l. Foszfor.
A foszfornak 3 hidrogén-vegyületét ismerjük, ezek: a gázalaku F. (PH3), a folyós F. (P2H4) és a szilárd F. (P4H2). A gáz F.-t 1783. Gengembre fedezte fel; az általa előállított gáz a levegőn magától meggyuladt. Pelletier 1790. egy ehhez igen hasonló gázt állított elő, amely azonban a levegőn magától nem gyuladt meg. Mivel e kétféle F.-gáz kémiai összetételét azonosnak találták, a kémikusok Rose H. buvárkodásai alapján a 2 gázt izomér módosulatoknak tartották, mig Graham kisérleteiből kiindulva Leverrier és különösen Thenart kimutatták, hogy a tiszta F.-gáz magától nem gyulad meg, csak az olyan, amelyben folyós F.-gőz van, tehát e vegyület okozza említett sajátságát. Előállítható ugy, hogy foszfort tömény borszeszes káliumhidroxidoldattal melegítünk; az igy előállított gáz folyós F.-gőzt nem tartalmaz, tehát a levegőn magától nem gyulad meg. Ha vizes káliumhidroxidoldatot használunk, magától meggyuladó P.-hidrogént kapunk. Igen tiszta gázt a foszforkálciumnak tömény sósavval való, a legtisztábbat pedig a foszfoniumjodidnak vizzel való elbontása utján kapunk. Szintelen, átlátszó, rendkivül kellemetlen, foghagymára emlékeztető szagu, mérges gáz. Sürüsége (levegő = 1) 1,185; vizben alig oldódik, hevitéskor könnyen elbomlik; gyorsan elbomlik akkor is, ha rajta elektromos szikra csap át. Meggyujtható; önként azonban a tiszta gáz nem gyulad meg. A levegőn foszforpentoxiddá és vizzé ég el; a tiszta gáz gyulási hőfoka 149°. Fémsók oldatába bevezetve többnyire elbomlik, igy rézszulfát oldatából rézfoszfitot választ le, az ezüst- és aranysók oldatából szinezüstöt és aranyat. A tiszta gáz, mint tudjuk, a levegőn magától nem gyulad meg, de ha minimális nitorgéndioxidgázt eresztünk hozzá, a folyós F.-gőz képződése folytán azonnal gyulékonnyá válik. Kémiai nézőpontból az ammoniához hasonló; vizes oldata nem lugos kémhatásu ugyan, de azért halogén savakkal szemben az ammoniához hasonlóan viselkedik, igy a sósavval is, továbbé a brómhidrogénsavval, de különösen a jodhidrogénsavval közvetetlenül egyesül és sószerü testek keletkeznek, amelyek közül az u. n. foszfonium jodid (H4P)J elég állandó vegyület. A P.-ben továbbá (ugy mint az ammoniában) a H. atomok szénhidrogéngyökökkel helyettesíthetők, amidőn az amineknek (l. o.) megfelelő foszfinok keletkeznek. Ezeket is a szénhidrogéngyökök számától függően I., II. és III. rendüeknek mondjuk. A foszfinok jodhidrogénsavval foszfoniumvegyületeket képeznek; a tercier foszfinok továbbá a szénhidrogéngyökök jodidjaival is közvetetlenül egyesülnek. A foszfonium-vegyületek annál állandóbbak, minél több szénhidrogéngyököt tartalmaznak. Igy p. a tetraetil-foszfoniumjodid (C2H5)4. P. J. még a forró káliumhidroxid bontó hatásának is ellentáll; A nedves ezüstoxid azonban elbontja s egy erős bázis a tetraetil-foszfonium hidroxid (C2H5) 4P. (OH) keletkezik.
A folyós F.-t Thénart fedezte fel 1845. Előállítható ugy, hogy foszforkálciumot alkalmas készülékben meleg vizzel hozunk össze, ilyenkor gázalaku F. fejlődik, amely sok folyós F.-gőzt tartalmaz. A fejlődő gázt erősen lehütött U alaku üvegcsövön átvezetve, a folyós F. megsürüdik, mig a gázalaku F. eltávozik. Szintelen erős fénytörő folyadék, mely 300 fölött forr; a levegőn önként meggyulad és intenziv fénnyel elég, a világosság lassacskán szilárd és gázalaku P.-hidrogénre bontja. Sok anyag a folyós F. ez elbomlását nagyon elősegíti; igy p. aránylag sok folyós F.-hez nagyon kevés sósavgázt bocsátva, annak elbomlása rohamosan megy végbe.
A szilárd F. képződését Rose H. észlelte először, összetételét Magnus állapította meg. Előállítható ugy, hogy önként gyuladó F.-gázt tömény sósavba vezetünk, amidőn e vegyület csapadék alakjában leválik. Sárgásfehér szagtalan por; a száraz levegőn nem változik, még akkor sem, ha melegítjük. Magasabb hőmérséken (200°) meggyulad; erős ütéstől szintén.
svéd romantikus irók gunyneve, amelyet az 1810-től 1813-ig megjelent szépirodalmi folyóirattól a «Phosphoros»-tól kölcsönöztek ellenfeleik. A F., akik közt Svédország sok jónevü iróját megtalálhatjuk (Hedborn S. J., Hammarssköld, Livijn, Askelöf stb.), Atterbom Amadeus Daniel Pes és Palmblad Fr. W. vezetése alatt az irodalomban a romantikának, a bölcsészetben pedig a Schelling-féle metafizikus spekulációknak voltak hivei s ebben az irányban reformáló mozgalmat indítottak meg. Az elveik hirdetésére megalapított «Phosphoros» folyóirat után nevezték el őket ellenségeik F.-nak. Mind nagyon fiatal irók voltak, s éppen ez volt az oka, hogy kritikai működésök sokszor éretlenségről tett tanuságot, költészetök pedig határozatlan, homályos, vajudó érzelemvilágot állított szembe az «értelmi költészet» magas niveaun álló termékeivel. De mig ezzel elleneiknek erős fegyvert szolgáltattak, tagadhatatlan érdemeket szereztek a tiszta szabadság és hazaszeretetben, amely egész működésök kiindulási pontja volt. Felébresztették a figyelmet és az érdeklődést az addig elhanyagolt irodalmi ágak, igy a többek közt a népdalok iránt. Közülök később neves irók váltak ki.
(ásv.). Szemcsés, rostos, de leginkább tömött és apatit; vegyi összetétele foszforsavmész. Fehéres, szürke vagy barna szinü szabálytalan gumókban fordul elő laza, vagy lágyabb kőzetekben (homok, agyagpala, mészkő), Közép-Oroszországban Woronej tájékán (Kursk és Smolensk mellett) homokkőben 20-30 cm. vastag rétegeket, még inkább Spanyolországban Estremadurában (Logrosan, Caceres), hol 3 m. vastag telepet képez silurkori agyagpalában. Németországban (Amberg, Rabenstein és Weischenfeld között) württembergi, badeni és az algaui jurában; Franciaországban és Belgiumban mint tömzs, több helyen ismeretes. Magyarországban Kabolapolyánán (Mármaros vármegye) por alakban terem. A F. szerves testek (csont, ürülékek) foszforsavas vegyeinek kilugozásából ered, iparilag igen keresett cikk; porrá törve kitünő ásványi trágya. L. Szuperfoszfát.
A foszfor 3 jodidját ismerjük, ezek a foszfordijodid (PJ2 v. P2J4), mely narancsveres kristályokból áll, melyek 110°-on szép világos veres folyadékká olvadnak; a foszfortrijodid (PJ3), mely igen hidroszkopikus veres kristálykákból áll, 55°-on megolvad; a foszforpentajodid (PJ5) szintén veres kristályos test, mely igen bomlékony; már 50°-on foszfortrijodidra s szabad jodra szétesik.
(ásv.), foszforsavas réz ([Cu OH]3 PO4) a malakithoz hasonló lévén, pszeudomalakit-nak is nevezik. Malakit v. smaragd-zöld kristályos, sugaras-rostos, fürtös, veseformáju, gömbös halmazokban és sötétzöld, apró, oszlopos, egyhajlásu kristályokban terem a Rajna mellékén Rheinbreitenbach és Hirschberg mellett, az Uralban Nischne-Tagilsk vidékén és Cornwallban. Bernhardi, ki legelőször leirta, Lunn kémikus tiszteletére lunnit-nak nevezte. Werner foszforrézérc-nek, foszforréz-nek is mondják.
A közönséges foszfor igen erős méreg, mivel pedig különösen gyufákban közkézen forog, gyakori eset a foszformérgezés (l. o.) és igy a törvényszéki kémikus gyakoribb feladatai közé tartozik a foszformérgezést konstatálni. Erre a célra a kémikus a hányadékot, a gyomortartalmat és a tápcsatorna részeit használja. Megjegyezendő, hogy a F. csak akkor lehetséges, ha a megvizsgálandó hullarész stb. mihamarább jut a kémikus kezeihez; u. i. a foszfor oxidáció folytán előbb foszforos-, majd foszforsavvá alakul és ha az egész foszfor már foszforsavvá oxidálódott, foszformérgezés bizonyítása lehetetlenné válik, hiszen a foszfátok az emberi szervezet normális alkotó részei.
Két eljárás van használatban, ezek a Mitscherlich megállapította, melynek lényege abban áll, hogy a megvizsgálandó anyagot lombikba teszik, reá kénsavval vagy borkősavval megsavanyított vizet öntenek. A lombikot alkalmasan hajlított üvegcsővel függőlegesen álló Liebig-féle hütővel kötik össze, majd a lombik tartalmát forralják; ilyenkor a fejlődő vizgőz foszforgőzt ragad magával, a hütőben pedig a vizgőz lecsapódván, a foszfor levegővel érintkezik és részlegesen oxidálódik, minek folytán a hütő felső részében sajátszerü villogás észlelhető. Természetesen e vizsgálatot sötétben kell végezni. Ez eljárás felette érzékeny, ha a vizsgálandó anyagban csak nehány miligramm szabad foszfor van, 1/2 órán át is észlelhető a villogás. E módszer az esetben, ha különösen terpentinolaj, alkohol, éter, kloroform, karbolsav v. más illő szénvegyületek vannak jelen, kevésbbé célszerü, esetleg egyáltalán nem alkalmas, mert ez anyagok a villogást csökkenthetik, sőt egészen meg is szüntethetik. Megjegyzendő továbbá, hogy csakis szabad foszfort mutathatunk ki vele, mig a foszforossavat nem. A másik használt eljárás a Dusart-Blondlot-féle, melynek az előbbi felett az az előnye, hogy idegen szénvegyületek nem zavarnak, továbbá a foszforral való mérgezés még akkor is konstatálható, ha a foszforossavvá való oxidáció is bekövetkezett. Ez eljárás azon alapul, hogy a fejlődő hidrogén szabad foszforral és a foszforossavval is foszforhidrogént képez, az ilyen foszforhidrogén tartalmu hidrogén lángjának a magja szép zöld szinü. Különösen akkor látható ez jól, ha a hidrogén lángját fehér porcellánlemezzel lenyomjuk, hogy az a lemezen szétterüljön. A kivitel ugy történik, hogy nagyobb készülékben tiszta, foszformentes cinkkel és hig kénsavval hidrogént fejlesztünk, majd a fejlesztő készülékbe a megvizsgálandó anyagot tesszük. A fejlődő foszfortartalmu hidrogént semleges ezüstnitrátoldaton átvezetjük, hol foszforhidrogén jelenlétében foszforezüstből álló fekete csapadék képződik. A kimosott csapadékot kisebb hidrogénfejlszető készülékbe visszük és a kifejlődő hidrogént klórkalciumos csövön megszárítva, olyan üvegcsőbe vezetjük, melynek végébe kis platinacső van forrasztva. Itt gyujtjuk meg a hidrogént, hogy lángját megvizsgáljuk, nem zöld-e a magja?
Két foszforkloridot ismerünk, ezek: foszfortriklorid (PCl3) és foszforpentaklorid (PCl5). - Foszfortriklorid képződik olyankor, ha foszfor és klór hatnak egymásra; az egyesülés a 2 elem között igen heves, ugy hogy előállítását körültekintéssel kell végezni, továbbá ugy, hogy kevés felesleges foszfor maradjon. Az igy kapott foszfortrikloridot ledesztillálva megtisztítjuk. Szintelen erős fénytörő, büzös, maró folyadék; fs.-a 0°on 1,66; fp.-ja 78° körül van. A nedves levegőn erősen füstölög, vizbe cseppentve alámerül, de mihamarabb heves hatás áll be és sósav meg foszforossav képződnek; e vegyület nagy mennyiségü foszfort képes feloldani. Széndiszulfiddal, benzollal, kloroformmal, éterrel elegyíthető. Klórgáz pentakloriddá alakítja. Forráspontján igen lassan oxidálódik és foszforoxiklorid (POCl3) képződik; oxidáló anyagok is foszforoxikloriddá alakítják. - Foszforpentaklorid. E vegyületet Davy állította elő 1810., Dulong pedig analizálta 1816. Képződik, ha foszfortrikloridra annyi klórgázt vezetünk, amig megszilárdul. Szintelen kristályos test, mely megolvadás nélkül már 100°-on felszállad; nyomás alatt 148°-on olvad. Gőze disszociálva van foszfortrikloridra és szabad klórra; 300°-on ez elbomlás teljes. Viz hevesen hat reá s elbontja, foszforsav és sósav képződik. Nagyon gyakran alkalmazza a kémikus, aki organikus kémiai vizsgálatokkal foglalkozik; u. i. a hidroxilt tartalmazó szénvegyületekre ugy hat, hogy a hidroxilcsoport klóratommal lesz helyettesítve, a foszforpentaklorid foszforoxikloriddá alakul, a hidroxilcsoport hidrogénjéből pedig sósav lesz.
A foszfor a leghatalmasabb mérgek egyike s a vele való mérgezések, minthogy a közönséges (kénes) gyufáknak használata még mindig nincs eléggé korlátozva, az utolsó évtizedekben igen gyakran fordulnak elő, különösen nálunk, hol még gyilkolási célból is a gyufafejeket tésztába, tarhonyába gyurva, sőt egszerüen kávéba, levesbe keverve igen gyakran használja fel a foszfort a népnek naiv rosszindulata, noha e mérget kiállhatatlan szaga oly könnyen elárulja. Egyes ember (felnőtt) életének a kioltására már 5 centigm. foszfor (10-15 szál gyufa) elegendő lehet, nevezetesen ha jól felszivódó, finoman eloszlatott oldatban (olajban, zsiros ételekben, p. tejben, a patkányok irtására használt foszfor pasztának alakjában stb.) volt beadva. A svéd gyufák, minthogy ezek fejeiben foszfor egyáltalán nincsen, nem alkalmasak mérgezésre, szintugy nem a vörös foszfor, mely ha nem is abszolute ártatlan, de a gyomorban való nehéz oldhatósága miatt sokkal kevésbbé veszedelmes, mint a közönséges sárga foszfor. A mérgező hatás sokkal erősebb, ha a méreg a gyomorba jut, mintha más uton kerül a testbe; sőt a bőr alá vive, ott ártalom nélkül be is gyógyulnak a foszfordarabkák sebei. A mérgezés azonban rendszerint halálos végü s ha kivételes esetben gógyulás következik be, ez onnan van, hogy a testben oxidálódván, ártatlan vegyületekké (alfoszforossav, foszforsav) alakul át. Sajátságos módon azonban ez átalakulás oly lassan folyik le a szervezetben, hogy sokkal előbb következnek be a halálthozó anyagforgalmi zavarok, nevezetesen az életre fontos szervek (máj, vesék, sziv) elzsirosodása és a vörös vérsejteknek nagymértékü szétesése. A hevenyés mérgezés gyomorfájdalmakkal és hányással kezdődik, a kihányt gyomortartalom (és gyakran a lehellet is) sötétben világít és foghagymaszagu; a bőrön sárgaság jelentkezik, orr- és méhvérzés, láz, vérvizellés következik, a beteg aluszékonnyá lesz és az esetek többségében (rendesen 3-7 nap mulva) elpusztul. A gyógykezelés hánytatóknak (rézgálic), terpentinolajnak, gyomorkimosásnak alkalmazásában áll. A budapesti egyetem gyógyszertani intézetében lett először megállapítva és fölismerve, hogy a felmangánsavas kálium a foszfornak kitünő ellenszere.A krónikus F. olyan munkásokat támad meg, kik F.-gyárakban dolgoznak; ezeknél nyálfolyás, a foghus kifekélyesedése és (különösen az alsó) állkapocsnak elhalása következik be. Óvó rendszabályok e betegség ellen: a kezek gondos tisztogatása, jó szellőzés, odvas fogu vagy kisebesedett száju munkásoknak a dologtól való ideiglenes eltiltása. Gyógyszerül leginkább angol betegségben szenvedő gyermekeknek adják a foszfort, a csontok hiányos és lassu erősödésének elősegítésére; régebben kiváló hatást tulajdonítottak neki különböző idegbajok (gerincvelősorvadás, bénulások, tehetetlenség) és makacs váltólázak gyógyításában is.
l. Foszforsavak.