Ámbár a finnek már a XIII. sz. óta keresztények, népdalaikban és meséikben maiglan számos nyoma maradt régibb vallásuknak, s ennek alakjai sokszor épp oly érdekesek és költőiek, mint a görög Olimpus istenei. A régi finnek s a velük rokon ugor népek azt hitték, hogy a természetnek minden tárgyában istenek vagy szellemek laknak, de valamennyi közt a leghatalmasabb az ég istene. Az egyes isteneknek részint jó, részint rossz sajátságokat és tetteket tulajdonítottak, de mitikus története kevés istennek volt. Némely istenekből azonban hősök lettek, s ezekről nagyszerü vállalatokat és csodatetteket beszéltek a nép énekesei. Ezekből a népénekekből lett a nagy finn hősköltemény, a Kalevala (l. o.) éppen ugy, mint a görög énekekből az Ilias és Odyssea. De a Kalevalát csak nemrég jegyezték fel irásban (nyomtatásban 1835. adta ki először Lönnrot Illés). Azért bizonyos, hogy ezek az énekek már nagyon elváltoztak és megfogytak, mert a finnek már régóta keresztények és legtöbb helyen véteknek tartják a pogány istenekről énekelni. Az ég istenét Ukkó-nak, azaz öregnek nevezték, mint mi is mondjuk, hogy 'öreg isten'. Továbbá fölső istennek, mennyei atyának, felhők urának, levegő királyának, végre ég köldökének, mert lakását az ég közepére képzelték. Ő tőle származik eső, hó, vihar, villám, mennydörgés. A villám az ő hires kardja (vagy kalapácsa). A szivárvány az ő ijja, mellyel tüzes nyilait lövi; a régi magyarok is isten nyilának tartották és nevezték a villámot. Ukkónak továbbá tüzes inge van (azaz tüzszinü felhő, amely mögött a vihar szokott rejtezni). Ünnepét tavaszi vetéskor szokták ünnepelni, s akkor tiszteletére Ukkó poharát itták és szent hegyeire ételeket és egyéb adományokat tettek ki. Felesége, Akka, azaz öreg asszony.
A Nap (Päivä), Hold (Kuu), Csillag (Tähti), Göncöl csillagzat (Otava) szintén külön istenségek. Päivä olyan viszonyban áll Väinämöinenhez, mint Helios Phoebushoz. A Nap, Hold és Csillag egykor megkérték a Suometar (az észteknél Salme) nevü bájos szüzet; a Napot és Holdat elutasítja s a szép Csillaghoz megy nőül. (Ezt a regét olvassuk az észt hőskölteménynek, a Kalevi-poegnak is 1. énekében. V. ö. Vikár B. fordítását a Budenz-albumban. A szüz alkalmasint a hajnal, s a csillag a hajnalcsillag, vagy pedig a szüz az északi fény s a csillag a sarkcsillag.)
Päivätär, a 'nap leánya' piros felhőn v. tarka szivárványon, vagy sötét erdő szélén ülve csodálatos ügyességgel sző és fon. (Päivätär nem egyéb, mint a Kalevala szépen szövő Pohjaszüze, azaz a hajnal, jelzője 'tarka körmü', Homérosban is 'rózsaujju Eós' a hajnal neve; ezek a kifejezések ugyanabból a képzetből támadtak, mint az indiai 'arany-kezü nap', azaz a hajnali napsugarak ujjaknak vannak tekintve.) Päivätär hasonlóságára aztán a holdnak, csillagnak, göncölcsillagnak is tulajdonítottak egy-egy leányt (Kuutar, Tähetär, Otavatar), s ezek arany öveket és más ékszereket osztogatnak. Otavatarhoz imádkoztak, hogy segítse visszaszerezni az ellopott jószágot, mert azt hitték, hogy a göncölcsillagzat fényes szemei látnak mindent. (A nap fia, Panu, a földi tüz istene.) A hajnal istenének Koi (azaz hajnal) vagy 'Koi isten' volt a neve, az észtek Koitnak hítták. (L. a Koit és Ämmarikról szóló gyönyörü észt regét Cox-Simonyi Mitológiájában.) Három Ukkó teremtette szüzet a levegő leányainak vagy természet leányainak híttak: Luonnotaroknak; alkalmasint ezek közé tartozott vagy legalább szolgálójuk volt Ilmatar (levegő leánya). A párák és ködök királynője volt Untar vagy Terhenetär. A szél istenasszonyai Tuulentytär (szél leánya) és Etelätär vagy Suvetar (a déliszél leánya), emez volt a nyájaknak is védője.
A tenger istenének a finneknél Ahto vagy Ahti, vagy hullámok királya volt a neve. Tiszteletre méltó öregnek képzelték, füszakállal, habruhával. Különösen a halak teszik gazdagságát, s roppant nagy kincsei vannak, mióta a Sampo legnagyobb darabjai hatalmába kerültek. Felesége Vellamo, a viz kegyelmes asszonya, szintén tajtékruhában. Nagy népük is van, különösen Vellamo leányai sokszor vannak említve a Kalevalában. (A vizi istenek többnyire jóságosak az emberekhez, de vannak vizi ördögök is: Vesi-Hiisi, Turso v. Tursas, Vetehinen.) A föld istenasszonyát föld anyjának hítták. A vetések istene Pellervoinen v. Sampsa. Van továbbá egy erdők királya vagy föld gazdája: Tapio. Felesége az erdők kegyelmes asszonya: Mielikki. Tapiolában v. Metsolában laknak. Ezek segítik a vadászokat. Ő nekik is számos kiséretük van, melynek legnagyobb része női lényekből áll. Csak Nyyrikki v. Pinneys tesz kivételt, Tapio fia, «az erdei ösvények megmutatója». Ezekkel a jóságos erdei szellemekkel szemben áll Hiisi (olvasd: Híszi), az utálatos erdei ördög. Szintén gonosz erdei lény Horna vagy Vorna, a nőrabló. Csábító lidérc-féle nőalak Ajatar; neki tulajdonították a lidércnyomást is. A gonosznak általában képviselője Lempo. Más ördögféle szellemeket a kereszténységből vettek (ilyenek Paha vagy Paholainen a gonosz, és Juutas vagyis Judás), továbbá a litván-szláv népektől (Piru és Perkele). A szerelem istenasszonya Sukkamieli, az alvásé Uni, az álmoké Untamo. Munne gyógyítja a szembajokat, Lemmas istennő a sebeket, Suonetar az inak és erek gondviselője. A Sinetärek a festés, a Kankahatarok a szövés védőasszonyai. Az utasok Matka-Teppót, vagyis az uti Istvánt, (szt. István) hítták segítségül; az elrejtett kincseket Aarni ótalmazta. De minden természeti tárgynak megvan egy-egy külön Haltiája, vagyis védő szelleme, nemtője, géniusza, épp ugy mint a görög mitológiában.
Az alvilágot Mamalá-nak hítták. Ez talán előbb maan ala volt, azaz föld alja, de később rövid a-val egy szónak ejtették, igy elfeledték eredeti jelentését, a szót félreértették s azt hitték, hogy valamint a Kalevák hazája Kalevala, Päivä (a nap) háza Päivälä, Ahto birodalma Ahtola, ugy a Manala sem lehet egyéb, mint egy Mana nevü istenség birodalma, s azért a halál istenét Manának hivták. (A magyar Manó is hasonlónak látszik ehhez a Manához.) A halál istenének máskép Tuoni volt a neve, ő vezeti a holtakat a Tuonelába, a halál országába. Felesége is van: Tuonen akka v. Tuonelan emäntä, horgas-ujju, torz-állu vénasszony, ki vendégeit kigyókkal s békákkal vendégli meg. Van egy vérszomjas fiuk, továbbá leányaik, még pedig gonosz is (Loviatar), de jó is (Tuonetar); egy leányuk, Kiputyttö, betegség leánya, Kivutarral együtt a betegségek istenasszonya. A hősök, a félistenek leginkább a Kalevalában, a finnek hires népies költeményében szerepelnek.
Általános volt a finneknél s rokonaiknál a hegyek, sziklák, folyók, források, tavak tisztelete. Szent fáik is voltak, különösen szent állataik: a medve, a sas, a kacsa és kakuk, továbbá a méh. Nemcsak az isteneknek áldoztak, hanem a halottaknak s a házi szellemeknek is.
(saját nyelvén suomi, ejtsd: szuomi), rokona a magyarnak s vele együtt az ugor nyelvek családjába tartozik (illetőleg a szamojéd, török, mongol, mandsu nyelvekkel együtt a nagy ural-altaji nyelvcsaládba, l. Ugor nyelvek, Urálaltaji nyelvek). Hangzása erővel teljes, kiejtése tiszta és határozott. Kettős mássalhangzókban gazdag s e tekintetben a göröghöz s olaszhoz hasonlít, de mássalhangzója sokkal kevesebb van, mint a magyarnak, mert p. a mi z, zs, s, cs, b, g hangjainkat a nyugati finn kiejtés s az irodalmi nyelv nem ismeri. Hangsulyozása erősen trochaikus, ugyhugy többnyire feltünő szabályossággal váltakoznak a hangsulyos és sulytalan szótagok, s ez a verselésre kitünően alkalmassá teszi. Nyelvtani alakjainak, a ragos és képzős formáknak bőségével megközelíti a magyar nyelvet. Ragos névszói alakja (esetalakja) majdnem annyi van, mint a magyarnak; v. ö. kala hal, der Fisch, kalassa halban, im Fische, kalasta halból, aus dem Fische, kallala halnál, am Fische, kalalta haltól, vom Fische, kalana halul, als Fisch, kalatsi hallá, zum Fische stb. Ellenben igeragozása szegényebb a mienknél, már csak azért is, mert nincs tárgyas ragozása. L. még Finnek.
A F. eredete és története. A F. az ugor alapnyelvnek nyugati ágából vált ki, legközelebbi rokonai egyfelől a lapp, másfelől a mordvin és cseremisz nyelv. (A lapp nyelvet a finnel legtüzetesebben Budenz, Quigstadt és Donner Ottó hasonlították össze.) Már a finn nyelvnek külön életében, de legkésőbb a Krisztus születése körüli időben, nagy hatással volt fejlődésére a vele érintkezett balti (litván-lett) nyelvcsalád, mely különösen szókincsét nagyban gazdagította, nemcsak műveltségi cikkek neveivel, hanem a legmindennapibb fogalmak szavaival is, minők: kaula nyak, hammas fog, sisar nőtestvér, tytär leány. Legföllebb egy-két századdal Kr. u. germán nyelvekkel érintkezett tartósan a finn, még pedig egyrészt valamely gót nyelvjárással, mely a finn szóalakok tanusága szerint régiesebb volt a Vulfila nyelvénél is, másrészt valamely skandináv nyelvvel. Ezek is számos érdekes nyomot hagytak a finn szókincsben, p. kuningas király (v. ö. ném. König), kattila katlan (v. ö. Kessel), lammas bárány (v. ö. Lamm), pelto szántóföld (v. ö. Feld), kulta arany (v. ö. Gold). Utóbb az ujabbkori skandináv nyelvekből is sok szót vettek át a finnek, kivált a svédektől, de másfelől az orosz nyelv is nagy hatással volt rá s onnan sok olyan szláv szót kapott, mely a déli szláv nyelvek révén a mi nyelvünkben is meghonosult, p. pappi pap, risti kereszt, pakana pogány. A finn nyelvnek balti és germán elemeit Thomsen Vilmos mutatta ki két igen fontos munkájában: Beröringer mellem de finske og de baltiske (litauisk-lettiske) Sprog, vagyis «érintkezések a finn és balti nyelvek közt», dán nyelven, Kopenhága 1890 és Den gotiske sprogklasses indflydelse pa den finske (Kopenhága 1869, németül is: Über den Einfluss der germanischen Sprachen auf die finnisch-lappischen, Halle 1870). Mind a kettőről kitünő ismertetés van a Nyelvtudományi Közlemények 1893-i évfolyamában
A finn nyelvnek hangbeli fejlődését tüzetesen megvilágítja Setälä Emil Yhteis-suomalainen äännehistoria, vagyis «köz-finn hangtörténet» c. munkájában (Helsingfors 1890-91). Az egységes, vagyis köz-finn nyelv egymástól meglehetősen eltérő nyelvjárásokra szakadt; ezek sokkal inkább különböznek egymástól, mint a magyar tájnyelvek. Legfontosabbak: a nyugati finn, vagy tulajdonképi szuomi, melyből az irodalmi nyelv fejlődött, aztán északon a karjalai, mely a Kalevala tulajdonképi nyelve, továbbá a vót, vepsz és lív és az ujabban egész külön irodalmi nyelvvé fejlődött észt nyelv (l. o.). A finnek nagy gondot fordítanak nyelvjárásaik tanulmányára s e tárgyról egész kis irodalmuk van. Magának a finn irodalmi nyelvnek legrégibb emlékei csak a XVI. sz. közepéről valók. A finn irodalmi társaság 1893. adta ki egy finn nyelvemléktár 1. kötetét, mely Agricola Mihály püspök kézikönyvét és miséskönyvét foglalja magában (1546-ból). Ujabb alakját az irodalmi nyelv a XIX. sz. huszas éveiben öltötte, mert csak azóta van irodalmi élet; később különösen Ahlquist Ágost buzgólkodott az irodalmi nyelv érdekében.
Jakab (Pietarinpoika), L. Suomalainen.
(finnül: Suomenmaa vagy Suomi), Oroszországgal 1809 óta egyesített nagyfejedelemség, Norvégia, Oroszország, a Finn- és Bottni-öböl és Svédország, az é. sz. 59° 48' és 70° 6 1/2', a k. h. 20° 29' és 32° 47' közt. Legnagyobb hossza több mint 1100, legnagyobb szélessége 580 km. Területe: 373604 km2 (amiből 41660 km2 a tavakra és folyókra, 11000 km2 szigetekre esik), (1891) 2412135 lak. (1 km2-re 6 lak.)
Felülete és vizei.
F. egyenlőtlen felületü, gránit fensik, amelyen tavakkal és nagy mocsarakkal körülfogott számtalan emelkedés van elszórva. A természet átmenetet alkotott benne Skándináviától Oroszország sikjára. Miként ez előbbinek, megvannak gránitsziklái, tiszta vizzel telt medencéi és a régi morénák maradványai, de nincsenek a skandináv hegységhez fogható hegyei; ellenben a sik föld, mely az Uralig és a Kaukázusig terjed, már itt veszi kezdetét. A legnagyobb emelkedések É-on, Svéd- és Norvégország közé beékelt részében vannak; itt emelkedik ki F. legnagyobb hegye, a Haldisok (1258 m.), tőle D-re van a Jollamvaivi (1146 m.); jóval alacsonyabbak a Pallastunturi (858 m.), Yllastunturi (760 m.) és Peldoavi (667m.). Ezektől D-re csak földhátak és dombok láthatók; köztük a legjelentékenyebbek: a Maan-selkä, amelyet a Suola-selkä a norvég hegyekhez csatol; a Kainan- selkäben, körülbelül az é. sz. 640 40' alatt van a Teiri-harju (333 m.); attól D-re vonul el a Suomen- selkä, amely több ágat bocsát ki magából az ország D-i részébe, ahol a gránit fensik átlagos magassága 90-100 m. Mindezen földhátak az országot 5 medencére osztják. Az elsőnek főfolyója a Taua, amely a suola-Selkän eredő két pataknak, a Cseskem- és az Enara-jokinak összefolyásából ered, Norvégia felől határul szolgál és a Tana-fjordba torkollik; a medence közepét az Enare-tó vagy Inara-träsk foglalja el, amelyet a többi közt az Ivalo-joki táplál és a melynek lefolyása a Pats-joki. Az ÉNyi-i medence Uleaborg tartomány nagyobb részét foglalja magában, folyói közül a nagyobbak a Muonio, amely a svédországi Tornea- träskből kifolyó Torneaval egyesül és ez utóbbinak neve alatt a Bottni-öböl É-i részébe torkollik. A Tornea, valamint a tőle K-re folyó Kemi-joki tele van sellőkkel és ezért a hajózásnak semmi hasznot nem hajt. A 220 km. hosszu Ulea-elf az Ulea- träskből jő és a belső kereskedelmet jelentékenyen előmozdítja. Tovább D-re vannak még a Siiko-joki, az Iso-joki és a Lappo-joki, amelyek mindannyian egymással egyközüen folynak. A harmadik, a DNy-i medence vizeit szintén a Bottni-öbölbe önti. A főfolyó itt a Kumo, amely 170 kisebb-nagyobb tónak és több folyónak vizeit gyüjti össze medrébe; e tavak közül a legnagyobbak a Nasi-järvi, a Langelmavesi, a Palkane stb. Maga a Kumo a Nasi-järviből folyik ki. Az Aura-joki széles, de nem hosszu folyó, az Aland-szigetekkel szemben torkollik. A negyedik és ötödik medencének a Finn-öbölbe van a lefolyása, még pedig részint közvetetlenül, részint a Ladoga és Neva közvetítésével. Ez a vidék az, amelytől F. «az ezer tó országa» nevet kapta, mert itt csaknem több a viz, mint a szárazföld (F.-nak összesen 120 nagy és több ezer kis tava van). A Tavastehusi medencében a Vanda folyó csak annyiban fontos, amennyiben Helsingfors mellett folyik el. A legnagyobb folyó a Kymmene. A legjelentékenyebb tavak, a Kolima-järvi, a Keitelo, a Puultavesi, a Vesi-järvi, a Ruotsalainen stb. fölös vizüket mind az itteni fővizgyüjtőbe, a körülbelül 200 km. hosszu és 25 km. széles Paijäne-tóba öntik; ebből folyik ki a kanyargós Kymmene, hogy 5 ágban a Finn-öbölben torkolljon. Végül F. K-i részének főmedencéje a Saima-tó, amelynek szakadozott partjai, számos apró szigete és gránitszirtje van és környéke nagyon mocsáros; ez a rezervoárja a kristálytiszta vizü Puru-vesinek, a Lapp-vesinek, a Hanki-vesinek, Haapa-vesinek, Ori-vesinek stb. Lefolyása a Vuoksi, amely a Ladogába torkol és a nagyszerü Imatra-zuhatagot alkotja; ahol a folyó 42 m.-re szorul össze és 600 m.-nyi uton rohan le 19 m.-rel mélyebbre. Vizének nagy bőségére nézve egy európai zuhatag sem mulja felül. Dörgése elhallatszik félmértföldnyire. A Finn-öböl ÉK-i végéből Viborg mellől 56 km. hosszu csatorna 28 zsilip segélyével fölvisz a Saima-tóba, melyen gőzhajókkal is feljuthatni. Oly területet, amely még egyszer akkora, mint a tavaktól elfoglalt terület, mocsárok és tőzeg takarnak. Ezek kiszárítása, illetőleg termékennyé tétele csak lassan halad előre.
Éghajlat és termékek.
F. éghajlata nem oly zord, mint északi fekvéséből következtetni lehetne. D-i részét a +5°-os izotherma, É-i részét az Enara-tó, környékét pedig a -2°-os izotherma szeli át. Az egyes évszakok között a hőmérsékleti különbségek igen jelentékenyek. Helsingforsban ritkán ugyan, de mégis előfordul, hogy a hőmérő -30°-ot mutat, északabbra eső vidékeken pedig -40°-ot is, viszont nyáron nem ritkán a hőmérő az árnyékban is fölszáll a +30° fölé. Olyan országban, mint F., amely 10 szélességi fok alatt terül el, a különböző szélességi fokok alatt a hőmérséklet meglehetősen nagy különbségeket mutat fel, ami a következő táblázatból látható:
Nagy károkat okoz a gyakran augusztusban is beköszöntő fagy. A szárazság ritka s az ország földjét elég eső éri. Helsingforsban átlag 162 esős napra számítanak és az évi esőmennyiség itt 522 mm. Legtöbb eső esik Orimattilában (700 mm.), a Salpaus-selkä-től D-re. A növény- és állatvilág csaknem ugyanolyan, mint a Skandináv-félsziget É-i részében. 712-féle dikotyledont, 315 monokotyledont és 49-féle harasztot találtak. A fák közül a leggyakoribb a különböző fenyő és nyir; délen vannak tölgyek, hárs- és szilfák is. A mi gyümölcsfáink is csak a déli részeken hoznak érett gyümölcsöket; a cseresznye Vasatól É-ra már nem érik meg; az almafa a 64°-on tul már csak virágot terem; az Enare-tótól É-ra pedig már a tundrák kezdődnek. A művelés alatt álló föld aránylag csekély, körülb. 845000 ha., ebből kerti növényekre 15000, rozsföldekre 300000, árpaföldekre 120000, zabföldekre 100000, tatárkavetésekre 3000, kétszeresre 5500, burgonyára 21000, takarmányra 10000, lenre és kenderre 15 ezer ha. esik, mindezekhez még mintegy 250000 ha. ugar számítandó. E földeken az évi átlagos termés 4,5 millió hl. zab, 5-6 millió hl. burgonya stb. Bár a jobb földeken az elvetett mag 10-12-szeresével fizet, az évi termés a szükségletet nem fedezi és a finneknek az oroszoktól kell gabonát venniök; csakis zabot visznek ki leginkább Angliába és rozsot, főképen Vasa környékéről, vetőmagnak Svéd- és Oroszországba. Bár a finnek a legujabb időkig nagy erdőpusztítók voltak, az erdőségek még mindig óriási területeket (20732800 ha.) borítanak; a legtöbb erdő (14282266 ha.) a kincstár birtoka. Az összes erdőségek értékét (1887) 49,7 millió finn márkára (1 = 40 kr.) becsülik és csupán a kincstári erdők éves jövedelme másfél millió márka. Nagyon fontos F.-ra nézve az állattenyésztés. 1889-ben összesen volt 289810 lova, 1268239 szarvasmarhája, 1032184 juha, 186018 sertése, 72653 rénszarvasa (az északi részeken) és 16795 kecskéje. A F.-i ló kicsiny, de rendkivül kitartó és erős; a szarvasmarha-faj tetemesen nemesbült idegen fajokkal való keresztezés következtében. Az állattenyésztés jövedelmező voltát mutatja, hogy csupán vajból több mint 8 millió kg.-ot adnak el évenként. A vadászat és halászat, különösen ez utóbbi sok embert foglalkoztat. A kártékony állatok: medvék, rókák, farkasok, hiuzok stb., bár irtásukra jutalom van kitüzve, még mindig nagy károkat okoznak. A hódra és jávorszarvasra a vadászat tiltva van. A legnyereségesebb a kis heringre (Culpea harengus) való halászat, melyet a tengerpart-vidéken üznek, s amelyből nagy mennyiséget adnak el külföldre is; a lazacot különösen a nagy folyókban fogják. Bár az ország hasznos ércekben nem szegény, ezek bányászata jelentéktelen. A vasércbányák száma még 1862. husz volt, de most mind el vannak hagyva; most már csak a tavak és mocsarak fenekéről nyert vasat dolgozzák fel. A legjobb cinn- és rézbánya a Ladoga-tó mellett Pitkäranta; az Enare-tóba torkolló Ivalo folyó homokjából aranyat mosnak. Gránitja a külföldön is jóhirnévnek örvend, és a szt. pétervári épületek, rakodók, hidak nagyobbára DK-i F.-ból, Pyterlahti vidékéről valók. A Ladoga északi partjain Impilahti, Sortavale, Ruskeala stb. vidékein igen szép vörös márvány található; Ilomantsi vidékéről malachitot nyernek. Látogatott fürdőhelyek: Hangö az ország déli végében, Mariehamm Alandon és Nadendal.
Lakosság, ipar, kereskedelem és szellemi műveltség.
Az 1890. népszámlálás szerint F. lakóinak száma 1380140, és pedig 1171541 férfi és 1208599 nő (1815. még csak 1095957 volt). A lakosság nagyobb része falvakban lakik; városi lakosság az összes népségnek csak 10 %-a; vallás szerint a tulnyomó többség (98 %), vagyis 1334547 személy luteránus; a görög-keletiek száma 45132, a katolikusoké 461, az izraelitáké 800; ezekhez járul nehány disszidens és kálvinista. Nyelvi szempontból a lakosság nem oly homogen. A többség finnül beszél; Alandon és az Abo melletti szigeteken, Nyland- és Vasa-län partvidékein svédek laknak; oroszul az orosz katonaságon, az orosz kereskedőkön kivül még Viborg-län nehány községében beszélnek. Az északi részekben lakó lappok száma: 1000; körülbelül ugyanannyian vannak a cigányok, akik mind vándorló cigányok. Az 1890-ki népszámlálás szerint volt anyanyelv szerint a városokban 150883, a falvakban 1897662, összesen 2048545 finn; 322604 svéd (a városokban 78941, a falvakban 244113), 5795 orosz, (4105 a városokban, 1690 a falvakban) és 3196 más nyelvet beszélő. A házasságkötések száma volt (1890) 16885, (1891) 16572; a születésekéi (1890) 79998, (1891) 84377; a halálozásoké (1890) 48617, (1891) 52964. A kivándorlás, ami ezelőtt főképen Oroszország felé irányult, ujabban Észak-Amerika felé fordult, ahol jelenleg a finnek száma már 50000; különösen az északi länekből és az Aland-szigetekről évenkint 8-10000 ember hagyja el a hazáját. Ámbár F. első sorban földmüvelő ország, ipara a legutóbbi évtizedekben fejlődni kezdett. Jelentékeny iparág a faipar; 340 fürészmalom, amelyek közül 174-et gőzerő hajt, 34 millió márka árut termel; a vasipar 15 kohóval, 24 vasöntővel, 10 hengerművel és 29 egyéb vasművel 12 millió márka árut produkál; a papiripar 3094 munkást foglalkoztat, évi termelése 5,3 millió kgrm celluloze és 13,3 millió kgrm papir. A vizi- és szélmalmok száma több ezer, köztük több gőzmalom; pálinkagyár van 106, sörfőző: 89, 1036 munkással és 20 millió l. sörtermeléssel; cukorgyár 2 (Thölöben a főváros közelében és Aurában), mintegy 3 millió kgrm termeléssel; dohánygyár valami 30. A szövő- és fonóipar szintén nagy haladást tett; 6 pamutfonó és szövő, 16 gyapjuszövő (köztük a littoisi a legnagyobb) és 1, a tamperei vászonszövő foglalkozik vele. A bőrgyárak száma 588, köztük a legnagyobb az uleaborgi. Ezeken kivül vannak illatszer-, gyujtó- (a björneborgi sokáig egyike volt a legnagyobbaknak Európában), gyertya- (Viborgban és környékén), kalap-, keztyü-, ing-, paszománt-, kocsi-, fayence-, porcellán-, kályha- (különösen Helsingfors környékén), üveg- és gépgyárak. Az összes gyári- és kisipar (a bányászatot kivéve) 1890. 49137 munkást foglalkoztatott és a termelt áruk értéke kitett 141748000 márkát. F. Oroszországtól külön, önálló vámterület, külön vámtarifája is van; kereskedelmének érdekeivel a szt. pétervári császári szenátus külön osztálya foglalkozik; külföldön az orosz konzulok képviselik, de Londonban és New-Yorkban finn tolmácsok vannak melléjök rendelve. A belső forgalom főképen a viziutakat használja; az országutak igen jók; a vasuti vonalak hossza (1893 aug. 1.) 1987 km. A külföldi áruforgalom 1892. a következőképen oszlott meg (az értékek millió márkákban):
A legfontosabb kereskedelmi cikkek a behozatalnál: gabona (48,2 millió márka), kávé (10,8), vas (8,5), pamut (6,4), cukor (6,2), gépek (4,5), pamutszövetek (3), kémiai szerek, festékek (2,9), bor (2,9), fonalak (2,3), ruhák (2,3), nyersbőr (1,9); a kivitelnél: fa (41,4), vaj (15,4), papiros (9,3), vas (3,2), bőráruk (2,7), halak (2,6), pamutszövetek (2,6), szurok és kátrány (1,8), állatok (1,7), üveg (1,2). Mindezen árukból esik élelmi- és élvezeti cikkekre a bevitelnél 67 %, a kivitelnél 22 %, állatokra a kivitelnél 21 %, nyersterményekre a bevitelnél 18,2 %, kivitelnél 56,6 %, iparcikkekre a bevitelnél 14,8 %, a kivitelnél 19,3 %. A kereskedelmi hajóraj (1892) 2097 hajóból (köztük 386 gőzös) áll, 251382 t. tartalommal. A hajóforgalmat 1892. a következő számok mutatják: megérkezett 6884 hajó, 1311837 t. tartalommal; ebből finn: 5083, 652891 t.-val; orosz: 321, 51353 t.-val; idegen: 1480, 607593 t.-val; elutazott: 6830 hajó, 1306330 t. tartalommal; ebből finn: 5033, 646731 t.-val; orosz: 316, 50978 t.-val; idegen: 1481, 608621 t.-val. A népnevelés aránylag magas fokon áll; különösen sok történt e tekintetben 1866 óta, midőn a népoktatást törvényben szabályozták. 1890. 1000-nél több állandó népiskola állott fenn, amelyekhez járulnak még a vándoriskolák (ezek nehány hónapig vannak egy-egy faluban) és az ugynevezett kis-iskolák (pikku koulu), amelyekben csak olvasást és irást és az ének elemeit tanítják. Az iskolaköteles (7-16 éves) gyermekek közt alig van 10000, akik nem részesülnek oktatásban és csakis főképen testi v. szellemi hibáik miatt. A középiskolák száma is jelentékeny; 1892. volt 16 klasszikus liceum (nyolcéves tanfolyammal) és 6 reáliskola, amelyek szakiskolákra készítenek elő; ezen szakiskolák: 1 gazdasági intézet Mustialában, 13 földmüvelés-iskola, 1 erdésziskola Evoisban, 6 kereskedelmi iskola, 7 hajósiskola, 1 zeneiskola Helsingforsban, 4 tanító- és tanítónőképző, 1 finn kadetiskola Fredrikshammban, 2 felsőbb leányiskola. Főiskolák: a műegyetem és a tudományos egyetem 4, illetőleg 5 fakultással Helsingforsban (l. o.). Az iskolák egy jó részében még svéd a tanítás nyelve, de ezt jobban és jobban kiszorítja mostanában a finn nyelv. A tudós társaságok közt az első helyet a finn irodalmi társaság (Suomalaisen Kirjallisuuden Seura) foglalja el, amely a finn haza ismeretét és a finn nyelvnek és irodalomnak előmozdítását tüzte ki céljául; évkönyveiből, a Suomiból (1892) 45 kötet jelent meg, a Suomalaisen Kirjallisuuden Seuran Toimituksia-ból 79 sorozat. A helsingforsi tudós társaság (Finska Vetenskapssocieteten) amely 1838. keletkezett és három (természettudomány-matematikai, természetrajzi, történelem-filozofiai) osztályra oszlik, munkálatait az Acta societatis scientarium fennicae cimen adja ki; Societas pro Fauna et Flora fennica 1821, a finn történelmi társulat (kiadványai Historiallinen Arkisto) 1875, az archeologiai egyesület (kiadványa a Suomen muinaismuisto yhtiön aikakauskirja) 1870 óta áll fenn; ezeken kivül említést érdemelnek még az orvos-egyesület, a jogtudományi és pedagogiai társulat. A képzőművészetek előmozdítását a Finska Konstföreningen tüzte ki céljául és ez okból finn festők és szobrászok műveiből gyüjteményt is állított össze. Az ujságirodalom nagy kára, hogy nincs sajtószabadság; az ujságok előzetes cenzurának vannak alávetve; ennek dacára 1891. 134 ujság és időszaki folyóirat jelent meg, amelyek közt 79 finn és 55 svéd nyelven. A politikai lapok közül 16 (7 finn és 9 svéd) naponként, 46 (30 finn, 16 svéd) pedig 1-4-szer jelenik meg hetenként. A folyóratok közül 3 (2 finn, 1 svéd) irodalmi, 7 (4 finn, 3 svéd) vallásos, 4 (2 finn, 2 svéd) orvostudományi, 3 (2 finn, 1 svéd) pedagogiai tartalommal jelent meg; volt továbbá 4 illusztrált, 3 mezőgazdasági, 30 néplap stb. A finn nemzeti pártnak az Uusi Soumetar, a svéd pártnak a Nya Pressen a pártlapja; mert a legujabb időkig fönnállott a svédek és finnek (fennománok és svekománok) közt a nyelvháboru. Egyházi tekintetben az ország egy luteránus érsekségre és két püspökségre van beosztva; az érsek székhelye Abo, a két püspöké pedig Porvoo és Kuopio. A püspököket a megyebeli papoktól titkos szavazás utján választott három jelölt közül az uralkodó nevezi ki. Az egyházi megyék prépostságokra (45) és ezek parokiákra (504) oszlanak. Az orosz egyház 24 községet számlál; élén a viborgi püspök áll. A róm. katolikusoknak két községök van: Helsingforsban és Viborgban.
Kormányzás, közigazgatás és törvénykezés.
F. 1809 óta elválhatatlanul van egyesítve Oroszországgal: az orosz cár mindenkor egyszersmind a finn nagyfejedelem. A kér ország külügyeit közösen vezetik; az orosz cár a hadak ura; minden egyébben azonban F. teljesen független Oroszországtól; van saját alkotmánya, törvényhozó testülete, hadserege, bankja, pénze és határvámja Oroszországgal szemben. A finnek alkotmányát 3 törvénykönyv foglalja magában; ezek: 1. az 1772 aug. 21. Stockholmban szentesített alkotmány (svédül: Regeringformen, finnül: Hallitusmuoto); 2. az 1789 febr. 21. és ápr. 3-án kelt «Egyesülési és biztosító levél» (svédül: Förenings och säkerhets-akten, finnül: Yhdistys ja vakuutus-kirja), amelyeket I. Sándor nagyfejedelem és utódai szentesítettek és 3. az 1869 ápr. 15. szentesített «Országgyülési rend» (finnül: Valtiopäivä-järjestys) és az 1878-ki katonai törvény. A közigazgatás élén a «Császári finn szenátus» áll; ennek hatásköréhez tartoznak a polgári kormányzat, a közgazdasági ügyek s a legfelsőbb igazságszolgáltatás, kivévén azon ügyeket, amelyeknek elintézése egyenesen az uralkodónak van fentartva. A szenátusnak két főosztálya van: az igazságügyi és a gazdasági: ez utóbbi gyakorolja a cár nevében a végrehajtó hatalmat és 6 ügyosztályra oszlik; ezek: a polgári, pénzügyi, kamarai, hadi, egyházi és földmivelési. A szenátus elnöke a főkormányzó, aki rendesen valami magas állásu orosz katonatiszt. Az igazságügyi főosztály az ország legfőbb itélőszéke. A szenátus tagjai csak finnek lehetnek és felerészben nemesek, felerészben a papi, polgári és parasztrendből valók: a cár nevezi ki őket. A cár oldala mellett van egy finn miniszter-államtitkár, ki a cári finn kancellária főnöke. Az országgyülés négy rend gyüléséből áll; e rendek: a lovagság és nemesség, a papság, polgárság és parasztság; mindegyik rend külön tanácskozik és határoz. A nemesi és lovagi rend elnöke, kit a cár nevez ki, az «ország marsallja» cimet viseli. Alaptörvényt hozni, megváltoztatni vagy eltörülni csak az uralkodó előterjesztésére s mind a négy rend beleegyezésével lehet; ugyanez áll a kiváltságokra és adókra nézve is. F. 8 kormányzóságra (län) van osztva; ezek: Nyland (11872 km2 239456 lak.), Abo (24171 km2 395474 lak.), Tavastehus (21585 km2 257851 lak.), Viborg (43056 km2 351600 lak.), St.-Michel (22481 km2 180920 lak.), Kuopio (42731 km2 290654 lak.), Vasa (41712 km2 417192 lak.) és Uleaborg (165641 km2 246993 lak.). Minden kormányzóság élén egy kormányzó áll, kiket a gazdasági szenátus ajánlatára a cár nevez ki. A kormányzóságok járásokra vannak osztva, ezek élén egy járásbiztos (kruununvonti, svédül: kronofogde) és egy adóösszeiró áll. A járások rendőri körökre oszlanak. A járások száma 57, a rendőri köröké pedig 250. A városi közigazgatás a városi tanács kezében van s ez a kormányzók fenhatóságának van alárendelve. A szenátus igazságügyi főosztályán mint legfőbb itélőszéken kivül van 3 udvari törvényszék: az aboi, vasai és a viborgi; az első alá 19, a második alá 15 és a harmadik alá 23 járás tartozik. A városi biróságok száma 31. Az ország pénzügyei kedvezők. Az 1893-ki budget főbb tételei a következők: Bevételek az állam birtokaiból és különböző tőkék kamataiból: 4739842 márka (= 40 kr.), egyenes adókból 5703420, indirekt adókból 21827000, bélyegadó 1000000, utlevelek, iskolaadó és apróbb bevételek 2395550, posta 1800000, a rezervalapokból 4119000, a finn banktól 249541, mult évi maradék 5393176; összesen: 47227479. Kiadások: a cár rendelkezésére 250000, kormány 1794628, igazságügy 1294314, polgári közigazgatás 8342254, vallás- és közoktatásügy 6568328, egészségügy 1862850, fogházak 1371703, államadósságok kamatai és törlesztése 3959000, közmunkaügy és mezőgazdaság 3011497, vasutak 1018000, nyugdijak és adományok 2005939, katonaügy 7488860, különböző kiadások 3183130, maradék 1894. évre 5076976. Az államadósság 1893 jan. 1. 75287159 márka. Az 1878-ki katonatörvény szerint minden 21 éves finn katonakötelezett; a tettleges szolgálat tartama 3 év, a tartalékos szolgálat 2 év; akik tettleges szolgálatra nem hivatnak be, 5 évig maradnak a tartalékban és ez idő alatt 3-szor tartoznak részt venni a fegyvergyakorlatokban. A hadsereg létszáma békeidőben 236 tiszt, akiknek finneknek kell lenniök és 6020 katona, ezenkivül orosz katonák is állomásoznak az országban. Tengeri haderő nincs, az orosz tengerészetbe van beosztva 829 finn hajókalauz. Közjogi helyzetük bővebb ismertetéséhez v. ö. Vikár Béla, Élet I. évf. 3-4. sz.: Oroszország és Finnország c. cikkeit.
Története.
A finnek a történelemelőtti időkben Ázsiában, a velük rokon magyar törzsekkel együtt kóboroltak, vadászgattak és együtt őrizték nyájaikat, ugyanazon isteneket imádták és ugyanazt a nyelvet beszélték; az elválás után az Uraltól Ny-i vidékekre, ÉK-i Oroszországba huzódtak, hol hosszabb ideig a permi, szirjén meg votják népek szomszédságában tanyáztak. Innen az egyik finn törzs, a lappok, a Dvina folyón kelt át és egy ideig az Onega- és Ladoga-tó mellékén időzött, ahonnan végre Finnországba meg Lappföldre költözködött. A többi finn törzs vagyis a tavasztok és kareliaiak csak később, a VII. században indult ÉNy-felé utnak és végre a 700. év körül kezdett bevándorolni mostani hazájába, mely akkoriban meglehetősen puszta lehetett. Más finnek a livek és kurok társaságában DNy-i irányban kerestek uj hazát; ezek Kurland alapítói; ismét más rajok a mai Esztországnak vetették meg alapját. A főág azonban a lappok nyomain Finnországba vonult, melynek most is lakói. F.-nak volt ugyan már akkor gyér számu lakossága; ezek, az u. n. «óriás» jättaläinenek, jotunok s jatulok, ugy látszik, ugor eredetü törzsek, kiknek maradványait a finnek utóbb kainu- v. koennek nevezték. Őslakóknak tekintendők még a pohjola törzsbeliek is (Észak országa), kikről a finnek nagy éposza is megemlékezik. A finnek uj hazájukat Suominak v. Suomenmaanak (Suomi-ország) nevezték, önmagukat pedig suomi-belieknek.
A kereszténység a XII. század másik felében kezdett Finnországban elterjedni és IX. vagy Szt. Erik svéd király 1157. nemcsak a finnek függetlenségének, hanem pogány hitüknek is véget vetett. Az erőszakos térítésnél többre vitte az angol származásu Henrik, upsalai püspök, kit utóbb egy pogány finn főnök orozva megölt. Henrik halála után azonban a nemzeti függetlenség és az ősi vallás hivei az oroszok támogatásával felülkerekedtek a keresztény svéd párton, melyet annyira megtizedeltek, hogy a XIII. század elején már alig volt nyoma a keresztény hitnek. Végre IX. Gergely pápa megsokalta a finn keresztények üldözését és Svédországban keresztes háborut hirdetett első sorban a kegyetlen oroszok ellen, kik ismételt betöréseik alkalmával a finn keresztényeket rettenetesen sanyargatták. 1240. hatalmas svéd keresztes had indult az oroszok ellen, de Sándor novgorodi fejedelem a kereszteseket csuful megverte. Több szerencsével küzdött 1249. Birger svéd herceg (jarl) és Knutson Torkel svéd kormányzó, kik Finnország egy részét (Tavasta-földet) meghódították és a lakókat a keresztény hit felvételére szorították. 1249 óta Finnland nagyjában svéd tartományként szerepelt és a svédeknek fizetett adót (még pedig gabonában és állatok bőrében). A svédek saját intézményeik szerint rendezték be a törvénykezést és Birger meg utódai mindenképen azon voltak, hogy a finnek vad erkölcseit szelidítsék, 1280. pedig F.-ot hercegség rangjára emelték. Társadalmi téren is átalakulással találkozunk a Folkungok házából származott svéd királyok korában. Magnus király 1285. azt határozta, hogy az, aki teljes lovagfegyverzetben szolgálja a királyt, adómentes legyen. E törvény alapján alakult meg az adómentes finn nemesség; 1362 (Magnusson Hakon választása) óta pedig a finn főbiró és több püspök a svéd király választásában részt vett. Az anyagi jólét is lendületnek indult. Szóval, a svéd uralom javára vált a finn népnek. A Karelia birtokára vágyó oroszok (az 1290-1323-iki háboruban) több izben visszaverettek, mindazonáltal Kareliának a Ladoga mentén elterülő negyede és Ingermanföld 1323-ban orosz kézre jutott. A nemzeti egységnek tehát vége szakadt. A Keleti-tengeren tul lakó törzseket Eszt- és Lif-országban a német lovagrend tartotta féken; a keleti Kareliában lakó finnek, nemkülönben a permi őshazában visszamaradt rokonok a novgorodi orosz hercegnek hódoltak és csakis a tulajdonképeni finn félszigeten letelepedett törzsek rejtették még keblükben az együvétartozás érzetét.
A XIV. sz. vége óta háborus időket élt még a finn nép, minek okai a svédországi trónváltozásokban és a svéd-dán háborukban rejlett; a sulyos adórendszer, a finn kereskedelmi bénító Hanza-szövetség kiváltságai és a «Vitalis testvérek» nevü kalózok nagy kárt tettek a finnek vagyonában. Az 1397-iki kalmári egyesség is a finnek hozzájárulása nélkül létesült és csak 1398. ismerték el a finn főurak Margit királynőt törvényes fejedelmüknek. Az unió idejében pommerániai Erich király több üdvös reformot léptetett életbe, szintugy kancellárja, a derék Tavast Magnus Olafsson aboi püspök (1412-50), ki a Knutson Károly korabeli zavargásokban is Finnország javát szivén viselte. Idősb Sten Sture idején III. Iván orosz cár pusztította az országot (1473-97-ig), a dánok pedig utóbb Abot hódították el (1409). Végül a svédek és finnek megsokalták a dánok hegemoniáját: előbb a svédek szakadtak el Wasa Gusztáv alatt az uniótól és vivták ki Svédország függetlenségét (1523), azután Finnország követte példájukat, mire az 1523. év végén a finnek is elismerték Gusztávot törvényes királyuknak.
Az unió fölbomlásával a katolicizmus hanyatlása járt karöltve. Egy fiatal finn pap, Särkilahti Péter, Luther tanítványa, hozta a hitujítás tanait Vittenbergából. Az uj hit Wasa Gusztáv támogatása mellett ugyszólván akadálytalanul terjedt és a püspöki kar tiltakozása a westeräsi országgyülésen nem keltett visszhangot. Skytten Mártont tartják az első prot. finn püspöknek, a szentirást pedig titkára, Agricola Mihály fordította le finn nyelvre. Magát a luteránus egyházat a németországi Norman György szervezte és csak az uj hit papjainak sikerült a pogány istenek kultuszát és ősi babonát gyökerestül kiirtani. Gusztáv király a külkereskedelmet is előmozdította, melyet a Hanza-szövetség békóiból felszabadított; a városok kereskedelmének felvirágoztatására hozott rendeleteivel ellenben kárt okozott a falusi népnek. Üdvösebbeknek mondhatók a gazdászatra vonatkozó intézkedései. Szóval, Gusztávnak önkényes, sőt erőszakos, de mindig jóakaratu kormányával a finn nép meg lehetett elégedve. Halála előtt (1556) János fiát Finnország hercegévé tette, ki azután Turku (Abo) városban fényes udvart vitt és utóbb (1568) mostoha bátyját, XIV. Eriket, ki életére tört, a tróntól megfosztotta. III. János trónralépte után azonnal megkezdődött a nagy orosz háboru (1572-95), melynek regényes oka az volt, hogy János a lengyel király hugát, Jagelló Katalint birta nőül, kit Iván cár is megkért volt. A két fejedelem haragját a finnek keserülték meg legjobban, kiknek országa, bár derekasan állották meg helyüket és noha Pontus de la Gardie Ingerman-földet is meghódítá, sokat szenvedett, amiért is János király kárpótlásul nagyfejedelemséggé emelte Finnországot (1581). Csak János utóda, IX. Károly kötött az oroszokkal békét (1595), melyben a cár Finnország egy részét (Kexholmot) megtarthatta. Még több bajt okozott János király egyházi téren, amennyiben katolikus neje és a jezsuiták sürgetésére 1577. kat. liturgiát adott ki és Luther kátéját eltiltotta.
János fia, Zsigmond lengyel király alatt sem javultak az állapotok, ki állandóan Varsóban lakott és folytonos viszályban élt nagybátyjával, Károly herceggel, kit a svéd és finn rendek 1595. a birodalom főkormányzójává választottak. A finn pórnép különben is megsokalta az országban meghagyott katonaság kihágásait és eltartását, minek általános pórlázadás (az u. n. «bunkó háboru») lett a vége, melyet elvégül Fleming Kolos, Zsigmond kormányzója (1596-97) elfojtott.
IX. Károly (1604-11) alatt jobbra fordult a finnek és svédek sorsa. A nemes uraktól visszavette azokat a földeket, melyeket ők vettek el a póroktól, a törvényszegő svéd hivatalnokokat pedig felakasztatta. Károly alatt kezdődött az az orosz háboru is, melyben a svédek és finnek Ingerman-országot hódították el a cártól.
Köztudomásu, hogy Svédország fénykora Gusztáv Adolf király trónralépésével (1611) köszöntött be. Ő tette meg a Keleti-tengert svéd tengerré és ő hódította meg sorra a Keleti-tenger tulsó partján fekvő országokat. A hős király tisztjei sorában több jeles finn hadvezért is találunk; ilyen volt Horn Gusztáv és Ervert, valamint Tott Ake is. Finn csapatok nyomultak 1609-17. egész Novgorodig és Moszkváig és finn csapatok voltak azok, melyeknek csatakiáltása («hakkaa päälle!» = vágd fejbe!) Németországban a császáriakat zavarba hozta, ugy hogy a kat. országokban uj sorral toldották meg a litániát: «a 'hakkapeliták' seregétől ments meg Uram minket!» Finnország egyébiránt e fénykorban csak ugy görnyedt az adó és háboru alatt, de még sem zugolódott, mert Gusztáv Adolf uralkodása első éveiben többször beutazta Finnországot, meghallgatta a nép panaszait, 1616 jan. Helsingforsban fontos rendi gyülést is tartott, 1623. pedig a turkui főtörvényszéket alapította, melynek élére a szigoru, de igazságos Bjelke Miklós kormányzót nevezte ki, kit Rothovius püspök az egyházi fegyelem terén hüségesen támogatott. Ez a törvényszék honosította meg Finnországban az eddiginél jobb és erélyesebb igazságszolgáltatást. Ez idő óta a finn nyelvet is sürübben kezdték használni a törvényszékeknél. - Gusztáv Adolf halála után előbb államtanács, majd Krisztina kormányozta Svédországot és F.-ot. Ebben az időben ifjabb Brahe Péter kormányozta F.-ot (1637), ki a bányák és erdők kiaknázása, a levélposta létesítése, az aboi főiskola (akadémia) alapításával (1640) nagy érdemeket szerzett. A főiskola hivására pedig az első könyvnyomdász (Wald Péter) telepedett le F.-ban (1642), kinek műhelyéből az első teljes finn szentirás és (1649) az első finn nyelvtan került a könyvpiacra. 1642 óta több finn család vándorolt ki Észak-Amerikába, ahol a Delaware mellékén a «Finnország» nevü gyarmatot alapították. Midőn Krisztina nagykoruságra jutván, maga kezdett kormányozni, a finnek kevésbbé boldog napokat éltek és a királynő emlékét jóformán csak az az egy intézkedés teszi emlékezetessé, hogy a nemesi családok számát 8 grófi és 21 bárói családdal szaporította, miáltal az uraknak amugy is már nagy hatalmát és befolyását még inkább emelte. A finn póroknak volt mit szenvedniök uj uraiktól, kik közül az egyedüli Brahe Péter bánt velük emberségesen.
Krisztinát 1654. unokatestvére, X. Károly Gusztáv követte a trónon, kinek idejét azonban a II. Rákóczi György erdélyi fejedelem szövetségében megindított lengyel, továbbá a dán és orosz háboruk vették igénybe. Ezek növelték ugyan Svédország területét és a svédek és finnek hirét, de növelték egyszersmind a nép nyomorát és eladósodását. Az ország különösen az oroszok gyakori betöréseitől szenvedett sokat, melyeknek még az öreg Horn sem tudott határt szabni. A belső intézkedések köréből különösen egy említésre méltó: Károly Gusztáv alatt (1655) engedélyezték a rendek az u. n. redukciót, melynek értelmében a nemesség a koronának «elidegeníthetetlen» (de mégis elidegenített) birtokait visszaadni tartozott; azokat a korona-javakat illetőleg pedig, melyeket a nemesség Krisztina trónralépése óta kapott a királyoktól, abban állapodtak meg a rendek, hogy azoknak negyedrésze essék vissza a koronára. Miután a papi és polgári rend a redukciót elfogadta, a nemesi rend is kénytelen volt abba egyezni, de a törvény kivitele elé annyi akadályt gördített, hogy csak a következő király alatt (1680) öltött ez a törvény testet. Egészben véve ez a törvény tette meg a királyi hatalmat F.-ban és Svédországban majdnem korlátlanná és ez a törvény törte meg a nemesség hatalmát.
XI. Károly (1660-97) erélyesen fogott a redukció életbeléptetéséhez, szabályozta a katonaállítást és tartást (katonai telkek alapítása utján), uj egyházi törvényt hozott, mely 1868-ig maradt érvényben és a földmivelés körébe eső napszámos-kérdést is szabályozta. Alatta egy magyar ember, Grosz Gusztáv működött mint a turkui főtörvényszék másodelnöke. Hadi vállalkozásaiban azonban Károlynak nem volt szerencséje és a Fehrbellin mellett vívott csatában (1675) éppen a finn lovasokat érte a legnagyobb veszteség. Hozzájárult a század utolsó évtizedében dühöngő éhség, melyhez fogható csak napjainkban érte F.-ot másodszor. Egyetlen egy évben 100000 ember esett a nyomor áldozatául.
XII. Károly uralkodása alatt (1697-1721) F. a bukás örvényére jutott. A Károly által végzetes makacssággal folytatott orosz-lengyel háboru, a tömérdek vér- és pénzáldozatot roppant kárt okoztak F.-nak. 1710 óta Nagy Péter orosz cár hadai fosztogatták az országot és 1713. kezdődött az u. n. «hosszu háboruskodás», melynél szomorubbat a finn nép nem élt át. Az oroszok a svéd hatóságoktól teljesen magára hagyott országot, mint igazi barbárok, tüzzel-vassal pusztították. Csak az 1721. I. Frigyes által kötött nystadti béke folytán szabadult meg a kifosztott ország tetemes része (Viborg és Kexholm vidékek kivételével) az oroszoktól, mely béke a svédek nagyhatalmának is véget vetett. A Liv- és Esztországban, valamint Ingerman-földön lakó finnek teljesen kiszolgáltattak az oroszoknak.
Az 1721 után beköszöntött időt 1771-ig a rendi kormányzat v. a szabadság korának szokás nevezni. Az 1720. és 23-iki törvények a hatalmat a kormánytanács kezébe adták, melyben a királynak csak két szavazata volt; a tanács pedig felelősséggel tartozott a rendeknek, melyeket minden 3-ik évben össze kellett hivni. A rendek között azonban most is a nemesi rend volt a legbefolyásosabb. Maga F. nem sokat nyert a nemesség javára történt alkotmánymódosításból; különben is azzal foglalkozott, hogy a 25 évig tartott háboru okozta sebeiből felépüljön, ami nagy áldozatok árán sikerült is. Husz évvel később azonban a svéd háborupárt, az ugynevezett kalappárt, az általa könnyelmüen felidézett ujabb háboruval mély csorbát ütött F.-on. E szerencsétlen háboru folyamában (1741-42) egész F. az oroszok kezébe került, kiknek uralma azonban most csak másfél évig tartott («kis háboruskodás»). Keith orosz főparancsnok különben is emberségesen bánt a finnekkel, de azért ezek mégis szivesen látták, midőn az oroszok az aboi békekötés után 1743 aug. 7. az országot elhagyták. Erzsébet cárnő e békében meglehetős darabot, 13005 km2 és 3 várat szakított F. testéből; ezóta képezte a Kymen folyó a F. és Oroszoprszág közötti határt. A svéd kormány, ill. a kalapok pártja maga is bevallotta, hogy meggondolatlan politikájával F.-ot nagy veszedelembe sodorta és ezért az oroszok által megkárosultak panaszait lehetőleg orvosolta. A svéd országgyülésen F. követei a béke fentartása érdekében fáradozó «sipkák» pártjával szavaztak és a «kalapok» megbuktatásában is nagy részük volt. 1747. a svéd birodalmi gyülés külön bizottságot választott a «F.-ot illető ügyek» elintézésére, mely bizottság tagjai fele részben a finn származásu politikusok sorából kerültek ki; egyuttal az évtizedek óta be nem töltött főkormányzót állásra Rosen Gusztáv Frigyes tábornokot nevezték ki és több rendbeli uj kormánytestületet léptettek életbe (igy a gazdasági osztályt). Egészben véve azonban az utolsó háboru hatása alatt a Svédország iránti hüség ingadozott és az orosz kormány ezóta kéz alatt mindent megtett, hogy a finneket magához édesgesse, de Rosen kémeinek ébersége és a svéd kormány szigora folytán az oroszok tervei egyelőre dugába dőltek és Adolf Frigyes 1751. akadály nélkül követte Frigyes királyt a trónon.
Adolf Frigyes alighogy az 1720-iki alkotmányra svéd és finn nyelven megesküdött és F.-ot meglátogatta, máris viszályba keveredett a kalap-párttal és a kormánytanáccsal, mely még szükebbre kivánta szabni a király hatalmát. A kalap-párt befolyásának azonban csak akkor szakadt vége, midőn az általa II. Frigyes porosz király ellen céltalanul indított ugynevezett pommerániai háboru a pénzügyet tönkre tette. Erre az 1765. országgyülésen a sipka-párt megbuktatta a kalap-pártot, minek F. csak örvendhetett. A sipka-párt segített F. gazdasági bajain, felszabadította a finn kereskedést a svéd monopoliumok bilincseiből és kimondotta 1766. a szólás- és sajtószabadságot. A pénzügy rendezése körül azonban a sipka-párt is sok hibát követett el, ugy hogy a nép elégületlensége 1769. megint a kalap-pártot juttatta befolyásra. A pártok örökös viszálkodásának a megerősbödő királyi hatalom látta hasznát.
Ez átmeneti időben halt meg Frigyes Adolf király; követte őt fia, a nagyeszü III. Gusztáv (1771-92), ki a civakodó rendek és a kormánytanács hatalmát 1772 aug. 19. testőreivel megtörte és a harmadnapra megint egyberendelt rendeket egy uj alkotmány elfogadására kényszerítette. Ez az alkotmány, melynek több pontja még most is érvényben van F.-ban, sokkal nagyobb hatalommal ruházta fel a királyt, mint az eddig volt. Gusztáv első évei egyébiránt áldásosak voltak a finnekre; idővel azonban a király autokrata hajlamai, az udvar költekezései, a sajtószabadság megszorítása, egyéb rendőri fogások és a F.-ra nézve káros szesztörvény elégületlenséget támasztott, mely tetőpontra hágott, midőn Gusztáv 1788. a rendek megkérdezése nélkül támadta meg Oroszországot. Ekkor F.-ban is keletkezett államellenes mozgalom. Sprengporten György Magnus, finn nemes ember, Gusztávnak volt tanácsadója és tábornoka, külföldi utjában mindinkább azzal a gondolattal barátkozott meg, hogy F.-nak el kell szakadnia Svédországtól, mert a nemzeti függetlenség kivivása nélkül nincs jövője. Hazatérte után megalakította a függetlenségi pártot és azután orosz szolgálatba állott, abban a reményben, hogy II. Katalin cárnő segítségére leend. Magában a pórnépben nem volt e pártnak sok hive, de az oroszoktól visszaszorított finn hadosztály vezére, Armfelt tábornok titokban alkudozásokat kezdett a cárnővel, illetőleg Sprengporten tábornokkal. Ez az ugynevezett anjala-i összeesküvés azonban dugába dőlt és 9 elfogott finn tiszt életével lakolt (1779). Gusztáv király pedig kapván az alkalmon, összehivta a rendeket és febr. 21. uj alkotmányt terjesztett a rendek elé, mely az 1772-ikit több fontos pontban a kir. hatalom előnyére és megszilárdítására módosította. (Ez az ugynevezett egyesülési és biztosítási hitlevél.) A többi rend segélyével a király a nemesség ellentállását megtörte, és mihelyt azt látta, hogy megint pártja van, eréllyel, de csekély sikerrel fogott a háboru folytatásához. A céltalan vérontásnak a Wärälä-ben, 1790 aug. 19. kötött béke vetett véget, melynek értelmében a határok a régiek maradtak.
Miután III. Gusztáv orgyilkos kéz áldozatául esett, a trón fiára, IV. Gusztávra szállott (1792). Az uj fejedelem eleintén atyailag gondoskodott népeiről, különösen a finnekről, és másodszülött fiát finn főhercegnek nevezte ki; de később beleavatkozott a nagy európai háborukba, és ekkor I. Napoleon a tilsiti békében (1807) helybenhagyta I. Sándor cárnak F.-ra emelt igényeit. Az orosz hadsereg 1808 febr. 21. lépte át a finn határt és Buxhövden fővezér megadásra szólította fel a népet. Ennek ugyan nem lett foganatja, de a svéd kormány a gyér finn hadat az északi svéd határra rendelte és igy F. jóformán kardcsapás nélkül esett az oroszok kezébe. Két hónappal később ugyan Adlercreutz svéd vezér hirtelen megtámadta az oroszokat és meg is verte azokat, de ekkor mind nagyobb és nagyobb orosz hadosztályok érkeztek F.-ba és ezek előtt a csekély számu finn-svéd had, bár hősileg védte magát, kénytelen volt meghátrálni. Az 1809 szept. 17. Hamina (Fredrikshamm) városában kötött béke egész F.-ot az orosz cár birodalmához csatolta, és ezzel a Svédországgal fennállott 7-800 évi uniónak vége volt. Akkoriban sem a svédek, sem a finnek nem méltatták kellően ezt az eseményt és a legtöbben csak ideiglenes elválásnak tekintették a dolgot. Az orosz kormány ellenben az első pillanattól kezdve szilárdul el volt határozva, hogy uj szerzeményét biztosítsa. F. szerencséjére Sándor cár hüségesen megtartotta azokat az igéreteket, melyeket a Pétervárott járt «finn követségnek» tett volt. Mutatja ezt az 1809 febr. 1. megjelent manifestuma is, melyben a cár mint «F. nagyfejedelme» az országgyülést egybehivta, hogy azzal a további teendőket megbeszélje. A rendek Porvoo városában gyülekeztek és maga a cár nyitotta meg az országgyülést francia trónbeszéddel, melyet a kancellárrá kinevezett Sprengporten, a finn függetlenség agg előharcosa, svéd nyelven tolmácsolt. Másnap a rendek hüséget esküdtek a cárnak, Sándor pedig a hitlevélben arról biztosította a finn nemzetet, hogy vallását, törvényeit és kiváltságait bántani nem fogja (1809 márc. 15/27). A trónról is ismételte ezt az igéretet és ez igéret alapján lett F. törvényes uralkodója. Azonfelül megigérte, hogy F.-ban soha sem fog erőszakkal katonát fogdosni és 50 évre fel is mentette a finneket a hadi szolgálat alól, s e helyett váltságdijat szedett tőlük. Pénzegységül az orosz ezüstrubelt fogadták el a rendek; 1816. pedig kormánytanácsot szerveztek «császári finn szenátus» cimen, mely gazdasági és igazságügyi osztályra oszlott. E tanács tagjait a cár nevezte ki, a rendek ajánlata alapján. A finn ügyek vezetésére a cár azonfelül egy államtitkárt vett maga mellé. 1809 julius 19. azután a cár az országgyülést személyesen berekesztette. Egyuttal a már régebben elfoglalt finn részeket (Viborg és Kexholm) is visszacsatolta az anyaországhoz, melynek fővárosa 1819. Turku (Abo) helyett Helsingfors lett. A finn országrészek egyesülése tekinthető az 1809. béke legfontosabb és legáldásosabb gyümölcsének és a létesített unió még emelte a cár népszerüségét a finnek szemében.
A nemeslelkü I. Sándor vaskezü és autokrata utóda, Miklós cár (1825-55), trónraléptekor ugyan szintén aláirta a finn hitlevelet, de irtózván az alkotmányos élettől, egyetlen egyszer sem hivta egybe a rendeket. A finn testőrgárdát is engedély nélkül toborzotta; behozta (1829) a cenzurát és elrendelte, hogy finn nyelven ezentul mást mint gazdasági vagy vallási könyvet nem szabad nyomtatni. (Ez a rendelet azonban keresztülvihetetlennek bizonyult.) Az abszolutizmus szomoru napjaiban a finn nép a nemzeti és gazdasági téren érvényesített több üdvös reformot, amint ezt az ő hazafias és bölcs vezére, Snellman János Vilmos (a «finnek Deákja») sürgette. A krimi háboruban angol-francia hajóhad bombázta meg a finn partokat (1854).
Miklós cárt fia, II. Sándor követte a trónon (1855-81), ki elismerte a finnek kiváltságait és hüségi esküt vett alattvalóitól. Neki F. nagyon sokat köszön. Alatta épült az első vasut, alatta lépett életbe (1859) az önálló vámterület, pénzegységül (1860) a márkát fogadták el a rendek (az ezüst rubel helyett); 1865. pedig a Snellman által kidolgozott uj pénzszabályozás lépett életbe. Kevésbbé tetszett a népnek az 1878. elrendelt általános katonakötelezettség, de ez is a rendekkel egyetértve jött létre, akik nélkül Sándor cár semmiféle dolgot el nem intézett. Összesen négyszer gyüléseztek alatta a rendek. 1869 ápril 15. pedig azzal a fontos engedménnyel kedveskedett a finneknek, melynek értelmében a finn országgyülés ezentul minden 5. évben egybehivandó. Az ország igaz ragaszkodással hálálta meg II. Sándor jóindulatát és a saját országában üldözött cár elvégül csak F.-ban hajthatta fejét aggodalom nélkül nyugalomra.
Fia, III. Sándor, ki 1881. márc. örökölte a trónt, szintén megerősítette a finnek alkotmányát; de nemsokára az ortodox szt. zsinat, a pánszláv sajtó és egyesületek hatása alatt a kormány F. erőszakos oroszosítására vetemedett. 1890. a finn postát, pénzügyet és vámügyet alakították át orosz mintára, miután egy évvel megelőzőleg Szt. Pétervárott orosz tanácsosokból és a finn szenátus tagjaiból alakított vegyes bizottságot hivtak össze, melynek feladatául szabták F. autonomiájának megszorítását, és az Oroszországba való bekebelezésnek előkészítését. Az ellenkező Mehelin szenátort elbocsátották; behozták a sajtó-cenzurát és az orosz történet beható tanítására kötelezték a finn középiskolákat. Ezek az önkényes intézkedések oly elégületlenséget okoztak, hogy midőn a császári család tagjai a nyáron szokásuk szerint F. déli partján megjelentek, mindenütt némán fogadták és nem gyönyörködhettek a finn-dalegyesületek elragadó karaiban. Az 1891. évben a rendek feliratilag emeltek panaszt a célbavett oroszosítás és a büntetőtörvény felfüggesztése ellen és kiváltságaikat emlegették; a máj. 25. császári rendelet azonban arra oktatta őket, hogy F. csak azóta indult lendületnek, mióta orosz jogarnak hódol, sajnálatát fejezte ki a rendek hálátlan és rövidlátó nyilatkozata felett és rosszalja, hogy egyes rosszindulatu emberek tévutra vezetik a közvéleményt. E «féltevezetés» kikerülése végett a cár arra hatalmazta fel Heyden grófot, a finn kormányzót, hogy bármelyik hirlapot tetszése szerint rövid uton beszüntethet. Dec. 1. pedig azt rendelte el a cár, hogy a finn tisztviselőknek az orosz nyelvből is kelljen vizsgázni. Az ortodox egyház hiveinek szaporítására egyuttal Viborgban görög-keleti érsekséget alapított, melynek élére Antonius pétervári vikáriust állította. A szenátus számára pedig, a rendek tudta nélkül, uj szabályzatot adott ki a kormány. Ezek következtében a finnek a passziv ellentállás terére léptek és különösen társadalmi téren védekeznek az oroszosítás ellen. Hogy mily fokra emelkedett különben elkeseredésük, arról tanuskodik az a tény, hogy a finn segély-egylet a finnországi éhség csillapítására egybegyült orosz segélypénzeket (köztük a trónörökösnek 50000 rubeljét) visszautasította. Legujabban látszólag némi javulás állott be. Midőn 1894 máj. 6. II. Sándor cár emlékszobrát leplezték le Helsingforsban, Heyden kormányzó békülékeny szellemben nyilatkozott, a cár pedig külön manifesztumban köszönte meg a finnek ragaszkodását. Hogy azonban ez a fordulat tartós kibékülés jele-e, fölötte kérdéses.
Az orosz mintára készülét uj büntetőtörvény le is lohasztotta a reményeket és oly elkeseredést szült az országban, hogy a rendek feliratot intéztek a cárhoz, melyben őt I. Sándor esküjére emlékeztették. Jul. 2. a finn szenatus 2 millió markot szavazott meg vasutépítkezésekre.
(oroszul: Finszkij Zaliv, finnül Suomen Lahti, svédül: Finska Viken), a Keleti-tenger öble Finnország, Esztonia és Ingermannland közt; hossza: 400, szélessége: 30-130 km. Partjai nagyobbára sziklásak; kisebb öblei, illetőleg kikötői számosak; ilyenek: Hapsal, Baltischport, Viborg, Frederikshamm, Narva, Reval, Lovisa, Borga, Helsingfors, Ekenjels, Hangjel, Kronstadt és Sveaborg. Az apró szigetek száma szintén jelentékeny; a nagyobbak: Retusaari, Lavensaari és Suursaari. A folyók, amelyek táplálják, a Neva, amely a Ladoga- és Onega-tóval köti össze; a Narova, a Luga, Borga, Kimmene stb. A csekély sótartalmu viznek mélysége D-en nagyobb mint É-on; egészben nem jelentékeny (legszélesebb hely 70 m.). Halakban gazdag; egy kis fajta heringet (killoströmling, mint az ottani halászok hivják) különösen Revalnál és Baltischportnál fognak. A hajózás, bár a zátonyok, tavasszal és ősszel köd és zivatar, télen pedig a jég akadályozzák, igen élénk, amit főképen Sz.-Pétervár közel volta okoz.
l. Ugor nyelvek.
1883. alakult Helsingforsban, s alapításával északi rokonaink élénken érzett szükséget kivántak kielégíteni. Hogy az ujabb és szigorubb nyelvészeti módszer követelményeinek megfeleljünk, annak nehézségeit legjobban a mi ural-altáji összehasonlító nyelvészetünk érezte, mert érezte, milyen hézagos és részben megbizhatatlan anyag az, amelyre építenie kell. Egynémely rokon nyelvre nézve csak igen szegényes följegyzésekkel rendelkeztünk, s ami volt is, annak egy fontos része, t. i. Regulynak vogul és osztják gyüjteménye, fordítás hiányában negyven éven át megfejtetlenül hevert. Ezen szükség érzete birta rá honfitársainkat, Halász Ignácot és Munkácsi Bernátot, hogy Akadémiánk támogatásával a helyszinén tanulmányozzák a svédországi lappok, az oroszországi votjákok és csuvasok s a szibériai vogulok nyelvét. De ugyanazon szükség érzete adott létet a Finn-ugor társaságnak. A lelkes és nagyműveltségü finn közönség alapította ezt meg, hogy központot teremtsen az ugor népek nyelvészetére és etnografiájára irányuló kutatásoknak. Mert az ugor néprajzi tanulmányokra is kiterjeszti működését e társaság. Folyóiratának I. kötetében az ugor népeknek legszebb térképét találjuk. A IV. kötet Heikel Alex nagybecsü, háromszáznál több képpel illusztrált munkáját foglalja magában a cseremiszek, mordvinok, esztek és finnek építkezéséről. Az V. kötetben Mainoff tanulmányát olvashatjuk a mordvin mitologia maradványairól. Találunk egyéb folklorisztikus tanulmányokat, s ezekben különösen Krohn Károly tünik ki. A F. folyóirata 1886. indult meg a 1893-ig tizenegy kötete jelent meg. Tartalma csak kisebb részben van finn nyelven irva, nagyobbrészt német és francia, hogy Nyugat-Európában is megértsék az érdeklődők. A kötetek végén évi jelentéseket találunk az ugor nyelvészet haladásáról. E jelentések számot adnak azokról a nyelvészeti tanulmányokról is, melyeket finn tudósok tettek a társaság költségén. Igy p. Jaakkola a lappok, Porkka a cseremiszek, Paasonen a mordvinok, Wichmann pedig a votjákok közt utazott. Ezen utak eredményei is részben a folyóiratban jelennek meg, igy Paasonen mordvin gyüjtése a IX. k.-ben, Wichmann votják nyelvmutatványai a XI.-ben, de Genetznek régebben gyüjtött cseremisz szövegei is a VII. kötetben, továbbá az apróbb mordvin, votják és zürjén gyüjtések, melyeket Mainoff, Aminoff (I. köt.), Krohn Gyula és mások (X. köt.) szereztek. Szintén e folyóiratban jelentek meg részben Setälä Emil, a kiváló nyelvtudós, munkái (l. o.). Igy az ugor nyelvek igeidő- és módképzése (II.), lapp följegyzések a XVII. századból (VIII.) stb. Külön füzetekben s kötetekben adta ki a társaság Ahlquist hátrahagyott vogul szójegyzékét (a folyóirat VIII. köt. még Ahlquist maga tette közzé az osztják s vogul műveltségi szókat tárgyazó tanulmányát, mely mintegy folytatása az ő régi hires könyvének, a nyugati finn nyelvek műveltségi szavairól szóló munkának), továbbá Wiklund lapp szótárát, végre a hires orkhoni föliratokat s a rájuk vonatkozó értekezéseket.
(ejtsd: finokkiaro) Aprile, olasz politikus, szül. 1850. Korán lépett a politikai pályára és képviselőnek választatott. 1892. máj 15. a posta és távirda minisztere lett a Giolitti-minisztériumban, mely állásától 1893 dec. a kabinet bukása után meg kellett válnia.
finomság (eszt.), kétféle értelmü, v. erkölcsi csiszoltságról, szalonképes modorról, kiváló tapintatosságról mondatik, v. pedig észbeli tulajdonságot jelent és a rejtettebb vonatkozások rögtöni felismerésére v. az igazságnak burkoltabb, de találó kifejezésére vonatkozik. - Az állati és növényi rostoknak arányos szilárdsággal párosult finomsága igen fontos tulajdonság, melyről bővebbet l. Fonál.
a technika műszava. - F. (raffineur), l. Faanyag. - F.-telep, l. Cukor.