsd: fedi) Gaucelm vagy Anselm, trubadur, szül. Uzercheban, Limousinban. Neje kiséretében mint szinész és jongleur hányatott életet élt és sokat járt-kelt mindenüvé, mig végre Montferrat márki és Oroszlánszivü Rikárd kegyeikbe fogadták. Az utóbbival Palesztinába ment és 1199. történt halálára igen szép stanzákat költött. Utoljára Azoult Raymond udvarában tartózkodott s állítólag itt is halt meg 1240 táján. Több mint hatvan dala jutott reánk. V. ö.: Meyer, Leben des Troubadours G. F. (Heidelberga, 1876); Diez, Leben und Werke der Troubadours (2 kiadás, Lipcse, 1833).
v. fayence (ejtsd: fajansz), Faenza olasz várostól származó francia neve a finomabb, fehér vagy sárga szinü agyagárunak, melynek cserepe likacsos, érdes törésü és át nem tetsző. Megkülönböztetjük: 1. a vöröses-sárgaszinü, meszes agyagból készített durva F.-ot (fehér edény, ónmázas edény, F. stannifere), melyet fehér átlátszatlan ónos mázzal (zománc v. a magyar fazekas szerint smelc) vonnak be (ide tartozik az olasz majolika is, mely anyag dolgában sem egyéb mint durva F.) és 2. a fehér szinü vagy csak sárgás agyagkeverékből készített finom F. (kőedény, modern majolika), melyet átlátszó ólomboraxos mázzal vonnak be.
Gyártása
1. A durva F. gyártására oly agyagkeveréket alkalmaznak, melyben 15-25 % szénsavas kalcium van, mert az ónos máz ezen legjobban tart. Alkalmas agyagkeveréket leginkább akkép nyernek, hogy agyagos márgát kövérebb agyaggal kevernek össze, és a keveréket megiszapolják. A tárgyakat a korongon (l. Fazekaskorong) rendszerint gipszmintákban formálják és biscuitté égetik. Az egyszer égetett tárgyakat ónos mázzal vonják be. Ez a máz ón-ólom hamuból, homokból és konyhasóból készül, esetlegesen szódát és boraxot is vesznek hozzá. Ezeket az anyagokat az égető kemence tüzhelye mögött agyagcserepekben az áruval együtt égetik és ezután vizzel péppé őrlik, melybe a likacsos edényeket bemártják. A likacsos cserép ekkor felszivja a vizet és a benne feliszapolt mázanyag egyformán rakódik le az edény felületén. Ha az agyagkeverék nem meszes, akkor inkább boraxos mázat alkalmaznak, mely a tüzálló agyagkeveréken is tart. Az égetésre a fazekaskemencéhez hasonló kemencét alkalmaznak, melybe a tárgyakat szabadon rakják be. vagyis ugy, hogy a láng a tárgyakkal érintkezik. A konyhasógőzőknek, melyek az égetéskor betett mázkeverékből elszállnak és a kemencét megtöltik, az a hatása van, hogy a máz fehérebb (mivel a vas vasklorid alakjában elillan) és fényesebb lesz. Szines mázakat akképpen készítenek, hogy a mázat festő fémoxidokkal olvasztják össze, p. sárga mázt ugy nyernek, hogy a fehér mázhoz nápolysárgát kevernek, a kék mázhoz szmaltét, a zöldhöz rézoxidot, a violához barnakövet stb. vesznek.
A durva F.-t kétféleképen festik, u. m. a porhanyós mázon (Rohmalerei) és mázfeletti festékkel. Az első esetben az edényt megfestik, miután a mázpépbe mártották. Festéknek alkalmaznak festő fémoxidokat, melyeket esetleg előzetesen mázanyaggal összeolvasztottak. Égetéskor a máz és festék összeolvad, a mázt és festéket tehát egyszerre égetik meg. Mivel a festés a porhanyós mázon igen nehéz, a finomabb árut akképpen is festik, hogy a tárgyakat csak annyira égetik, mig a máz rátapad, de még likacsos marad. Ezen likacsos, de kemény felületen könnyebben lehet festeni. Az olaszok és a delfti mesterek ezeket a festett tárgyakat még vékonyan átlátszó ólommázzal vonták be, miáltal igen fényes felületüvé tették. A porhanyós mázon való festés nem alkalmas aprólékos kivitelü diszítésre, hanem a mester csak vázlatosan, biztos kézzel dolgozhat, de a műbarátok éppen azért kedvelik az ezen modorban festett olasz majolikát. A festés második módja az, hogy az égetett mázra máz feletti festékekkel (szines, könnyen olvadó üveg), a porcellánfestés modorában festenek és a festett tárgyakat második tüzben, u. n. tokos- (Muffel) kemencékben égetik. A durva F.-t a spanyol-mórok Majorka-szigeten gyártották; Olaszországban Lucca della Robbia honosította meg technikáját, mely onnan Francia- és Németországra terjedt át. Hazánkban finomabb F. tárgyakat a holicsi, tatai és néhány kisebb gyár készített, de a kisiparosok is gyártották a durva F.-t, főképpen a nyitramegyei habánok, a stomfai és modori fehéredényesek és Erdélyben a brassói iparosok. V. ö. Művészi ipar, 1889. évfolyam: Adatok a magyar agyagipar történetéhez, u. o. Szendrei J. dr.: A habánok története Magyarországon és a habán majolika. A mult században hazánkban virágzó durva F. ipar e században ugyszólván megszünt, mivel ez az áru a kőedénnyel és porcellánnal már nem versenyezhet és csak egyes vidékeken készítenek még belőle durva parasztárut.
2. A finom F. anyagra nézve is kétféle, u. m. puha v. meszes F. v. kőedény, melyet fehér tüzálló agyagból, mészkőből v. krétából és kvarcból készítenek és kemény F. (angol kőedény), melyet fehér tüzálló agyagból, kvarcból és földpátból (a finomabb áruhoz kaolint is vesznek) állítanak elő. A meszes áru alacsonyabb hőmérsékletnél készül és máza puhább, ennélfogva nem is oly tartós, mint a földpátos F., melyet erősebben égetnek és melynek máza keményebb. Rendszerint a finom F.-ból készített használatnak szánt árut kőedénynek mondják, a disztárgyakat pedig finom F.-nak vagy modern majolikának. A fehér agyagot és a kaolint iszapolják, a kvarcot, földpátot és a krétát finomra őrlik és kellő arányban az agyaghoz keverik. Az anyagok őrlése történhetik u. n. nedves őrlőkön vagy ujabban szárazon is őrlik és csak ezután keverik az agyagiszappal össze. A pép alakban nyert agyagkeveréket likacsos gipszedényekbe teszik, melyekben a keverék megsürüsödik, nagyobb gyárakban pedig vagy sajtolják (szürősajtón) vagy lepárologtatják a pépet, mig gyurhatóvá nem lesz. Az agyagkeverékből gipszmintákban formálják a tárgyakat (l. Fazekas-korong), melyeket szárítás után agyagtokba rakva biscuitté égetnek. A keményre égetett tárgyakat a máziszapba mártják, miáltal a felületen a mázanyag egyformán rakódik le. A mázolt tárgyakat akképen rakják a tokokba. hogy egymással ne érintkezzenek, a tányérokat p. három, a tokba dugott agyagrudacskára helyezik. A megtöltött tokokat egymásra állítva a kemencébe rakják és addig égetik, mig a máz fényesen meg nem olvadt. A finom F. máza átlátszó boraxos ólomüveg, mely kvarc, borax, ólomoxid és földpátból készül. Némelyek kevés krétát és kaolint is kevernek hozzá. Hogy a máz sárgás szinét eltüntessék, igen kevés kobaldoxiddal kékesre festik. A boraxot a többi mázanyagok egy részével összeolvasztják és a nyert üveget (Fritte) összeőrlik a mázanyagok visszatartott részével. Az összes anyagot azért nem célszerü előzetesen megolvasztani, mivel az olvasztott máz gyorsan leülepszik a vizben és nehéz volna ily mázzal a tárgyakat egyformán bevonni. Szines mázakat akképen készítenek, hogy a frittehez festő fémoxidokat (kobaltoxid, rézoxid, mangánoxid stb.) kevernek. Ujabban ólmos máz helyett barium- és kalciummázakat is alkalmaznak.
[ÁBRA] 1. ábra. Faience égető-kemence alaprajza.
[ÁBRA] 2. ábra. Faince égető-kemence.
A finom F. égetésére szolgáló kemence rendszerint köralaku, boltozatos kamrából áll (l. 1. és 2. ábra), melynek fenekén a kemence nagysága szerint 3-5-7 tüzhely van a). A láng a kemence oldalán b) vagy a fenekén levő csatornákból c), d) lép a kamrába és a boltozatban lévő nyilásokon e) keresztülhuzódik a felette levő kürtőbe.
[ÁBRA] 3. ábra. Faience égető-kemence.
Ujabban alkalmaznak oly kemencéket is, melyekbe a láng a fenekén jár be (3. ábra) és F) agyagcsőben felfelé huzódva, a boltozat alatt visszafordul a tüzhelyek között elhelyezett füstcsatornákhoz h), i), melyek a kemence falában k) a kürtő felé vezetnek. E kemencékben egyformább a hőmérséklet mint a régiekben, hol az alsó részben magasabb a hőmérséklet mint a boltozat alatt.
A finom F. szines diszítése sokféleképen történhetik. Leginkább alkalmazzák a máz alatti festést. A mézgás vizzel összedörzsölt festékkel a biscuitre festenek és csak azután mázolják és égetik a tárgyakat. A festék tehát a máz alatt és a cserép között fekszik. A kézzeli festést most rendszerint mekánikai műveletekkel pótolják. Durvább diszítményeket chablonokkal is lehet előállítani, finomabb árura pedig nyomják az illó olajjal kevert festéket. A leggyakoribb eljárás az, hogy a rajzot rézlemezbe vésik, vagy a cinkografiai eljárás szerint étetik, és ezekkel a lemezekkel az olajjal kevert festéket szappanos vizzel bevont selyem papirosra nyomják. A friss lenyomatot ezután a biscuitre helyezik és nedves szivaccsal rányomogatják. Az olajos festék inkább tapad a likacsos cserépre, mint a megnedvesített papirhoz, mely könnyen lehuzható. A nyomtatott edényeket ezután gyöngén felmelegítik, hogy az illóolaj elszálljon és ezután mázolják és égetik. A finom F. diszítésére a szines mázakat is alkalmazhatják, melyekkel a tárgyakat vagy egészen bevonhatják v. ecsettel is ráfesthetik. Ha szines mázakkal festenek, a rajz körvonalai vagy mélyítve vannak a tárgyakon vagy ráfestik a körvonalakat kemény, meg nem olvadó, de a cseréphez tapadó festékkel (agyag és máz keveréke) és a sejtszerü rekeszeket kitöltik a szines mázakkal. Leggyakoribb az u. n. mázárnyékolás. A finom domborműves tárgyakat t. i. a szines mázzal vonják be, mely a dombormű mélyítéseit kitöltvén, a vastag rétegekben sötétszinünek, a dombormű élein pedig világosnak látszik. Végre a máz felett is festhetik a finom F.-t, a porcellánfestés modorában, de leginkább alkalmazzák a festést szines zománcokkal. Ez utóbbi eljárás, melyet Zsolnay (Pécsett) a legmagasabb fokra fejlesztett (magyar F., pécsi) abban áll, hogy a rajz körvonalait olajjal kevert sötétszinü festékkel rajzolják a mázas tárgyra és a rekeszekbe domboruan rakják fel a mézgás vizzel kevert átlátszó szines zománcokat. Égetés után rendszerint a körvonalokat még arannyal is átrajzolják és az aranyozott tárgyakat ujból égetik.
A finom F.-ipar a mult században főképen Angolországban fejlődött és onnan terjedt át a kontinensre. Hazánkban a mult század utolsó éveiben és századunk elején keletkeztek az első kőedénygyárak (Holics, Kassa, Körmöcbánya). Jelenleg működik a körmöcbányai gyár (Kossuch J. cég), a városlődi (Majer György), a hollóházai (Istványi és társa), a telkibányai (Fiedler Gyula) és a miskolci gyár (Koos Miksa). Finom F.-t készít még a kőedénygyárrá átalakított herendi porcellángyár. A hires Zsolnay-féle gyár (Pécsett) és a Fischer-féle gyár Budapesten a közönséges árun kivül a világhirü magyar disz-F.-t készítik.
l. Kályha.
A F.-et pamutszöveteken következőleg nyomtatják: Készítenek igen finomra őrlött indigoból, valamely redukáló anyagból (p. vasgálicból vagy realgarból) és valamely ragasztó anyagból oly keveréket, melyet a pamutszövetre nyomtatnak. Ezt a szövetet már most valamely lugos anyag oldatába mártják, majd pedig a levegőre kiakasztják. A lug arra való, hogy a redukáló anyag hatását az indigokékre érvényesítse, ezt lugos oldatban oldható indigofehérré átalakítsa; mely azután a pamutrostba szivárog s a levegőn oxidálódván, a rost belsejében oldhatatlan állapotban visszamarad. Ily módon eljárva, fehér alapon kék szinü mintákat nyernek. Ezt a cikket már a mult század elején ismerték és hajdanában nagyon kedvelték.