lásd Nap-mikroszkóp.
l. Fénykerülés.
(gör.), Belltől 1880. föltalált eszköz, melynek célja az emberi beszédet napfény fölhasználásával nagyobb távolságra átvinni. Működése a szeléniumnak azon sajátságán alapszik, hogy elektromos vezetőképessége a megvilágítás erősségével változik. A fény iránt érzékeny szelénium-cellát ugy lehet előállítani, ha két finom sárgaréz drótot lapos spirálissá csavarva ugy helyezünk csillámlemezre, hogy egymást ne érintsék s aztán szeléniummal vonjuk be. Ha már most napvilág gyüjtőlencsén keresztül haladva (l. az ábrát), vékony üvegből v. csillámból álló tükörre esik, mely beszélő csövön át hátlapjára eső hanghullámok által rezgésre indíttatott, akkor ezen rezgések a fénysugarakkal is közöltetnek.
[ÁBRA] Fotofon.
A tükörtől visszavert fénysugarak a c lencsén keresztül az elfogadó állomás parabolikus tükrére (e) esnek, melynek gyujtópontjában van a szelénium-cella d elhelyezve. Ez a g telefonnal együtt f galvántelep áramába van kapcsolva. E berendezésnél tehát maga a fénysugár a hang vivője, mig a szelénium-cella és a galvántelep csak részei a felfogó készüléknek. A F. működéséhez elektromos-, Drummond-féle fény, sőt petróleum lángja is elegendő. A szeléniumot mellőzni is lehet és az is elegendő, ha a rezgő tükörtől visszavert fénysugarak vékony ruggyanta (ebonit) lapra esnek, mely hallócsőbe van elhelyezve. Ezen kivül még igen sok anyag érzékeny a rezgő fénysugarak iránt. A szén és üveg Bell szerint érzéketlenek. A F. használhatóságára nézve a jövő fog dönteni. Mivel nincs vezetékre szüksége, ebben a telefonnal szemben nagy előny rejlik; másrészt függ a levegő állapotától, mely nem mindig alkalmas fénysugarak nagyobb távolságig való továbbítására.
(gör.), Pretsch által Bécsban 1854. feltalált és általa később Londonban gyakorolt eljárás, mellyel fotográfiákról nyomásra kész lemezek nyeretnek. Az üveglapot gelatine, kettős krómsavas káli és jodezüst keverékével bevonják, megszárítják, s a szerint, amint rézlemezt v. könyvnyomói lemezt akarnak, fényképészeti negativ v. pozitiv alatt világosságnak teszik ki. Ezután meleg fürdőben s gyenge boraxoldatban addig mossák, mig dombormű-alakot nem ölt; ekkor alkoholban megkeményítik s kopál-lakkal bevonva, gyorsan megszárítják. Erről a már szilárd domborműről galvanoplasztikai uton rézlenyomatot vesznek, amelyet legföljebb árvésővel kell kiigazítani, hogy nyomásra alkalmas legyen. A F.-t Dallastipiának is nevezik, Dallas londoni fotografusról.
a barna szén kátrányából előállított folyadék, amely főképen szénhidrogénekből áll; kis mennyiségü kénvegyületeket is tartalmaz, fajsulya 0,81-0,82. A petroleumnál kellemetlenebb szagu. Világításra használják. L. Ásványolaj.
l. Fotográfia.
(gör.), az az eljárás, mellyel a fény segélyével az egyes anyagoknak a fény behatása következtében előállott módosulását felhasználva képet létesíthetünk optikai lencsék, v. közvetlen másolás vagy sajtó utján. A világosság hatása a különböző anyagokra különböző módon nyilvánul, p. az anyag szinét megváltoztathatja, kémiai bomlást hoz létre, mely az anyagnak fizikai vagy kémiai tulajdonságát módosítja stb. A különböző hatás célszerüen megválasztott alkalmazásával különböző képeket készíthetünk, melyeket ismét a fény v. pedig a nyomda segélyével sokszorosíthatunk. A leggyakrabban követett eljárás az, hogy a tárgyról, melyet fotografálni akarunk, az ugynevezett sötét kamrában megfelelő optikai lencserendszerrel képet állítunk elő s ama sikba, melyben a kép legélesebb, fény iránt érzékeny lemezt helyezünk. Ennek a fény által érintett pontjain bomlás áll be, mely azonban egyelőre nem okoz látható nyomot, hanem a lemezt bizonyos oldattal kell kezelnünk, hogy a kép látható legyen. A sötét kamrában ily módon - előhivással - nyert kép negativ, azaz a kép legvilágosabb részei legsötétebben tünnek elő. Erről pozitiv képet egyszerü másolással nyerünk, még pedig üveg- v. papirlapra, fémlemezre stb., melyek előzőleg fény iránt érzékeny anyaggal vonattak be.
A kamara, melyet a kép felvételére használunk, rendesen nagyon pontos és kényelmes szerkezetü s különösen utazási célokra nagyon ügyesen kis helyre szorítható össze. Hosszuságát legtöbbször változtatni lehet, hogy a képet, melyet a hátsó, homályos üvegből álló részen látunk, a tárgy távolsága, nagysága stb. szerint élesre lehessen beállítani. A nagyobb kamarákat szintén összerakható háromlábra, esetleg pontos beállításra való állványra helyezve használják. Az érzékeny lemez leginkább teljesen fényzáró keretben, kazettában van, melyet ugy lehet a homályos üveg helyébe tenni, hogy a lemez érzékeny oldala teljesen a homályos üveg helyére jöjjön. A kép előállítására nagyon pontos optikai lencserendszereket használnak, melyek a fotografálandó tárgy lehetőleg hibamentes képét vetítik az érzékeny lemezre. Ilyenek a Petzval és Dallmeyer-féle arcképlencsék, aplanatok, euriskopok, antiplanetok, anastigmatok, a nagy szög alatt dolgozó lencsék stb. Pillanatnyi képekhez külön készülékek szükségesek, melyeket vagy a lencserendszer - objektiv - előtt, után vagy a lencsék között v. a lemez előtt alkalmaznak, ugy hogy a fény behatását 1/10 - 1/1000 másodpercre lehessen csökkenteni. Jelenleg nagyon el vannak terjedve a lesi-(detektiv-) készülékek, melyeknél az egész készülék, lehetőleg kis terjedelemre van szorítva, ugy hogy könnyen hordani s feltünés nélkül használni lehessen őket. Leginkább kis alaku 4 × 4 - 9 × 12 cm. képet adnak s több lemez felvételére és gyors kicserélésére vannak berendezve. Ügyes amateur kezében, kivált utazásnál, nagyon hasznos eszközök, bár igen sok van közöttük, melyek csak felnőtteknek való játékszerek.
A képet a kamarában jelenleg leginkább brómezüst zselatin-emulzióval bevont üveglapra veszik fel. Az emulziót ugy készítik, hogy meleg vizben feloldott zselatinhoz megfelelő mennyiségü bromkálit s másik edényben hasonlóképpen pokolkövet - ezüstnitrátot - tesznek. A két oldat keverésénél bromezüst és kálinitrát képződik, a brómezüst a zselatin-oldatban végtelen finom szemcsékben válik ki s az igy képződött emulzió a fény iránt érzékeny anyag. Meghülés után kocsonyaalakban szilárdul meg, s felaprózva a kálinitrát s a fel nem használt sók mosás által eltávolíthatók belőle. Ezután melegítéssel ujra megolvasztják s üveglapokra v. más anyagra öntik, melyen csakhamar megszilárdul, megszárad s a használatra hosszabb időre eltehető. Üveg helyett más átlátszó anyagot is használnak, leginkább a filmnek nevezett hajlékony, hártyaszerü, zselatinból v. celluloidból készített lemezt, különösen könnyüsége és egyszerü kezelhetősége folytán a lesikészülékeknél nyer ezen, nem egészen megbizható készítmény alkalmazást. A brómezüstemulzió rendkivül érzékeny s a fénynek legcsekélyebb behatása elégséges a kép előállítására. Ezért a lemezeket sötét, csupán vörös fény által megvilágított szobában lehet csak elkészíteni, kezelni. Az érzékeny lemezeket nagy gyárak állítják elő s a kereskedésben kitünő minőségben kaphatók, nagyon tartósak s a rájuk felvett lappangó kép hónapokig is változás nélkül eláll az előhivás előtt. Miután száraz állapotban használhatók, száraz lemezeknek is hivják őket, ellentétben azon - nedves - lemezekkel, melyeket azelőtt általánosan, jelenleg pedig csak a reprodukció-F. terén alkalmaztak, s melyek csak az elkészítés után rövid ideig, még nedves állapotban voltak használhatók. A világosság behatása alatt a brómezüst egy része szubbrómiddá változik, mig a felszabaduló brómot a gelatine elnyeli. A kép előhivásánál a szubbrómid szinezüstté redukálódik, a fény által érintetlen brómezüstöt pedig az alkalmazott redukáló szerek érintetlenül hagyják s ezt az előhivás befejezése s a lemez lemosása után nátrontioszulfit-oldatban feloldjuk s a képet állandósítjuk.
A száraz lemezek előhivására oxalsavas káli és kénsavas vasoxidul oldatának keverékét, vagy valami szerves redukáló anyag nátronszulfittal készült oldatának káli- vagy nátronkarbonátoldattal való keverékét használjuk. Legelterjedettebb anyagok a pirogalluszsav, Hidrochinon, Eikonogén, legujabban a Metol és Amidol. (Ezen legutóbbi csupán nátronszulfittal.) A nedves kollodium-lemezt, melyet a bróm- és jódsókkal kevert kollodiummal közvetlenül a használat előtt öntenek le s helyeznek ezüstnitrát-fürdőbe, hogy a rétegben bróm-jód-ezüst álljon elő, még nedvesen kell kénsavas vasoxidul savas oldatával leönteni, mely a lemezen tapadó ezüstnitrát-oldatból ezüstöt redukál, mely azután a lemez ama pontjaira tapad, hol a fény hatása szubbromidot alkotott. Thiosulfit oldatban való állandósítás után a lemezt jól kimossák, mely művelet alapossága a kép tartósságára nagy befolyással bir, a gyenge képet higanyklorid oldatával s jó kimosás után ammoniakkal megerősítik, v. ha tulerős, vörös vérlugsó és nátrontioszulfit oldatával meggyengítik s a negativ kész, papir vagy egyéb lenyomatok elkészítésére. A közönséges brómezüstlemezek csupán a kék, ibolya s az ibolyán tuli sugarakra érzékenyek, miért a vörös, sárga és zöld szin mindig nagyon sötéten jön elő a fotografiákon. Hogy e hibát javíthassuk, az u. n. ortokromatikus lemezeket hasznljuk, melyeknél vagy az emulzióba van keverve oly anyag, mely a megfelelő szint elnyeli s igy a lemezt azon szinre érzékennyé teszi (optikai érzékenyítő) vagy a kész lemezt áztatjuk ily anyag oldatába. A sárga szinre leginkább az eozint s a vörösre a dianint használják. Az ilyen lemezt a sötét szobában különös óvatossággal kell kezelni, lehető gyenge vörös fénynél. Tájképeknél bizonyos esetekben nagyon célszerü ezen lemez, festmények fotografálásánál pedig nélkülözhetetlen.
A leirt módon készitett kép negativ, azaz a világosság által érintett s igy a kép világos részének megfelelő pontok sötétek, az árnyéknak, sötétnek megfelelők pedig átlátszók. Sok esetben, p. tudományos felvételeknél leginkább igy értékesítik a F.-t, a gyakorlati életben azonban ezen képről másolás utján egy ujabb, pozitiv képet készítenek. A pozitiv kép készítésének sok módja van. Lehet üvegre, papirra s mindenféle más anyagra készíteni a következő főbb módokon: 1. Előhivással, midőn a bróm- vagy klórezüstemulzióval bevont üvegre v. papirra ugy másoljuk a képet, hogy a képnek s az érzékeny lemeznek zselatinnal bevont felét összefordítjuk s alkalmas másoló keretben ugy tesszük ki a világosság befolyásának, hogy az a negativon keresztül hatolhasson az érzékeny rétegre. Igy azután a megfelelő előhivás után pozitiv képet nyerünk. Az előhivás természetesen az alkalmazott lemez tulajdonságának megfelelő. Ezen uton gyorsan, gyenge fény, p. lámpa mellett is nagyszámu lenyomatot készíthetünk. 2. Közvetlen másolással, mely célra leginkább klórezüstöt használnak különböző módosulásban s kötőanyagban. Ilyenek a sós-, alumin-, aristo-, celloidin stb. papirok. Ezeknél a képet másolókeretben addig teszik ki a világosság hatásának, mig az érzékeny papiron a pozitiv kép ugy látszik, minőnek elkészítés után akarjuk. Mosás után aranyfürdőben, az ezüstből álló kép egyrészét arannyá alakítjuk át s nátrontioszulfit oldatban állandósítjuk. Ujabban igen elterjedt azon közös fürdő alkalmazása is, melyben az aranyozás és állandósítás egy időben történhetik. Ide számíthatók a platina-képek is, ezeknél a tulajdonképeni érzékeny anyag valami ferridoxalát só, mely a világosság hatása folytán ferroxaláttá válik s ez a hozzá kevert platinasóból fekete szinplatinát választ ki, ha az igy módosított papirt forró kálioxalát-oldatba mártjuk. Vannak azonban papirok, melyeknél mindezen sók össze vannak keverve, ugy hogy a kép a másolásnál is látható. Állandósításra higított sósav szolgál. Továbbá a cianotip eljárás, melyet rajzok másolására használnak. A citromsavas vasoxidul-ammoniak és vörös vérlugsó keverékébe áztatott papiron berlini kék válik ki a másolás alatt s a kép vizben való mosással állandósítható. 3. A pigment-eljárásnál a fény a krómsavas kálival áztatott zselatint módosítja, ugy hogy a fény által érintett helyek oldhatóságukat elvesztik, mig a többi rész a hozzákevert festőanyaggal együtt meleg vizzel eltávolítható. Nagyon fontos eljárás ez bizonyos módosítással a nyomdai sokszorosításnál. 4. A porzási eljárás hasonlóan a krómsavas sóknak valami ragadós, higroszkopikus anyagra való hatásán alapul, mennyiben a világosság hatása alatt ragadósságukat elvesztik s finom porral való behintéssel lehet a képet láthatóvá tenni. Ezt használják a porcellánba, üvegbe való beégetésnél. A negativról igen gyakran azon célból készítenek fémlapra v. más anyagra lenyomatot, hogy a kép nyomtatás által igen nagy mennyiségben legyen sokszorosítható, esetleg mint melléklet v. szövegábra értékesíthető.
A fénynyomás a félszinü módra alkalmas s igy a legjobban megközelíti a fotográfiát. Alkalmas készítményü krómsavas kálival érzékenyített zselatin-lemezre másolják a képet s a nyomtatásnál csak a fény által módosított zselatinra tapad a festék, mig a vizet tartralmazó változatlan zselatin a zsiros festéket nem veszi fel. Csak korlátolt számu (800-1000) lenyomatra alkalmas külön lapokon. A heliografia szintén krómsavas zselatinra készül, s a képet ezüstözött rézlemezen hivják elő s erről galvanoplasztikai uton rézlenyomatot készítenek, melyen a kép domboru vagy mélyrajzu lesz aszerint, amint a másolásra pozitiv v. negativ képet használtak.. Csak vonalas modoru rajznál használható; különösen térképek készítésére használják. A heliogravure eljárás hasonlít ehhez, ez azonban félszinü képeket is ad s a legtökéletesebb sokszorosítási mód, mely az acélmetszetet is fölülmulja. Ennél a rézlemezt először finom szemcsézettel látják el igen finom asztfaltpor segélyével, ezután viszik át a lemezre a pozitiv vagy negativ alatt készült gelatine-képet s a lemezt vasklorid-oldattal maratják. Az átnyomtatásnál a zselatinra másolt vonalas modern képet cinklemezre viszik át oly módon, hogy a képet nyomdafestékkel bekenik s vizes szivaccsal hivják elő, az átnyomható festék a viz által feloldott zselatinnal eltávolítható lévén, a kép előtünik, megszáradás után cinklemezre helyezik és kellő sajtolás után a kép ráragad s vagy maratni lehet, vagy mint a kőnyomatu lapot használják. Lehet a cinklemezt közvetlenül is alkalmassá tenni a másolásra, ha felületét ammoniumbikromatos tojásfehérjével v. aszfaltoldattal vonják be s erre másolják a képet, az előbbit vizes szivaccsal, az utóbbit terpentinolajjal hivják elő s azután aszfaltpor, későbben kolofonium segélyével higított salétromsavban maratják, mig a kellő domborurajzu kép elő nem áll. Szövegábrákra is alkalmas, de csak vonalas modern rajzoknál.
A fototipia lehetővé teszi félszinü képeknek könyvnyomda utján való sokszorosítását, p. szövegábrákra stb. Itt a félszineket apró pontokra bontják szét vagy az által, hogy a rajzot u. n. szinpapirosra rajzolják, mihez nagy gyakorlat szükséges s ezen rajzot fotografálják le, vagy a fotográfiai felvételnél a kamarában a lemez elé igen finom párhuzamos vonalakból álló üvegre rajzolt rácsot helyeznek el s ezen át fotografálják a félszinü képet, közben a rácsot át is fordítják derékszög alatt s igy a rajz csupa finom kockára osztatik fel. A képet mindkét esetben cinkre viszik át s maratják. Ezen sokszorosító eljárásnál legtöbb esetben fordított képre van szükség, melyet vagy ugy készítenek, hogy a lemezt a kamarába fordítva - üvegfelével az objektiv felé - helyezik el, vagy lehuzható lemezeket használnak. A szines nyomatoknál minden szinhez külön fototipiai uton készített lemezt használnak s 4 - 12 lemezzel a megfelelő szinnel egymás fölé nyomva készítik el a képet.
A heliokromia azon eljárás, mely által a tárgyak természetes szineikben volnának fotografálhatók. Ezen feladat eddig megoldva nincsen. A régebbi irány hivei, Becquerel, Niepce, Poitevin, Veress Ferenc oly anyagot iparkodtak találni, mely képes volna felvenni azon szint, mely rá hatott. Veress meglepő eredményt ért is el s igen sok anyagot próbált ki, eljárásának lényege ismeretlen. Lippmann nagyon finom szemcsézetü lemezben álló hullámokat állított elő; képei, melyek teljesen állandósíthatók, csupa finom rétegekből állanak, melyek diffrakció utján az előállításuknál ható szint mutatják. Amilyen szép az alapgondolat s amilyen tudományos alapon nyugszik, éppen olyan kevés gyakorlati haszna van. A harmadik eljárás látszik legéletrevalóbbnak, ez azonban csak közvetve használja fel a F.-t, a képek nyomda segélyével készülnek. Az első ilyen képeket Ducos du Hauron pigment-eljárással készítette, később Albert, Ulrich, Vogel és Kurz tökéletesítették s az ugynevezett háromszinü nyomással, fénynyomás vagy fototipia segélyével nagyszámu s kielégítő minőségü szines képet képesek elkészíteni. Az eljárás lényege röviden a következő: megfelelő ertokromatikus lemezre három külön negativot készítenek a szines képről vagy tárgyról. Az elsőnél a vörös, a másodiknál a sárga, a harmadiknál a kék sugarak hatását zárják ki megfelelő zöld, ibolya és narancsszinü, az objektiv elé helyezett szürővel. Az első lemezre, melyre a vörösön kivül minden szin hatott, adja a fénynyomási vagy fototiplemezre másolva, a vörös szint adó lapot s igy tovább, éppen ugy, mintha fekete vonalakból álló rajzot akarunk sokszorosítani, a negativnál éppen a fekete részeknek nem szabad hatni a lemezre, - a második a sárgához, a harmadik a kékhez való lapot. Nagyon fontos a szinnek megválasztása, mellyel a nyomás történjék; ezeket spektroszkopiai uton kell kikeresni s a lemez érzékenyítéséhez használt anyag spektrumának egyeznie. A három lemezzel egymás fölé nyomnak vörös, sárga és kék szinnel s igy áll elő az érdekes szinnyomat.
Régebben a legfontosabb volt az arckép-F., melyet leginkább a szakfotográfusok e célra készült üveg-műteremben gyakorolnak. A negativot gyakorlott egyén teljesen átdolgozza (retouche) s minden hibát, legyen az az illető egyénen vagy a lemezen, eltávolít. A papirképet, mely leginkább albumin-, ujabban celloidin- vagy platin-papirosra is készül, hasonlóan ujból átrajzolják. Az u. n. kromo-képeknél a fotografiát üvegre ragasztják fel s részben ezt magát - hátulról - részben egy második üveglapot, mely a kép mögött fekszik, szinezik olsajfestékkel. Az áttetszővé tett F.-án bizonyos fokig átlátszanak a festétkek és csinos eredményt adnak. Az ily képek nem tartósak. A tájkép, genrekép, csendélet fotografálása terén az amateuröket illeti meg az elsőség, nagyon sok ily kép igazán műbeccsel bir, a legkülönbözőbb műszereket és eljárásokat használják fel, melyeket részletezni lehetetlen.
A pillanatnyi képek jelenleg nagyon könnyen készíthetők a legsebesebb mozgásokról is, ugy hogy az amateurök által készített legtöbb kép tulajdonképen ezen osztályba tartozik. Az ilyen képeket gyakran mesterséges fény mellett, magnéziumpor valami robbanó keverékével, vagy egyszerüen lángbafuvásával, u. n. villámfénynél készítik minden zárókészülék nélkül. Ezen fényforrás arcképek s interieurök felvételénél is jó szolgálatot tesz. A pillanatnyi képek a tudomány szolgálatában is fontosak az ember s az állatok mozgásának tanulmányozására stb. E téren Marey és Anschütz a legismertebb mesterek. Ujabban különösen a szemléleti oktatásnál nagy fontosságra tettek szert a projekció-képek, melyek átlátszó pozitivek s a büvös lámpával nagy ernyőre vetíthetők. Legalkalmasabbak e célre a klór vagy klórbróm-lemezek, melyekre a képet rövid ideig másoljuk s azután a műveletet előhivással fejezzük be. A csillagászati alkalmazást l. Asztrofotografia. A spektral- és mikrofotografiát szintén az illető szavak cime alatt.
A fotogrammetria (l. o.) szintén a F. segélyével történik. A F. ezeken kivül a tudományos expediciók nélkülözhetetlen segédeszköze lett s különösen a lemez rendkivüli érzékenysége, a körülmény, hogy a képeket hosszabb idő mulva is baj nélkül lehet előhivni s az egész eljárás egyszerüsége és gyorsasága emeli fontosságát. Nagyon egyszerü geologiai, antropologiai, etnografiai, zoologiai, archaeologiai stb. tanulmányokat tenni segélyével. Ujabban nagyobb fontosságra vergődött a F. orvosi, tövényszéki, rendőri alkalmazása is s az igazságszolgáltatásnak nem egyszer tett már fontos szolgálatot. A sokszorosító művészet terén jelenleg az uralkodó szerepet a F. viszi, a közvetlenség, gyorsaság és olcsóság a legszélesebb körü elterjedését biztosítják. Az eljársokról lásd fentebb.
A F. története. Éder szerint J. H. Schulze, német orvos figyelte meg első izben a pokolkőoldatba kevert krétapor megfeketülését a világosság befolyása alatt 1727. Wedgewood és Davy 1802. szintén kisérleteztek pokolkőoldattal áztatott papirossal, sem ők, sem Nicephore Niepce, ki már a sötét kamarával is dolgozott, nem voltak képesek használható képeket előállítani. Niepce később Daguerre-rel egyesült s ez utóbbi 1838., Niepce halála után, találta fel a róla nevezett eljárást. 1839. tette közzé eljárását, mely abban állt, hogy ezüslapot jódgőzzel tett érzékennyé s higanygőzökkel hivta elő a képet. Talbot ugyanezen évben papirképek készítését találta fel. Niepce de Saint Viktor a papirt jodezüsttartalmu tojásfehérjével bevont üveglemezzel helyettesítette. 1851. Archer és Fry a kollodiumeljárást honosították meg, mely sokáig volt használatban, sőt a sokszorosító eljárásnál máig fentartotta magát. Taupenot (1855), Runel (1861) száraz lemezeket kezdtek készíteni. A F. igazi fellendülése ellenben csak a bromezüst-emulzió feltalálása után volt lehetséges. Az elsőség az angol dr. Maddox-ot (1871) illeti meg, a tökéletesítés King Kenet, Monckhoven, Eder s mások által gyorsan történt az érzékenység emelése, Vogel és Eder által a különböző szinekre való kiterjesztése, az előhivók feltalálása mind a legujabb időben történtek. Az objektivek tökéletesítése majd egyidős a tulajdonképeni fotografiával. Petzval az első arcképlencsét 1840. számította, ez ma is a legfényerősebb rendszer, később Steinheil, Dallmayer több kombinációt számítottak, melyekhez legujabb időben a Zeiss-féle anasztigmat s a Goerz-féle kettős anasztigmat, mint legtökéletesebb lencseösszetételek járulnak. A fotomekánikai eljárás, a sokszorosítás, Nicephore Niepce tanulmányaival kezdődik. A kromsók hatását az enyvre 1853. Talbot észlelte s innen kezdődik ezen ág gyors fejlesztése sok itt elő nem sorolható szakember közreműködésével. L. még Asztrofotografia.
(görög) a felvételnek egy módja. Tegyük fel, hogy valamely vidék háromszögelés utján fixponthálózattal már általánosságban fel van véve. A részleteket azután fotografia segítségével vesszük fel. A fotografia ugyanis nem más, mint valamely tárgyról vagy vidékről centrális projekció segítségével készült kép. A tárgy egyes pontjairól jövő fénysugarak a fotografiai lencse optikai középpontján átmennek és az érzékeny lemezt egy pontban metszik: itt jön létre az illető pont képe. Természetesen a fotografiai kamara belsejében a fénysugarak éppen akkora szöget zárnak be egymással, mint a lencse középpontjából az illető pontokhoz huzott irányvonalak. Ha tehát tudom, hogy milyen messze volt a lencse középpontja az érzékeny lemeztől, mikor a felvétel történt, akkor meg tudom szerkeszteni az egyes pontok irányvonalai által bezárt szögeket. Ha a fényképen rajta van az a fixpont is, amelynek környékét felvenni szándékoztunk, ugy már az irányok «tájékozva» is vannak. Mondjuk p. hogy egy völgy egyik oldalát meredek sziklafal képezi. A sziklafal tetején egy pont a völgy másik oldaláról háromszögelés utján már be van mérve. Felállunk a F.-i készülékkel (fototeodolittal) a hozzáférhető hegyoldal egyik pontján s képet készítünk a tulsó oldal meredek sziklájáról ugy, hogy a képen a bemért fixpont is rajta legyen. Azután átmegyünk egy másik fixpontba s innen is lefotografáljuk a sziklát az előbbi módon. Otthon aztán a fényképekről meghatározzuk a szikla egyes kiválóbb pontjainak irányát a fixpont irányához képest, ezeket felrajzoljuk a már meglevő háromszöghálózat térképére s két irány metszéspontja által megkapjuk a szikla egyes pontjainak vizszintes vetületét, azaz topografiai térképét; sőt az egyes pontok magasságai is ismeretesek lesznek, mert a fotografiáról a magasságszögek is lemérhetők. A F.-t különösen ott használhatjuk igen előnyösen, ahol az egyes részletekhez műszerekkel hozzáférni, v. ahol az egyes pontokhoz figuranst küldeni nem lehet, mint p. az előbb felhozott példán. Általában tehát hegységekben, még pedig különösen akkor, ha a hegyeket nem borítja sürü erdőség, mert a növényzet a fotografián nagyon rossz képet ád s az ugyanazon ponthoz tartozó kép két különbözá állásból vett fotografián bajosan állapítható meg.
l. Fénynyomás és Fotográfia.
(gör.), a légkör fénytüneményei.