Egy szilárd pont körül forogható inga tehetetlenségénél fogva lengési sikjának irányát a térben változatlanul megtartja. Ilyen inga lengési sikja tehát a föld forgásában nem vesz részt, ami oly módon fog a földdel együtt forgó észlelőnek jelentkezni, hogy az inga lengési sikja a föld forgásával ellenkező irányban elforog, tehát az észlelő felé lengő inga lengési sikja balra fog forogni. Ha az inga a sarkon van felállítva, akkor a lengési sik forgásának sebessége éppen akkora, mint a föld forgásának szögsebessége; tehát 24 óra alatt egyszer teljesen körülforog. Ha ezen szögsebesség w, akkor f földrajzi szélesség alatt a szögsebesség w. sinf. Az egyenlítőn tehát a lengési sik éppen nem forog. A kisérletet először Foucault (l. o.) ejtette meg 1850. Kisérletét később a párisi Pantheonban 57 m. hosszu ingával ismételte. Ezen kisérlet annak idején nagy feltünést keltett; a Föld forgásának első direkt bizonyítása volt. Szombathelyen a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyülése alkalmából Kuncz Adolt és Gothard Jenő mutatták be a F.-et.
(ejtsd: fukó) 1. Eduárd Fülöp, francia orientalista, szül. Angeresben 1811 szept. 15. Magánszorgalommal megtanulta a tibeti nyelvet, aztán a College de Franceban a szanszkrit tanára lett. Főbb művei: Grammaire de la langue thibetaine (1859); Histoire de Bouddha Sakya-mouni (1848); De trésor des belles demandes, choix de sentences thibetaines (1858); Vikramorvacî, drame en cinq actes de Kalidasa (1861); Onze episodes du Mahabharata (1861); Le guirlande précieuse des demandes et des réponses en sanscrit et en thibetain (1867); Le religieux chassé de la communauté, conte bouddhaique traduit du thibetai in (1875); Malavica at Agnimitra, drame sanscrit de Kalidasa (1878).
2. F. Mária (Filon Mária, az előbbi felesége, álnevén Mary Summer), francia irónő, született Párisban 1842. Foglalkozott keleti nyelvekkel és irt a szanszkrit irodalomról. Munkái: Les religieuses bouddhaistes depuis Sakya-Mouni jusqu'a nos jours (1873); Histoire de Bouddha Sakya-Mouni depuis sa naissance jusqu'a sa mort (1874); Contes et légendes de l'Inde ancienne (1878, akadémiai dijat nyert munka); Le dernier amour di Mirabeau (1877); Aventures d 'une femme galante au XVIII. siecle (1844); Un scandal d 'hier (1888); Une intrigante de la Restauration (1888); Sous le Directoire (1889).
(ejtsd: fusé) József, Otranto hercege, francia politikus és rendőrfőnök, szül. Pellerinben Nantes környékén 1754 szept. 19. (és nem 1763 máj. 29.), megh. Triesztben 1820 dec. 25. A forradalom kitörése után ott hagyta az oratorianusok kolostorát s az ügyvédi meg a politikai pályára lépett. A konventben XVI. Lajos halálára szavazott és mint a jóléti bizottság bizalmas embere, Lyonba kisérte Collot d 'Herboist és Couthont, ahol mindhárman a felkelést rémítő kegyetlenséggel elnyomták. Visszatérése után magára vonta Robespierre neheztelését, ki őt a jakobinusok klubjából kizárta. Erre F. is azokhoz csatlakozott, kik Robespierre bukását előkészítették. Ez érdeme dacára 1795 aug. őt is kilökték a konventből. 1798. azonban a direktorium követnek küldte Milanóba, azzal a megbizással, hogy Brune tábornokkal együtt a cisalpinai köztársaságnak alkotmányát felforgassa, ami azonban nem sikerült. 1799 elején Barras direktor Hollandiába küldötte mint követet, augusztus havában pedig a rendőrség fejévé tette. Ebben az állásban bámulandó leleményességet és ügyességet fejtett ki és ezóta számot tevő hatalmi tényezővé lett Franciaország belső politikája terén. Közelegni látván a direktorium bukását, még a brumaire 18-iki államcsiny előtt pártolt át Bonapartehoz, ki uralmának megszilárdítása közben nem nélkülözhette ezt a furfangos és ügyes embert és ujólag a rendőrminiszteri székbe ültette. F. meg is hálálta Bonaparte kegyeit, kitünően szervezett titkos rendőreivel jóformán csudákat művelt, a szükséges összegeket pedig nagyobbrészt hazárdjátékosok és gyanus hirü üzletek pénzéből teremtette elő. Erőszaktól rendesen tartózkodott, sőt Napoleont általános közbocsánat hirdetésére vette rá. De midőn a royalisták az első konzul élete ellen egymásután merényleteket intéztek, melyeket megakadályozni Fouchénak nem volt hatalmában, a gyanakvó Napoleon 1802 elején állásától hirtelen megfosztotta. Néhány hónappal később azonban a császár megint a nélkülözhetetlen F.-ra bizta a rendőrminiszteri tárcát, gróffá tette, 1806. pedig Otranto hercegévé nevezte ki. 1810. másodizben vonta magára Napoleon haragját, részben azért, mert a császár világhódító terveit ellenezte, részben meg azért, mert F. kéz alatt Angliával békealkudozásokat folytatott. Csak 1813. hivatta őt magához a császár Drezdába és ekkor az illiriumi tartomány kormányzását bizta reá. F. el is utazott Laibachba, de ekkor már bukottnak tekintette urát és Metternich meg a szövetségesekkel kezdett cimborálni. Napoleon, ki erről mitsem sejtett, Laibachból nemsokára Nápolyba küldötte azzal a megbizással, hogy ott Murat magatartását ellenőrizze. 1814. F. Párisban termett és Napoleon lemondása után Mária Lujza ideiglenes kormánya érdekében fáradozott, de azután ő is a Bourbonok táborába szegődött. Az Elbáról visszatérő császár ujra megtette rendőrminiszterévé, de F. felismervén a helyzet tarthatatlanságát, titokban XVIII. Lajossal lépett érintkezésbe. A waterlooi csata után közreműködött a császár bukásában és Páris kapitulációjában, amiért azután XVIII. Lajos is meghagyta őt a rendőrség élén. Ennek dacára egy párt sem bizott már benne és ez okból az udvar még 1815. elbocsátotta és egyelőre Drezdába küldötte követnek, honnan F.-nak a királygyilkosokat sujtó határozat után (1816) számkivetésbe kellett távoznia. Azóta Ausztria különböző tartományaiban bolyongott és végül Triesztbe költözött. Számos politikai röpiratot irt és emlékiratokat is hagyott hátra, de ezeket családja nem engedte kinyomatni. A közismeretes Mémoires de J. F., duc d 'Otrante cimü munkát (2 köt. Páris 1822-24) nem ő irta, hanem Beauchamp Alfonz, még pedig Jullian, F. egykori tisztviselőjének jegyzetei nyomán. F. életrajzai közül a Mémoire historique sur F. (Páris 1865) és a F. de Nantes (Páris 1816) c. munkák nem egyebek mint pamfletek. Becsesebb Martel könyve; Étude sur F. (Páris 1879., 2 köt.). V. ö. Grande Dictionnaire XVII. 872.
(ejtsd: fusé) Pál, francia iró, szül. Párisban 1810 ápril. 21., megh. u. o. 1875 jan. 24. Eleinte sógora, Hugo Viktor befolyása alatt irt több elbeszélést, majd 1830. Iselt Raimbauld históriai verses drámával lépett fel, s ezután ugy maga, mint Dennery- Desnoyers és mások társaságában több mint 60 darabot irt a boulevard-szinházak számára; legnagyobb sikert Notre-Dame de Paris-jával ért el, melyet Hugó Viktor regényéből csinált (1850). Egyéb darabjai: La bonne aventure (1854); Joconde (1855); L'institutrice (1861); La bande noire (1866); irt egy szomorujátékot is: Don Sébastien de Portugal. (1839), több opera- és ballet-szöveget stb. Tárcái: Entre cour et jardin (1876) és Les coulisses du passé (1873) c. alatt jelentek meg.
(ejtsd: fusé dö karej) Lajos Sándor, gróf, francia iró és politikus, szül. Párisban 1826 márc. 1., megh. u. o. 1891 jan. 10. Sokat utazott, volt több département prefektusa 1876. és 1888. a szenátus tagja (hol a baloldali centrumhoz tartozott), 1883-86. pedig bécsi francia nagykövet; birta a szent István-rend nagykeresztjét. Jól ismerte Leibnizot s 1859. teljesen kiadta annak műveit: Oeuvres de Leibniz; további kiadványai: Réputation inédite de Spinoza par Leibniz (Páris 1854); Lettres ex opuscules inédits de Leibniz (1857); Lettres de Leibniz, Bossus, Pellisson etc. (1859); Leibniz, la philosophie juive et la cabale (1861); Leibniz, Descartes et Spinoza (1863); Leibniz et les deux Sophies (1876); Descartes et la princesse Palatine (1862); Hegel et Schopenhauer (1862); Goe the et son oeuvre (1865); Descartes, la princesse Elisabeth et la reine Christine (1879) stb.
(ejtsd: fuké) János, francia festő, szül. Toursban 1415 körül, megh. u. o. 1480 körül. Különös pártfogója volt Étienne Chevalier, Franciaország kincstárnoka; az ő megbizásából festette a meluni templom számára azt a nagy kétszárnyu oltárt, melynek egyik táblája, Madonna, az antwerpeni muzeumban, másika, az adományozónak és Szt. Istvánnak képével, Frankfurtban a Brentano-féle gyüjteményben van. Egy mellképe 1456-ból a bécsi Liechtenstein-képtárban. Számosabbak minitürképei. A Josephus-féle Zsidók történetének régi francia fordításában, mely a párisi nemzeti könyvtárban van, 9 kép való tőle, Livius francia fordításának két példányában (u. o.) szintén van tőle nehány kép. Képekkel ellátta Chevalier számára Boccaccio Des cas des nobles hommes et femmes c. művének müncheni példányát. Legtökéletesebbek a Chevalier számára készített imakönyvnek miniatürképei, melyeket utóbb szétszedtek. Legnagyobb részük (40 db) a frankfurti Brentano-féle gyüjteményben van. Műveinek szines reprodukcióit v. ö. Oeuvre de Jean Foucquet (Páris, 1865).
(ejtsd: fuzser), város és járási székhely Ille-et-Vilaine francia départementban, rennestől 48 km.-nyire, a Nançon melletti hosszukás dombon, a róla elnevezett 1660 ha-nyi erdő és vasut mellett, (1891) 18221 lak., bőr-, cipő-, üveggyártással, vasöntéssel, vitorla- és pakkoló-vászonszövéssel; két gót templommal, régi házakkal; egy XI-XIV. századbeli erődnek, egykoron Bretagne leghatalmasabb erődjének pompás romjaival. F. a XI. sz. óta Bretagne 9 nagy báróságának volt egyike. A 100 éves angol-francia háboruban több izben állott ki ostromokat. 1793. a vendéeiek hadserege itt legyőzte a köztársaságiak egy hadát és a várost elfoglalta.
(ejtsd: fuzseroll), község Haute-Saône francia départementban, a Combeauté balpartján, 351 m. magasban, vasut mellett, (1891) 6030 lak., számos szesz- és különösen abszintfőzővel, pamutfonással és hordókészítéssel.
egyike a Shetland-szigeteknek, 25 km.-nyire Mainlandtól, 3,2 km. hosszu és 2,4 széles, mintegy 300 lak. A juhok számára jó legelői vannak. Meredek sziklapartjait a tenger hullámai rettenetesen csapkodják, ezért csak nehezen közelíthető meg. Legmagasabb pontja Kaim (416 m). Körülötte egész madárfelhők keringenek.
(franc., ejtsd: fulár), vászonkötésü sima selyemszövet, amelynek láncfonala grege-ből, vetülékfonala pedig kóc-selyemből áll.