A kereskedelemügyi miniszteriumnak egyik, a vasutüzleti teendőkben, részben végrehajtó hatáskörrel felruházott ügyosztálya. A kiegyezés után a vasuti igazgatás formái is megalkottatván, a vasuti üzletrendtartásban meghatározott állami ellenőrzés gyakorlására 1869. alkottatott a F. A volt építési igazgatóság feloszlatása után a vasutépítési osztály is hozzá osztatott be. Később a műszaki tanács szerveztetvén, a F. hatásköre alól ujból elvétetett az uj vasutak építésének vezetése, s csak a már üzletben levő vasutak és a folyamhajózás ügyei maradtak fenhatósága alatt. Ekkor nyerte a most is érvényben levő cimét: «M. kir. vasuti és hajózási F.»
l. Kötőgerenda.
A hazai protestáns egyházak mindegyikében a kormányzatra nézve a zsinatpresbiteri elvek emelkedvén érvényre, az egyes gyülekezetek kormányzása s az egyház anyagi javainak kezelése, gondozása a lelkész és a presbiterek vagy egyháztanácsnokok közös joga és kötelessége. Az egyháztanácsnokok világi feje a gondnok vagy kurátor, s a debreceni zsinat törvényei szerint a nagyobb s műveltebb egyházakban az egyháztanácsnak is egyik elnöke a gondnok, másika a lelkész. A csak kissé népesebb egyházakban is két gondnokot szoktak választani, kiket a falusi gyülekezetekben öregkurátornak és kiskurátornak, a városi gyülekezetekben fő- és algondnoknak szoktak nevezni. De vannak más értelemben vett F.-ok is. A Károly-féle rendelet (1733) megjelenése után a bodrog-kereszturi konventen (l. o.) elhatározták, hogy mindenik egyházkerületben a szuperintendensek mellé a világi urak közül is választassék egy F. generalis curator, és mindenik egyházmegyében az esperes mellé egy segédgondnok vagy vicekurator, akik mint egyenrangu elnökök kormányozzák az egyházkerületet, illetőleg egyházmegyét. Azóta a Királyhágón innen levő 4 ref. és 4 evang. kerületben és az ezeket képező egyházmegyékben fennáll ez az intézkedés, azon megjegyzéssel, hogy az evangelikusoknál a F. szó helyett inkább felügyelő szó használtatik, s az evangelikusoknál ezenkivül van egy fő- vagy egyetemes felügyelő (l. Egyetemes egyházi és iskolai felügyelő), ki mind a 4 kerület felett a legfőbb hatóságot képezi. Az erdélyi ref. egyház élén hat, az unitárius egyházén három F. áll, kiknek egyike a püspök s közöttük az elsőségre, általában a sorrendre nézve a megválasztásuk ideje a döntő. Magyarországon az ujabb tövények szerint az egyházkerületi F.-ot az egyes anyaegyházközségek presbiteriumainak szavazatai által az illető hitfelekezethez tartozó világi férfiak közül választják élethossziglan, tekintet nélkül azok lak- v. tartózkodási helyére, hivatalát eskütétellel foglalja el; jog- és hatásköre: a kerületi gyülés összehivásában és vezetésében a püsökkel, mint elnöktárssal vesz részt, egyik elnöke az egyházkerületi biróságnak, hivatalból tagja az egyetemes konventnek és zsinatnak, képviseli a kerületet a püspökkel együtt a polgári hatóságokkal szemben; közvetlen felügyelői és ellenőrzői tisztet gyakorol a kerület főiskoláira, azoknak szellemi és anyagi ügyei vezetésére.
hadbiztossági VI. vagy VII. rangosztályu katonai tisztviselők, kik részben a hadügyi (honvédelmi) miniszteriumban, részint a területi parancsnokságoknál és háboruban a vezérigazgatóságoknál és hadrakelt hadparancsnokságoknál alkalmaztatnak.
van háromféle: hadtest-, hadsereg- és hadsereg-főparancsnoksági F.-ok. A F.-okat képezik mindazon személyek, intézetek stb., melyek a hadtest vagy a hadsereg vezérlésére és igazgatására szükségesek, továbbá azon csapatok, intézetek stb., amelyek a F. fentartására, szállítására és biztosítására szükségesek.
X-ik rangosztályu, a katonaállományba tartozó főtiszt; a százados alattosa, a hadnagy fölebbvalója. Főhadnagyokból és alhadnagyokból áll az alantos tisztek csoportja.
(németül Generalkommando), Németországban az egy hadtestet kiállító területnek katonai parancsnoka; nálunk a hadtestparancsnokság (l. o.).
Rendeltetésök: a király, továbbá a közös hadügyminiszter és tábornagyok körül a személyi segédtiszti teendők végzése. Háboruban a hadsereg főparancsnoka és a hadtest-parancsnokok mellé is F.-et neveznek ki.
az a halfaj, mely az illető vidék szerint a jövedelmezőbb.
halászmester, halásznagygazda v. öreghalász.