azelőtt Erdélynek egy vidéke, melynek (1870) 1811,25 km2 területe és 82852 lakosa volt. Az 1876. XXXIII. t.-c. Fogaras-vármegyét (l. o.) alkotott belőle.
Mihály (gyergyó-szent-miklósi), erdélyi püspök, pápai trónálló, belső t. tanácsos, római gróf, a vaskorona-rend s Lipót-rend lovagja, szül. Erdélyben, Gyergyó-Szent-Miklóson 1800 szept. 17., megh. 1882. Tanult Maros-Vásárhelyt és Csiksomlyón a ferencrendiek gimnáziumában, a bölcsészeti tanulmányokat a gyulafehérvári papnöveldében végezte, a hittudományokat pedig a bécsi Pazmaneumban, hol előljárói figyelmét nagy mértékben magára vonta, s későbbi pályájának alapját lerakta. 1823-ban lett misés pappá, Nagy-Szebenben segédpappá s gimnáziumi tanárrá, hol 1826-ig működött. Azután ismét Bécsbe küldetett, honnét teologiae-doktori oklevéllel tért meg s a gyulafehérvári papnevelőben mint tanulmányi felügyelő s hittanár szentszéki tanácsos és előadó nyert alkalmazást; 1830-ban a népiskolák felügyelője, 1832-ben kolozsvári iskolai felügyelő s könyvvizsgáló lett. - 1833-ban gyulafehérvári tiszt. kanonok, s csakhamar bécsi udvari káplán s a sz. Ágostonról cimzett felsőbb papnevelő intézet igazgatója, 1838. nagyváradi kanonok s az ottani kir. akadémia prodirektora lett. Itt ő kézi könyvtárt állított a tanuló ifjuság számára s zene-, ének- és nyelvmestereket tartott. 1842-ben készítette el a Szent István-társulat alaprajzát, melyet a «Religio és Nevelés» egyházi lapban tett közzé. 1843. apáttá, 1846-ban cimzetes skutarii püspökké neveztetett ki s a loyális főpapot kegyeivel elárasztó fejedelem a budapesti egyetem hittani karának igazgatását is reá ruházta. A magyar püspöki kar 1848 okt. 18. őt, mint az udvar kegyeltjét küldte Olmützbe a Bécset elhagyott kir. udvarhoz ismert feliratával, melynek a békének törvényszabta uton leendő helyreállítását kérte. A király azonban mint testületi küldöttet magához nem bocsátotta, s csak mint magánembert s egykori udvari káplánját fogadta el Lobkovitz minisztere jelenlétében, oly parancsolattal, hogy előtte küldetése célját szóval se említse, s azzal az utasítással: imádkozzanak a papok, hogy Isten a nehéz napokat mielőbb fordítsa el az országról. - Ez időben alapította F. püspök a Sz. Istvánról nevezett s most is virágzó könyvkiadó társulatot, melyet 1853-ig ő maga igazgatott. Ekkor püspöke kivánságára visszatért Nagyváradra, hol a főesperesi s kusztosz-kanonoki hivatalt viselte, s a házassági törvényszék elnöke is volt. E közben kapta a kir. tanácsosi cimet s rendjeleit; 1864. pedig erdélyi püspökké s belső titkos tanácsossá neveztetett ki. Mint püspök tevékenységét a kat. hitélet emelésére s a kat. iskolák felvirágoztatására irányozta, s tetemes jótékony alapítványokat tett: a gyulafehérvári irgalmas nővérek számára 42000 frtnyi áldozattal zárdát, szülővárosában pedig, Gyergyó-Szent-Miklóson, 27000 forinton leánynevelő iskolát épített, melynek vezetését szintén az irgalmas nővérekre bizta, s melyet 25000 frt tőkével s több fekvőséggel látott el, ugyanott az ősi telken, hol bölcsője ringott, 3000 frton menedékházat emelt munkaképtelen gyermekek javára, kiknek ellátására 8400 frt alapítványt tett, s az épület fentartását biztosította; püspöki székhelyén elemi iskolákat, szamaritánus-intézeti épületet emelt, a papi szeminárium épületét kibővítette s abban uj katedrát állított, mikre többet költött 30000 frtnál; a király ezüst-menyegzőjét szegény tanítók jobb ellátására szánt 30000 frtnyi alapítvánnyal ünnepelte, de legnagyobb áldozata, hogy egy «Lyceum academicum» alapjára 100 ezer forintot adományozott. - Több hittani s rokontárgyu értekezést irt a: Fasciculi ecclesiastici c. folyóiratba, s az Egyetemes m. Encyclopediába; kiadta nevezetesebb egyházi beszédeit s főpásztori körleveleit; Bécsben 1837. jelent meg értekezése: Az erdélyi püspökről polgári tekintetben; de legnevezetesb munkája: Emlékirata az 1847-48. országgy. alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozmányokról (Pest 1848. 2-ik kiadás 1868).
v. fogas süllő (Lucioperea Sandra Cuv., állat), a csontoshalak sügérfélék családjába tartozó halfaj. Teste megnyult, érdes tapintatu s a fej kivételével apró, fésüs pikkelyekkel borított; feje megnyult, a csukáéra emlékeztet; szája mélyen behasított, zuga legalább a szem közepéig ér; bársonyfinomságu gerebenfogai közül ugy a felső, mint az alsó állkapocsban két-két hegyes, erős fog tünik ki, amelyekhez mindkét állkapocsban kisebb hegyes fogak sorakoznak; nyelve sima, fogatlan. Szine a test hátfelének legtetején zöldesszürke, a has felé ezüstösbe huzó, bizonyos ólmos lehelettel; az oldalakat sötétebb felhős foltok tarkázzák; a pofák barnával tarkázottak; a két hátsörény szürke, sugárközeiben sötét foltok néha 4-5 sorba rendezkednek s ily foltok tarkítják néha a fark sugárközeit is; a többi uszó sárga. Nálunk 85-90 cm. hosszuság mellett 10 kg. sulyt ér el. Ivása április és május hónapokra esik. A F. ragadozó hal, mely minden élőt elnyel s még saját faját sem kiméli. Hazája Közép-Európa, különösen az Elba és Odera meg a Duna folyórendszere, továbbá néhány délnémetországi tó s a mi Balatonunk. Husa nagyon izletes. A F.-t hazánknak csaknem összes vizeiből ismerjük, a legnagyobbak és legizletesebbek azonban a Balatonban élnek. A halászok a kisebbeket süllő, a nagy balatoniakat szorosabb értelemben F. névvel jelölik s külön fajoknak tekintik; ichtiologusaink azonban kimutatták, hogy a kevésbé izletes husu folyami süllők s a nagy balatoni fogasok, amelyeknek husa kiválóan izletes, egyazon fajhoz tartoznak. V. ö. Hermann Ottó, A magyar halászat könyve (Budapest 1887, II. köt.).
(ném. Reef, ol. terzaruolo, ang. reef). A vitorlák, kivévén azon könnyebb vitorlákat, melyek csak gyenge szél mellett feszíttetnek ki, és melyek erősbödő szélnél bevonatnak, oly berendezéssel birnak, hogy felületöket kisebbíteni lehet. Ezen kisebbítés a szél növekvő erejének megfelelőleg fokonkint eszközölhető, mely célból a vitorla felületén a vászonhoz, egymástól 1/2-1 m. távolságra 2-4 sor a vitorlafával párhuzamosan futó, gyengébb kötél, az u. n. F. van varrva. A vitorla kisebbítésénél - mely műveletet «fogásolni» v. «fogást venni» neveznek - a F.-t egészen a vitorlafa taréjáig huzzák és ott ezen célra szolgáló kötelékkel megkötik. A derékvitorlákon rendesen négy, a többieken többnyire csak két fogást lehet venni. A fogásolás viharos időben igen nehéz munka, melyet csak ügyes lés jó matrózok végezhetnek. F. az esztétikában l. Fogások.
(Denticete), a husevő uszóemlősök v. cetek (Natantia carnivora) alrendjének egyik csoportja, állkapcsaikban fogakkal, szakáll lemeznélküli szájpaddal. Mindannyian husevők, egyesek ragadozók; ide tartozik a Delphinidae, Monodontidae, Hyperoodontidae és Catodontidae család számos nemmel és fajjal.
(Dentirostres), az éneklő verébalkatu madárrend egyik csoportja, ahová tartozó madarak csőrének felső káváján, a hegyénél kisebb, nagyobb fogkimetszés található. Ide tulajdonképen csakis a gébicsféléket sorolhatni, de tágabb értelemben ide számítják még a rigó, a legyész, az ökörszem stb. féle családokat is. F.-nek nevezik még helytelenül az uszó madarak egyik csoportját is, ahová a kacsák, ludak, hattyuk tartoznak. Ezeknek a csőre azonban lágy bőrrel fedett, csúcsán egy körömalaku kupban végződik, szélein pedig harántul kiálló szarulemezkék találhatók, amiért is helyesebben lemezescsőrüeknek (Lamellirostres) nevezhetők. L. Lemezescsőrüek.
v. fogas véső (bány.), a földfurásnál és bányaművelésnél alkalmazott, és körben álló több éllel - fogakkal - ellátott furó v. véső, melyet rendesen akkor használnak, midőn a furólyuk fenekéről nagyobb kőzet-darabot, magot akarnak fölhozni. A körben álló fogak furás közben egy hengert épségben hagynak, melyet, ha eléggé nagy, le lehet törni és mutatványul felhozni. L. Földfurás.
l. Gyalu.
(növ.), l. Dentaria.
Az egymáshoz közelebb fekvő tengelyeknek forgatására használják. A F. koszoruján egymástól egyenlő távolságban egyenlő nagyságu és alaku nyulványok, fogak vannak, melyek a vele kapcsolatban álló kereket, annak fogaiba kapaszkodva, önmagával egyenlő kerületi sebességü forgásba hozzák.
[ÁBRA] 1. ábra. Külső fogazásu hengeres fogaskerék.
[ÁBRA] 2. ábra. Kupfogaskerék.
[ÁBRA] 3. ábra. Csavarkerék.
[ÁBRA] 4. ábra. Csavarkerék végtelen csavarral.
A fogaknak cikloida- vagy evolvens-vonal alakja van. A F.-ek az általuk hajtott tengelyek fekvése szerint külső fogazásu hengeres kerekek (1. ábra), belső fogazásu hengeres kerekek, kupfogaskerekek (2. ábra) csavarkerekek (3., 4. ábra) s hiperbolikus kerekek (5. ábra) néven szerepelnek. A F.-ek fogainak tengelyirányban mért hosszától függ a fogak erőbirása; minél hosszabb valamely fog, annál többet bir el, különben hasonló körülmények között. A foghosszuságot általában a fog vastagságának 4-7-szereséig szokás választani.
[ÁBRA] 5. ábra. Hyperbolikus kerék.
A fogak sugárirányban vett mérete a fogmagasság, a fog vastagságának másfélszeresét teszi. A fogak okozta zörgések csökkentésére gyakran készítik a nagyobb kerék fogait fából, mely célra legalkalmasabb a gyertyánfa s ugyane célból szokásos a hengeres keréken a fogakat megtörve elhelyezni, ugy hogy a fog nem képez egyenes vonalat, hanem két egymással tompaszöget bezáró vonalat. Tengelyek hajtására különösen akkor jó a F., ha azoknak egymáshoz képest csuszás nélkül kell elforogni. Egymástól messzebb fekvő tengelyek hajtásához a F.-ket, ha azok egymásba már nem kapaszkodhatnak, lánccal veszik körül s ekkor a fogak alakját a láncszem alakjához alkalmazzák.