(török) a. m. felelet, rendelet; a mufti véleménye vagy ítélete, illetőleg válasza olyan elébe adott jogi kérdésre, melyre a szent törvény (ser') vagy éppen nem, vagy bizonytalan feleletet ad. Az illetők ugy tették fel, vagy irták le a kérdést, hogy a mufti, vagy molla felelete rendesen csak ebből állott: olur (igen), vagy olmaz (nem lehet). Az ilyen F.-kat pörös felek is érvényesíthették a kádi (biró) előtt, még pedig mint nagyerejü bizonyítékot. Fontos állami ügyekben a szultánok is bocsáttattak ki a fő-muftival ily F.-kat, hogy intézkedéseiknek törvényesebb szint adhassanak. Az időről-időre kibocsátott F.-k össze is gyüjtettek és egyik forrását alkotják a török törvényhozásnak. V. ö. Thury, Török történetirók.
Ernő, báró, német orvos, bölcselő és költő, szül. Bécsben 1806 ápr. 29., megh. u. o. 1849 szept. 3. Az orvosok cs. és kir. egyesületének 1840 óta titkára volt; 1844 óta az egyetemen előadásokat tartott a lélektanról orvosi szempontból, 1847. az orvos-sebészeti tanulmányok aligazgatója, 1848 a közoktatásügyi miniszteriumban al-államtitkár lett, de még ugyanabban az évbenm a magánéletbe vonult. Művei: Über das Hippokratische erste Buch von der Diät (Bécs 1835); Über die Gewissheit und Würde der Heilkunst (u. o. 1839); Lehrbuch der ärztlichen Seelenkunde (u. o. 1845); Zur Diätetik der Seele (u. o. 1838, 45. kiad. u. o. 1882, a 32-ik kiadás után magyarra fordította dr. Klekner Alajos, Budapest 1883, az Olcsó könyvtárban is); Beiträge zur Litteratur-, Kunst- und Lebens-Theorie (u. o. 1837-41, 2 köt.); Geist der deutschen Klassiker (3 kiad., u. o. 1866). Számos költeményt is irt, melyek Gedichtsammlung cimmel jelentek meg (Stuttgart 1836). Nem az orvostan körébe vágó összes munkáit Hebbel F. adta ki (Bécs 1851-53, 7 köt.)
az ugyanily nevü járás székhelye Közép-Frankonia bajor kerületben, 28 km.-nyire Ansbachtól, a Sulzach és vasut mellett, (1890) 2372 lak., len-, gyapjuszövéssel és homokkőbányával.
Feudalizmus (lat.), l. Hübér.
Náthán, orvosdoktor, szül. Szobotiszton (Nyitra vmegyében) 1844. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, hol 1872. nyerte el az orvos-sebészdoktori és szemészmesteri oklevelet. 1870-72-ig a bécsi egyetemi szemkórodán Artl tanár és Schulek Vilmos tanársegéd vezetése alatt képezte ki magát, midőn 1872. Schulek a kolozsvári egyetemre neveztetvén ki tanárrá, őt oda mint tanársegéde követte. 1874. u. o. egyetemi magántanárrá képesítették; 1875-77-ig ismét Bécsben tartózkodott, hol szintén elnyerte a docenturát. Különös érdemeket szerzett a trachomaügy érdekében tett fáradozásaival; a belügyminiszterium több izben küldte a trachoma által ellepett vidékekre, és egyuttal merg is bizta a trachoma elleni hatósági eljárást megállapító utasítások kidolgozásával. 1886. kir. közegészségügyi felügyelővé neveztetvén ki, ezen állásában a belügyminiszteriumban az ország trachomaügyével foglalkozik. 1891. a budapesti egyetemen is elnyerte a magántanári képesítést, 1893. a fővárosi üllői-uti uj korház trachoma-osztályának vezetésével bizták meg.
község a württembergi Neckar-kerületben 4 km.-nyire Stuttgarttól, vasut mellett, (1890) 5956 lak., tekintélyes kémiai iparral, sör-, papir-, szeszgyártással és székkészítéssel; kőbányákkal.
1. Anzelm, német festő, F. Anselm régiségbuvár fia, szül. Speierben 1829., meghalt Velencében 1880., eleinte Düsseldorfban Schadow és Rethel, Münchenben Rahl tanítványa volt, azután Antwerpenbe ment, végre 1851. Párisban Couture műtermébe lépett be, a kitől eltanulta kitünő technikáját. Ennek hatása alatt készültek Hafiz (1852) és Aretino Péter halála (1854) cimü képei. Az utóbbin azonban már a velencei mesterek befolyása is észrevehető, mely uralkodóvá lett, mikor a karlsruhei udvar megbizása folytán 1855. Velencébe ment. A velencei mesterek ragyogó szinezését közelítik meg Dante Ravennában (1857) és Dante halála (1858) c. képei. Pietá-ja(1863) a legegyszerübb eszközökkel megragadóan fejezi ki a nők fájdalmát Krisztus holtteste felett. Iphigenia (1862. és 1871., utóbbi a stuttgarti képtárban), Medea (a müncheni képtárban) és a hires Plato lakomája (1873., berlini nemzeti képtár) a klasszicista művészet legnagyszerübb alkotásai közé tartoznak; kevésbbé sikerült a Páris itélete (Hamburg) v. az Amazonok csatája (Nürnberg). Idillikus képeit: Gyermekek a tengerparton, Idill, Tavasz, gyöngéd, melancholikus báj hatja át. 1873. a bécsi művészeti akadémia tanára lett, az akadémia egyik nagytermének mennyezetét a titánok bukását ábrázoló festménnyel diszítette. 1876. lemondott állásáról. Utolsó művei közül Bajor Lajos hódolata, a nürnbergi igazságügyi palotában van. Hátrahagyott egyetlen nagyobb képét, A titánok bukását és 4 kisebb képet 1892 okt. 26. leplezték le Bécsben az akadémia alapításának 200-ik évfordulója napján. F. művészete a klasszicizmusnak egészen különös szinezetet ad; bizonyos egyéni modern vonás jellemzi azon műveit is, melyeknek tárgyát a klasszikus ókorból merítette. Fölfogása egészen szubjektiv. Egész mivoltát, lelki küzdelmeinek megható fejtegetését tartalmazza önéletrajz jelleggel biró könyve, Ein Vermächtniss von Anselm Feuerbach (2. kiad. Bécs, 1885). V. ö. Pecht, Deutsche Künstler des 19. Jahrh. I. Nördlingen, 1877; Graf von Schack, Meine Gemäldesammlung, Stuttgart, 1881; Schüssler, Zum Gedächtniss an A. F. Nürnberg 1880, F.-s Handzeichungen, München, 1888.
2. F. Anzelm Pál János, német kriminalista. Szül. Jéna mellett Heinichen községben, 1775 nov. 14., megh. 1833 máj. 29. Jogi tanulmányainak Jenában való elvégzése után jogtanár volt u. o., majd Kielben, majd Landshutban, ahol a bajor btkv. tervezetének elkészítésére nyert megbizást, aminek folytán Münchenbe, az igazságügyminiszteriumhoz helyezték át. 1806. kiadott tervezete a kinpad megszüntetése tárgyában első lépés volt a büntető igazságszolgáltatásban uralkodott visszaéléseknek megszüntetésére. Lényeges reformokat tartalmaz az 1813. megjelent Strafgesetzbuch für das Königreich Bayern cimü tervezete, mely némi módosításokkal ugyanabban az évben királyi szentesítést nyert, Oldenburgban is törvénnyé vált s több német államban mintaképül szolgált. 1807-ben a király rendeletéből a Côde Napoleont Bajorország polgári törvénykönyvéül dolgozta át. Ez a tervezet azonban törvényerőre nem emelkedett. 1812. a Codex Maximilianeus redakcióját végezte. Később főtörvényszéki elnök s valóságos belső titkos tanácsos lett. Mint büntetőjogi iró az elrettentést tüzte ki a büntetés céljául, mely tőle elnevezett elméletet Lehrbuch des gemeinen, in Deutschland geltenden peinlichen Rechts (1804) c. könyvében fejtette ki rendszeresen (l. Büntetőjogi elméletek). Különös figyelmet érdemel a Merkwürdige Kriminalrechtsfälle (1808, 1811 és 1839) c. gyüjteményes munkája is, melyben először találkoznak büneseteknek mélyebb pszichologiai tárgyalásával. A jognak egyéb ágaiban is jelentékeny tevékenységet fejtett ki. - F. Ede Ágost, az előbbinek fia, szül. 1803 jan. 1., megh. 1843 ápr. 25., erlangeni jogtanár, a Lex salica u. ihre verschiedenen Recensionen műve által a germán jog területén kiváló nevet szerzett.
3. F. Frigyes Henrik, ném. filozofus, született Landshutban 1806 szeptember 29-én, meghalt Nürnbergben 1880 január 24-én. Keleti és modern nyelveket tanult Bonnban és Párisban; később filozofiával foglalkozott, melyben Lajos testvérének világnézetéhez csatlakozott. Főművei: Theanthropos (aforizmák, 1808), Die Religion der Zukunft (1843-45, 3 füzet; a 2. és 3. e cimek alatt is: Die Bestimmung der Menschen és Mensch (oder Christ?), Die Kirche der Zukunft (1847), Gedanken und Thatsachen (1862). Ezeken kivül sikerült fordítások a szanszkrit, olasz és spanyol nyelvből.
4. F. Károly Vilmos, német matematikus, szül. Jenában 1800 máj. 30., megh. mint gimnáziumi tanár Erlangenben 1834 márc. 12. Művei: Eigenschaften einiger merkwürdiger Punkte des geradlinigen Dreiecks, Nürnb. 1822; Grundriss zu analytischen Untersuchungen der dreieckigen Pyramide, u. o. 1827. - F.-féle kör, a háromszög oldalainak felezőpontjai által meghatározott kör. Középpontja rajta van az Euler-féle egyenesen, mely alatt a háromszög köré irt kör középpontjának, sulypontjának és magassági pontjának egyenesvonalu összeköttetése értendő.
5. F. Lajos András, ném. filozofus, a kriminalista F. fia, szül. Landshutban 1804 jul. 28., megh. 1872 szept. 13. Heidelbergben teologiát hallgatott s itt nyerte meg Daub Károly, hirneves prot. teol. Hegel rendszerének. 1824. Berlinbe ment Hegelt hallgatni s innen fogva kizárólag a filozofiának szentelte magát. 1828. Erlangenben magántanár, ahol Hegel rendszere hivéül lépett föl. 1830. névtelenül megjelent műve: Gedanken über Tod u. Unsterblichkeit (Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról) nagy feltünést keltett; azt fejtegeti benne, hogy a halál az egyéni létezésnek végkép való megszünése; csak aki tudja, hogy teljes halál vár reánk, az érzi szükségét, hogy abszolut igazat, lényegeset és végtelent tegyen szellemi működése központjául. E részben misztikus, részben pantheisztikus tartalmu irat konfliskáltatott s mert kitudódott a szerző neve, F. ismételt kisérletei, hogy rendkivüli tanárrá lehessen, eredménytelenek maradtak. Ezért 1836. falura vonult, Bruckbergbe, Bayreuth közelében s miután itt egy évvel később megházasodott, szükes viszonyok közt, kizáróan a tudománynak szentelte napjait. Falun, majdnem kizárólag a néppel érintkezve, vadászatban és hosszabb gyaloglásban keresve szórakozást, irta műveit, melyek nagy részben feltünést keltettek. Miután Hegel fejlődése elvének szellemében a filozofia történetéhez tartozó: Az ujabb filozofia története verulani Bacotól Spinozáig c. munkáját már megirta, most követték a: Leibniz filozofiájának előadása, fejlődése és birálata, 1837, majd Pierre Bayle, 1878. Mig eddig a spinozizmust dicsőítette, ez utóbbiban már eltávolodik a panteizmustól és az ateizmushoz közeledik. Szakítása a Hegel irányával nyilvánvalóvá lett a Ruge társaságában szerkesztett Halle'sche Jahrbücher-ben (később: Deutsche Jahrbücher-ben is) az 1839. kiadott: A hegeli filozofia kritikájához c. tanulmánya végleg leszámol a mesterrel és módszerével. 1841. jelent meg Lipcsében első főműve: Das Wesen d. Christenthums (A kereszténység lényege), több kiadást ért és Marian Evans: George Eliot, a hires s nálunk is ismeretes regényirónő, angolra is fordította (a ford. 2. kiad. 1882). Itt azt fejtegeti, hogy az ellentét vallás és filozofia között kiegyenlíthetetlen; ugy viszonylanak egymáshoz, mint képzelet és érzés a gondolkodáshoz, mint betegség az egészséghez. Nem az Isten teremti képmására az embert, hanem megfordítva: az ember a saját képmására teremti istenét. Az önző emberi lélek teremtménye a vallás, semmi egyéb; a saját lényét végtelenségig fokozza s azután mint istenséget magával szembe állítja, hogy ez istenség tiszteletével kinyerje a saját kivánságainak kielégítését, melyeket a valóság nem teljesít. A vallás kivetkőztet jóformán emberiségünkből, elterel az egyetemestől, önzővé tesz. Igaz hogy a mindenhatóság, a könyörület, a szeretet isteni; de nem igaz, hogy az isten mindenható, hogy az isten könyörületes, hogy az isten a szeretet. A tulvilági élet sem egyéb, mint az idealizált földi élet. Igy a teologia antropologia lett. Következő főműve: Grundsaumlattze d. Philos. d. Zukunft (A jövő filoz.-nak alapelvei), Zür. 1843, azt fejtegeti, hogy az igazi filozofia ne legyen egyéb empiriánál; azt ismerje meg, ami valódi s ez az érzéki. Ahol ez kezdődik, ott vége a kételkedésnek. A filozofus kiművelt érzékei az isteni lényeget is észreveszik. Az embert valódi lényege szerint kell megismerni, e lényeghez pedig a test is tartozik, sőt ez az ember Énje, lényege. Az ember egyetlen tárgya a filozofiának, melynek antropologiává és fiziologiává kell lennie. Utolsó főműve: Das Wesen d. Relig. (A vallás lényege), Lipcse, 1845. E szerint csak természetvallás van, azaz: el kell ismerni, hogy természettörvényektől függünk. A vallás oka: a függés érzése: érezzük, hogy a természettől függünk; a vallás célja: a természettől való függetlenség. Az isten tulajdonságai voltakép a természetéi. E két munkájában kifejtett naturalisztikus nézeteit később, 1850. egy formulába foglalta, mely a naturalisztikus iskolának hires jelszava lett: Der Mensch ist, was er isst: az ember az, amit eszik. 1860. csekély évi járadékát hibáján kivül elvesztvén, a Nürnberg melletti Reichenbergbe ment lakni, hol nélkülözések közt tengette napjait. Később szélhüdési rohamok érték. Nemes és emberszerető jellemét mutatják levelei s bizonyítják kortársai és barátai. Összes művei 10 k.-ben jelentek meg, Lipcse, 1846-66., e kiadásban régibb munkáit későbbi álláspontjához képest átdolgozta. Grün Károly: L. F. in seinem Briefwechsel u. Nachlass dargestellt (Lipcse 1874.) 2. k.; Briefwechsel zwischen L. F. und Christian Kapp, 1832-48. (u. o. 1876.); Starcke, Ludwig F. (Stuttgart 1885).
(franc. ejtsd: föjjan, lat. Fulienses), cisztercita rendi kongregáció, melyet Barriere János alapított 1574. Feuillansban (Languedoc). V. Sixtus pápa 1586. megerősítette a rendet, mely eleintén annyira szigoru szabályokat léptetett életbe, hogy 1595. a pápa kénytelen volt a rendet azoknak enyhítésére kényszeríteni. A rend Francia- és Olaszországban csakhamar elterjedt. VIII. Orbán 1630. két kongregációt képezett belőle, egy franciát (Congrégation de Notre Dame de Feuillants) és egy olaszt (i Riformati di San Bernardo).A rend élén egy főnök, mellette a nagy káptalan állott. Tagjai fehér ruhát, övet és fehér süveget viseltek; kalapot csak utazás közben. Barriere apáca kongregációt is alkotott, melynek tagjait feuillentineknek vagy fulienserineknek hivták. Feuillantok, a francia forradalom idejében egy mérsékelt politikai párt hivei, kik nevöket onnan vették, hogy a feuillants rend párisi kolostorában tartották gyüléseiket. 1791 márc. 28. a feldühödt nép a klubot szétrobbantotta. Feuillantizmus mérsékelt politikai gondolkodást és tettet jelent.
(ejtsd: föjé) Oktáv, francia regény- és drámairó, szül. St.-Lôban 1821 aug. 11., meghalt Párisban 1890 dec. 29. 1845. lépett fel Le grand vieillard c. regényével, melyet 1846. Le fruit défendu, Le conte de Pollichinelle, majd a Diable a Paris nehány dramatizált jelenete követtek. F. kezdetben Vesire Hazard álnevet használt. 1848-tól kezdve a Revue des deux Mondesban közölt több proverbe-et és vigjátékot, novellát és regényt, ilyenek: Le pour et le contre (1848); La partie de James (1850); La clef d'or; L'ermitage (1851); La fée (1854); Bellah (1850); La petit comtesse (1856); Le roman d'un jeune homme pauvre (1858). F. nevét csak ez utóbbi regény tette hiressé. Később következtek: L'histoire de Sybille (1862); Monsieur de Camors (1867); Julia de Trécoeur (1872); Un mariage dans le monde (1875); Les amours de Philippe (1877); Le journal d'une femme (1878); Histoire d'une Parisienne (1881) és La morte (1886). Ezeket a regényeket nagyobb részt drámákká is feldolgozta, de irt több eredeti darabot is, mint Delila (1856), Montjoye (vigjáték 1863); L'acrobat (1873) stb. Kisebb drámai művei, melyek Scenes et proverbes és Scenes et comédies c. alatt (Páris 1853) vannak összegyüjtve, a maguk nemében mesterművek. F. 1862 óta tagja volt az akadémiának. Magyarul megjelentek: A kisértés. Szinmű. Ford. Radnóthfáy S. (Pest 1863), Camors gróf. Regény. Ford. Huszár Imre (Pest 1868). Szibill története. Regény. Ford. Concha Győző (Pest 1870). Egy szegény ifju története. Ford. Salamon Ferenc (Pest 1873). A kis grófnő. Regény (Pest 1873). Julia. Dráma. Ford. Paulay Ede (Pest 1871). A visszatorlás. Dramolet. Ford. Eisenstein Adolf (Pest 1871). A marquisné arcképei. Vigjáték. Ford. Sz. K. (Bpest 1875). Bellah. Ford. Sasváry Ármin. Egy nagyvilági társaság. Ford. U. Ilona. Egy nő naplója. Ford. Fáy Béla (Bpest 1879). Trécoeur Julia. Ford. Csukássy József. Egy párisi nő története. Ford. Visi Imre (Bpest 1881). Egy végrendelet záradéka. Ford. Friebeisz Ferenc (Bpest 1884). Fülöp szerelme. Ford. Ábrányi Emil. Művész-becsület. Ford. Tóth Béla (Bpest 1891).
(ejtsd: föjé dö kons) Félix Sebestyén, francia iró, szül Párisban 1798 dec. 4., megh. u. o. 1887 febr. 7. A második császárság alatt udvari ceremóniásmester volt. Munkái közül felemlítendők: Léopold Róbert, sa vie, ses oeuvres et sa correspondance (Páris 1849); Causeries d'un curieux, variétés d'histoire et d'art tirées d'uncabinet d'autographes et de dessins (1861-67); Lettres inédites de Montaigne et de quelques autres personnages (1863); Correspondance de Mme E'lisbeth de France (1867); Souveniers de jeunesse d'un curieux septuagecutenaire (1877, önéletirás); Histoire de l'école anglaise de peinture (1883).