Ausztria legnagyobb és legjelentékenyebb lóversenytere Bécs mellett a práterben; évenként kb. 20-25 futtatás van rajta, az osztrák derbyért szintén itt futtatnak.
(F. in Baden), város Mosbach badeni kerületben, a Majna balpartján, (1890) 1783 lak., kőbányákkal, nagy gyümölcskereskedéssel, egy római castrum maradványaival.
az ugyanily nevü württembergi járás székhelye a Schwarzwald kerületben, 10 km.-nyire a badeni határtól, 729 m. magasban, vasut mellett, (1890) 6271 lak., pamut- és selyemszövéssel, fürészmalmokkal, több sörgyárral; nagy fa- és marhakereskedéssel; régi erődítmények romjaival. A szabályosan épült város legjelentékenyebb épülete az evangelikus templom, német renaissance-izlésben. Hozzátartozik Christophsthal falu vashámorokkal és kaszagyártással.
(csehül: Bruntal), az ugyanily nevü osztrák sziléziai kerületi kapitányságnak (592 km2 ter., 51631 lak.) székhelye, 35 km.-nyire Troppautól, a Schwarzbach partján, vasut mellett, (1890) 7800 német lak., jelentékeny szövő- (vászon, damaszt, kendő és pokróc) és kémiai iparral, bőrgyártással, szövőiskolával, a német lovagrend kastélyával, amelynek II. Ferdinánd 1621. a várost ajándékozta.
1. Herman Ernő, dán szobrász, szül. Uthlendében Bréma mellett 1786 okt. 15., meghalt Kopenhágában 1840 jan. 30. 1820. Rómába ment és ott Thorwaldsennek több nagyobb munkájában segédkezett, de önálló munkákat is készített, a milyenek: Mercurius, Bárányt itató pásztorleány stb. 1827. visszatért Kopenhágába, az akadémia tanára lett és 1836. elkészítette Tausen János reformátor emlékszobrát Viborgban. Legnagyobb műve a Ragnarőkr-fríz, melyet 1841. Christianborg kastélyban helyeztek el, az északi isteneknek és a világnak pusztulását ábrázolja, az északi mondák nyomán.
2. F. Vilmos, német filologus, szül. Kempenben, Posen tartományban 1806 jan. 27., megh. Boroszlóban, 1894 jun. 4. 1824-től kezdve bölcsészeti tanulmányokat tett Boroszlóban, Halleben és Berlinben, 1848. a Hirschbergi gimn. igazgatója lett. Főműve a Wörterbuch der lateinischen Sprache (Lipcse 1834-45), amelyben a latin lexikonirást tudománnyá igyekezett emelni. Megjelent tőle számos klasszikai tanulmányon kivül egy latin-német és német-latin-görög iskolai szótár is (Berlin 1848-55).
város Pas-de-Calais francia départemenban, 16 km.-nyire Auxy-le-Chateautól, a Canche és vasut mellett, (1890) 4426 lak., jelentékeny szeszgyártással, vasöntéssel és pamutszövéssel, gyárainak egy része az 1137. alapított cisztercita apátság épületében van elhelyezve.
1. Emil, svájci államférfiu, jelenleg elnök és ezredes, szül. Arlesheimban (Baselland) 1838 okt. 24. Ulmban és Jenában végezte jogi és gazdászati tanulmányait. 1860. kivándorolt az Egyesült-Államokba, hol a polgárháboruban Hecker oldalán és később mint önálló vezér tevékeny részt vett, Galtisburynél azonban fogságba esett és másfél évig kemény fogságot szenvedett. Végre 1865. szabadon bocsátották, amire őrnagyi ranggal nyugalomba vonult. 1866. visszatért Basellandba, hol rövid idő mulva a kanton-tanács elnökének választották. 1890. a szövetség-tanácsnak lett tagja és egyuttal a katonai ügyosztály vezetője; egyébiránt a radikális pártnak hive. Az 1894. évre a köztársaság elnökévé választották.
2. F. Frigyes Ármin, álnevén Martin Greif, német költő, szül. Speierben 1839 jun. 18. Katonai pályára lépett, 1859. tiszt lett, de 1867. nyugalomba vonult és azóta Münchenben él. 1868. egy kötet költeményt adott ki (Gedichte, 5. kiad. Stuttgart 1889). Kitünt a drámában is, nevezetesebbek ezek közt: Hans Sachs (Augsburg 1866); Corfir Ulpedt (szomorujáték, 2 kiad. Bécs 1879); Nero (u. o. 1877); Marino Falieri (u. o. 1879); Prinz Eugen (2 kiad. Cassel 1880); Heinrich der Löwe, Die Pfalz in Rhein (mindkettő Stuttgart 1887); Konradin, der letzte Hohenstaufe (u. o. 1889); Francesca da Rimini (u. o. 1892); Ludwig der Bayer oder der Streit von Mühldorf (u. o. 1891). F. a tehetségesebb német lirikusok egyike, aki egyszerü formában tudja kifejezni érzéseit. V. ö. Bayersdorfer, Ein elementarer Lyriker (Martini Greif) (Bécs 1870); Lyon, Martin Greif als Lyriker und Dramatiker (Lipcse 1889); Prem S. M., Martin Greif (u. o. 1892).
3. F. Henrik, német anatomus és zoologus, szül. majnai Frankfurtban 1822 jun. 15. Bonnban, Berlinben és Göttingában 1840-45. orvostant tanult, később a göttingai élettani intezéten asszisztens és 1848. a szövettan és összehasonlító boncolástan tanára lett Zürichben; utóbb a politechnikumon az állattannak is tanára lett. Luckarttal együtt kiadta Wagner: Lehrbuch der Zootomie c. művének (Lipcse 1847) második kötetét, valamint a Beiträge zur Kenntniss wirbelloser Thiere (Braunschweig 1847) cimű munkát. Egyéb művei: Histologie und Histochemie der Menschen (Lipcse 1859, 5. kiad. u. o. 1875); Das Mikroskop und die mikroskopische Technik (8 kiad. u. o. 1886); Grundzüge der Histologie (3 kiad. u. o. 1885); Die Tineen und Pterophoren der Schweiz (Zürich 1856); Die Lepidopteren der Schweiz (Lipcse 1880) stb.
4. F. János Jakab, német festő, szül. Baselben 1813., Olaszországban élt 1842., megh. Frascatiban 1865. Lepsiusszal elment Egyiptomba. Kitünőbb tájképei: A caudiumi hágó; Számumtól meglepett karaván, Granada (a baseli muzeumban); Számum, Memnon szobrok áradáskor (müncheni uj képtár); Sziciliai táj, A gizehi gúlák (danzigi muzeum).
1. Konrád, német festő, szül. Stettinben 1842., Berlinben képezte ki magát, és pedig főleg katonák és lovak, lovasképmások és csatajelenetek festésében. A német-francia háboru bő anyagot szolgáltatott képeihez. Ebből a körből veszik tárgyukat: Hohenlohe herceg Clamartnál; Frigyes Károly herceg a vionvillei csatamezőn; Metz átadása; Tisztelgés Frigyes Károly herceg előtt; Diszgyakorlat a Longchamps mezőn Páris előtt. Csoportképmásai: Károly porosz herceg kiséretével Páris előtt; Udvari vadászat Letzlingenben; Hohenzollern Frigyes herceg a 2. drag. testőrezred előtt stb., egyes lovasképmásai: Albert porosz herceg; I. Vilmos császár; Frigyes Vilmos trónörökös, stb. Arcképei közül II. Vilmos császáré (1890) válik ki.
2. F. Miksa Prokop, F.-Eisenberg báró, német történetiró, szül. Münchenben 1789 jan. 3., megh. u. o. 1851 jan. 21. Jogi tanulmányait Landshutban végezte, 1816. a belügyminiszterium tanácsosa. 1835. az országos levéltár igazgatója, 1835. képviselő, 1840. pedig ideiglenes belügyminiszter lett. Buzgó hive volt az ultramontán iránynak. Történeti művei közül megemlítendők: Über das altdeutsche öffentliche Gerichtsverfahren (Landsh. 1824); Geschichte der bayrisch. Landstände (sulzbach 1828-29, 2 köt.); Sammlung historischer Schriften und Urkunden (Stuttg. 1827-39, 5 köt.); Pragmatische Geschichte der bayrischen Gesetzgebung und Staatsverwaltung sit den Zeiten Maximilians I. (Lipcse 1836-39, 4 köt.); Neue Beiträge zur vaterländischen Geschichte und Topographie (München 1837); Hormayrrel együtt folytatta Langnak Regesta sive rerum boicarum autobiographia c. gyüjteményét (Münch. 1841-49, 5-12 köt.) V. ö. Höfler M. P., Freiherr v. F.-Eisenberg (1852).
(an der Unstrut), város Merseburg porosz kerületben, az Unstrut és vasut mellett, (1890) 3256 lak., almabor és ecetgyártással, mészkőbányával. F. Schomburgk Róbert és Rikárd utazók szülővárosa. 1813 okt. 21. a Bertrand vezérelte franciák York porosz generálissal itt megütköztek és győztek.
(ejtsd: fresziné), 1. Károly Lajos, de Saulces, francia államférfiu, szül. Foixban (Ariege) 1828 nov. 14., elvégezte a műegyetemet és azután bánya-társulatok s a francia déli vasuttársaság szolgálatában működött mint mérnök. 1862-67-ig a császári kormány megbizásából tudományos utazást tett. III. Napoleon bukása után a köztársasági párthoz csatlakozott, melynek vezére, Gambetta, felismerte F. rendkivüli tehetségeit és először mint prefektust a Tarn-et-Garonne département élére állította, egy hónappal később azonban, 1870 okt. Toursba hivta maga mellé és a honvédelmet bizta reá. Ebben a nagy felelősséggel járó és kényes állásban F., noha most töltött be először katonai állást, bámulandó ügyességgel és ernyedetlen szorgalommal szervezte Franciaország tartalékos hadának fegyverkezését; gondoskodott uj fegyverekről, lőszerekről meg ruházatról és haditerveket is forralt. Gambetta annyira bizott F. lángelméjében, hogy intézkedéseit ugyszólván látatlanul jóváhagyta. A németek diadalát megakadályozni természetesen F. sem volt képes és az is igaz, hogy az általa tervezett Bourbaki-féle expedició tökéletes kudarccal végződött. Mindezekről F. maga számolt be a: La guerre en province pendant le siege de Páris (1871) c. munkában, melyben még a német kritika tanusága szerint is sztrategiai tehetségének fényes jelét adta. A béke megkötése után politikai pályára adta magát és mint a köztársasági párt kimagasló korifeusa 1871-1893-ig nagy és fontos szerepet játszott Franciaország legujabb történetében. Mint a képviselőház és a szenátus választott tagja élénk részt vett földig lealázott hazájának ujjászervezésében és a köztársaság megszilárdításában. 1877 dec. 13. lett első izben miniszter, amidőn a Dufaure-kabinetben a közmunkák vezetését elvállalta. Ebben az állásban megmaradt a Waddington miniszteriumban is (1879 febr. 4.) és az ország közlkedési vonalainak szaporítását tüzte ki főfeladatául. Az 1878. a képviselőháztól kapott felhatalmazás alapján 500 millió frankot fordított magántársulatok kezeiben levő vasutvonalak megvételére, továbbá uj vasutak, csatornák és közutak építésére. 1879 dec. 29. miniszterelnök lett (a távozó Waddington helyett) és egyuttal külügyi miniszter. Ezen állásban azonban eddigi elvtársával meghasonlott; nem volt többé hajlandó Gambettának parancsát vakon követni. Nem helyeselte különösen a szerzetesrendek ellen indított hajszát és kéz alatt modus vivendi-t keresett a kuriával; nem helyeselte továbbá a Gambetta indítványára kimondott kommunárdok tömeges megkegyelmezését; végül pedig a külügyi politika kérdésében tért el Gambettától, ki 1880 aug. 9. Cherbourgban Grévy elnök és F. jelenlétében, oly harcias revanche-beszédet mondott, hogy F. kötelesnek érezte magát a külfölddel szemben a dolgot szépítgetni. Ezóta Gambetta és F. között ellentét lappangott és szept. 21. a Gambetta szaván meginduló többség a F.-miniszteriumot leszavazta. De miután Ferry és utóda, maga Gambetta is lejárták magukat, Grévy elnök a sima és engedékeny F.-re bizta az uj miniszterium alakítását, melyben maga F. a külügyi tárcát vállalta el (1882 jan. 31.) Ez a (F.-Ferry-Say) kabinet azonban már jul. 29. esett áldozatul a gambettisták, a radikálisok és a monarkisták pillanatnyi szövetkezésének, és ezóta F., ki az egyiptomi kérdésben (Arabi felkelésével szemben) tulságosan optimistának és bátortalannak mutatkozott volt, egy ideig a háttérbe szorult és csak azután lett megint a helyzet ura, midőn Duclerc, Fallieres és Ferry sorra lejárták magukat. Ferry bukása után Brisson miniszterelnök F.-t szemelte ki külügyi miniszternek (1885 ápril.), Brisson visszalépése után pedig, 1886 jan. 7. teljesen uj kabinetet alakított (Carnot, Goblet, Boulanger). Most teljesítette - kényszerüségből - végre a radikális pártnak régi óhaját és elrendelte az orléansi hercegek és az uralkodó családok összes tagjainak kiutasítását (jun. 23.) Öt hónap mulva azonban, 1886 dec. 3. a szövetkezett radikálisok (Clemenceau) és a jobb-párt egy különben csekély fontosságu kérdésben a miniszteriumot leszavazták és erre F. lemondott. A következő, Goblet-féle kabinetben nem akadt F. számára hely és a Rouvier-miniszteriumból is kihagyták. Mindazonáltal Grévy bukása után fellépett mint elnökjelölt, de mivel az 1887. dec. 3. választásnál az első szavazáskor mindössze 76 szavazatot nyert, a jelöltségtől visszalépett. Másfél évvel később, 1888 ápril 3. hadügyminiszter lett a Tirard-kabinetben és ezt az állást az 1889 febr. 21. rekonstruált Tirard-miniszteriumban is megtartotta, melynek tagjaival, kül. Constans-sal egyetértve, közreműködött Boulanger megbuktatásában. Tirard lemondása után (1890 márc. 17.) maga alakított uj kormányt, melyben az elnöki széket és a hadügyminiszteri tárcát tartotta meg. 1892 elején a képviselőház 304 szavazattal 202 ellen leszavazta a minisztert (febr. 27.) F. erre lemondott, de nyomban reá belépett a Loubet-féle miniszteriumba. Miután az 1892. végén megindított Panama-botrány a Loubet-miniszteriumot (nov. 28.) elsodorta, Ribot alakított uj kabinetet, melyben F. tárcáját megtartotta. De bármily óvatossággal vislkedett is az elleneitől «fehér egér» gunynévvel illetett F., ő sem tudta magát azon vád alól tisztázni, hogy a Panama-társulattól választási költségekre 1887. pénzt fogadott el. E vád nagyon megingatta F. tekintélyét és midőn Baihaut (l. o.) volt miniszterelnök védelmére kelt, állása tarthatatlanná vált. Ribot szeretett ugyan volna tőle szabadulni, de miután F. makacsul ragaszkodott tárcájához, az egész miniszterium beadta lemondását (1893 jan. 10.). Azóta F.-re a népszerütlenség átka nehezedik; a szenátusban (1891 jan. 4.) elnyert helyéről mindazonáltal nem mondott le. Maradandó érdeme a francia hadsereg nagyszabásu, ámbár roppant költséggl eszközölt reorganizálása. F. nehány mérnöki és egészségügyi munkát irt a 60-as és 70-es években. Ilyen a: Traité de mécanique rationelle (2 köt.); De l'analyse infinitisimale (2. kiad. 1881); Des pertes économiques en chemin de fer; Principes de l'assainissement des villes; Traité d'assainissement industriel. 1891. az akadémia tagjának választotta; székfoglalója alkalmával elődjénk szindarabjairól értekezett. L. még Franciaország.
2. F. Lajos Kolos Desaulses de, francia utazó, szül. Montélimartban 1779. aug. 7., megh. freycineti birtokán (Drôme départementban) 1842. aug. 18. Korán lépett tengerészeti szolgálatba, 1800. Baudin kapitánnyal Uj-Hollandiába és Vandiemensbe vitorlázott; 1811. sorhajó-kapitány lett. 1817-20. kormánya megbizásából az Urania hajóval tudományos utazást tett a Dél-tava felé, 1821. a párisi földrajzi társaság egyik megalapítója és 1826-30. Martinique kormányzója volt. Müvei: Voyage de découverte aux terres australes pendant les années 1800-4. (2. kiad. Páris, 1824, 4 köt., atlasszal és 1 köt. nautikai jegyzettel; a művet Péron, Baudin kisérője kezdte meg); Voyage autour du monde pendant les années 1817-20. (u. o. 1824-44, 13 köt., 4 atlasszal; Gaudichaud, Arago, Pellion, Quoys, Gaimard köreműködésével).