(növ.), l. Schizomycetes.
(növ., felpattanó, felnyiló v. fölrepedő gyümölcs), leginkább száraz gyümölcs, melynek a fala éréskor valamely módon felpattan. hogy a magvakat kiszórhassa. A felfeslés (felrepedés) egy-egy fajta gyümölcsön v. egyfaju növényen ugyanott szokott lenni. Igy p. a hüvely felülről, a becő alulról kezdve feslik. Ilyen még a tüsző meg a tokgyümölcs is. L. Gyümölcs.
l. Fes.
(Fésüs, Füsüs) András, ref. lelkész, szül. Hiripen (Szatmár vármegye) 1801 dec. 25., megh. Debrecenben 1855. aug. 29. Tanult Szatmártt és Debrecenben, hol a theol. tanfolyam végeztével köztanító volt. 1827. a kisujszállási gimnázium igazgatója lett. Innen 1829. a göttingai egyetemre ment. Egy év mulva haza jövén, Szatmártt lett segéd-, 1831. ápr. 24. pedig rendes lelkész. 1841 máj. Debrecenbe ment papnak, hol már a következő évben esperessé és egyházkerületi főjegyzővé választatott. Az 1843-44. évi országgyülésen ő volt a ref. hitszónok. Számos egyházi beszéde jelent meg egyes gyüjteményes vállalatokban, valamint külön füzetekben, továbbá az Egyházi beszédek az 1843-44. országgyülés alkalmával (Debrecen 1845) és Közönséges egyházi beszédek (u. o. 1858 és 1864) c. kötetekben.
Ignác Aurél, történetiró, szül. Zurányban Mosonmegyében 1756 máj. 18., megh. Pétervárott 1839 dec. 15. Pozsonyban és Győrött járt iskolába, azután a kapucinus szerzetbe lépett. József császár uralkodása kezdetén e rend bécsi klastromában élt. Ifju lelkére nagy hatást tett egy 52 éven át földalatti barlangban tartott szerzetes halála, ugy hogy a császárnak följelentette az esetet, minek következtében József a klastromi fogságot eltörölte. Az akkor fenforgó egyházpolitikai kérdések megvitatásában is résztvett, «Was ist der Kaiser?» cimü röpiratával, mely IV. Pius bécsi látogatása alkalmával jelent meg. A rendben többé nem volt maradása. 1784-ben Lembergben egyetemi tanár lett, hol Martinovics kollegája volt. Ez állást egy igen szabadelvü szinműve miatt elvesztette, sőt a monrakiát is kénytelen volt elhagyni. Egy ideig Boroszlóban, majd Berlinben élt, hol protestáns hitre tért s megnősült. Az irodalom mellett, itt különösen a szabadkőmivesek szervezetének reformjával foglalkozott. Állami hivatalt is viselt, de azt 1807., midőn Napoleon a porosz monarkiát területeinek felétől megfosztotta, ismét elvesztette, ugy hogy csak sanyaruan kereste meg kenyerét. 1809. Pétervárra hivatott, mint a keleti nyelvek és a bölcsészet tanára. Ottani tartózkodása volt tudományos működésére nézve leginkább gyümölcsöző. De nyughatatlan természete nem türte sokáig az egy helyen való maradást. 1820. már szuperintendense volt a Szaratovban és vidékén igen számos evangelikus németeknek, 1833. pedig visszakerült Pétervárra mint az egész birodalom főszuperintendense és haláláig ott is maradt. Kalandos életénél fogva művei sem tünnek ki mély buvárlat és tanulmány által. Az anyagot többnyire készen vette át Pray, Katona és Stritter műveiből. De széleskörü, filozofiai műveltsége, nagy olvasottsága s bár kissé virágos, de folyékony stilusa élvezhetővé birta tenni a nagyközönség előtt is azt a történeti kincset, melyhez addig csak a tanultabbak jutottak. Főműve: Die Geschichten der Ungarn und ihrer Landsassen, 10 vaskos kötetben jelent meg Lipcsében 1812-1825. Ujabb rövidített kiadását Klein E. rendezte sajtó alá 1867-83. közt öt kötetben. A mult századi divat szerint több filozófiai izü történeti regényt is irt Mark Aurél, Aristides és Attliáról. Irt egy rövid spanyol történetet is.Igen érdekes önéletrajzot irt: Rückblicke auf meine 70-jährige Pilgerfahrt cim alatt. Magyarul megjelentek: Korvinus Mátyás magyar király, Mihálkovics József (Pest 1843); A három magyar nagy királyok viselt dolgainak rajzolatja, F. után (Pest 1875); Pannonia, szabadon magyarázta zeykfalvi Zeyk Lajos (Kolozsvár 1841); Aristides és Themistocles, ford. Vizer János (Pest 1845); Attila, ford. egy hazáját szerető magyar (Pest 1811). V. ö. Abafi, F. I. (Századok 1878).
József, német teologus, szül. Lochauban, Vorarlbergben, 1813. dec. 2., megh. St. Pöltenben, 1872 ápr. 25. Tanulmányait Feldkirchenben, Salzburgban, Innsbruckban végezte, a hittudományokba a brixeni papnevelőben avatták be. 1841. hittudorrá és a brixeni papnevelőben a jog- és egyháztörténet tanárává lett. 1852. a bécsi egyetem hittudományi karának tagja és az egyháztörténelem tanára, majd udvari káplán lett. 1856. Rómába küldték az egyházjog bővebb tanulmányozása végett s hazatérvén a bécsi egyetemen a «jus decretalismus»-t adta elő. 1861. Rómába ment s pápai prelatussá nevezte ki a pápa, 1865. végre Feigerle sanct-pölteni püspök halála után annak utódja lett. A vatikáni zsinaton mint a zsinat jegyzője szerepelt. Egyháztörténelme, melyet gimnáziumok számára irt, s 1857-ben adott ki, magyar nyelvre is le van fordítva s nálunk is használatban volt.
1. Aladár, tanár és iró, szül. Egerben 1855 január 27. Tanulmányait u. o. és Budapesten végezte. Azután Félegyházán tanárkodott, honnan Trefort miniszter az olasz nyelv elsajátítása végett Olaszországba küldötte, visszatérte után pedig 1882. az ujjászervezett fiumei áll. gimnáziumhoz nevezte ki, ahol most is működik. Számos történeti és pedagogiai cikket irt a szak- és hirlapokba és 1892. meginditotta Kőrösi Sándorral a Magyar Tengerpart c. fiumei hetilapot, melyben a magyar állameszmét szolgálja. Önálló művei: Kolumbus Kristóf (1882); Fiume és az uszkókok (1891, németül is megj.). Olaszra fordította továbbá Brózik-Paszlavszky földrajzát és Varga Ottónak polit. földrajzát.
2. F. Imre, nemzetgazda és iró, szül. Szepes-Váralján 1817 nov. 3., megh. Budapesten 1883 márc. 11. A jogot Debrecenben és Pesten elvégezvén, 1839. ügyvédi oklevelet nyert. Azután a bányaipar terén kezdett munkálkodni s 1840. jegyzője lett a felsőmagyarországi bányapolgárság egyesületének és mint ennek küldöttje részt vett az 1843-44. pozsonyi országgyülésen az uj bányatörvény kidolgozásában. 1848. Szepesmegye és a 16 szepesi városkerület körében részt vett a politikai életben, 1849-61. egészen a bánya-, főleg a vasipar előmozdításán fáradozott, 1861. Szepesmegye első alispánja lett, de a provizorium beálltával a magánéletbe vonult. Az 1865 dec. 10. összehivott országgyülésen a szepes-gölnici választókerületet képviselte. Azonkivül tevékeny részt vett az országos iparegyesület megalapításában. Az Ausztriával való kiegyezési tárgyalások megindultával nagy szerepet játszott az osztrák-magyar vámszerződés megalapításában. Gorove István a kereskedelmi miniszteriumba államtitkárnak hivta meg s 1878. az osztrák-magyar bank egyik alkormányzójává nevezte ki. A szabadságharc alatt hirlapiró is volt; cikkei különösen az iparérdekek körébe vágnak. Irt német költeményeket is és németre is fordította Petőfi összes kisebb költeményeit, melyekből azonban csak kevés jelent meg nyomtatásban. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
3. F. Vilmos, mérnök és iró, szül. Jaroszlávban (Galicia) 1815 aug. 14., megh. Sopronban 1879 márc. 11. Eperjesen és Miskolcon tanult s 1834. a vaskapui Dunaszabályozásnál mint mérnöksegéd működött. Aztán a bécsi politechnikumot látogatta s 1840. Pesten letette a mérnöki szigorlatokat. A lánchid építésénél is közreműködött s 1846. a kormány kiképeztetése céljából Nagy-Britanniába küldte. 1850. az akkor kassai kerületben a középítés- és közlekedési ügyeket vezette, 1860. mint kir. építési felügyelő működött Budán. 1867. a közmunka- és közlekedésügyi miniszteriumban osztálytanácsos lett s a középítési ügyek szervezésének tanulmányozása végett Németországba és Svájcba küldetett ki. 1871. nyugalomba vonult. Kassa város diszpolgára és a m. tud. akadémiának 1845 óta rendes tagja volt. Több cikket irt (a lánchidakról, vashidakról, zárgátakról stb.) s a következő önálló művei vannak: Az első- és másodrendü görbék (Buda 1844); A közlekedési művek és vonalak (Budapest 1873); Temesi Reitter Ferenc emléke (u. o. 1876); A hajózási csatornák választóponttal (jutalmazott pályamunka 1844). V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
(lat.), a r. kat. egyházban oly ünnepek, melyeket csak egyházilag ülnek meg. Ezek az eltörölt ünnepek. Ez intézkedést, mely hazánkra nézve XIV. Benedek (1754) és XIV. Kelemen pápától eredt (1771), az ünnepeknek nagy megszaporítása tette szükségessé.
l. Festéklakk és Festőanyagok.
v. szin-anya (növ., kromogen), szintelen vegyület, erjedés v. oxidáció utján festékké alakul. Legnevezetesebb az indikán nevü szintelen glikozid, mely az indigóban, az Isatisban és még néhány más növényben keletkezik. Higított savakkal főzve v. erjesztve, az indigóglucin nevü, cukorhoz hasonló testre, meg indigókékre válik. Emez az indigónak főalkotórésze. Ma mesterségesen a cimetsavnak kőszénkátrányból kapott származékaiból is előállítják; l. Festőfák.