l. Érccsomó.
olasz zene-előadási műszó, a. m. panaszosan, siránkozva.
(La, ejtsd: fles), város és járási székhely Sarthe franc, départementban, 39 km.-nyire Manstól, a Loir pompás völgyében, több vasuti vonal találkozásánál, (1891) 10249 lak., papir- és bőrgyártással, olajpréseléssel. Ismeretes az 1620-53. épített Prytanée-je és különösen szép ennek kápolnája, amelyben láthatók azon emlékek, amelyekben IV. Henrik és Medicis Mária szive volt elhelyezve. A Prytanée eredetileg IV. Henriktől alapított jezsuita kollégium volt; 1808 óta pedig katonatisztek gyermekeinek szánt kollégium, 20000 kötetből álló könyvtárral. A jezsuita kollégiumnak Descartes, Pasquier, Picard csillagász voltak tanítványai. F.-t ékesíti IV. Henrik bronzszobra. 1793 dec. 8. itt verték meg a republikánusok Westermann vezérlete alatt a királypártiakat. V. ö. de Montzey, Histoire de la F.-et de ses seigneurs (1876-79).
(franc.) a. m. éksánc. Tompa v. derékszög alatt egymással találkozó két sáncgát alkotja. A vállas éksáncnál mind a két gát végéhez még egy-egy rövid védőgát van toldva, amelyből a netalán az árokba nyomult ellenségre lőni lehet.
(ejtsd: flésié) Esprit, francia egyházi szónok és iró, szül. Pernesben 1632 jun. 10., meghalt Montpellierben 1710 febr. 16. Egy ideig jezsuita volt, azután a retorika tanára Narbonneban, 1659. Párisba ment, hol mint egyházi szónok mihamar nagy hirre tett szert. Halotti beszédei a magasabb ékesszólás remekei. 1673. Racine-nal együtt vették fel az akadémiába, XIV. Lajos alatt 1685. lavauxi, 1687. nîmesi püspök lett; ez utóbbi püspöksége helyén akadémiát alapított. Több izben kiadott Oraisons funebres halotti beszédein kivül felemlítendő munkái: Histoire de Theodose le Grand (Páris 1679, Tours 1881); Histoire de cardinal Ximenes (Páris 1693); Panegyriques des saints (Páris 1690). Francia és latin nyelven irt költeményei Oeuvres posthumes c. gyüjteményében (Páris 1712) találhatók. Összes művei (Oeuvres complgravetes) 10 kötetben jelentek meg (Nîmes 1782, 1856). V. ö. Delacroix, Histoire de F. (Páris 1865); Fabre, La jeneusse de F. (u. o. 1882) és F. orateur (u. o. 1885).
Pál Emil, német orvostanár, szül. Zwickauban 1847 jan. 29., mint asszistens kiképezte magát a kórtan-, szövettan- és élettanban; később azonban az elmekórtanra adta magát, melynek 1877 óta nyilvános rendkivüli, 1882 óta rendes professzora a lipcsei egyetemen. Jelesebb dolgozatai: Die Leitungsbahnen im Gehirn und Rückenmark des Menschen auf Grund entwicklungsgeschichtlicher Untersuchungen dargestellt (Lipcse 1876); Die körperlichen Grundlagen der Geistesstörungen (Lipcse 1882); Plan des menschlichen Gehirns (u. o. 1883).
1. Eduárd, porosz főhadbiró, sz. Pförtenben (Niederlausitzban) 1804 szept, 5., megh. Berlinben 1879 április 8. Jogot tanult, aztán különböző katonai hivatalokat viselt. Nagy érdemei vannak a porosz katonai törvények kidolgozásában; 20 évig a hadügyi jog tanára volt a berlini hadi akadémiában, a parlamentnek is tagja volt. Ő folytatta a Fricciustól megkezdett Preussische Militärgesetzsammlungot (7 köt., Berlin 1836-1867, a 6. és 7. kötetet F. rendezte sajtó alá) és a következő munkákat adta ki: Die Verordnungen über die Ehrengerichte im preussischen Heere (3 kiad., u. o. 1865); Erläuterungen zu den Kriegsartikeln für das preussische Heer (2 kiad., u. o. 1850); Kommentar über das Strafgesetzbuch für das preussische Heer (2 rész, uj kiad., u. o. 1869-1870); Preussische Militärstrafgerichtsordnung (u. o. 1873); Militärstrafgesetzbuch für das Deutsche Reich (2 köt., 1. köt., 2 kiad., u. o. 1880-81).
2. F. Konrád, német költő, a XIII. sz. elején; lovagi család ivadéka volt, a francia Arbent Rupprecht eredetijéből megirta a Flore und Blanscheflur cimü költői művet, azonkivül Alies cimü Artuskölteményt, amely azonban elveszett.
Alfréd, német nyelvész, szül. Wolfenbüttelben 1820 szept. 23. 1861 óta a Vitzdun-féle drezdai gimnázium társrektora. F. érdemeket szerzett a régi latin irókról közzétett kritikáival és jegyzeteivel. 1855 óta a Jahrbücher für Philologie und Pädagogik filozofiai részének a kiadója.
(lat.) a. m. hajtsunk térdet, a római kat. liturgiában előforduló szertartás. Némely napokon (az advent 3-ik, a nagyböjt l-ső s a pünkösd utáni 17-ik vasárnapokat követő kántor-szerdán és szombaton, a nagyböjt 4-ik vasárnapját követő szerdán, nagyszerdán, nagypénteken és nagyszombaton) a miséző pap egy v. több oratio (könyörgés) előtt mondja: «Oremus F.» s ezenközben térdet hajt, - a minisztráló feleli: «Levate» (emelkedjetek föl). Az ünnepélyes misében a pap énekli: Oremus, - a diákon «F.», - a szubdiákon: «Levate». Az ünnepélyes misében az összes segédkezők térdet hajtanak e szavakra, de a miséző pap nem.
(lat.), Vergilius Aeneiséből vett idézet: Ha az égieket meg nem indíthatom, a poklot fogom megmozgatni.