(növ.), l. Kanári-köles.
l. Keramiai festékek.
(polarisatio, l. a mellékelt képet). Ha üveglapra 55° alatt fénysugár esik, akkor a visszavert sugár visszaverődés és törés tekintetében bizonyos egyoldaluságot nyer. Ha ugyanis eme visszavert sugár ugyancsak 55° alatt ujból üveglapra esik oly módon, hogy a beesési sik az előbbivel párhuzamos, akkor visszaverődik; ha azonban a beesési sik az előbbire merőleges, akkor visszavert sugár nem is keletkezik, a visszavert sugár intenzitása zérus. Az üveglapról 55° alatt visszavert fényről azt mondjuk, hogy sarkított, polarizált fény, magát a jelenséget pedig sarkításnak, polarizácionak nevezzük. Általában minden visszaverő felülethez tartozik egy bizonyos szög, mely alatt a fény beesve, a vissavert fény sarkított; ezen szög minden anyagra nézve más és más és a sarkítás szögének neveztetik. A sarkítás szöge nevezetes összefüggésben áll a törésmutatóval. Brewster ugyanis 18 anyagon végzett mérésekből azt találta, hogy a sarkítás szögének tangense egyenlő az illető anyag törésmutatójával, amely törvény ugy is kifejezhető, hogy a fény a sarkítás szöge alatt beesve, a visszavert fény merőleges a megtört fényre. A sarkított fényre jellemző, hogy mindig található oly sik, melyben a sarkítás szöge alatt beesve, a visszavert fény intenzitása zérus. Az ezen sikra merőleges sik a sarkítás sikjának neveztetik. Visszaverődés által előállított sarkított fény sarkítási sikja tehát egybeesik a beesési sikkal. A fény sarkítását visszaverődés által Malus fedezte fel 1810.
Más módon is előállíthatunk azonban sarkított fényt. Ha az izlandi mészpátra fénysugár esik, akkor általánosságban két megtört sugár keletkezik; mindkét sugár sarkított, sarkítási sikjuk pedig egymásra merőleges. A rendes sugár sarkítási sikja egybeesik a főmetszettel, a rendellenesé pedig arra merőleges. Az izlandi mészpát ezen sajátságát először Huygens ismerte fel. (Kettős törését Bartholinus Erasmus fedezte fel 1669.) Hasonló módon viselkedik minden egytengelyü kristály (l. Kettős törés). Sarkított fény előállításának egy harmadik módja azon alapszik, hogy egy sor párhuzamos üveglapon áthaladó fény sarkítottá válik, ha a beesési szög egyenlő a sarkítás szögével. A sarkításnak reflexiv és egyszerü törés által való előállításának az az előnye, hogy csak egyféle sarkított fénysugár, mig a kettős törésnél kétféle sarkított fénysugár keletkezik. Kettős törés által is előállíthatunk némely esetben egyfélekép sarkított fényt, olyan kettősen törő kristályok segítségével t. i., melyek a két sugarat különféle mértékben nyelik el, ha tehát a kristálylemez elég vastag, akkor csak egy sugár lép ki. Ilyen pl. a tourmalin, amint Biot találta, még nagyobb mértékben a Heparath által előállított chinin só. Egyéb kettősen törő kristályok is kényelmesen felhasználhatók sarkított fénnyel végezendő kísérletekre, hacsak arról gondoskodunk, hogy a két sugár között lehető nagy iránykülönbség legyen, hogy egymást ne zavarják, v. hogy csak az egyik sugár lépjen ki. Előbbi célt elérhetjük a Rochon, Sénarmont szerkesztette prizmákkal, az utóbbit a Nicol-féle prizmával.
A különféle testeknek polározott fényben való viselkedésének megvizsgálására igen sokféle műszert készítettek, melyek általában két főrészből állanak, az egyik rész a sarkított fény előállítására szolgál, tehát vagy reflektáló üveglap, vagy üvegoszlop, vagy valami kettősen törő kristály, rendesen egy Nicol, eme résznek neve polarizátor; a másik része arra való, hogy a polarizátor által sarkított fényt vizsgálhassuk, miután valami féle testen áthaladt, neve azért analizátor, lényegében ugyanaz, mint a polarizátor, üveglap vagy üvegoszlop, vagy p. egy Nicol; ugy a polarizátor, mint az analizátor a sarkított fénysugár körül mint tengely körül forgatható s a forgatás szöge valami körosztályzaton lemérhető.
A legegyszeübb polarizáció-készülék, az ugynevezett turmalinfogó: két, a főtengellyel párhuzamosan metszett turmalinlemez, körfoglalványban forgathatólag elhelyezve (A Fénytan cikkhez csatolt Polarizáció készülékek cimü képmelléklet 1. ábrája).
[ÁBRA] 1. ábra. Turmalim-fogó.
Biot készülékében (2. ábra) a polarizátor fekete sik üvegtükör; az analizátor ugyancsak fekete sik üvegtükör, mindkettő a cső tengelyével 33°-nyi szöget képez; az analizátor azonfelül a cső tengelye körül a CM gyürü-vel forgatható.
[ÁBRA] 2. ábra. Biot-féle polarizácikészülék.
Igen hasonló ehhez Nörremberg készüléke (3. ábra).
[ÁBRA] 3. ábra. Nörremberg-féle polarizácókészülék.
AB átlátszó üveglap a polarizátor; az a b beeső sugár AB-n és az alsó c tükrön visszaverődve a felső S üvegtükörre esik; utóbbi az analizátor szerepét viseli s függélyes tengely körül forgatható.
[ÁBRA] 6. ábra Dove-féle polarizációkészülék.
Dove készülékében (6. ábra) a b c-ben levő Nicol-prismák képezik a polarizátort és analizátort; az a-ban levő lencse a beeső fényt a b Nicolra összegyüjti; a d foglalványba tehető a megvizsgálandó tárgy.
[ÁBRA] 4. ábra. Nörremberg-féle mikroszkópos polarizációkészülék.
[ÁBRA] 5. ábra. Hoffman-féle mikroszkópos polarizációkészülék.
Apró tárgyak megvizsgálására u.n. polarizáció-mikroszkópokat készítettek (4. és 5. ábra), melyeknél a két Nicolon kivül még 2 lencserendszer van oly módon elhelyezve, hogy a megvizsgálandó tárgy a 2. rendszer közé helyeztetik. A polarizáció jelenségeknek vetítéssel való bemutatására Dubosq szerkesztett készüléket (7. ábra). A készülék lényege ugyanaz mint az előbbieké, csak megfelelő lemezekkel ellátva, melyek a vetítést lehetségessé teszik.
[ÁBRA] 7. ábra. Dubosq-féle vetítő polarizációkészülék.
Elméleti szempontból a sarkítás jelensége rendkivül fontos, amennyiben azon tünemények közé tartozik, melyekről az emissziós elmélet számot adni nem képes, mig az undulációs elmélet igen egyszerüen magyarázza.
[ÁBRA] 8. ábra. Wheatsone-féle polarizációkészülék
[ÁBRA] 9. ábra. Lang-féletengelyszögmérő.
Utóbbi ugyanis a fényt az éternek a fénysugár irányára merőleges, keresztrezgésekre vezeti vissza. Természetes fényben eme rezgések iránya folyton változik, ugy hogy a sugár bizonyos helyén p. 1 mp. alatt rezgések a legkülönbözőbb irányban történnek, a sarkított fényben ellenben a rezgések mindig egy meghatározott sikban történnek. Ezen feltevésből kiindulva az elmélet a tapasztalással megegyező következtetésekre jut. Hogy azonban a rezgési sik fekvésére nézve mit kell feltennünk, az még nincsen eldöntve. Fresnel azon feltevésből indul ki, hogy a sarkított fényben a rezgések a sarkítás sikjára merőlegesek; Fr. Neumann pedig abból, hogy a rezgések a polarizáció sikjában történnek; mindkét elmélet a tapasztalással ellenőrizhető következményeiben megegyezik, ugy hogy a kérdés ma még el nem dönthető.
[ÁBRA] 10. ábra Soleil-féle saccharométer
Az eddig említett jelenségeket az elmélet egy egyenesben történő éterrezgésekkel irja le; azért az ilyen fényt egyenesben sarkított fénynek is nevezik. Az elmélet azonban nem zárja ki, hogy az éterrészecskék pályája nem egyenes, hanem kör vagy ellipszis. Az ilyen fényt körben, ill. ellipszisben sarkított fénynek nevezi. Körben sarkított fény (cirkadáris polarisatio) keletkezhetik p., ha természetes fény kettősen törő vékony kristálylemezen halad át, a kristálylemez kellő vastagságánál. Ellipszisben sarkított fény p. fémfelületen való visszaverődés vagy totalis reflexio által állítható elő.
[ÁBRA] 11. ábra. Wild-féle polaristrobométer.
orrtükör, szutyak; különféle állatoknál, de különösen a szarvasmarhánál az orrlyukak közötti kopasz, nedves és hideg tapintatu bőrrészlet.
község, l. Jászfényszaru.
l. Szinszóródás.
vékony viaszos vászon, l. Viaszos vászon.
l. Fresnel-féle tükörkisérlet és Interferencia.
A fizikának azon része, mely a fényjelenségekkel foglalkozik. Feladata egyrészt megvizsgálni, milyen lesz a fény eloszlása a tér különböző helyein adott körülmények közt, másrészt felkeresni, a fényjelenségek milyen más jelenségekkel lépnek fel együtt s ezen együttfellépésnek törvényeit megállapítani. Az első feladatot a F. különböző közelítésben oldja meg. A legdurvább közelítő megoldás a fény egyenes vonalu terjedésének elvén alapszik, melynek értelme az, hogy ha egy fénylő pont közelébe átlátszatlan testet helyezünk, akkor a tér mindazon pontjaiban, melyek a fénylőpontból az átláthatlan test határához huzott sugárkupon belül fekszenek, sötétség lesz, a tér többi része pedig meg lesz világítva. Hogy ez tényleg csak közelítés, arról meggyőződhetünk, ha az előbb emlitett ideális esetet tényleg meg akarjuk valósítani. Lehetőleg keskeny, egyenesvonalu fényforrás elé átlátszatlan testet helyezve, a geometriai árnyékon belül is van megvilágított tér, azon kivül pedig megvilágított és kevésbbé megvilágított terek egymással váltakoznak. Nagy kiterjedésü fényforrásoknál és nyilásoknál vagy átlátszatlan testeknél az előbbi elv az észlelés határain felül a tapasztalással megegyező eredményekre vezet. A F. azon része, mely a fényjelenségeket az előbb említett elv alapján irja le: geometriai F.-nak neveztetik; birja pedig e fényjelenségeket két alaptörvény segítségével: a visszaverődés (l.o.) és fénytörés (l.o.) törvényeivel.
A visszaverődésen alapuló jelenségekkel a katoptrika, a törésen alapulókkal pedig a dioptrika foglalkozik. Utóbbival szoros kapcsolatban áll a spektralanalízis, mely megvizsgálja, hogy a különféle anyagokban miképen változik a törésmutató a fénynemmel, a különböző fényforrások miféle fényt bocsátanak, a különféle anyagok mily mértékben nyelik el az egyes fénynemeket. A fényjelenségek pontosabb leirása elméleti alapon történik. Az elmélet egy mérhetetlen kis sürüségü s rendkivül rugalmas, a szilárd testek jellegével biró anyagot vesz fel, az étert; az éter részeinek keresztrezgései hozzák létre a fényjelenségeket.
Ezen elmélet segítségével vált lehetségessé az interferencia (l.o.), diffrakcio (l.o.), fénysarkítás (l.o.) és kettős törés (l.o.) jelenségeinek egységes alapon való rendszeres leírása. A fény egyenesvonalu terjedésének elve helyébe Huygens elve lép bővítve az interferencia elvével. A fényjelenségekkel együttjáró jelenségek közül különösen a kémiai változások képezik beható vizsgálatok tárgyát; a fotografiai eljárás éppen a fény kémiai hatásán alapszik. Az elektromos s mágneses változásokkal együttjáró fényjelenségek elektrooptikai jelenségeknek (l.o.) neveztetnek.
(optikai üveg). A fénytani lencsék előállítására erősen fénytörő ólomüveget (flintüveg) és kevésbé fénytörő kaliumüveget (koronaüveg és cseh kristályüveg) alkalmaznak, mert csak e két üveg összeillesztésekor nyerhetnek akromatikus lencséket. Tégebben a lencséket az üvegedények vastag fenekéből készítették, de mivel ilyenképen nagy és hibanélküli, minden részében egyforma sürüségü lencséket nem állíthattak elő, a francia akadémia már a mult sz. végén pályadijat tüzött ki az optikai üvegnek jó gyártási módjaira. A kérdést megoldotta Guinaud, svájci asztalos és óraház készítő, ki nagyobb, hibanélküli üvegdarabokat akképen készített, hogy az üveget olvasztás közben és lehütéskor többszörösen kavarta és ilyenképen megakadályozta, hogy az üveg sürüsége szerint rétegenkint ülepedjék le. Frauenhofer, ki az Utzschneider-féle optikai intézetet vezette és azt Münchenből Benediktbeurenbe helyezte át, 1805. Guinaudval egyesült és Guinaud eljárása szerint gyártotta az optikai üveget. Guinaud későbben elvált Frauenhofertől és Svájcban folytatta kisérleteit, hol 1816. meghalt anélkül, hogy eljárását közölte volna. Bontemps és Lerebours párisi optikus Guinaud fiát szerződtette, de ifj. Guinaud se ismerte atyjának eljárását teljesen, s csak hosszabb kisérletek után értek vélhoz. A francia akadémia 1837. itélte oda ifj. Guinaudnak a 10000 frkos dijat. Az optikai célokra szolgáló koronaüveg összetétele ugyanaz, mint a cseh kristályüvegé. A flintüveg pedig több ólmot tartalmaz mint a közönséges ólomüveg. Bontemps szerint a flintüveg következő arányok szerint készül:
A Merz-féle üveg nátriumot tartalmaz, mások boraxos üveget is használtak, Lamy pedig az ólomoxidot talliummal helyettesítette és oly üveget nyert, melynek fajsulya 5,625. A F. üveget a legtisztább nyers anyagokból készítik. Az olvasztására egytégelyes kemence szolgál. Olvasztás közben vasruddal, melynek végére agyaghengert tesznek, kavarják az üveget, és miután teljesen megolvadt és megtisztult az üveg, hülés közben addig kavarják, mig sürü nem lesz, a hengert ezután eltávolítják és a megmerevedett üveget több napig hülni hagyják. A tégelyt most levésik az üvegkupról. Az üvegkup csak ritkán marad egész, hanem rendszerint hülés közben megreped, azért a nagy lencsék aránytalanul drágák. Az üvegkupot megvizsgálják és akképen vágják szét, hogy minél nagyobb, hibanélküli darabok kerüljenek ki. Az üvegdarabokat a lencse alakjának megfelelő, mészporral behintett agyagmintákban felhevítik. A megpuhult üveget a mintába nyomják és lassan hagyják lehülni. Az ilyképen nagyjában idomított lencsét most csiszolják és kifényesítik. A csiszolásra használnak domboru rézkorongokat és homoru rézcsészéket, melyek a lencse radiusza szerint vannak készítve. Aszerint, amint homoru v. domboru lencsét csiszolnak, az üveget szurokkal a csészére v. a korongra ragasztják és előbb homokkal, későbben smirgellel csiszolják, végre pedig lemezzel bevont korongon fényesítik. Kis lencsét többet is ragasztanak egyszerre a csiszolókészülékre.