A VI. dijosztályban levő erdészeti tisztviselő, ki vagy a központban mint ügyosztály-vezető van alkalmazva, v. pedig valamely erdőigazgatóság élén áll.
(aszimptotikus vonalak), egy felületnek ama vonalai, melyeknek minden egyes pontjában az illető görbe simuló sikja összeesik a felület érintő sikjával. Egy térgörbe simuló sikja alatt valamely P pontban az a sik értendő, mely a P pontban vont érintőn és a görbe valamely más Q pontján át fektetett siknak határhelyzete, ha Q a görbén minden határon tul a P-hez közeledik. A főérintő vonalak érintői a felület főérintőinek neveztetnek. A felület egyes pontjain általában két-két főérintő vonal megy át, tehát a felületnek minden egyes pontjában általában két főérintője van. A szerint, amint a két főérintőnek két egymástól különböző képzetes, két egymástól különböző valós, vagy pedig ugyanegy irányuk van, a felület illető pontját elliptikusnak, hiperbolikusnak v. parabolikusnak mondjuk.
l. Eskü.
(Archidiaconus). Eleinte az volt, aki a székesegyháznál alkalmazott szerpapokra és a szegényügyre felügyelt. Legfőbb kötelessége volt a püspök gyámolítása a megye kormányzásában, kit néha a zsinatokon képviselt is. A 7 első században minden püspöki megyének csak egy archidiakonja volt, ez azonban kevésnek bizonyulván, a püspökök többet rendeltek és mindegyiknek külön területet jelöltek ki. A székesegyháznál alkalmazott F. archidiaconus major, a többi archidiaconi minores nevet viselt. A XIII. században már mint a püspök mellérendeltjei jelennek meg és a püspökétől külön önjogu hatóságot gyakorolnak, minek folytán állásuk lassankint természetellenessé vált, amennyiben a püspöki hatalmat majdnem abszorbeálta. E célból több zsinat hatalmukat megszorította, végül a trienti egyetemes zsinat azt teljesen megtörte s őket a püspöktől egészen függővé tette. A vidéki archidiakonatusok némely megyében még a trienti zsinat előtt, másokban később többnyire megszüntek, mig a székesegyháziak legtöbb káptalannál, mint külön méltóság és cim még ma is léteznek, anélkül azonban, hogy egykori hatalmukkal rendelkeznének. Hazánkban mind a székesegyházi, mind a vidéki archidiakonusok tiszte ma is fennáll, és pedig ugy, hogy a vidékiek cime is többnyire székeskáptalani kanonokságokkal van összekötve, mely cimre a kanonokokat ő felsége rendesen fokozatos előléptetés utján nevezi ki. Az egri, kassai, szatmári, munkácsi, besztercei, diakovári, nagyváradi gkat. és körösi megyékben a káptalan kebelén kivüli főesperesek is (a. rurales) léteznek. Kötelességük: kerületeiket meglátogatni; a csekélyebb hiányokat sommás uton eltávolítani, erről azonban a püspöknek egy hónap alatt jelentést tenni tartoznak; az espereseket hivatalukba iktatni, a templomok számadásait megvizsgálni stb. V. ö. dr. Szeredy, Egyházjog I. r.
helyesebben székesfőváros, Budapest cime, melyet a király 1892-ben, koronázása 25-ik évforduló ünnepén adott neki. - F.-i rendőrség, l. Államrendőrség. L. még Város.
a középerdő üzemmódban kezelt erdőnek magasabb koru fája, melynek a becsesebb épületi- és szerszámfát kell adnia. F.-knak mindig olyan fanemeket kell választanunk, melyek minél kevesebb árnyékot adnak, hogy alattuk az u. n. alfa megélhessen. A főfákat 2-3-4-szer annyi ideig hagyjuk lábon állani mint az alfát. Főfáknak alkalmas fanemek: a tölgy, kőris, szil, juhar, a vörös és erdei fenyő, s a nyir. A főfák fordájának évszáma az alfák fordájának kétszeresét v. háromszorosát, négyszeresét teszi, ugy hogy ugyanazon a területen egyidejüleg 25, 50, 75 és 100 éves fa van. Ha az alfát p. 25 éves korában vágjuk, ezzel egyszerre az 50, 75 vagy 100 éves főfák egy része is vágás alá kerül s illetve a legidősebb korosztály egyedei pedig mind kivágatnak.
l. Fejfájás.
l. Főszaru.
l. Felügyelet és Állami iskolai felügyelet.
a katonaságnál a legmagasabb rendfokozatu tábornokok egyike, aki az egész hadsereg kiképzését és harcképességét ellenőrzi és nagyobbmérvü hadgyakorlatokra felügyel, vagy azokat személyesen vezeti. Hadseregünk F.-je: Albrecht főhg. tábornagy, aki csakis közvetlenül Ő felségének felelős; segédszemélyzete: 2 szárnysegéd, egy magasabb rendfokozatu vezérkari törzstiszt és egy vezérkari százados. - F. rendőri, l. Rendőri felügyelet. - F. egyházi, l. Főgondnok.