(növ.), l. Alkörmös.
L. (növ., csenkesz), az egynyári Sclerochloa Griseb. meg a Vulpia Gm., olykor idevont algénuszok kizárásával, többnyári pázsitfü. Virágzatja ágasbogas ritkán kalászalakra összehuzódott (a soványabb F. eliatioré), ága hajszálvékonyságu. Füzérkéje 3-sokvirágu, hengerded v. oldalról lapított szálkatlan v. gyakrabban szálkás. Nagyon változatos növénygénusz, 80-250 faja (Európában 28, de tömérdek számu fajtával, hazánkban 13, Hackel szerint szigoruan mérve) mind a két földrésznek mérsékelt vidékein terem, de a trópusok közt ritka. Sok F., melyet Hackel fajtának tekint, figyelemre méltó állandó faj. Gyepes pázsitok, tövükben nagy csomó, nemvirágzó pázsitgyeppel.
[ÁBRA] 1. ábra. Juhcsenkesz.
A F. ovina L. (juhcsenkesz) nagyon soktagu (l. az 1. ábrát), sertevékonyságu, többé-kevésbbé deres levelekkel, felálló virágzattal, 3-5 virágu, kurtaszálkás füzérkékkel. Sürü gyepet alkot, könnyü szárazföldet kedvel, száraz legelőre vagy hegylejtőkbe vetni nagyon célszerü s a lábas jószágnak kedves eledele. Száraz és puszta helyekre Poa pratensis, Avena pratensis és hüvelyesek társaságával szokás vetni. Kaszálórétnek kevésbbé alkalmas. Hazánkban a F. sulcata, F. pseudovina Hack., F. Nallesiaca Schl., F. hirsuta Host., -F. Dalmatica Kern stb. fajtái, a keménylevelüek közül pedig a F. pallens Host., meg a F. Pannonica Wulf. érdemelnek említést. A F. arundinacea Schreb. vagyis nádtermetü csenkesz (l. a 2. ábrát), 2/3-1 1/4 m. magas, a földben tarackol, sötétzöld, széles levelekkel, egész 1/3 m. bókoló ágbogvirágzattal, 4-5 virágu kalászkával.
[ÁBRA] 2. ábra. Nádtermetü csenkesz.
Televényes friss agyagtalajban, szikes tavak s vizek mellékén terem. Jó réti fü, a szénában meg a sarjuban gyakori, de durvább és kevésbbé tápláló, mint a következő faj. A F. elatior L. vagy F. pratensis Huds. hasonló, de valamivel alacsonyabb, keskenyebb levelü. Füve jóizü és tápláló. A F. rubra L. már véznább, nálunk az előbbieknél ritkább és inkább hegyi pázsit. A F. flabellata Lam. (tussakkfü) Falkland szigetén meg Patagoniában 2 m.-re is megnő, levelei legyező módjára helyezkednek. Hazai nevezetesebb F.-ink a F. amethystina L., a F. vaginata Kit., a legjobb homokkötő pusztai növényünk, a F. Pannonica Wulf., F. Carpatica Dietr. (Amphigenes Carpatica Janka), F. Porcii Hack., F. Croatica Kern., mint többnyire magyar bennszülött csinos pázsitunk. V. ö. Hackel E., Monographia Festucarum Europaearum (Kassel és Berlin 1882).
(lat.) a. m. ünnep; post F., voltakép a. m. ünnep után, azaz: későn; F. azymorum, a kovásztalan kenyér ünnepe, a zsidó pászka.
1. Marcus Porcius, római prokurator Judeában Kr. u. 54-56. Székhelyéről, Caesareából a fogoly Pál apostolt Jeruzsálembe akarta vinni, hogy a zsidók vádjaira vonatkozólag kihallgassa; de szt. Pál római polgárjogánál fogva a császárhoz felebbezett, és F. kénytelen volt őt Rómába küldeni. (Az idő meghatározását V. ö. a freiburgi Herder-féle Kirchenlexikonban IV. 1886). - 2. F. Sextus Pompeius, kiválóbb tudás nélkül való grammatikus, ki a Kr. u. II. sz.-ban élt. Jelentőségét Verrius Flaccusnak nagyértékü lexikális müve, a «De verborum significatu», a római régiségekről szóló adatoknak eme kincses bányája adja meg, melyből 20 könyvre terjedő kivonatot készített. Ennek azonban csak a második fele (M közepétól V közepéig) maradt ránk és az is megrongált állapotban (az u.n. nápolyi Codex Farnesianusban, mely a XI. sz.-ba tehető és melynek hü, fototipikus reprodukcióját kiadták Kloesz-Thewrewk, Budapest 1893). Az első részére némi kárpótlást nyujt a Nagy-Károly korabeli Paulus Diaconus epitoméja. Kiadások: Müller K. O. 1839 (1880) és Ponori Thewrewk E. Budapest 1889. V. ö. Teuffel-Schwabe, Gesch. d. röm. Litteratur. - F. római történetiró, l. Rufus Festus.
a tinktura (l.o.) rossz magyar neve.
közönségesen a haj rendezésére szolgáló eszköz. Van sürü fésü, melynek fogai sürün egymás mellé helyezettek, és bontó fésü, melynek fogai gyérebbek. Régebben a F. a férfidivat tárgya is volt, amikot t. i. a férfiak hosszu hajat viseltek, melynek megtüzésére disz F.-t használtak. Ma azonban csak a nőknél van divatban, még pedig diszesebb kiállításban, fenn széles karimával és ennek végében hosszu, gyér és ruganyos fogakkal. A F. legközönségesebb anyaga a szaru, még pedig leginkább az ökörszaru, jóllehet készítik azt más szaruból is. Ujabb időben ökörpatát is használtak F. készítésére, csakhogy olcsóbban állíthassák elő azt. A legfinomabb F. azonban teknősbéka- és elefántcsontból készül. Előbbi különösen női divatos F. készítésére használtatik, mig utóbbiból inkább kisebb sürü F.-ket készítenek. Legujabban igen nagy versenyt okoznak a csontból készült F.-nek a kaucsuk F.-k, melyek egyrészt ruganyosságuknál, másrészt pedig olcsóságuknál fogva igen keresett cikket képeznek. Nagyon kis mértékben készülnek F.-k fából is, - még pedig a legolcsóbb minőségüek, mely célra juharfát, sőt körtefát is használnak. Fődolog e tekintetben a fa ruganyossága. A háziállatok tisztítására fémből is készítenek F.-t, melyek csak kemény szőrökre használhatók. A F. készítése olyképpen történik, hogy a jelzett anyagokból előbb sima lapokat vágnak, vagy sajtolnak, illetőleg kaucsukból öntenek ki, melyeket azután megfelelően alakítva, azokba a fogakat vagy kifürészelik, vagy kivágják. Ezt követi a F. tisztítása és csinozása. Régebben Kinában ugy készítették, hogy minden egyes fogat külön dolgoztak ki és ugy illesztettek be a karimába. Ez igen nehézkes, lassu és drága eljárás, sőt ezek a készítmények nem is felelnek meg. A F. készítése régebben házi- és kisipari uton történt, különösen ami a közönségeseket illeti. Ma azonban tulnyomó mértékben gyáripari cikk, mely különösen Ausztria-, Német- és Franciaországban készül. Hazánkban csupán a szaru- és fa-fésük készülnek kizárólag kisipari uton, de ez is elenyésző csekély számban, ugy, hogy a hazai ipari termelésben tekintetbe sem jöhet. A F. elnevezés a szövőiparban is szerepel, t. i. a gyapju-fésülőgépnél.
Az őskori leletek közt három különféle formáju fésüt találunk, vannak egészen egyszerüek, melyeknek sima háta van, vannak olyanok, melyeknek háta fület v. fogantyut képez s végül olyanok, melyeknek mind a két oldala fogazva van mint a mi sürü fésüinké. Ez utóbbi csak késői, leginkább már vaskori s különösen római és népvándorláskori leletekben fordul elő. A legrégibb fésük fából vagy csontból, tehát igen törékeny anyagból készülvén, nagyon könnyen tönkrementek s igy nem csoda, hogy kevés maradt reánk a cölöpépítmények, terramárák s más szárazföldi őskori telepekben. Ugyanez okból nagyon nehéz kezdő korukat megállapítani. Legkorábban a neolit korban jelentkeznek ugyan, de ez éppen nem bizonyítja, hogy a paleolit kor nem ismerte őket, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy ez utóbbinak végső szakasza igen jól értett a csontfaragáshoz. A fa- és csontfésük az ősidőktől fogva mind a mai napig fenmaradtak. A bronzkor bronzfésüi közt különösen nagy számmal találunk lószerszámra alkalmazott diszítésnek s bizonyára a ló sörényének fésülésére is szolgáló fésüket.
F. az állattanban, a madarak és csuszómászók szemében az érhártyától közvetlen a belépő ideg felett az üvegtesten át a lencse felé emelkedő s legyezőalakulag redőket képző hártya. A pókok lábainak fogazott karmait szintén F.-nek nevezik.
(állat, Pectinidae), a lemezkopoltyusok (Asiphoniata) rendjének Monomyaria alrendjébe tartozó kagylócsalád, kerekded vagy tojásforma, meglehetős szabályos, nem leveles, ritkábban egyenlőtlen, szabad, odanőtt v. bisszusszal rögzített kagylóval, ennek felületén a zárótól sugarasan kiinduló tarajokkal. A köpeny szabad szegélye tapogatókkal rakott s egyes fajoknál smaragdszinü, számos szemmel ékített. Valamennyi faja tengeri, melyek közül a legközönségesebbek a tulajdonképeni fésükagyló (Pecten) genusz fajai, melyek közül ez időszerint mintegy 180 élő és 450 kihaltat ismerünk, az élők mind tengerben otthonosak, a kihaltak első példányai a kőszénkorszakban lépnek fel. Rendesen erősebben ivelt kagylófelükön feküsznek, fiatal korukban bisszusz-fonadékkal idegen tárgyakra rögzítik magukat, kagylófeleik emelésével és elzárásával gyorsan tova is usznak. Husuk ehető, sőt egyik-másiké igen izletes s az osztrigánál is becsesebb. Egyik-másik nagyobb fajnak kagylóit különböző disztárgyakul használják. Legismertebb faja a Jakab fésüje (Pecten Jacobaeus L.), lapos balkagylóval, 14-16 tarajjal, melyek az íves jobbkagylón élesek, bal kagylója rendesen vörhenyes barna, a jobb ellenben halvány vörössel futtatott fehérszinü, magassága 8-19 cm. A Földközi- és Adriai-tengerben tenyészik, husát eszik, Velencében és Triesztben capa santa-nak nevezik. Gyakoribb s az Európa körüli tengerekben tenyésző fajai még a következők is: Pecten varius L., P. opercularis L., P. islandicus Chemn., P. vodorus Lam., P. maximus L., melynek kagylóit kanalakká készítik, sőt tányérokul is használják. Ugyane családba tartoznak még a következő génuszok is: Lima Brug., Spondylus L., Pedum Brug. és Plicatula Lm. A Lima- és Spandylus-fajok a Földközi-tengerben is tenyésznek s az utóbbiak kagylóit a rajtuk levő tüskékről könnyen felismerhetjük.
(állat, Ctenobranchiata), a Haslábuak v. Csigák osztályának egyik alrendje az Előlkopoltyusak rendjéből, leggyakrabban spirálisan csavart házzal, zárókészülékkel, a hátoldalon fekvő lélekző öbölben csupán egy jól fejlett, rendesen jobboldali fésüforma s néha csenevész baoldali kopoltyuval, a legtöbb fajnál kitolható ormánnyal, a himek nyakuk jobb oldalán külső közösülő szervvel. Az eddig ismert Előlkopoltyus csigák legnagyobb része ezen alrendbe tartozik, melynek ez időszerint mintegy 5800 élő és 4000 kihalt faját ismerjük. A fajok osztályozásánál első sorban a radula s aztán a köpeny mellső bal oldalán megjelenő szifó az irányadó s ezek alapján négy csoportot különböztetünk meg: 1. Taeniglossa vagy Szalagnyelvüek hosszu, keskeny radulával, közép és mindkét oldalon 3 oldal radulafoggal. E csoportba több édesvizi is tartozik, minők a Paludina Lam., Bythinia Gray, Ampullaria Lam., Valvata O. F. Müll., Paludinella Frauenf., Vitaella Class., Lithoglyphus Mühlf., Melanopsis Fér., melyeknek hazánkból is több faja ismeretes. (L. Hazay, Bielz, Brancsik és Kimakovic dolgozatait.) 2. Toxoglossa v. Lándsanyelvüek, hosszu, keskeny radulával, közép radulafog nélkül és csupán két-két oldalu radulafoggal. E csoportba mind tengeri csigák tartoznak, még pedig a Coniae, Terebridae, Pleurotamidae és Cancellariidae családokból. 3. Rhachiglossa vagy Keskenynyelvüek keskeny, hosszu, középfogas és egy-egy oldal fogas radulával, kizárólag tengeri fajokkal, melyek a következő családba tartoznak: Volitudae, Mitridae, Fasciola riidae, Columbellidae, Buccinidae, Nassidae, Olividae, Harpidae, Purpuridae, Muricidae. 4. Ptenoglossa v. Tollnyelvüek rövid, széles, középfognélküli és sok oldalfoggal bíró radulával, kizárólag tengeri fajokkal, melyek a következő családokba tartoznak: Scalariidae, Solariidae, Janthinidae.
vagy gyaratolás és a fésülő gépek (l. a képmellékletet).
Tökéletes fonalat csak egyenlő hosszu, teljesen felbontott, teljesen párhuzamosított és egyenletesen szétosztott szálrendszerből készíthetnek. A szálcsomók felbontását kártolással, az egyenletes eloszlást és párhuzamosítást nyujtógépekkel, az egyenlő hosszuságu szálak kiválogatását pedig fésüléssel végzik. Fésülésnél a szálas anyagból képezett nyalábot, amelyet szakállnak neveznek, egyik végénél fogva tartják, másik végét pedig tűhegyekkel ellátott szerszámmal - fésüvel - fésülik, minek folytán mindazon szálakat, amelyek fogva nem tartattak, a fésübe akadva kihuzzák. Ezt követlőleg megfogják a már kifésült szakállrészt és kifésülik a másik végét. E mellett arra figyelnek, hogy a két oldalról való F. folytán a szakáll közepe fésületlen ne maradjon. A most jelzett eljárást különböző anyagoknál különböző módon hajtják végre.
[ÁBRA] 1. ábra. Gerebenező gép.
Legegyszerübb az eljárás a lennél és kendernél, mert a rostszálak hosszuak és a tilolás folytán meglehetős lazán és párhuzamosan fekszenek. Ezen szálak fésülését gerebenezésnek nevezik. Módja a következő: A maroknyi rostszálcsomót egyik végénél fogva recézett vaslécek közé, mint satuba, erősen befogják, mint az 1. ábra a) része mutatja. A fésük c) lécekre és ezek a munka folytonossága kedveért d) szijra vannak erősítve, hogy végnélküli láncot alkossanak. Az a) satuba fogott anyag pedig b) lejtősen elhelyezett sinekre jő és azokon fokozatosan letolatik. Ezen lejtőn való csuszás folytán a fésük először a szakáll végét érik és csak fokozatosan a belsőbb részeit. Az egyszeri átmenet után a szabad szakállrész teljesen ki lesz fésülve. Ezután a kifésült részt teszik satuba, de ugy, hogy abból csekély rész kilógjon és ujból gerebenezik. A fésük most nemcsak a szakáll kifésületlen részeit fésülik fokozatosan, de behatolnak a már kifésült részig s igy a középső résznek teljes kifésülését végzik.
Pamutnál és gyapjunál összetettebb a fésülés. Ezen anyagok kurtábbak, semhogy a satuba vagy csapdába kézzel foghatók volnának és ezért befogásuk gépiesen eszközlendő. Befogásra léces fogakat és csapdákat, hengerpárokat vagy fésüket használnak. A kifésülés módja és a fésük alakja is változó. Alkalmaznak ugyanis gyürühenger és lécalaku fésüket. A F.-t még azon körülmény is nehezíti, hogy a pamut és gyapju a szálak lazítása és tisztítása céljából kártoltatik és nyujtatik, ugy hogy ennek folytán a szálas anyagok összefüggő szalagot és nem különálló szakállcsoportokat alkotnak. A szalagok teljes kifésülésére a szalagokat előbb szakállakra kell tépni és ez vagy a F. előtt, vagy az egyik szakállrész kifésülése után végezhető. Ezekből kitünik, hogy a fésülőgépek a fogók és a fésük alakja és a szakáll elválasztás időszaka szerint különfélék lehetnek.
[ÁBRA] 2. ábra. Heilmann-féle fésülőgép a fésülés munkaszakaszában.
A gyakorlatban alkalmazott rendszerek közül a legfontosabbak a következők: 1. a Heilmann-féle fésülőgép, melynek vázlata a 2. és 3. ábrában van bemutatva.
[ÁBRA] 3. ábra. Heilmann-féle fésülőgép a szakáll-kihuzás munkaszakaszában.
Ennél az egész szalagot a 2. ábra szerint q1 léces fogóval tartják és a szabad szakállvéget a3 hengerre helyezett fésükkel fésülik. Az egyik szakállvég kifésülése után a kifésült szakállt a 3. ábra szerint p° hengerrész és egy kisebb henger megfogja, kihuzza, ill. a szalagtól elválasztja, de egyidejüleg b' egyenes fésü mélyed a szakáll kifésült részébe, minek folytán a szakáll elválasztásával egyidejüleg kifésülik a szakáll középső részét és másik végét.
[ÁBRA] 4. ábra. Hübner-féle fésülőgép.
A most jelzett munkaszakaszok egymást követik, a gép tehát időszakos munkát végez. 2. A Hübner-féle fésülőgép vázlata a 4. ábrában van bemutatva. Ennél a műveleteket époly sorrendben végezik, de nem időszakosan, hanem folytonosan. A fogót ennél a q2 fedő és az alatta levő hengerkarima képezi; a fedő bőrrel van borítva, a henger pedig fényesre csiszolva és ezért a közbeékelt anyagot a fedő tovább viszi. A szakáll egyik végét az a3 hengeres fésü fésüli; a F. helyén a fedő erősen szorul a vizszintes karimára és fogva tartja az anyagot. A többi helyeken a karima lejtősen halad lefelé, a fedővel nem érintkezik, az anyagot tehát nem fogja. A kifésült szakállrész a fedő forgása folytán a hengerpár elé kerül, amely megfogja és a szalagtól elválasztja, de ugyanekkor a b2 gyürüalaku fésü mélyed a szakállba s igy a szakáll középső és másik része ezen áthuzás folytán megfésültetik. 3. Az Imbs-féle fésülőgép vázlata az 5. ábrában van bemutatva.
[ÁBRA] 5. ábra. Imbs-féle fésülőgép.
E gép a fésülést időszakosan végzi. A szalagot q' fogó tartja, a szabad szakállvéget a' léces fésü fésüli azáltal, hogy az a szakállvégbe mélyed és hogy azután a q' fogóba fogott anyag a fésütől eltávolodik; ezt követőleg az a' fésü lesülyed, a q' vissza jő eredeti helyzetébe és a kifésült szakállrészt p' hengeres fogó megfogja, de ugyanekkor kinyilik q' fogó s igy p' a szakállt a szalagtól elszakítja. A szakáll további részeinek a kifésülésére az a' fésü egyik léce a p fogóról lelógó szakállba mélyed, ezután p' henger forgásba jő, a szakállt az a' fésün áthuzza és igy az egész szakáll kifésültetik. 4. Ramsbotham, ill. a Cartwright-féle fésülőgép vázlata a 6. ábrán van bemutatva.
[ÁBRA] 6. ábra. Ramsbotham (javított Cartwright)-féle fésülőgép.
Az eddigi gépektől fogó szerkezetében különbözik; eddig ugyanis léces vagy hengeres fogak alkalmaztattak, mig ennél a Cartwright által 1730. feltalált gyürüszerü fésü szolgál fogóként. A gép működése folytonos, bár etetése időszakos. A szalagot az A hengerpár a2 gyürüfésüre helyezi s ezután az etető készülék vizszintes sikban távolodik el a gyürütől. Ezen mozgás folytán a fésübe akadt szakáll elválik a szalagtól. A szabadon lógó szakállrész a gyürüvel tovább halad és utjában c' léces fésük kifésülik, tovább haladva pedig egy hengerpárhoz ér, mely a szakáll kifésült részét megfogja és az a2 fésüből kihuzza, miáltal a szakáll másik vége is kifésültetik, a szakáll közepe azonban fésületlen. Ezen gép tökéletlen munkát ad, azért ma már ily módon nem alkalmazzák, hanem a Holden által javított elrendezéseben.
[ÁBRA] 7. ábra. Holden-féle fésülőgép.
A Holden-féle fésülőgép vázlatát a 7. ábra mutatja. Működése lényegében azonos az előbb ismertetett géppel. A szalagot az A etető hergerpár az a2 gyürüre épugy ráteszik és ettől épugy eltávolítja, mint előbb. Az a2 fésübe akadt szakáll szabad végét léces tűkkel fésülik, de amidőn a kifésült szakállrész a kihuzó hengerpár elé kerül, egyidejüleg b2 gyürüszerü fésü mélyed a szakállba s igy a szakáll közepe és másik vége is áthuzatik a fésün és teljesen kifésültetik. 5. A Nobel-féle fésülőgép vázlata a 8. ábrán van bemutatva.
[ÁBRA] 8. ábra. Nobel-féle fésülőgép.
E fésülőgép folytonos működésü és lényegében egy nagyobb és egy, esetleg két kisebb gyürüalaku fésüből áll. A kisebb gyürük belülről érintkeznek a nagyobb gyürüvel. Az etetés a gyürük érintkezésénél történik, miáltal mind a két gyürüfésü megfogja a szalagot. A gyürük forgása folytán a kis gyürübe akadt szálak a nagy gyürü tűsorain keresztül a szalagból kihuzatnak. A kis gyürükről lelógó szakállrészek ezáltal megfésültetnek, de ugyanakkor a nagy gyürükről lelógó szakállrészek is megfésültetnek, mert ezek a kis gyürü tűsorain mennek át. Amint a nagy gyürü (c2) tovább forog, utjában találkozik a belső kerületéhez elhelyezett hengerpárral, mely a kifésült szakállrészeket megfogva, a szakállt a tűsorokból kihuzza. Ép ugy találkozik utjában a kis gyürü is egy hengerpárral, mely a rajta levő szakállakat a tűsorokból kihuzza. A szakállnak a tűsorokból való kihuzása folytán a szakáll másik vége kifésültetik, de közepe fésületlen marad. A középső rész kifésülését Tavernier a 9. ábrán bemutatott szerkezettel tette lehetővé.
[ÁBRA] 9. ábra. Nobel-Tavernier-féle fésülőgép.
Ennél a kis gyürük változatlanul alkalmaztatnak, de a nagy gyürü elmozdítható gyürüszelvényekkel van körülvéve, melyek a kihuzó hengerpár irányába érve sugár irányban elmozdulnak, miáltal a szalag egyik része kifésültetik. Ezen kifésült részt helyezik el ezután a két gyürü érintkező helyére s igy a tűsorok tövében levő rész, vagy a szakáll középső része is kifésültetik. A gép további munkafolyamata azonos a Nobel-féle fésülőgép munkafolyamával.
ebfarkfü, fésűfű (növ., Cynosurus L.), pázsitfü 5 fajjal az ó-világban (hazánkban 2). Egy-vagy többnyári, virágzata kalász módjára összehuzódott, féloldalu, 1-5 virágu kalászkával és szálkás virágpelyvával. Termékeny kalászkáin kivül meddők is vannak, melyet számos és kétsorosan elhelyezkedett pelyva alkot, azért a virágzata kétfogu fésühöz hasonló. A C. cristatus L. közönséges réti fü, legelőkön, hegyeken is gyakori, néhol nedves helyeken is megterem. Jó legelő- és kaszáló-fü, a szárazságot türi, tápláló, de virágzás után megkeményedik s ekkor a jószág inkább érintetlen hagyja. A C. echinatus L. hazánk déli és fiumei tájainak jellegzetes füve.