(Erdészet). A fának legnagyobb részét rendesen nem ott dolgozzák v. használják fel, ahol termelik, hanem kisebb-nagyobb, sokszor igen jelentékeny távolságban. Az erdők, nevezetesen a fenyvesek u. i. a hazánkat koszoruként körülfogó helységekben feküsznek, az ország belsejében pedig főleg az Alföldön, aránylag kevés erdő van, sőt igen nagy területek teljesen nélkülözik az erdőket. A hegységi vidékeken tehát fabőség van, a lapályok pedig rendesen fahiányban szenvednek. Ezen aránytalanság kiegyenlítése végett és mert többnyire a különben is szegénysorsu és gyér hegyi lakosságnak a fa iránti igényei könnyen és többnyire a fának silányabb részével is kieglégíthetők, az erdőbirtokos fatermésének szine-javával a népesebb és vagyonosabb, de fában szükölködő vidékeket keresi fel, v. pedig fáját az általános közlekedő eszközökhöz többnyire közelebb fekvő fafogyasztó iparvállalatokhoz v. telepekhez szállítja. A fának szállítása szárazon és vizen eszközölhető. Szárazon való szállítására többféle berendezést és építményt lehet használni. Ezek közt a legközönségesebbek és a leginkább alkalmazottak az erdei utak (l. o.) fuvarerőre és csusztatók (l. Eregetés és Facsusztatók). A többi ide tartozó szállíó eszközök és berendezések, u. m. az erdei vas- és fapályák, a hegyi és sodronykötélpályák és a kötéleregetők, csak különleges helyi és terepviszonyok között nyerhetnek alkalmazást és aránylag ritkábban fordulnak elő. Az erdei vaspályák ugyan a legujabb időben hazánkban is oly gyorsan kezdenek terjedni, hogy nemsokára ezeket is, - amint az Németországban már meg van - a rendes erdei szállító-eszközökhöz fogjuk számíthatni. Ezek u. i. előnnyel alkalmazhatók mindenütt, a hol a csusztatás a terep csekély esése miatt már ki nem vihető, usztatásra v. tutajozásra alkalmas vizek hiányzanak v. berendezve nincsenek s berendezésök sokkal nagyobb költségbe kerülne; ahol a fuvererő elégtelen és drága; ahol alkalmas utak hiányzanak s azok kiépítése a fa kihasználásának rövid tartama, v. pedig a kőnek teljes hiánya miatt nem célszerü; tov. ott, ahol egy irányban nagy fatömeget aránylag rövid idő alatt nagyobb távolságra és minden megszakítás nélkül kell szállítani. A fának vizen való szállítása v. usztatás vagy tutajozás utján történik. Első esetben a termelt fát egyenkint, utóbbiban pedig több darabot egybekötve, oly erős folyóvizre bocsátják, amely ezen fát sőt a tutajokat a felteherrel együtt, amit félgyártmány, füvészáru stb. képezhet, minden egyéb külön erő alkalmazása nélkül tovább viheti. Egy pillantás hazánk viz- és helyrajzi viszonyaira mindenkit meggyzőhet arról, hogy a vizen való szállítás - ezen bármily cikkre, de különösen a tömegéhez mérten csekély értékü fára nézve legolcsóbb szállítási mód - erdeink előnyös kihasználhatására nézve rendkivüli fontossággal bir. Nagyszámu folyóink és azoknak mellékágai általában oly szerencsés irányban folynak, hogy azokon még az ország határai közelében levő zugokban termelt fát is elvégre hazánk fában szükölködő, de különben gazdagabb belsejébe lehet szállítani. Erdeinkben a vizi utak nemcsak most képezik a forgalom főereit, hanem valószinüleg mindenkorra azok fognak maradni. Hazánkban a fa vizen való szabályozott szállítása már régi; nevezetesen a Garam felső vidékein fémek termeléséhez szükséges fának leszállítása céljából az usztatás, Mármarosban pedig a sószállítás céljából a tutajozás régóta gyakoroltatott. Erről tanuskodnak a nevezett vidékeken található azok a meglehetősen egy idős fákból álló erdők is, melyek jelenleg már vágható koruak; ilyen egykoron erdők u. i. csak ott találhatók, ahol az erdő keletkezése, illetve az ujra beerdősülés, s igy az ezt közvetlenül megelőző kihasználás is rövid időtartam alatt történt. Erdélyben a hegyi lakósok a tutajozást emlékezet előtti idő óta gyakorolják; az képezte a főfoglalkozást és a főkeresetet Topánfalva vidékén, Csikban, Gyergyóban stb. A magyar állami erdőkben a vizi szállítás ez idő szerint oly nagyfoku tökéletességet ért el, hogy e tekintetben bármely külföldi állammal kiállja a versenyt.
l. Faaszalás.
l. Cipő.
(növ., beumalutnge, bingó) a. m. rügy (l. o.).
többféle célra szokták használni. Legközönségesebben mint tüzelőszert alkalmazzák, különösen az ércek olvasztásánál, a fémek finomításánál, tisztításánál s feldolgozásánál. Ezen célra a tökéletesen kiégetett, tömör és nehéz szén a legjobb. A gyors és nagy hő mellett előállított, u. n. tulégett szenet, mely könnyü és likacsos, a tisztátlan, rossz izü és szagu folyadékok átszürésére használják; a vörös szenet pedig lőpor gyártására stb. A szénitő rakásokban (bogsában) tökéletesen kiégetett szén ugyan általában mindig fekete, likacsos, aránylag könnyü, de a mellett elég szilárd, szag és iz nélküli anyag, melyen nemcsak az évgyürük stb., hanem a fadarab alakja is világosan látható; mindamellett a szénnek műszaki, nevezetesen pedig tüzelő célokra való jósága igen különböző lehet, mi azonban könnyen felismerhető rajta. Az ismertető jelek a következők: 1. A szén szine, törése és szilárdsága. A jó szén friss törési lapja acélkékbe játszó fekete szinü és erősen fénylő; törése kagylós és az ujjat megtapintásnál nem festi meg. Szilárdsága nagy, mert nehezen törhető szét; kemény tárggyal megütve cseng, mely hang a szénmérésnél is könnyen észrevehető. 2. A szén fajsulya. A fs. a szénnél, mint a fánál is, a jóság mértékeül vehető. A friss szén - amint az a szenítő rakásból kikerül - fajsulyának határait 0,14 és 0,22 közt fekvőknek vehetjük. Ha ellenben a szén hosszabb időn át a levegőn hever, nagy nedvszivó tulajdonságánál fogva 8-12% vizpárát bir a levegőből felvenni. Ilyen szén fajsulyát azután, ha kemény fából való, átlagosan 0,24-gyel, ha lágy fából származott 0,16-tal vehetjük. Még nagyobb a szén sulynövekvése, ha vizzel érintkezik. Ebből már pár perc mulva 25-30%-ot képes felvenni. Mind a két körülmény fontos a gyakorlatra nézve, p. ha a fuvarbér v. pedig a szén vételára a suly után fizettetik. 3. A szén égése és hatásossága. A jó szénnek láng és füst nélkül kell égni s egszersmind nagy és tartós meleget kell adni. A jó szén nehezebben gyulad meg, mint a tulégett. Az ide vágó kisérletekből kitünik, hogy különböző fanemekből nyert szén, ugyanazon általános suly mellett, karbontartalomban és tehát tüzerőben is tekintetbe vehető különbséget nem mutat; ellenben magától értetődik, hogy ugyanazon ürfogat mellett a sulyosabb szénnek nagyobb a tüzereje. Egy kilogramm F.-nek átlagosan 7500 hőegység (kaloria) felel meg. A faszén hamutartalma, csekély mennyisége folytán (1-2%) a szén tüzhatásosságát nem módosítja. A mi végre a szénkihozatalt, azaz azon viszonyt illeti, melyben a nyert szén akár suly, akár terime tekintetében - az előállítására szükségelt fához áll, mondhatjuk, hogy az általában a fenyőfánál nagyobb, mint a lombfánál; a lágy lombfánál kisebb, mint a fenyőfánál, de nagyobb, mint a kemény lombfánál. Az eredményt már jónak neveztethetjük, ha a terime szerinti szénkihozatal a lombfánál 45-50%, a fenyőfánál pedig 55-60%-nyi. Suly szerint adnak a lombfák legjobb esetben 20-22%-ot, a fenyőfák pedig 23-26%-ot.
egészen, vagy legnagyobbrészt fa-alkatrészekből álló szerkezet, amilyent p. o. födémeknél, födélszékeknél (l. o.) stb. használnak.
(faspiritusz). A nyers faecetből körülbelül 1/10részt ledesztillálva metilalkoholban bővelkedő desztillátumot kapunk. E folyadék a nyers F. Az előállításához használt készülékek tökéletességétől függően metilalkoholtartalma igen különböző. Tartalmaz továbbá acetont, metilacetátot, aldehidet, etilalkoholt és kellemetlen szagu empireumás anyagokat. Tiszta metilalkoholt is készítenek belőle. A nyers F.-t különösen olyan országokban, hol a borszesz nagyon drága, mint fütő anyagot, továbbá lakk előállításához, gyanták, zsirok és illó olajok feloldására használják. Borszeszt is denaturálnak vele.
l. Fazokl.
Azoknak a fakereskedelemben érvényesült szokásoknak és szabályoknak összege, melyeket az érdekelt kereskedő-testületek és hatóságok megállapítottak, összefoglaltak és mértékadóknak elfogadtak. Ezek olyanok, hogy minden a kereskedelemben előforduló nyers- és félkészáru alakjáról, méreteiről, kereskedelmi egységéről, osztályozásáról, minőségéről és még más körülményekről részletesen intézkednek. Minden országnak meg vannak a maga fakeresk. szokványai. V. ö. Larisch, Die Handelsusancen im Welt-Holzhandel-Verkehr, (Berlin-Giessen 1889).
(növ.), l. Fa és Farészlet.