1. János Teofil, német filozofus, szül. Rammenauban, Felső-Lausitzban 1762 máj. 19., megh. Berlinben 1814 jan. 27. 1774-80. Schulpfortában tanult s aztán 1784-ig az egyetemet járta Jenában és Lipcsében, hol teologiára adta magát. Itt ismerkedett meg Spinoza etikájával s a hatalmas mű oly befolyással volt rá, hogy ettől fogva elhatározta, hogy filozofiára adja magát. 1788. Zürichben volt nevelő, 1790. Lipcsébe, 1791. Königsbergába ment, hogy Kanttal személyesen megismerkedjék. A nagy filozofusnak öt hét alatt megirt «Kritik aller Offenbarung» c. művével mutatta be magát, melyben a kriticizmus álláspontjáról fejtegeti a természetfölötti kinyilatkozás lehetőségét, megismerhetőségét és jelentőségét. Kantnak a munka nagyon megtetszett s midőn az 1792., a szerző tudta s akarata nélkül, névtelenül jelent meg, a tudós világ azt hitte, hogy maga Kant irta a munkát. Ezzel F. hirneve meg volt alapítva s midőn 1794. Reinholdot Jenából Kielbe hivták meg, a jenai egyetem filozofiai tanszékén F. lett utódja. F. fényes előadásai rendkivüli hatással voltak a hallgatókra s az az 5 év, melyet Jenában töltött, magának az egyetemnek fénykorát teszi. 1799-ben ugyanis F. az u.n. «ateista pör» miatt kénytelen volt távozni. Ekkor F. Berlinbe ment, hol egyebek közt Schlegel Frigyessel és Schleiermacherrel érintkezett s a művelt közönségnek nyilvános előadásokat tartott. 1805. az akkor Poroszországhoz tartozó Erlangerben nyert tanári széket, de itt csak egyetlen nyarat töltött s visszament Berlinbe. A franciák előnyomulása miatt 1806. Königsbergába huzódott, hol szintén felolvasásokat tartott s hires Reden an die deutsche Nation c. műve irásába fogott. E beszédeket 1807-8- télen Berlinben az Akadémia épületében tényleg meg is tartotta. Midőn 1809. a berlini egyetem megnyilt, F. is tanára lett s az maradt élte fogytáig. Főművei: Versuch einer Kritik aller Offenbarung 1792.; Grundlage der gesammten Wissenschaftslehre 1794.; Grundlage d. Naturrechts nach Principien d. Wissenschaftslehre 1796.; System d. Sittenlehre nach Principien d. W. L. 1798.; Die Bestimmung des Menschen 1800.; Reden an d. deutsche Nation 1808.
F. rendszere. F. magáévá teszi Reinhold azon felfogását, miszerint a filozofia egész tartalmát egy elvből kell levezetni s ezzel voltaképpi megalapítója a nagy egységes rendszereknek, melyek az egész világegyetemet merész elmével fogalmakból vezetik le. Az elvet F. megtalálja Kant tanában az appercepció transzcendentális egységéről az öntudatban, v. máskép kifejezve: az egyén tiszta öntudatáról való tanában. Ennek tartalmát három tétel fejezi ki, melyeknek logikai egymásutánja: a tézis, az antitézis és szintézis (tételezés, ellentételezés, összetételezés) a rendszer minden részében ismétlődik. 1. Tézis. E tételben A = A, az foglaltatik, hogy ha A van, akkor A van. Az összefüggés a «ha» és «akkor» közt az Énben van tételezve az Én által. Van-e A? nem tudom. A tétel azonban: «Én vagyok Én» vagy: Én vagyok, nemcsak alakilag, hanem tartalmilag is áll. A tapasztalati öntudat minden tényének az a magyarázata, hogy az Énben való minden tételezés előtt is maga az Én van tételezve. Én föltétlenül vagyok, mivel vagyok, és föltétlenül vagyok, ami vagyok, mind a kettő az Én számára. Igy az «Én vagyok» magyarázata az A = A-t. 2. Antitézis. A tapasztalati öntudat ténye: Non-A nem = A. Az Én magával szemben Nem-Ént tételez. Ami az Ént illeti, annak, az ellentételezésnél fogva, mindenben az ellenkezője illeti meg a Nem-Ént. 3. Szintézis. Az Énben az Én és Nem-Én egymással ellentétesek, azaz korlátozzák egymást, innen a 3. tétel: Az Énben az osztható Énnel osztható Nem-Ént állítok szembe s ebben foglaltatik a tétel: hogy az Én magát ugy tételezi, hogy a Nem-Én korlátozza: ez az elméleti tudományok alapja; és: az Én a Nem-Ént, mint az Én által meghatározottat tételezi: a gyakorlati tudományok alapja. Minden egyéb szintézis ez első most kifejtett szintézisben benfoglaltatik s minden, ami az emberi elme rendszerében előfordul, kell hogy belőle levonható legyen.
Tudománytanának gyakorlati részében azt fejti ki F., hogy az Én ugy lesz gyakorlati, hogy egy Nem-Én áll vele szemben: ez a világ, mely azonban csak egy Énben és egy Én számára létezik. A kötelesség fogalma arra kényszeríti az Ént, hogy a világot, a Nem-Ént, mint puszta korlátot semmisnek ismerje fel. Az erkölcsi világrend bizonyára gondoskodott arról, hogy sikerüljön, aminek lennie kell, hogy az ész: az Én győzedelmeskedjék az esztelenen: a Nem-Énen. A természeti jogban fejti ki F., hogy szükséges az egyének többsége; csak ugy tekintheti magát szabad alanynak, ha valamely külső őt önmeghatározásra birja, ez pedig csak eszes lény által lehetséges. A jog közösségre vonatkozik s csak ebben lehetséges. Az általános jogtörvény ez: mindenkinek kötelessége saját szabadságát a többiek szabadságának lehetősége által korlátozni azon feltétellel, hogy ő rá vontakozólag mások ugyanezt teszik. Az állam feladata az észjogot, amennyiben emberi szükséglet, megvalósítani, az érzülethez semmi köze. Mig a jog az ember külső magatartását szabályozza: az erkölcs az akaratra vonatkozik. Az erkölcs alapja az önállóság, az önmeghatározás tiszta ösztöne. Az erkölcsi törvény abban áll, hogy a tiszta Én az egyéni Énben kifejeződik. Az erkölcs által tér a tapasztalati Én, végtelen közeledésénél fogva, vissza a tiszta Énbe. A természetnek csak annyiban van értelme, hogy előföltétele az erkölcsi életnek. Későbbi fejlődésében - különösen 1801-től fogva - F. az abszolut fogalmából indult ki s rendszere, noha alapfogalmaiban változatlan maradt, vallásosabb szinezetü. Isten az egyetlen igazán létező, mely abszolut gondolkodásával a természetet mint nem-valódi Nem-Ént, önmagával szembeállítja.
F. iskolája nem nagy, s tán inkább csak követőiről lehet szó. Ezek közé tartozik darab ideig Reinhold, aztán Forberg Frigyes Károly (1770-1848) és Niethammer F. Immánuel, továbbá Schad János Baptista (1758-1834), ki benedekrendi szerzetben nevelkedett, azután Oroszországban egyetemi tanár volt, honnan 1817. némely nézetei miatt hirtelen kiutasították; igen szorgalmas iró volt. F. nagy befolyása látszik meg végül: Schlegel Frigyesen és Novalison (Harderg Frigyesen) is. F. munkáit összegyüjtve kiadta fia: Sämmtl. Werke (8 k. Berlin 1845-46), de e kiadásban nincs meg valamennyi; egy része a már előbb megjelent gyüjteményben foglaltatik: Nachgelassene Werke (3 k. Bonn 1834), melyet szintén fia, Fichte Immánule Hermann adott ki. Némely munkája angol fordításban is megjelent (1868 és 1869). Életéről legkimerítőbb: O. G. Fichte's Leben u. litterarischer Biefwechsel (2 köt. Salzbach 1830, 2. kiad. Lipcse 1862), ugyancsak fiától. Továbbá megjelent ugyanattól F. levelezése Schillerrel (1847), továbbá Schellinggel (1856). A róla való nagy irodalom legjobb termékei: Löwe I. H., Die Philos. F.'s nach dem Gesamtergebniss ihr. Entwickl. u. in ihr. Verh. z. Kant und Spinoza (Stuttgart 1862); L. Noack, F. nach s. Leben, Lehre u. Wirk. (Lipcse 1862); Kuno Fischer nagy fil történeti művében a VI. köt,; F. Zimmer, F.'s Religionsphilos. (Berlin 1878); Adamson Rob., Philos. classics f. english readers (London 1881). Születésének 100. évfordulójakor róla megjelent számos ünnepi beszéd és előadás közül különösen Harmsé, Trendelenburgé és R. Zimmermanné érdemelnek említést. (Ezeknek jegyzéke összeállítva: Zeitschrift f. Philos. 42. k. 1863, 247-277. l. Reichlin-Meldeggtől).
2. F. Immánuel Hermann, német filozófus, az előbbinek fia, szül. Jenában 1797 jul. 18., megh. Stuttgartban 1879 aug. 8. Berlinben filologiát tanult, de később filozofiára adta magát. 1822. gimnáziumi tanár, 1836. rendkivüli, majd 1840. rendes tanára a filozofiának Bonnban, honnan 1842. Tübingába ment. 1867. nemességet nyert; már 2 évvel előbb nyugalomba vonult és Stuttgartban telepedett le. F. atyja rendszere későbbi alakulásának hatása alatt kezd filozofálni, majd Hegel befolyása alá kerül. Később etikai teiszmust vall: a filozofia főelve a személyiség, isten nem az általános, hanem a személyi; a végesből kiindulva kell döntenünk a feltétlennek reálitásáról. Szerinte a változó jelenségeknek alapul szolgál az «Urposition» (őstételezés), ami a Leibnitz-féle monasokkal van távoli rokonságban; ez őstételezések, e maradandók pedig belsőleg vonatkoznak egymásra, ugy hogy nemcsak önmagukban, hanem egymás számára léteznek; megvalósítja pedig ezeket egy abszolut intelligibilis világ-ok, mely nemcsak a teremtő, hanem az ős jó, az etikai elv; isten benn van a világban, de rajta kivül is. Nagy érdeméül tudandó be, hogy ő adta ki 1837. a «Zeitschrift für Philos. und speculative Theologie» c. folyóiratot, mely soká központja volt a törekvésnek, a filozofiát teisztikus irányban fejleszteni. 1847-től fogva a folyóirat cime lett: Zeitschr. f. Philos. u. philos. Kritik s innen F. Ulricivel együtt szerkesztette; ekkor közvetítő szereplést tüzött feladatául, de főcélja mégis a keresztény világnézet filozofiai kifejtése maradt. F. a régi hirü folyóiratnak haláláig volt egyik szerkesztője. Érdekes felemlíteni, hogy ő kezdeményezte a különböző irányokat valló filozofusok gyülekezését a közös megértés céljából; e gyüléseknek bizonyos időben rendesen ismétlődniök kellett volna. Persze csak az első jött létre 1847. Gothában, melyet ő nyított meg «A filozofia jövője» c. felolvasásával. Művei közül nevezetesebbek: Beiträge z. Charakteristik d. neuern Philos. (Salzbach 1829, 2. kiad. 1841); Speculative Theologie (Heidelberg 1846-47); System d. Ethik (u. o. 1850-53); Anthropologie (u. o. 1856, 3. kiad. 1876); Psychologie, die Lehre v. d. bewussten Geiste d. Menschen (2 k. u. o. 1864); Die theistische Weltansicht und ihre Berechtigung, ein Kritik-Manifest an ihre Gegner és Fragen und Bedenken über die nächste Fortbildung deutscher Speculation (Lipcse 1873); Der neuere Spiritualismus, sein Werth. u. seine Täuschungen (u. o. 1878).
János, mineralogiai iró, szül. Pozsonyban 1732 szept. 29., megh. Nagyszebenben 1795 febr. 4. Ügyvédi pályára lépett és kezdetben tollnok volt s szász nemzetgazdasági igazgatóságnál; 1762-68. főszámvevőszéki hivatalnok Bécsben; 1768-78. kincstári könyvvivő, 1778.85. kincstári tanácsos Nagyszebenben, 1785. vámjövedéki igazgató Bécsben, 1878-től haláláig erdélyországi kormányszéki tanácsos. Előszeretettel foglalkozott ásványtani és geologiai tárgyakkal és a következő munkákat irta: Beitrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen (2. k. Nürnberg 1780); Mineralogische Bemerkungen von d. Karpathen (Bécs 1791); Mineralogische Aufsätze (Bécs 1794). A Schriften d. Ges. naturf. Fr. in Berlin II. kötetében (1793) jelent meg tőle: Nachricht von einem in Ungarn neu entdeckten ausgebrannten Vulkan.
a Frank-erdő, a Vogtland és a Naab-Woridra sikság közt fekvő hegység Felső-Frank bajor kerületben. A 990 km2 területet elfoglaló F. középpontja a német középhegység K-i részének; amennyiben a Frank- és Thüringiai-erdő, a cseh erdő, az Elster, az Érchegység és a Frank-Jura belőle ágaznak ki. Fontos mint vizválasztó; az Eger az Elbébe, a Fehér-Majna a Rajnába, a Naab a Dunába szakadó folyók rajta, a Schneebergen erednek. Bár e hegységet környékének lakói egyszerüen Fichtel-hegynek nevezik, mégis 3 részt szoktak benne megkülönböztetni. A középső gránitból, gnajszból és csillámpalából álló részben van a hegység legmagasabb csúcsa, a Schneeberg (1051 m.). Az É-i Waldsteini-láncban a N.-Waldstein (878 m.) és a D-i Weissensteini-láncban a Steinwald (940 m.) a legmagasabb csúcsok. D-en és Dny-on magánosan álló bazaltkupok találhatók. Az egész hegyes vidéknek sürü a lakossága; a lejtőkön sok a fenyőfa. A bányászat legjelentékenyebb terméke a gránit; a vas- és rézbányászat már elvesztette nagy jelentőségét; e helyett a környéken a pamutipar lett virágzóvá (Hof, Bayreuth). V. ö. Mayenberg és Müller, Kleiner Wegweiser durch Fichtelgebirge u. den Frankenwald (1890). Gümbel, Geognost. Beschreibung des Fichtelgebirgs (Atlasszal 1879).
Károly Albert, német szinész, szül. Coburgban 1805 julius 7., megh. Gasteinban 1873 aug. 19. F. mint elsőrangu szinészcsalád gyermeke, kora ifjuságától kezdve a szinpadon nevelkedett föl. Szinészeti képességének kétségtelen jelei 1820. tüntek elő. Mint jónevü vidéki szinész nyert meghivást a bécsi burgszinházhoz 1822. ifjabb szerelmes szerepekre. Kicsiny szerepköréből szorgalma és veleszületett tehetsége révén elsőrangu oszlopává lett ezen intézetnek.
(franc. ejtsd: fisü), a francia forradalom kezdetével divott vállkendő, melyet a mellen keresztbe fektetve és hátul a derékon csomóba kötve hordtak a nők.
Marsilius (Marsilio Ficifus), olasz orvos és filozofus, szül. Firenzében 1433 okt. 19., megh. Carriggiben 1499 okt. 1. Cosimo Medici neveltette s ugyancsak ő fordíttatta le vele Platon és Plotinos műveit latin nyelvre. A Platon fordítása annyiban is hires, hogy a legelső kiadása volt e filozofus műveinek (1483-84 Firenze, ujra Velence 1491), maga a görög nyelvü is csak 1513. adatván ki először (Velencében). F. a Cosimo alapította platoni akadémiának volt tanára, ahol az akadémia megszüntéig Platon filozofiáját tanította. 1476. pappá szenteltetett, később kanonok lett. Ismeretes Platonra vonatkozó műve is: Theologia Platonica seu de immortalitate animorum aeterna felicitate libri XVIII. (Fir. 1482, Páris 1578), melyben a lélek halhatatlanságát kora aristotelikusai ellen védelmezi. Műveinek legjobb kiadása Baselben jelent meg 2 kötetben. Róla mint orvosról értekezik: Weitenweber, Ueber d. M. F. Werk, De vita studiosorum, Prága 1855.
1. Adolf, német fiziologus, szül. Casselben 1829 szept. 3. Marburgban és Berlinben orvostudományt tanult, 1851. doktorrá avatták, 1852. az anatomia és fiziologia magántanára lett a zürichi egyetemen; 1856. u. o. a fiziologia rendkivüli, 1862. rendes tanárává nevezték ki. 1868. Erlangenben, 1872. Würzburgban az élettan tanára. Számos becses munkát irt, melyek főképpen az idegélet köréből valók. Nevezetesebbek: Lehrbuch der medizinischen Physik (3. kiad., Braunschweig 1885); Lehrbuch der Anatomie und Physiologie der Sinne (Lahr, 1862); Kompendium der Physiologie des Menschen mit Einschluss der Entwickelungsgeschichte (Bécs 1860, 3. kiad. u. o. 1882); Mechanische Arbeit und Wärmeentwickelung bei der Muskelthätigkeit (Lipcse 1882); Ursache und Wirkung (Cassel 1882); Myothermische Fragen und Versuche (Würzburg 1885). Ő adta ki az: Arbeiten aus dem physiologischen Laboratorium der Würzburger Hochschule c. munkát (u. o. 1874) és Hermann: Handbuch der Physiologie-jében ő irta a mozgástanra, szem dioptrikájára és a fényhatások tanára vonatkozó részt.
2. F. Ágost, német nyelvész, született Petershagen westfáliai faluban 1833 május 5., Göttingában tanult, hol 1858-76. gimnáziumi tanár volt. Az indogermán összehasonlító nyelvtanulmányoknak 1876. Göttingában rendkivüli, 1888. Boroszlóban rendes tanára lett. 1891. lépett nyugalomba s jelenleg Meranban él. Az indogermán nyelvészet körébe eső munkái elsőrangu jelentőségüek, főleg: Vergleichendes Wörterbuch der indogermanischen Sprachen (3. kiad. 1874-76, 4 köt.), Die ehemalige Sprachenheit der Indogermanen Europas (1873) és Die griechischen Personennamen (1874), melyek művelődéstörténeti szempontból is igen fontosak, mert az indogermán népek minden fejlődési foka számára összeállítja a szókincset, melyből a művelődés állapotára és alakulására is érdekes következtetéseket vonhatni. Következő három művében: Die homerische Odyssee (1883), Die homerische Ilias (1886) és Hesiods Gedichte (1887) átirja e műveket az eol dialektusba, melyen azok szerinte eredetileg irva voltak. E nézetét azonban nem fogadta el a tudomány.
3. F. Henrik, német jogtudós, szül. Casselben 1822 jul. 12. 1851. a jogtudomány rendkivüli, 1864. rendes tanára lett. 1879. tagja volt a semmisítőszéknek. 1861 óta sokat buzgólkodik a svájci kereskedelmi és váltójog, vasutszállítási, biztosítási és kötelezvényi jogra vonatkozó törvények megalkotásában. Művei közül megemlítjük: Kritische Übersicht der schweiz. Handels- und Wechselgesetzgebung (Erlangen 1862); Über börsenmässige Lieferungsverträge (Zürich 1872); Über internationales Wechselrecht in Beziehung auf Fristbestimmungen stb. (Elberfeld 1872); Die schweiz. Rechtseinheitsbestrebungen auf dem Gebiete des Eisenbahnrechts (Erlangen 1874). Több értekezést irt különböző folyóiratokba. Schneider tanárral együtt kommentárt irt a svájci kötelezvényi joghoz (Zürich 1892).
1. Adolf, osztrák statisztikus, szül. Olmützben 1816 jun. 14., megh. 1880 márc. 12. 1840. már mint gimnáziumi tanár működik; 1853. Czörnig alatt az osztrák statisztikai hivatalba min. titkári minőségben behivatik. Kiváló részt vett főnöke etnográfiai munkájában, valamint az 1857-iki bécsi statisztikai kongresszus előkészítésében. Czörnig visszalépése után 1873. osztályfőnök és az osztr. statisztikai bizottság elnöke. Ezen minőségben a statisztikai hivatalt elődje által megállapított irányban vezeté. Irodalmi munkásságát v. ö. az általa alapított Statistische Monatsschrift VI. kötet 150. l.
2. F. Gyula, osztrák történetiró és jogtudós, született Padernbornban 1826 ápril 30. Bonnban, Münsterben meg Berlinben végezte tanulmányait és azután (1849 óta) majnai Frankfurtban élt, hol Böhmerrel is megismerkedett. 1849. promovált Bonnban és u. o. magántanári képesítést is nyert. 1852. Innsbruckba hivták a világtörténelem tanszékére, 11 évvel később átment a jogi karra s a német jogtörténetnek lett tanára. Mindkét szakban rendkivüli tevékenységet fejtett ki, kitünő irodalmi munkákat irt s iskolát is alapított. Több akadémia tagjának választotta. 1879-ben nyugalomba lépett. Fontosabb művei: Reinald von Dassel, Reichskanzler und Erzbischof von Köln (Köln 1850); Engelbert, Erzbischof von Köln und Reichsverweser (1853); Die Überreste des deutschen Reichsarchivs zu Pisa (Bécs 1855); Über einen Spiegel deutscher Leute und dessen Stellung zum Sachsen- und Schwabenspiegel (u. ott. 1857); Über die Entstehungszeit des Sachsenspiegels (Innsbr. 1859); Vom Reichsfürstenstand (u. ott 1861); Das deutsche Kaiserreich in seinen universalen und nationalen Beziehungen (u. ott 1861); Deutsches Königtum und Kaisertum (u. ott 1862), mely művekből kül. Sybel felfogása ellen szállott sikra. Von Heerschild (1862); Forschungen zur Reichs- und Rechtsgeschichte Italiens (1868-73, 4 köt., ez legfontosabb műve). Urkunden zur Geschichte des Römerzugs Kais. Ludwigs des Bayern (1865); Über das Eigentum des Reichs am Reichskirchengut (1873) és Beiträge zur Urkundenlehre (Innsbruck 1877-78, 2 kötet). Kiadta továbbá Böhmer hagyatékából at Acta imperii selecta (Inssbruck 1870) és az Acta imperii 1198-1275. (ugyanott 1881) cimü fontos oklevél-gyüjteményt. 1891-ben adta ki Untersuchungen zur deutschen Rechtsgeschichte c. művének I. kötetét, melyben a keleti germánok (gótok, skandinávok, longobardok, burgundok és frizek) országaiban divatozó trónörökösödési rendet méltatta. Legujabban az erdélyi szászok származásával foglalkozott (Mitteilungen d. Instituts für Österr. Geschichtsforschung. 14. köt.); azt hiszi, hogy a szászok tetemes része Frizországból, Groningen vidékéről vándoroltak be Erdélybe.
József, német politikus, szül. Konstanzban, 1808 márc. 3., megh. u. o. 1865 nov. 26. A 30-as évek óta a demokrata párt érdekeit szolgálta Bádenban, előbb mint lapszerkesztő, később mint képviselő. 1848. a köztársaság mellett kardoskodott és 1849 jun. 1. az ideiglenes forradalmi kormánynak tagja lett. De midőn Würtembergben is szította a felkelést, Stuttgartban jun. 3. elfogták és bebörtönözték. Később Svájcba és onnan Amerikába menekült, hol a nagy polgárháboruban a federalisták soraiban harcolt. A déli államok leveretése után visszatért hazájába, hol nehány héttel később elhunyt.
helyenkint szatyma, posta néven ismert, a serétnél nagyobb apró golyók, melyekből 4-18 darab fér egy töltésbe. Csak kis távolságban adnak jó lövést.