államfő, a monarkikus államnak feje; tehát az uralkodókat jelenti általában, akiknek közjogi cime tényleg igen külömböző lehet: császár, király, nagyherceg, herceg és csak néha szószerint F., az u. n. fejedelemségekben, milyen a régi Erdély, Bulgária, Montenegro stb. De hajdan e szónak tágabb értelme is volt. Igy F.-nek nevezték a törzsfőket is, valamint a hübéri világban azokat a nagy hübéreseket, kik egész tartományokat birtak hübérül (zászlós hübér), a közvetlen uralkodó alatt állottak, területükön felsőbbségi jogokat (superioritas territorialis) gyakoroltak és rendszerint az állam főtisztségeit, méltóságait is ők viselték. Felosztották egyházi és világi F.-re aszerint, amint a hübért az egyháznál viselt magas állásukból folyólag birták, vagy a hübéri birtokot és a territorialis jogokat családjokban örökössé tudták tenni. Némely államban a nagy hübéresek közjogi hatalmát már korán megtörik és a győztes utalkodók az abszolut monarkiát szervezik. Máshol pedig, mint a római-német sz. birodalomban a hübéres fejedelmek jogállása mindinkább erősödik és a vesztfáliai béke (1646) után már saját területükre teljes függetlenséget élveznek; a római sz. birodalomnak 1804. történt felbomlásával pedig a hatalmasabbak szuverén uralkodókká lesznek (bajor, szász, württembergi, hannoveri királyok; badeni, hesszeni, mecklenburgi nagyhercegek stb.), a kisebbeknek birtokai pedig a most már szuverén államokba kebeleztetnek. Ez utóbbiak a mediatizált F.-ek, akiknek családjaik alkotják ma a német legmagasabb nemességet. Régi jogállásuknak alig maradt meg látszata némely kivételes jogban; az adózásnál, a katonai szolgálatnál, a biráskodásnál és abban, hogy házasságkötéseknél az uralkodó családokkal egyenlő ranguaknak tekintetnek. A hübéres F.-ek a római sz. birodalomban, territoriális jogaikon kivül is nagy kiváltságokat élveztek még. A császárt és német királyt ők választották, illetve közülök az u. n. választó-fejedelmek: a mainzi, trieri és kölni érsekek, a rajnai, pfalzi gróf (később bajor herceg), a szász herceg, a brandenburgi őrgróf és a cseh király, 1692. még a hannoveri, 1803. a badeni, württembergi, hesszeni hercegek; továbbá fejedelmi gyüléseket (Fürstentag) tarthattak, a birodalmi gyülésen a fejedelmi tanácsnak (Fürstenrath) tagjai voltak, külön törvényszékük volt a császár elnöklete alatt (Fürstengericht). Másrészt meg e fejedelmi családok tagjainak személyes viszonyai (családi, házassági, vagyonjogi stb.), kivételes jog, az u. n. fejedelmi jog (Fürstenrecht) szerint itéltettek, mely a szokás, házi szerződések, uralkodói határozatok alapján fejlődött ki.
A fejedelmi hatalom megszerzése jogi alapon, választás vagy örökösödés által történhetik. A választás a középkorban divatos és azon idők szellemének meg is felel. A kiváltságok osztályok nagy előjogai és befolyása jutott ez által kifejezésre és talált benne biztosítást. De a választással járó zavarok, az interregnumok veszélyei, a fejedelmi tekintély káros sülyedése folytán, a civilizált népek általában az örökletes monarkiára tértek át, melyben trónüresedés alkalmával a sorrenden levő örökös saját joga alapján lép a trónra, de Magyarországon emellett még szükséges az ünnepélyes koronázás a királyi hitlevéllel és esküvel az alkotmány biztosítására, hogy a teljes királyi hatalmat gyakorolhassa. A trónüresedés pedig bekövetkezhetik az uralkodó halála vagy lemondása folytán; kiskorusága, betegség vagy más okból történt állandó akadályoztatása esetében helyettesítéséről (gyámkormányzó, regens) gondoskodnak. Ugy az örökösödés rendjét, mint a lemondásnál követendő eljárást az alkotmányok, vagy a házi törvények szabályozzák. Az uralkodó F.-ek tényleges jogi állása az alkotmányok különfélesége szerint mai nap igen különböző ugyan, de bizonyos jogok mintegy a fejedelmi állás természetéből folynak s azért velök mindenütt találkozunk. Ilyenek először is az u. n. tiszteleti jogok, melyek a F.-et mint az állam felségiségének személyesítőjét illetik és nyilatkoznak a F. cimében, egyéb külső megtisztelésekben, sérthetetlenségben, a felelősségtelenségben, különös büntetőjogi oltalomban, a fényes udvartartásban, a magas állásnak megfelelő jövedelemben; továbbá a politikai jogik, melyek a F.-et a közhatalom kezelésére jogosítják és tartalmuk az alkotmány természetétől függ. Az abszolut államban minden közjogi hatalom kizárólag a F. kezébe van letéve, mig az alkotmányos államokban azt csak a nép részesedésével és az alkotmány által meghatározott szervek közreműködésével gyakorolhatja. Végül örökös monarkiákban a F. az uralkodó családnak is feje és ebből folyólag a család tagjaival szemben kivételes hatalmi kör illeti meg. Különösen nyilvánul a disciplinaris és felügyelői jogokban; kihat a gyermekek nevelésére, pályaválasztására, egyéb családi, családvagyoni viszonyokra (l. Házi törvények).
a nőszerzetrendek előljárónője. Elnevezéseik még: apátnő, perjelnő v. főnöknő (abbatissa, superiorissa, piorissa, praefecta). A F. hatalma anyaihoz hasonló, köteles a házi fegyelmet fentartani, a fegyelmetlen tagokat meginteni, sőt sikertelenség esetén meg is fenyíteni. Minden fontosabb ügyben tartoznak a püspök tanácsát kikérni. A szerzetrend szabályai szerint v. életfogytiglan v. bizonyos időre, jelesen 3 vagy hat évre választatnak a tagok által. A trienti zsinat szerint a F.-nak legalább 40 évesnek és olyannak kell lennie, ki a zárdában a letett fogadalom után legalább 8 évig dicséretesen élt. Egy apáca két zárdának előljárónője nem lehet. V. ö. Szeredy Egyházjogtanát II.
l. Fejedelem és Felségiség.
(német Fürstenverein), az a szövetség, melyet 1692. kötöttek egymással a német fejedelmek azon célból, hogy az I. Lipót császár által Hannoverre ruházott uj, immár 9. választó-fejedelemség ellen tiltakozzanak, s attól az elismerést megtagadják. Azonban a szövetkezet nemsokára eredmény nélkül feloszlott.
cimen minden irodalomban vannak munkák, melyek vagy valamely ideálisan rajzolt uralkodó történetében utánzásra méltó mintát állítanak a jövendő fejedelem szeme elé, vagy más keretben szabályokat és elveket foglalnak össze, melyeket minden fejedelemnek követnie kellene, ha magasztos hivatását betölteni és népét boldogítani akarja. Ide tartozik már a klasszikus ókorból Xenophon Cyropaediája; a középkorból Petrarca sokat olvasott műve: De republica optime administranda et de offico et virtutibus imperatoris; az ujkorból Macchiavelli hirhedt Fejedelme (II. principe 1532); Mariana jezsuitának könyve: De rege et regis institutione (Toledo 1599); Fénélon nagyrabecsült Télémaque-regénye; Wielandnak Goldener Spiegel cimü regénye; Engel János Jakabnak Fejedelmek tükre (Fürstenspiegel) c. műve és Nagy Frigyes Antimacchiavellje. Rokon tárgyu és irányu Moser Károly kortörténeti szempontból érdekes munkája: Der Herr und der Diener (1759). A német irodalomban van már egy fejedelmi tollból származó ily munka, Braunschweigi Gyula hercegnek (nejével együtt 1579 körül irt) műve: Deutscher Fürstenspiegel (ujra kiadta Strombeck F. K. 1826).
l. Föveg.
l. Fejedelem.
(feudum regale), oly hübér, a mely bizonyos meghatározott területen a fejedelmi jogoknak kisebb-nagyobb mértékben átruházásával járt. Hazánkban Péter király Aba legyőzetése s halála után 1045. pünkösd napján III. Henrik német császárnak hüséget esküdött s évenkinti adófizetésre kötelezvén magát, Magyarországot mint birodalmi hübért nyerte vissza ennek kezéből. A nemzeti becsület érdekében sokáig kétségbevont ez a tény, ma oly kétségtelen, mint kétségtelen az, hogy Péter királynak ez a rendelkezése alkotmányellenes s jogilag teljesen érvénytelen.
Biborszinü, hermelinnel bélelt köpeny, mely a fejedelmek öltönye volt. Manapság a cimereken fordul elő. L. Diszek.
(német Fürstenbund), a német fejedelmeknek azon szövetsége, melyet Nagy Frigyes porosz király 1785. hozott létre. Meg akarta akadályozni II. József császárnak azon törekvését, hogy németalföldi birtokait Bajorországgal fölcserélje s ezáltal déli Németországban hatalmát megalapítsa. E tervbe, II. Katalin orosz cárnőtől és Franciaországtól eltekintve az érdekelt Károly Tódor, bajor választó-fejedelem is beleegyezett, miután József a burgundi királyi cimet és 3 millió forint kárpótlást igérte meg neki. De a bajor trónörökös, a zweibrückeni herceg nem nyugodott meg abban, és az orosz és osztrák követ pressziójával szemben II. Frigyeshez fordult segélyért. A porosz király, Ausztria növekedő hatalmára féltékenykedvén, és boszankodván azon, hogy a nagy hatalmak mintegy cserben hagyták, a kisebb német fejedelmekhez közelgett és csakugyan sikerült neki először is 1785 jul. 23. Szászországgal és Hannoverával szövetséget kötni, melynek célja a német fejedelmek jogai, szabadsága s a fennálló birodalmi alkotmány fentartására irányult. A szövetséghez később Mainz, Braunschweig, Meklenburg, Szász-Weimar, Szász-Gotha, Zweibrücken, Anhalt-Dessau, Ansbach és Baden is hozzájárult, a nemzet pedig, mely már-már politikai reformokat is várt e konzervativ jellegü szövetkezéstől, lelkesedéssel üdvözölte a mozgalmat. A reformok ugyan elmaradtak, de Józsefnek még is el kellett állania szándékától. Maga a szövetség Nagy Frigyes halála után jelentőségét elveszítette. Károly Ágost, weimári herceg megkisérlette ugyan ujraéleszteni oly módon, hogy Poroszország vezérlete alatt egy német uniót hozzon létre, de miután II. Frigyes Vilmos maga sem támogatta e tervet és Reichenbergben (1791) Ausztriával kibékült, a Habsburgház ellenes porosz politikának vége szakadt és ama terv utopia maradt. Bővebben irtak a F.-ről: Dohm (1785), Müller János (1787 és 89), Schmidt Adolf (1850), 3. kiad. 1867. és Ranke Lipót (1875, 2. köt. 2. kiad. Összes munkái között, a 31-32. köt.). Bailleu, Ursprung des deutschen F. (Sybels Histor. Zeitschrift 41. köt. 1879).