1. Béla, sorhajó-hadnagy, szül. Erdőbényén, (Zemplén vm.) 1857 febr. 11. Középiskoláit Iglón, Budapesten és Kassán járta. 1870. a fiumei hadi-tengerészeti akadémiába lépett, honnan 1875. mint másodosztályu tengerész-kadétet a hadi tengerészeti szolgálatba osztották be. Ekkor több utazást tett Észak- és Dél-Amerikába, valamint Dél-Afrikába. Letévén a tiszti vizsgát, főhadnaggyá nevezték ki. Később tett utazásai közt nevezetes az, melyet egy torpedo-naszádon 1885. Polából Budapestre és a Duna hadi korvetten Észak-Amerikába és É.-Európa tengeri városaiba tett. 1886. sorhajó-hadnagy lett, több monitor parancsnoka volt s az 1891-93. delegációk tárgyalására kiküldött bizottságokban mint a közös kormány hadi-tengerészeti képviselője vett részt. 1894 jul. 1-én mint I. oszt. századost a honvédség állományába helyezték át. Számos utleirást is közöltek tőle a vidéki és budapesti lapok. A Pallas Nagy Lexikonában a tengerészetre vonatkozó cikkeket ő szerkeszi és irja. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
2. F. István, szobrász, a magyar tud. akadémia levelező tagja, szül. Rimaszombatban 1792., megh. u. o. 1856 jul. 4. Iskoláit Körmöcön, Selmecen és Besztercebányán végezte, hol a pénzverést elsajátította s a vésés annyira megtetszett neki, hogy minden szabad idejét pecsétnyomók és gyürük vésésére fordította. Bevégezvén a költészeti osztályt, Budára ment, s ott előbb Balázs András, később Rauschmann oldala mellett a rajzolásban képezte magát. 1814. Bécsben a szt. Anna-akadémia növendéke lett s három éven át iskolai pályadijat nyert. Az akadémia bevégzése után Turiett Vilmos bécsi acélgyáros vette magához és látta el munkával, mindaddig, mig erőt nem vett rajta a vágy, hogy Canova műveivel megismerkedjék. E végből elsajátította a szobrászat előismereteit s 1818 tavaszán Rómába utazott. Itt minden ajánló levél nélkül mutatta be magát Canovának, ki elolvasván bizonyítványait, műtermébe fogadta, a görög remekek tanulmányozására serkentette és oldala mellett munkát is adott neki. Innen, az osztrák követ nejének, Kaunitz hercegnőnek sürgetésére, Thorwaldsen műtermébe ment át, s itt faragta minden előzetes agyagminta nélkül ama domborművét, mely Vénust ábrázolja, amint Amor álmában meglepi. Ez a műve nemcsak társainak, hanem magának Thorwaldsennek elismerését is megnyerte. Időközben maga is rendezett be kis műtermet, s itt készítette el Csokonai mellszobrát, mely később a debreceni kollégium könyvtárába került. Midőn József nádor Rómában járt s meglátogatta Thorwaldsen műtermét, F. művei annyira megnyerték tetszését, hogy azonnal öt évi segélydijt utalványozott a fiatal magyar művész részére. Thorwaldsen maga is sokat várt tanítványától; de bántotta, hogy az folyvást fentartja összeköttetéseit Canovával, versenytársával s ezért csak alsóbbrendü vagy nehéz kivitelü munkákat bizott rá. Mindez elkeserítette F.-t és ezért örömest engedett anyja kérésének, hogy hagyja el Rómát s vállalja el az esztergomi bazilika szobrászati diszítését, melyre Rudnay esztergomi érsek nagy sulyt fektetett. 1824. tehát haza jött és pedig annyival inkább, mert időközben mozgalom indult meg segélyezésére. Megérkezvén, első dolga az volt, hogy a hazában található legjobb márványt fölkeresse, s azután gróf Vay Ábrahám segédkezése mellett, magának műtermet építsen. A keresett márványra Ruszkicán (Szörény vmegye karánsebesi járásában) talált s ebből készítette el Szent István vértanu-t az esztergomi bazilika, az Üdvözült lelket, az Ürményi-család megrendelésére, a vaali templom számára, valamint a Ravatal-t is saját szülői sirhantja fölé. Eközben számos mell- és emlékszobrot is készített s már-már ugy látszott, hogy jövedelmező foglalkozást talál hazájában, midőn egy nagyobb szabásu megrendelés: Hunyadi Mátyás emléke egész sorozatát idézte föl a keserüségeknek, melyek munkakedvét elvették, sőt korai végét is nagy mértékben előidézték.A Pest vmegye kezdeményezésére tervezett szobormű mintája sehogysem sikerült Ferenczynek. Az emlékműnek a nemzeti muzeumban látható részletei mutatják, mily gyönge lett volna a Mátyás-szobor, ha a hirlapi viták közbe nem jönnek s F. munkáját, az elkészített tervezet szerint, minden változtatás nélkül befejezheti. De nem fejezhette be s miután az 1848. mozgalmak is közbejöttek, bosszankodva és keseregve vonult vissza szülőföldjére. Itt érte utól a halál. F. nem közönséges tehetséggel lépett a művészeti pályára, Pásztorleány-a (a nemzeti muzeumban), a VII. Pius pápa emlékérme (a vatikáni gyüjteményben) a véső gyakorlott kezeléséről tanuskodnak.
3. F. Jákó, tanár és iró, szül. Péren (Győr vm.) 1811 febr. 6., megh. Esztergomban 1884 máj. 22. 1828. a szt. Benedek-rendbe lépett, ahol 1836 aug. 1. pappá szentelték. Kezdetben hitszónok, azután a rend növendékeinek tanára, 19 évig pozsonyi akadémiai és győri tanár, 1852-72. esztergomi gimnáziumi igazgató volt, amikor az igazgatóságról lemondott. Ezen időtől haláláig szentszéki ülnök és esztergomi egyházfőnök volt. Irodalmi és tanügyi munkásságáért 1868. a Ferenc József-lovagrenddel tüntették ki. Művei: Magyar irodalom és tudományosság története (Pest 1854) és Magyar irók, életrajzgyüjtemény I. köt. 1856, melyet Danielik Józseffel együtt szerkesztett, ő 300 életrajzzal járult hozzá. A munka II. kötetét Danielik maga irta.
4. F. József, iró, szül. Baján (Bács vmegyében) 1855 ápr. 29.; u. o. végezte a középiskoláit, Budapesten pedig az egyetemet, 1878. a fehértemplomi állami gimnázium tanára lett, honnan 1883. a közoktatási tanács jegyzőjévé lett, jelenleg titkári cimmel u. o. működik. Mint iró főleg az irodalomtörténet, továbbá a tanügyi és népszerüsítő irodalom terén fejtett ki terjedelmes munkásságot. Nagyszámu irodalomtörténeti értekezést és cikket közölt a Figyelőben és egyéb szakfolyóiratokban és lapokban. Nevezetesebb önálló munkái: Garay János életrajza, 40 arany jutalmat nyert pályamű, Budapest 1883. (u.e. kivonatosan megjelent a Magyar Helikonban is); A magyar hirlapirodalom története 1780-1864-ig, a magyar tudományos akadémia által az Athenaeum-dijjal jutalmazott pályamű (Budapest 1887). Sajtó alá rendezte életrajzzal, jegyzetekkel ellátva Obernyik Károly szépirodalmi összes munkáit 4 kötetben, Budapest 1878-79., Czakó Zsigmond összes műveit 2 kötetben, 1883-84 (Nemzeti könyvtár), gróf Dessewffy Aurél összes műveit 3 köt., 1887-88. Élet és jellemrajzokat irt Tompa Mihályról (Kassa 1887); Katona Józsefről (Pozsony 1884); Eötvös József br.-ról (1885); Kossuth Lajosról (1885); Trefort Ágostonról (ezek a Magyar Helikon, Pedagógiai Plutarch, Kortársaink c. vállalatokba) s Emlékbeszédeket adott ki Tóth Kálmán, Trefort Ágoston felett (mind a kettő az Egyetemes könyvtárba 1888-89). Többi Munkái (még mintegy 30 füzet) leginkább ifjusági iratok és népies elbeszélések, oktatások, melyek nagyrészt névtelenül jelentek meg.
5. F. Teréz, irónő, szül. Szécsényben, Nógrád vmegyében 1830., megh. u. o. 1853. máj. 22. Atyja könyvkötő volt, különben nemes ember s ő családja szerény körében önmivelés utján tett szert irodalmi műveltségre. A költészettel olvasmányai hatása alatt már korán kezdett foglalkozni; elhatározó befolyást azonban pesti tartózkodása gyakorolt rá, hol nagybátyjának, a hires Ferenczy szobrásznak házában megismerkedett Lisznyay Kálmánnal, Bulcsu Károllyal s még többekkel az akkori irodalom jelesei közül. Élete azonban csakhamar tragikus véget ért. 1849. elesett bátyjának halála ugyanis, s még inkább saját szerelmi csalódása buskomorrá tette a mélyen érző költőnőt s ennek következtében önkezével vetett véget életének. Költeményei életében különböző szépirodalmi lapokban jelentek meg; halála után pedig Téli csillagok c. alatt összegyüjtve, Bulcsu Károly adta ki Pesten 1854.
6. F. Zoltán, irodalomtörténeti iró, szül. Borsán, Kolozsvm. 1857 okt. 7. Tanult a kollégiumban és az ottani egyetemen, 1879. bölcsészet-doktori és tanári oklevelet, 1881. magántanári képesítést nyert és a kolozsvári egyetemen azóta az ujabbkori magyar irodalomtörténet köréből tart előadásokat. 1880-90-ig a kolozsvári polg. fiu-iskola tanára és igazgatója volt, 1884. az ujonnan szervezett ipari szakiskola igazgatója és 1891. az erdélyi muzeumegylet könyvtárának és az egyetemi könyvtárnak igazgatója. Mint az erdélyi irodalmi társaság titkára, hasznos tevékenységet fejt ki az erdélyi részek irodalmi és kulturális mozgalmainak vezetésében. Mint iró, főleg az irodalomtörténet, esztetika, szini kritika terén működik; de irt egy pár szindarabot is, melyek szinre kerültek. Értekezésein, tárcáin kivül önálló munkái: A népies versalakok története műköltészetünkben (Bpest 1879); A kurucvilág énekei (1880); Észrevételek a magyar irodalomról (Kolozsvár 1882); B. Eötvös József (Budapest 1884. Magyar Könyvesház), Petőfi ismeretlen költeményei (Kolozsvár 1890); Petőfi Naplója 1848. márciusról (u. o. 1891); Az erdélyi-magyar játékszin kezdete (u. o. 1892) stb. Fordította: A görög művészet bölcseletét Taine-től (Olcsó Könyvtár). Nevezetes a Petőfi-kultuszra vonatkozó munkássága. 1888. Csernátoni Gyulával és Korbuly Józseffel együtt alapította Kolozsvárt a Petőfi-Muzeum c. folyóiratot, mely kizárólag a költő életével és műveivel foglalkozik; ennek 1891 óta egyedüli szerkesztője. A Kisfaludy-Társaság megbizásából pedig megirta Petőfi életrajzát 2 kötetben (még kéziratban).
kisközség Temesvmegye verseci j.-ban, (1891) 1412 oláh és magyar lak.
(lat.), a könnyü fegyverzetü csapatok egy faja a római seregben; voltak köztük gyalogosok (Vegetius 3, 14.) és lovasok is (Varro 1. 1. 6, 3, 92.); a két szárnyon ők kezdték meg a csatát.
forrásnimfa, a latin szövetség védője, kinek a Mons Albanus mellett levő szent berkében tartotta a latin szövetség gyüléseit. Jelentősége ismeretlen.
község Róma olasz tartományban, 9 km.-nyire Frosinonetól, vasut mellett, (1881) 10042 lak., szőllő- és olajfatermeléssel. A régi volszk városnak, Ferentiumnak ciklop-falaiból egyes maradványok máig is fenmaradtak.
(lat.), Jupiter mellékneve; honnan származott e név, nem tudni, de leginkább a fero igéből származtatják, l. Feretrum.
(latin), eredetileg bármely vivő (ferre) eszköz, főleg (V. ö. Szt. Mihály lova) ravatal, de ilyenen vitték az ellenségtől elvett fegyvereket (spolia opima) diadalmenet alkalmával Jupiter templomába (talán innen: Jupiter Feretrius), vagy körmenetekben az istenek szobrait is.
(eszt.), a fenséges egy alfaja, az erőt és bátorságot, érett gondolkodást, higgadt megfontolást, a cselekvési hajlam és tehetség tulnyomását jelzi. A F. megveti a halált, dacol a fájdalommal, keresi a veszélyt. Mint ilyen, könnyen egyoldaluvá válik és a keménybe, zordba csap át. Ennek ellentéte az asszonyiasság, mely a lágy érzelmek tulkapásában, állhatatlanságban, szeszélyességben, élvvadászatban nyilatkozik.
l. Énekhang.
(növ.), az erdélyi magyarok földjén a gyermekláncfü népies neve; néhol, p. Nagy-Váradon, a Borrago officinalis is F.